2008. július 23. szerda

júl. 23
14:33
Magyar gyanúsított is van a Lazio-maffiaügyben (Blikk)
júl. 23
14:33
Szokatlan módszerrel csökkentenék a szmogot Pekingben (HírTV)
Forgalomkorlátozó intézkedéseket vezettek be Pekingben a 16 nap múlva kezdődő olimpia idejére. A kínai fővárost korábban számos kritika érte levegője szennyezettsége miatt.
júl. 23
14:33
A Fidesz összehívta a mezőgazdasági bizottságot (Alternatív Energia)
A Fidesz összehívta az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságát július 31-re, azaz jövő hét csütörtökre - jelentette be Font Sándor, az ellenzéki párt képviselője, a bizottság elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
júl. 23
14:33
Nem az új, hanem az első köztársasági elnök (Kripto Akadémia)
Letette a hivatali esküt szerdán a nepáli fővárosban az új himalájai köztársaság első elnöke.
júl. 23
14:35
"Orbán Viktor személyesen szította az RMDSZ és az MPP közötti viszályt" (Alternatív Energia)
Orbán Viktor és Tőkés László egyaránt fontosnak tartja, hogy megegyezés szülessen Erdélyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) között az RMDSZ által tett javaslatról; erről a két politikus szerdai, budapesti találkozója után beszélt újságíróknak. Nyakó István (MSZP) szerint, ha Orbán Viktor nem gátolta volna tudatosan az erdélyi magyarok együttműködését,…
júl. 23
14:36
Jaj a dinnyéző neppereknek! (Piac és Profit)
Tárgyalóasztalhoz hívják a dinnyekereskedők Karsai József szocialista párti országgyűlési képviselőt, hogy szakmai szempontok mentén találjanak megoldást a dinnyetermelés és kereskedés problémáira - közölte Simonka György, a Simba Hungary Kft. vezetője szerdán.
júl. 23
14:36
Lenny Kravitz: a szeretet tart életben! (BorsOnline)
Lenny Kravitz szívén viseli a világ sorsát, és optimistán áll a jövőhöz. A Magyarországon koncertező énekes bevallotta, hogy számára a lánya, és a szeretet a legfontosabb a világon. A sokoldalú zenész új lemezét mutatja be Európában, és minden városban hatalmas tömeg fogadja.
júl. 23
14:36
Lányokat is csábított a világ legszexisebb nője - Forró képek, sikamlós részletek! (hirado.hu)
Magan Fox szerint kamerák előtt szexelni kellemetlen és soha sem szórakoztató
júl. 23
14:36
Készíts nyári jegeskávé különlegességet! (Édenkert)
A tikkasztó nyári hőségben jól jön a frissítő jegeskávé. Ha ráuntál a megszokott ízekre, próbáld ki a mojitós vagy a vaníliás változatot!
júl. 23
14:38
Mi történt 13 évig? Karadzic egy regényből vette az álcázási módszer ötletét (hirado.hu)
A volt boszniai szerb elnök nyugodtan élte új életét, még egy hamis feleséget is szerzett Önmagát fogja védeni Karadzic HágábanGyors ítélet! Karadzic napjai meg vannak számolva?
júl. 23
14:42
Korrupció: Bulgária pórul járt, Románia nem (Privátbankár)
Elégedetlen az Európai Unió Románia teljesítményével a korrupció elleni küzdelem terén egy szerdán nyilvánosságra hozott jelentés szerint. Az EU-hoz szintén 2007-ben csatlakozott Bulgáriától eltérő...
júl. 23
14:42
Nézőcsúcs születhet a Magyar Nagydíjon (Infostart)
Néhány éve a nyomvonal, idén a kiszolgáló rendszerek újultak meg a Hungaroringen, állami támogatás nélkül - mondta az InfoRádiónak a Hungaroring Sport Zrt. elnöke. Palik László hozzátette: a Forma-1-es Magyar Nagydíjon idén nézőcsúcs születhet. A kormány a napokban dönthet a versenyért fizetendő jogdíj jóváhagyásáról, így hamarosan az is eldőlhet, hogy Magyarország 2016-ig F1-es nagydíj rendezője…
júl. 23
14:51
Elfogták a Sikoly-álarcos rablót (HírTV)
A Sikoly című horrorfilmből ismert álarcban rabolt ki több Pest megyei benzinkutat és egy vendéglőt júniusban egy férfi. A támadót hétfőn fogták el a rendőrök.
