Békefi Antal, a BAT Hungary megbízott marketing igazgatója júniustól a svájci BAT-nál folytatja karrierjét, ahol marketing igazgatói pozíciót tölt be. Az áthelyezést követően feladatait Buzási Dániel veszi át mint kereskedelmi marketing- és elosztási igazgató, illetve Hunyady László mint márka marketing igazgató - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A legtöbben irigykedve nézik azokat az embereket, akik még a legnehezebb akadályokat is könnyedén veszik, de szörnyülködve figyelik azokat, akik bárkin átgázolnak csak azért, hogy saját céljaikat elérjék. A jó érzésű emberek sajnálják azokat akiket valaki hülyének néz, de a legtöbben sajnos csak utólag jönnek rá arra, ha ez velük történik meg.
Saját gyermekeit pereli egy özvegy nő Nagy-Britanniában. Az asszony férje nem hagyott végrendeletet, így vagyona legnagyobb részét kislánya és kisfia örökli; anyjuk tőlük szeretné megszerezni a pénzt.
Mézes heteit tölti Flavio Briatore gyönyörű, fiatal feleségével. A Renault csapatfőnökét sokan megbámulták a nyaralás alatt, hiszen nagy hasával nevetségesen festett fiatal és bomba testű neje mellett.
Ha az embert megcsípi egy kullancs, akkor nincs kizárva, hogy egyúttal a Lyme-kórral is megfertőzi az áldozatát. S bár a betegség antibiotikumokkal könnyen gyógyítható, jobb megelőzni a bajt - és elkerülni a kullancsokat.
Júniusban tovább csökkent a Budapesti Értéktőzsde forgalma, a részvénypiacon: 563 milliárd forint értékben születtek üzletek, ami 15 százalékkal alacsonyabb a májusi forgalomnál
Az új lakásokra jövő év első napjától, a meglévőkre - eladáskor és bérbeadáskor - 2012-től kötelező az energetikai jellemzők tanúsítása, amelyért legfeljebb 11 ezer forintot és költségtérítést lehet felszámítani. Magyarország kizöldül?
Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki elektromos tolvajriasztót szerelt kertje kerítésébe Kesznyétenen, s a berendezésben keringõ áram egy behatolót halálra sújtott.
A mediterrán diétának akár néhány elemét elegendő átvenni ahhoz, hogy akár 12 százalékkal csökkentsünk a rákbetegség kialakulásának veszélyét - állítják amerikai kutatók.
Hetvenötezer forinton múlik a négy gyermekes Mészáros család sorsa. ha péntekig nem fizetik be a bankba ezt az összeget, otthontalanokká válnak. Mészáros András és felesége három fiuk mellett egy különleges betegségben, Pierre-Robin szindrómában szenvedő kislányt is nevel, akinek kezelése minden pénzüket felemésztette.
Moldovában találták a legtöbb ittas vezetőt Európában. Egy, a kontinens nagy részére kiterjedő vizsgálat szerint sokan ülnek alkoholfogyasztás után a volán mögé Svájcban és Nagy-Britanniában is.
Feloldhatatlan az ellentét a hatályos törvény és a való élet között - mondja az omudsman. A telefonon érdeklődő hozzátartozó elvben még azt se tudhatná meg, melyik kórházban kezelik a rokont
Minden eddiginél nagyobb tiltakozó felvonulást kezdtek szerdán Angliában a brit kamionosok a példátlanul magas üzemanyagárak ellen. Szerda délelőtt hozzávetőleg ötszáz teherautó indult több irányból L...
A legtöbb törzsgyökeres efottosnak a július 16-20-ai dátum hallatán idén a dunaújvárosi Szalki sziget ugrik be, hiszen erre az évre ideköltözik, "Csak szabadon!" felkiáltással a nyár egyik legnépszerűbb fesztiválja az EFOTT (vagyis az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója). Az idei a sport éve lesz, de ez közel sem jelenti az elvárt programok hiányát, hiszen a kikapcsolódni…
Állítása szerint nem akarja megakadályozni Újpest polgármestere az M0-s körgyűrűhöz kapcsolódó Megyeri híd forgalomba helyezését, mindössze nyomást kíván gyakorolni a kormányra, hogy adjon pénzt a különösen balesetveszélyes közlekedési csomópontok átépítésére a kerületben. A kérdés amely 200-300 millió forinttal terhelné meg a költségvetést elképzelhető, hogy téma lesz a mai kormányülésen is.
Hétfőn megnyitotta Ócsán első úgynevezett "zöld" fiókját a K&H. A bankfiók különlegessége, hogy egyáltalán nem használ fosszilis energiahordozókat, így működése nem szennyezi a levegőt. A jövőbe mutató kezdeményezés nem csak a környezetet kíméli, de egy új technológiának köszönhetően az áramfelhasználást is jelentősen csökkenti - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Erösödést mutat az EUR/CZK. Az elemzők szerint ennek oka abban keresendő, hogy állítólag nyereségeket könyveltek el az amerikai részvénypiacok. Ez azonban korlátokat szabhat a korona nyereségeinek, mivel egyelőre nem várhatók helyi adatok. azonban ne számítsunk túl nagy korrekcióra, mivel továbbra is magas a nyersolaj ára, és még mindig nem erősödött meg a dollár. Az EUR/CZK-t 23,827-en jegyzik.…
Az Európai Unió statisztikai hivatala kis mértékben módosította kedden a havi munkanélküliségi adatokat a múlt év decemberétől kezdődően, mivel az eurózóna gazdasági növekedése lassult a magasabb energia-és élelmiszerárakkal, a szigorodó hitelfeltétekkel összefüggésben.
