A Régiók Pártja (PR) határozott tiltakozását jelentette be a nemzetiségi iskolák ukránosítása ellen, a legnagyobb ellenzéki erő szerint ugyanis egyetlen demokratikus országban sincs példa arra, ami Ukrajnában a nyelvkérdés körül zajlik.
Manapság már rá sem csodálkozunk, ha egyik pillanatban még 36 fok van és napsütés, a következőben meg mintha dézsából öntenék a jeget és a hőmérséklet hirtelen 15 fokot csökken. Pedig a szélsőséges időjárási körülmények egyet jelentenek: a globális felmelegedés és klímaváltozás visszafordíthatatlanul megérkezett, és az emberiség évszázadai meg vannak számlálva.
A Pannon GSM Távközlési Zrt. 38,056 milliárd forint eredményt (EBITDA) ért el az első félévben, szemben az egy évvel korábbi 37,483 milliárd forinttal, a cég bevétele 93,759 milliárd forintról 91,132 ...
Robert Fico szlovák kormányfő legkiemelkedőbb vívmánya, hogy nem valósította meg a 2006-os választási kampányban hangoztatott radikálisabb reformellenes elképzeléseit - áll a Financial Times szerdán közölt szlovák mellékletében,
Barack Obama jeruzsálemi látogatásán szorosabb kapcsolatokat ígért az Egyesült Államok és Izrael között. A demokraták reménybeli elnökjelöltje szerdán palesztin és zsidó vezető politikusokkal tárgyal, csütörtökön pedig Európába érkezik.
Ötvenmillió forint előleget kap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhely a június végén tombolt vihar okozta károk helyreállításához a központi vis maior alapból - mondta a város polgármestere szerdán.
A BMW Sauber szerelője, akit az e heti tesztek nyitónapján áramütés ért a spanyolországi Jerezben, az éjszakát a kórházban töltötte, miután szédülésre panaszkodott a nap folyamán, értesült az <i>Autosport</i> magazin.
Az aktuális heti MBA jelzálogkölcsön-igénylések száma 6,2 %-kal esett vissza a múlt heti +1,7 %-os érték után. Az EUR/USD alig reagált a gyenge adatokra. Támogatást 1,5720-nál, ellenállást 1,5750-nél találhatunk. (OT/GFX)
Folyamatosan csökken a kőolaj világpiaci ára, bár korántsem olyan meredeken, mint azt korábban jósolták. A Cashline elemzője az év végére 100 dollár körüli szintre csökkenhet az olajár. Sarkadi-Szabó Kornél ugyanakkor megjegyzte, ilyenkor hirtelen vonul ki a piacról a forró tőke, ami megjósolhatatlan folyamatokhoz vezethet.
A januárban gyógyszer-túladagolásban meghalt ausztrál színész gyógyszerfüggő volt - állítja egy tekintélyes amerikai szakértő, aki szerint járványszerűen terjednek az ilyen esetek.
Összességében teljesültek a 2008-as év első felében az elvárt államháztartási bevételi követelmények – olvasható az APEH mai, az adóhivatal féléves eredményeiről tájékoztató közleményében.
A GBP/USD jelentősen emelkedett a legfrissebb CBI jelentés közzétételét követően. A Confederation of British Industry indexe júliusban -8 pontra esett vissza a várt -5 pont helyett. Az előző érték +1 ponton állt. Az árakkal kapcsolatos várakozások komponense 34 pontra emelkedett. A komponens 1990 óta nem állt ilyen magasan. Az adatok alapján továbbra is elképzelhető, hogy a Bank of England (BoE)…
A szerb titkosrendőrség szupertitkos akció során hétfő este - más állítások szerint már pénteken - elfogta a világ legkeresettebb háborús bűnösét, a boszniai szerb hóhérnak is nevezett Radovan Karadzsicsot, aki ellen 1995-ben emelt először vádat a hágai Nemzetközi Törvényszék, egyebek mellett népirtás vádjával.
A Fejér Megyei Bíróság múlt hét csütörtöki döntése ellen tüntettek a Videoton szurkolói a székesfehérvári városháza előtt. A nem jogerős ítélet szerint a korábbi tulajdonosok tagjai maradnak a Fehérvár FC Kft.-nek.
Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen a rendőrség a töki falunapon vasárnap történt körhintabaleset ügyében. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte: a műszaki szakértői vélemény szerint az eszköz tartóelemei a korábbi, szakszerűtlen hegesztés miatt törtek el.
A Fejér Megyei Bíróság múlt hét csütörtöki döntése ellen tüntettek a Videoton szurkolói a székesfehérvári városháza előtt. A nem jogerős ítélet szerint a korábbi tulajdonosok tagjai maradnak a Fehérvár FC Kft.-nek.
Szerdán éri el az amerikai partokat a Dolly névre keresztelt hurrikán. A meteorológusok attól tartanak, hogy az óránként 110 kilométeres sebességgel közeledő vihart súlyos esőzések és tornádók kísérik.
Július 22-én lezárult a Zánkai BalaTone Fesztivál YouTone reklámfilmversenye, melyen a legkreatívabb résztvevők VIP bérleteket nyerhettek a csütörtökön induló és július 27-éig tartó Balaton-parti bulira.
Mulasztás okozta a vasárnap esti körhintabalesetet a Pest megyei Tök településen. A kirendelt műszaki szakértő megállapította, hogy a Fifi típusú körhinta tartóeleme valószínűleg egy korábbi, szakszerűtlen hegesztés helyén tört el.
A fuvarozói érdekvédelmi képviseletek csütörtökön folytatják a tárgyalásokat a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériummal (KHEM), valamint a Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal (IRM)...
A Független Rendészeti Panasztestülethez fordult a Roma Polgárjogi Alapítvány a múlt csütörtöki soroksári rendőri intézkedés miatt. Az alapítvány ügyvédje azt mondta: a rendőrségi belső vizsgálattal ellentétben továbbra is törvénytelennek tartják a kommandós egységek eljárását.
Aláírta a tatabányai fűtőerőmű megvásárlásával kapcsolatos szándéknyilatkozatot a város önkormányzata és az ELMIB Energetikai Zrt. szerdán Tatabányán. A város alpolgármestere, Schmidt Csaba (Fidesz...
Július 24-én húzzák meg a felvételi ponthatárokat. Ebből az alkalomból a tavalyi, jól sikerült program folytatásaként idén is megrendezi az Educatio Kht. a PONT Ott Partit a Millenáris Parkban, Budapesten.
Kínában biztonságosabbá akarják tenni a buszközlekedést az olimpia ideje alatt, miután a hét elején az ország dél-keleti részén buszba rejtett bomba robbant - nyilatkozta az olimpiai játékok biztonsági vezetője szerdán.
Visszacammogott Szlovákiába Aggtelekről anyamedve és bocsa. A medvecsaládot két héttel ezelőtt fedezték fel a nemzeti park munkatársai. Akkor felhívták minden kiránduló figyelmét, hogy legyenek nagyon óvatosak, mert az anyamedve veszélyes, főleg ha kölykét védi.
A többi kelet-európai devizához hasonlóan jelentősen gyengült a lengyel zloty is. Elemzők szerint számos befektető csak most reagált a tegnapi korrekcióra, így most vették ki shortjaik nyereségeit. Egyes értesülések szerint azonban egyes hedge alapok kénytelenek voltak zárni korábbi longjaikat. Az eddigi csúcs az EUR/PLN devizapárnál 3,2684-nél állt. (OT/FGX)
Önmagát fogja védeni Radovan Karadzsics a hágai Nemzetközi Törvényszéken - jelentette be a volt boszniai szerb elnök ügyvédje. A háborús bűnökkel vádolt szerb politikust otthonról segíti néhány fős szakértői csoport.
Az ukrán kormány és az orosz Gazprom megállapodott a jövő évi földgáz-árakról - jelentette be szerdán Julia Timosenko miniszterelnök, részleteket azonban nem közölt. - Megegyeztünk egy modellb...
Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök nemcsak új külsőt öltött, hanem mesterien fel is építette belgrádi életét - derült ki a szerb sajtó szerdai jelentéseiből. Nagy fehér szakállát és bajszát azzal magyarázta, hogy dús szőrzetén keresztül szerzi a gyógyításhoz szükséges energiát. A gyógyítás, mint több újság megírta, kézrátétes, illetve spiráldróton keresztül történő energiaátadásból állt.