Több tucatnyi más szabálysértési eljárást is bejelentve az Európai Bizottság közölte csütörtökön, hogy úgynevezett indokolással ellátott véleményt intézett Magyarországhoz az uniós villamosenergia-irányelv helytelen átültetése miatt.
Carla Bruni-Sarkozy harmadik albuma jelenik meg jövő hónapban Amerikában, és ezzel bebizonyosodott, hogy hiába ment hozzá a francia államfőhöz, hivatalos kötelezettségei nem akadályozzák énekesi karrierjét.
Az Európai Unió tagállamainak polgáraira nem vonatkozik az állategészségügyi tilalom, vagyis a tej- és hústermékek személyes fogyasztásra történő bevitelének korlátozása Horvátországba -...
A Fidesz szerint a szocialisták saját médiabefolyásukat akarják erősíteni azzal az ügylettel, amelyben a futball-médiahálózat kiépítésével megbízott Advertum Kft. a kormány kezességvállalása mellett 5,2 milliárd forintos hitelhez juthat. Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján az erről szóló határozat visszavonására szólította fel a kormányt.
Lech Kaczysnki lengyel köztársasági elnök szerdán este egy tv-interjúban azzal vádolta Lech Walesát, a Szolidaritás szakszervezet történelmi vezetőjét, volt államfőt, hogy egykor az SB lengyel titkosszolgálat ügynöke volt.
Országos biciklilopás-tanfolyamot tervez egy kerékpáros érdekképviseleti csoport Hollandiában, de nem a lopások szaporítása, hanem csökkentése végett, nevezetesen, hogy a biciklisek...
Az Európai Unióhoz hasonló szervezet létrehozását javasolta Kevin Rudd ausztrál miniszterelnök az ázsiai és csendes-óceániai országok számára gazdasági, biztonsági és politikai együttműködésük elmélyítése érdekében.
Halálra gázolt egy gyalogost egy autó a főváros VIII. kerületében - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A 62 éves külföldi - az MTI helyszíni információja szerint kínai - férfit a Kőbányai úton egy...
A Start Plusz kártyákból több mint kétszer annyit váltottak ki az érdekeltek eddig, mint a nagyobb kedvezményt biztosító Start Extra kártyákból - derül ki a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól kapott tájékoztatóból. Az álláskeresők elhelyezkedését járulékkedvezménnyel segítő új kártyatípusokat az elmúlt év júliusától lehet kiváltani, azóta 10 283 Start Plusz kártyát és 4602 Start Extra kártyát…
A gyanú szerint egy bűnbanda az országban több helyen is megpróbált hamis személyijövedelemadó-bevallásokkal pénzt visszaigényelni a magyar adóhatóságtól. Az APEH szóvivője az InfoRádiónak elmondta: néhány millió forintot el is utaltak a csalóknak, akiktől visszaperelik majd a pénzt.
Politikai viták miatt előfordulhat, hogy az ENSZ római világélelmezési konferenciája erőteljes üzeneteket tartalmazó zárónyilatkozat elfogadása nélkül ér véget. Az értekezleten 151 ország képviselője ...
A Pannon Bormustra az egyik legtekintélyesebb borverseny Magyarországon. Az idei mustra két, Angliából érkező bírálóját Pannonhalmán lenyűgözték a hazai fehérborok, szerintük ezekre kellene összpontosítania Magyarországnak, hiszen a különleges száraz fehérborokkal mutathatunk egyediséget a világnak. A verseny után öt kategóriában hirdették ki az idei csúcsborokat.
Az illegális bevándorlókat 18 hónapig fogva tarthatják, és öt évre kitilthatják az Európai Unióból, miután a tagállamok bel- és igazságügyi miniszterei elfogadták az erről szóló keretirányelv-tervezetet, amelyet azonban az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia. A cél, hogy az illegális bevándorló minél előbb visszatérjen a hazájába.
