Több millió roma származású európait sújt egyéni és intézményi szinten egyaránt folytonos diszkrimináció, illetve széles körű társadalmi kirekesztés - olvasható az Európai Bizottság szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében.
50 címmel kiállítás-sorozatot tekinthet meg a közönség szerdától ötven estén át a budapesti Stúdió Galériában, ahol a látogatókat minden este új, csak aznap látható tárlat várja - közölte az MTI-vel a kiállítóhely asszisztense.
Meggytermelők tartanak csütörtökön látványos demonstrációt a Parlament előtt, mert úgy vélik, teljesen indokolatlanok az alacsony felvásárlási árak, amelyek csődközeli helyzetbe hozzák őket.
Az EUR/USD napi csúcsot ért el 1,5848-nál, majd visszapattant sávjának felső oldaláról. Hatással voltak a jegyzésekre az EU-s termelői árak, melyek májusban a várt 6,7% helyett 7,1%-kal emelkedtek a legutóbbi +6,2% után. Ez 10 éves csúcsot jelent. Ennek hátterében elsősorban a magas olajár áll, mely 150,00 dollár körül mozog. A nemzeti értékek havi szinten átlagban 1,0% fölött mozogtak, ezért nem…
Két autó gyulladt ki tisztázatlan körülmények között a budapesti Nyugati pályaudvar közelében. Személyi sérülésről nem érkezett jelentés, a károk mértékét még ugyancsak vizsgálják.
A 75 éves Quincy Jones a sztárvendége az idén 42. alkalmommal megrendezendő Montreux-i Dzsesszfesztiválnak. A július 4-től 19-ig tartó fesztivál versenyprogramjában két magyar művész is szerepel.
A június 27-i héten 3,6%-kal emelkedett az MBA-jelzálogkölcsön-igénylések száma az előző heti -9,3%-os érték után. Az EUR/USD árfolyama tovább csökkent az adatok hatására, és 1,5788-on jegyzik. In-GFX
A Raiffeisen Bank is csatlakozott a Pannon e-Phone szolgáltatást használó cégek, vállalkozások népes táborához. A Pannon által 2005-ben piacra dobott megoldás lehetővé teszi a leggyakrabban használt irodai levelező és határidő programok vezeték nélküli kapcsolatát, nem csak mobiltelefonnal, hanem kéziszámítógéppel (PDA) is.
A közvetlenül a fogyasztóknak értékesített tej mennyiségét kívánják növelni a jövőben jelentős mértékben a tejtermelők - mondta Krajcsovicz András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szö...
Egy ukrán hölgy lett az év legszebb asszonya a Kalinyingrádban rendezett Mrs. Világszépe versenyen. A címért harmincan indultak, mindannyian férjezettek, mivel ezt kívánta meg a versenykiírás.
A Honda csapatvezetője, Ross Brawn szívesen alkalmazná Fernando Alonsót, bár tisztában van azzal, hogy a kétszeres világbajnok jobb szeretné, ha a Ferrarinál folytathatná pályafutását a királykategóriában.
Spanyolország vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáját. Az Európa-bajnok válogatott a negyedik helyről került az élre. A második helyen Olaszország, a harmadikon az Eb-ezüstérmes Németország áll. Magyarország továbbra is ötvenkettedik.
Ismét távolabb került Magyarország az euró bevezetésétől. 67,1 százalékra nőtt az államadósság GDP-hez viszonyított aránya az év első három hónapjában - ez 1 százalékpontos emelkedést jelent 2007 utolsó negyedévéhez képest.
Budapestre jön Tommy Ramone. A magyar származású amerikai punk az egyetlen honfitársunk, akit beválasztottak a rock Halhatatlanjai közé.A világ egyik legnagyobb hatású punk-rock zenekarának a Ramones-nak egyetlen, még életben lévő tagja július 2-án érkezik.
Számos pletyka kelt szárnyra a topmodell Ruszlana Korsunova halálával kapcsolatban, a rendőrség azonban pontot tett a találgatások végére és egyértelművé tette: a húszéves hölgy öngyilkos lett.