júl. 23
14:51
Tiszába zuhant a pótkocsi (Blikk)
júl. 23
14:51
A HospInvest cáfol! (Alternatív Energia)
Nem ápolnak betegeket a hatvani kórházban a folyosón - reagált az MTI-hez eljuttatott közleményben a Hír TV-ben bemutatott rejtett kamerás felvételekre és a hozzá kapcsolódó állításokra szerdán a HospInvest Zrt. által működtetett intézmény ügyvezetője.
júl. 23
14:53
USD/JPY Júniusi csúcs a láthatáron (HírTV)
Az USD/JPY 107,94-ig emelkedett Plosser kamat-optimista nyilatkozatának, a csökkenő olajárnak és a nemzetközi részvénypiacok időszakos stabilizálódásának köszönhetően. Amennyiben sikerül átlépni a 108-as értéket, akkor a elképzelhető, hogy az árfolyam megteszteli a 108,45-60 körüli júniusi csúcsokat is. (OT/GFX)
júl. 23
14:54
Nyolc "mit ne kérdezz" a külföldiektől (hirado.hu)
Kínában régi hagyomány pontokba szedni a tudnivalókat
júl. 23
14:55
Ingyen dinnyét osztott az EDDSZ és a Magosz (HírTV)
Ingyen osztott szét egy teherautónyi dinnyét a rászorulók és érdeklődők között szerdán délután az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke. A Magosszal közös akcióval az alacsony felvásárlási, és a magas kiskereskedelmi árak ellen kívántak tiltakozni. A két szervezet további akciókat is kezdeményez a hazai termelők védelmében.
júl. 23
14:56
Bírálja, de nem bünteti Romániát az unió (hirado.hu)
Romániának többet kell tennie a felső szinteken tapasztalható korrupció ellen
júl. 23
14:57
Rendkívüli ülésen tisztáznák a földtámogatási kérelmeket (HírTV)
A Fidesz úgy tudja, az unió az eddiginél is szigorúbban vizsgálná a jövőben a földtámogatási kérelmeket. Az ellenzék szerint csak a gazdák 15-20 százaléka felel majd meg a követelményeknek, a többiekkel gond lesz.
júl. 23
14:58
Szudán engedett a nemzetközi nyomásnak (hirado.hu)
Az afrikai ország beleegyezet, hogy különleges bíróságokat hozzanak létre a dárfúri jogsértések ügyében
júl. 23
15:00
Több milliós kárt okozhat a rossz idő a Balaton-parti kempingeknek (Infostart)
Az elmúlt napok rossz időjárása miatt több száz vendég hagyta el a szálláshelyét a balatonfüredi és más kempingek területén - mondta az InfoRádiónak a hét balatoni kempinget üzemeltető K-M Condor 2000 Kft. ügyvezetője. Szalai Imre hozzátette: több milliós nagyságrendű kár is érheti a kempingeket.
júl. 23
15:09
Karadzsics szimpatizánsai összecsapnak a rohamrendőrökkel (videó) (HírTV)
Nézze meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül.hírTV
júl. 23
15:09
Hős katona! (Blikk)
Robbanó gránátra vetette magát egy brit katona Afganisztánban, hogy megmentse társai életét – adta hírül a Daily Mail. Matthew Croucher őrvezető bátorságáért megkapja a György keresztet, a bátorságért járó egyik legmagasabb kitüntetést.
júl. 23
15:11
Az UMDSZ üdvözölte a magyarországi a vízumkiadás tervezett könnyítéseit (HírTV)
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) hivatalos közleményben üdvözölte a schengeni vízumok kiadásával kapcsolatos magyarországi könnyítéseket a kárpátaljai magyarokat illetően.
júl. 23
15:12
Nemzetgazdaságilag kiemelt projekt a Mercedes-beruházás (Infostart)
Nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a kormány a Kecskeméten létesülő Mercedes gyárat - ismertette Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a kormány szerdai döntését Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.
júl. 23
15:12
Sienna miatt válik Getty (BorsOnline)
Sok rosszindulatú pletyka keringett a gyönyörű színésznő Sienna Miller és nős kedvese Balthazar Getty körül. Getty most megunni látszik ezeket és bejelentette, hogy elválik nejétől, Rosettától.