Rendbontás nélkül, másfél óra alatt ért véget Olaszliszkán a lincselés helyszíni tárgyalása. A nyolc vádlott közül ketten tettek vallomást. A tárgyalás fokozott rendőri biztosítás mellett zajlott, az egyenruhások teljesen lezárták a környéket.
Még vizsgálja a Budapesti Rendőr-főkapitányság annak a balesetnek a körülményeit, amely kedd este történt a Rákóczi úton. A Nemzeti Nyomozó Iroda autója borult fel, három rendőr könnyebben megsérült.
Több területen is határozott esély van az együttműködésre, annak ellenére, hogy a két párt politikai értékvilága távol áll egymástól - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke, miután szerdán Budapesten megbeszélést folytatott Semjén Zsolttal, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökével.
Robert De Niro lesz a díszvendége a 43. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválnak, ahol az amerikai színész életműdíjat vehet majd át. A legrangosabb közép-európai filmszemle pénteken nyitja meg kapuit a nyugat-csehországi fürdővárosban.
Manapság már szinte minden múzeum, játszóház vagy vidámpark kínál gyermekmenüt a büféjében a látogatóknak. A nagy-britanniai kutatások azonban azt bizonyítják: ezek nem túl egészségesek a gyermekek számára.
"Nincs túlképzés a kommunikáció területén. Az a szemlélet, miszerint a kommunikációs szakmát csak a szűken vett hazai médiumok szolgálatára képzi a magyar felsőoktatás, téves. A szakosodott üzleti és intézményi kommunikációban jártas szakemberekre erős igény mutatkozik a piacon" - mondta Vass László, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) rektora, az újonnan indított…
A közgazdászok szerint az elkövetkező napokban a 3,35-ös érték és a 3,3463-as történelmi minimum felé veheti az irányt az EUR/PLN. Különösen beigazolódhat a jóslat, ha az EKB csütörtökön megemeli alapkamatát. az EUR/PLN-t 3,3551-en jegyzik. Ellenállás 3,3615-nél, míg támogatás 3,3465-nél található. In-GFX
A Posta hivatalos közlése ellenére fennakadást okoz a levélforgalomban a dolgozók hétfő óta tartó, határozatlan idejű sztrájkja. A Hír Televízió értesülése szerint az egyik megyeszékhelyen kétnapos az elmaradás a kézbesítésben, a feldolgozóban még szerdán is találtak olyan küldeményt, amelyiket hétfőn kellett volna kivinni.
Májusban 7,1%-kal emelkedtek az EU-s termelői árak, meghaladva ezzel a +6,7%-os előrejelzést. Legutóbb még 6,2%-os emelkedésről adtak számot. A jelenlegi emelkedés 10 éves csúcsot jelent. Ennek oka főleg a magas olajárban keresendő, mely 150,00 dollár körül mozog. A gyors inflációra való tekintettel honlap 4,25%-ra emeli alapkamatát az EKB. Különös jelentőséggel bír a döntést követő…
Merénylet készült az iráni elnök ellen Rómában. Mahmud Ahmadinezsád egy ENSZ konferenciára utazott, ám a rezidenciáján lévő röngenkapu sugárzási szintje a normál érték háromszorosát érte el.
Tudomást sem vettek egy haldokló nőről az egyik New York-i kórház dolgozói. Mire ellátták volna az asszonyt, már nem lehetett visszahozni az életbe. A 49 éves asszony akkor már 24 órája várt, hogy ágyat kapjon a pszichiátrián.
Több területen is határozott esély van az együttműködésre - mondta Fodor Gábor szabad demokrata elnök miután egyeztetett Semjén Zsolttal, a KDNP elnökével. Tibet is közös pont.
Bár hivatalos közlés szerint a kabinet egyelőre nem alakítaná át az eva szabályozását, az utóbbi időben számos olyan javaslat született, amelyben a feltételek módosítása, sőt a kedvező adózási lehetőség megszüntetése szerepel - tudta meg a Világgazdaság.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara segítségével július végére elkészül egy munkaerő térkép, amely megmutatja, hogy az országban hol milyen szakmunkásokra van igény - mondta Bókay Endre, az MSZP orszá...
Habár a rendőrség évek óta létszámgondokkal küzd (csak a fővárosban 1300 egyenruhás hiányzik), mégis akadályt állítanak a rendőrök toborzásának. Rendőr-szakközépiskolába ugyanis kizárólag 18 és 33 év közöttiek jelentkezhetnek, hogy - a törvényi előírásnak megfelelően - még 35 éves koruk előtt letehessék a rendőresküt, írja a Népszabadság.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara segítségével július végére elkészül egy munkaerő térkép, amely megmutatja, hogy az országban hol milyen szakmunkásokra van igény - mondta Bókay Endre, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Vádat emelt az ügyészség három somogyi rendőr ellen, akik idős, értelmi fogyatékos embereket aláztak meg, hogy szórakozzanak rajtuk. A Kaposvári Nyomozó Ügyészség hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vádat a csurgói rendőrőrsön szolgálatot teljesítő három egyenruhás ellen.
Megkezdődött a helyszíni bírósági tárgyalás az olaszliszkai emberölés ügyében szerdán; a területet lezárták, mintegy száz rendőr vonult fel a helyszínre, az utcába csak szigorú ellenőrzés után lehetett bejutni.
Nyolc ember, köztük egy kétéves kisgyermek és egy 93 éves aggastyán megölésével gyanúsított ámokfutó sorozatgyilkost fogtak el a rendőrök Amerikában kedden, egy nappal azután, hogy több államra kiterjedő körözést adtak ki ellene.