Egy ember meghalt, hárman megsérültek, amikor egy személykocsi és egy terepjáró frontálisan ütközött a Győrt Sopronnal összekötő 85-ös főúton, Kapuvár térségében szerdán. Az érintett útszakaszt a mentés idejére lezárták, a forgalmat Veszkény és Osli felé terelik.
Az állatlétszámban bekövetkezett hanyatlás megállítására 220 milliárd forint jut a nagyüzemi állattartó telepek fejlesztésére - közölte Forgács Barnabás a Magyar Állattenyésztők Szövetségének közgyűlé...
A briteket mindenki udvarias embereknek ismeri, akik sosem panaszkodnak. Nos, a szigetország lakói nem csak az udvariasságban kimagaslóak, tökélyre fejlesztették a sértegetés művészetét is. Ha arra kerül sor, válogatott módszerekkel hordják le a kipécézett delikvenst.
Július 1-jétől az APEH hetenként szolgáltat adatot az adatkérésre jogosult szervezetek számára, de az eddigi gyakorlattól eltérően nem értesíti adósait nyilvántartott tartozásaikról - olvasható az APEH honlapján.
Miután javult a globális részvénypiaci helyzet, csökkent a befektetők kockázatkerülése, és tőkét vontak ki a jenből. Még a vártnál magasabb értéket hozó Tankan-jelentés sem segíthetett a devizának. Az EUR/JPY az EKB kamatdöntése előtt megközelítette a 169-es és az elemzők szerint holnap reggel szabaddá válhat az út 170,00-ig. in-GFX
Madarat lehetne fogatni Naomi Campbell-lel. A színesbőrű szépség jelenleg is bíróságra jár, amiért megvert és leköpött egy rendőrt, ám új szerelme mellett a visszafoghatatlan pukkancsból szelíd házimacskává változott.
A Challenger-jelentés szerint éves szinten 46,7%-kal emelkedett az amerikai elbocsátások száma a legutóbbi +45,6%-os érték után. 14.15-kor teszik közzé a júniusi ADP-munkaerő-piaci jelentést (előrejelzés: -20.000 állás, előző: +40.000 állás). A GBP/USD-ot 1,9872-őn jegyzik. In-GFX
Nagy sláger lesz karácsonykor a Rubik-kocka, de minden bizonnyal elkapkodják majd az Indiana Jones-filmekkel kapcsolatos ajándékokat is - erre számítanak a Woolworth's áruházlánc vezetői.
A benzin jövedéki adójának, valamint a távhő és az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának csökkentésére nyújtott be törvényjavaslatot az Országgyűlésnek a Fidesz - jelentette be Orbán Viktor, a párt elnöke és Varga Mihály alelnök szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Másfél évtizedes mélypontra süllyed jövőre a brit gazdaság teljesítménye, amely az idén is rendkívül gyenge lesz - jósolták londoni elemzők. 2009-re 1,3 százalékos gazdasági növekedést várnak, ráadásul az infláció is 1992 óta nem mért magasságokban jár.
Több csapatra lenne szükség Afganisztánban, de mindenekelőtt több helikopterre és felderítő repülőgépre, hogy a már ott tartózkodó csapatok gyorsabban tudjanak reagálni, ha szükséges- mondta kedden Bécsben egy magas rangú NATO-tiszt.
Az MSZP nevében Teleki László, a párt parlamenti képviselője szerdán arra szólította fel a Fideszt, hogy határolódjon el a szélsőjobboldali szervezetektől, amelyek - mint mondta - sértik a romák érdekeit.
A benzin jövedéki adójának illetve az alapvető élelmiszerek és a távfűtés általános forgalmi adójának 20 százalékról 5 százalékra csökkentését javasolja egy most benyújtott javaslatcsomagjában a Fidesz - jelentette be szerdai sajtótájékoztatón Orbán Viktor és Varga Mihály, a legnagyobb ellenzéki párt elnöke és alelnöke.
Megújult a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) vezetése, a tömörülés Galló Istvánnét választotta elnökéül szerdán zárult XVIII. kongresszusán, amelyen értékelték az elmúlt öt év érdekvédelmi tevékenységét, az oktatási ágazat helyzetét is - közölte az érdekképviselet.