júl. 23
15:18
Miért van szükség rejtett kamerára? (Privátbankár)
Ápolásra nem szoruló betegek a hazaszállításukra vártak, vagyis nem helyeztek el senkit a hatvani kórház folyosóin - állítja a HospInvest a HírTV felvételeire reagálva
júl. 23
15:18
A videójáték lenyomja Hollywoodot (ProfitLine)
A videojáték-ipar, mely nem régiben még nem is létezett, mostanra komoly - a tavalyi évben 42 milliárd dolláros forgalmat bonyolító - iparággá nőtte ki magát, melynek nagyobb a bevétele, mint a hollywoodi filmstúdióké. Jövőre 10 százalék feletti bővülés várható, mely 2012-re elérheti a 68 milliárd dollárt. A játékoknál megnövekedett az igény a valósághű grafikai tartalmakra, ebből magyar cég, a 3D…
júl. 23
15:27
Palace Cinemas - élő Forma-1 közvetítés a moziban (Kreatív Online)
Nyár eleje óta a Palace Westend egyik termében élőben közvetítik a Forma-1-es futamokat. A közvetítést a Shell támogatja.
júl. 23
15:27
Emberöléssel vádolják Dominik anyját (Blikk)
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vádemelést javasol a rendőrség az ellen a monorierdei asszony ellen, akinek kétéves fiát a család harci kutyája ölte meg, a nő azonban azt állította, fia a Margitszigetről tűnt el, amíg nem figyelt rá - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
júl. 23
15:27
EUR/GBP Zuhanórepülésben (HírTV)
Egészen 0,7864-ig nyúlt le az EUR/GBP árfolyama. A fontot tovább erősíti, hogy a délelőtti adatok alapján továbbra is elképzelhető, hogy a Bank of England (BoE) a gyenge konjunktúra ellenére is kamatemelésre adja a fejét. A CBI riport árkomponense pedig 1990 óta nem állt ilyen magasan, ami továbbra is erős árnyomást jelez. A következő támogatási szintek 0,7848-nál illetve 0,7836-nál találhatóak.…
júl. 23
15:29
Évközi kampányok indulhatnak a MÁV ÁBE ügyfeleiért (Kreatív Online)
Megbolydulhat a biztosítási piac, ha a MÁV Általános Biztosító Egyesület (ÁBE) csütörtöki közgyűlésén a működési engedély elvesztéséhez vezető döntés születik, az egyesület közel 200 ezer ügyfelének ugyanis ez esetben gyorsan új biztosító után kell néznie – írja a Világgazdaság.
júl. 23
15:29
EUR/HUF Folytatódó korrekció (HírTV)
Szerdán már egészen 233,27-ig emelkedett az EUR/HUF árfolyama. Egyes kereskedők szerint csak a HUF és a PLN esetében került sor nyereségkivétekre, a többi ún. emerging markets deviza esetében nyugodt mederben zajlik a kereskedés. A pánikhangulattól azonban még igencsak messze vagyunk, hiszen senki sem számít masszív forintleértékelésre. (OT/GFX)
júl. 23
15:30
Önmagát fogja védeni Karadzic Hágában (hirado.hu)
A háborús bűnös jövő év elején fel akarta adni magát, ugyanis akkor már a szerb bíróság elé került volna
júl. 23
15:31
Hozzáragasztotta magát a miniszterelnökhöz (HírTV)
Nyomatékot akart adni mondandójának egy angol férfi, ezért hozzáragasztotta magát Gordon Brownhoz. A brit miniszterelnökhöz akkor ragasztotta magát Dan Glass, amikor kedden egy jótékonysági díjat vett át a Downing Street 10-ben, az elnöki rezidencián.
júl. 23
15:32
SzeX-akták a családtól távol - Intim pillanatok Gillian Andersonnal (hirado.hu)
David Duchovny örült, hogy neje messze volt a forgatás helyszínétől
júl. 23
15:33
Az EB odacsapott Amerikának vízumügyben (HírTV)
Az Európai Bizottság (EB) szerdán kilátásba helyezte, hogy ha az Egyesült Államok nem terjeszti ki mind a 27 tagországra a vízummentességet, akkor január 1-től csak vízummal érkezhetnek az unióba az amerikai diplomaták, és szolgálati útlevéllel utazók. Az EB szerint „nem történt igazi előrelépés az ügyben, annak ellenére, hogy a bizottság és a tagállamok is mindent megtettek ezért” - o...
júl. 23
15:34
Nemzetgazdaságilag kiemelt projekt a Mercedes-beruházás (hirado.hu)
Az ilyen beruházásoknál az engedélyezési folyamat egyszerűsödik és lerövidül
júl. 23
15:36
APEH: egyre becsületesebb a magyar (Privátbankár)
Elégedett az APEH, a kezelésében lévő adókból eddig több pénz folyt be, mint tavaly. Fehéredik a gazdaság 144 ezer adóvizsgálat után. A lakosság egyre többet segít. Az új cégek száma nőtt.
júl. 23
15:36
Emberöléssel gyanúsítják a szétmarcangolt kisfiú, Dominik anyját (hirado.hu)
A kisfiú apját bűnpártolással gyanúsította meg a rendőrség
júl. 23
15:36
Eljárás indult három rendőr ellen Kiss Ernő balesete ügyében (Infostart)
Eljárást indított az ügyészség, három rendőr ellen hivatali visszaélés miatt. Ők voltak azok, akik elsőként értek oda Kiss Ernő volt angyalföldi rendőrkapitány balesetéhez. A tábornok szolgálati viszonyát azt követően szüntették meg, hogy autójával több parkoló autónak nekiment. Kiss Ernő tagadja a cselekmény elkövetését.
júl. 23
15:38
Vízi biztosítás: nem kötelező, de erősen ajánlott (Privátbankár)
Ha a szárazföldön egy gépjárműtől kárt szenvedünk, biztosak lehetünk abban, hogy azt egy biztosító meg fogja téríteni. Számíthatunk-e ugyanerre a védelemre a vizeken is?
júl. 23
15:45
Merénylet volt mindkét tűzszerész halála (HírTV)
Az afganisztáni NATO-misszióban szolgálatot teljesítő magyar kontingens két tűzszerész katonájának halála jól előkészített merénylet következménye volt.
júl. 23
15:47
Több mint tíz százalékkal növelte bevételét az APEH (HírTV)
Több mint 10 százalékkal nőttek az APEH bevételei 2008 első félévében az előző év első hat hónapjához képest - derül ki az adóhatóság szerdai közleményéből. Az adóellenőrök csaknem 22 százalékkal több ellenőrzést fejeztek be, mint tavaly az év első felében, a megállapított 281 milliárd forintos adókülönbözet pedig 43 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.
júl. 23
15:48
Ötven éve nem látott beruházás a csepeli Szabadkikötőben (Infostart)
Három milliárd forintos infrastrukturális fejlesztést hajtanak végre, jórészt uniós forrásból a csepeli Szabadkikötőben. A MAHART-Szabadkikötő Zrt. vezérigazgatója azt mondta: az úgynevezett Ro-Ro terminál megépítésével lehetőség lesz arra, hogy a közútnál és a vasútnál környezetbarátabb vízi szállítás előtérbe kerülhessen.
júl. 23
15:48
Magyarország az egyik legjobb célpont (Piac és Profit)
Ipari és logisztikai beruházások számára az öt legjobb európai helyszín közül három az új EU-tagországokban van, ez derül ki a Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlanügynökség most kiadott, kétévente ismételt tanulmányából (European Distribution Report 2008).
júl. 23
15:48
Külföldön is elbújtatják a védett tanúkat (BorsOnline)
Gyilkosok hajszolása, nyomok keresése mellett talán még egy olyan szakma van, ami nélkül borzasztó nehéz dolga lenne a magyar igazságszolgáltatásnak: a tanúvédelem. A kommandósok akár az életüket is kockáztatják, ha a szervezett bűnözés elleni harcról van szó.
júl. 23
15:48
Szórakoztató és kényelmes autózás, rengeteg opció az új Insignában (hirado.hu)
Négyféle szint, bármiféle igényre
júl. 23
15:49
Megszünteti New York-i és torontói járatait a Malév (HírTV)
Megszűnnek a New York-i és torontói járatok a Malévnál a téli menetrend kezdetétől - derül ki a légitársaság szerdai közleményéből. A hivatalos indoklás szerint „az emelkedő olajár nyomása és az általános gazdasági recesszió miatt a Malév a jövőben kapacitásait és erőforrásait európai hálózatára koncentrálja”.

Keresés