A dollár ma erősödött a többi devizával szemben. Az EUR/USD napi minimumot ért el 1,5378-nál, miután közzétették a német ipari megrendeléseket, melyek májusban havi szinten 1,8%-kal csökkentek. A GBP/USD árfolyama 1,9463-ra csökkent, miután a brit HBOS-ingatlanárindex májusban -3,8%-os értéket hozott. A BoE az árakból eredő veszélyekre való tekintettel a várt szerint változatlanul 5,00%-on…
Egy embert megölt, hármat megsebesített egy a Gázai övezetből kilőtt rakéta Izrael déli részén - közölték kórházi források Jeruzsálemben. A rakéta a Nir Oz mezőgazdasági közösségben csapódott be. A...
Nem helyezte hatályon kívül a Heves Megyei Bíróság a hevesi megyegyűlés azon döntését, amelynek alapján a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtetheti az egri kórházat - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a megyegyűlés alelnöke.
Politikai viták miatt előfordulhat, hogy az ENSZ római világélelmezési konferenciája erőteljes üzeneteket tartalmazó zárónyilatkozat elfogadása nélkül ér véget csütörtökön. Az értekezleten 151...
Átadták a Nyugat-Balaton és a Zala-folyó medence szilárd hulladékának korszerű kezelését biztosító Zalabéri Regionális Hulladékkezelő Központot: a beruházás a mintegy 9 milliárd forint összértékű...
Ezermilliárd forinttal csökkentené a foglalkoztatás költségeit az Oriens pénzügyi tanácsadó cég által kidolgozott átfogó javaslat. A szerzők az állami kiadások mérséklésével, valamint bizonyos adó- és járulékfizetési szigorításokkal biztosítanák a szükséges forrást.
Csökkent a vállalati csődök száma Németországban az idei év első negyedében. A statisztikai hivatal adatai szerint január-március között 7147 vállalati csődöt regisztráltak Németországban, 12,6 százal...
Mianmarban letartóztatta a rendőrség az ország legismertebb humoristáját, amiért magánakciót indított a ciklon után küldött segélyszállítmányok célba juttatásáért.
A Bank of England a jelenleg érvényes 5,0 százalékos szinten hagyta az irányadó kamatot. A döntés arra utal, hogy a BoE-t egyre inkább a gyorsuló infláció, semmint a lassuló gazdasági növekedés aggasz...
Több tucatnyi más szabálysértési eljárást is bejelentve az Európai Bizottság közölte csütörtökön, hogy úgynevezett indokolással ellátott véleményt intézett Magyarországhoz az uniós...
Csütörtöktől látható a májusban született vízilóbébi a Pécsi Állatkertben. A „csöppség” névadásához a közönség segítségét kérik: bárki elküldheti e-mailben a javaslatát, a legjobbakat pedig szavazásra bocsátják majd.
Az Európai Központi Bank változatlanul, 4,00 százalékon hagyta az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát, tekintettel arra, hogy változatlanul fennáll az infláció felgyorsulásának a veszél...
Az egész ország területére kiterjedt szja-csalássorozatot leplezett le az APEH - közölte az adóhivatal. A gyanú szerint egy bűnbanda az országban több helyen is megpróbált hamis személyi...
Kinyitották a Nemzetközi Űrállomáshoz kapcsolt japán űrlaboratóriumot közép-európai idő szerint csütörtökre virradó éjjel. Az autóbusznyi elemet a Discovery amerikai űrsikló hozta az űrállomásra.
A tavasszal viruló fák és cserjék után most összegyűjtöttük a nyáriakat. A kert melyik részére mi illik? Mindenki válogathat saját és növénye kedvére, ha kertet tervez.
Intézkedési tervet fogalmazott meg a XI. kerületi Fidesz-frakció, miután Újbuda lakói régóta panaszkodnak a Petőfi híd budai hídfőjénél lévő szórakozóhelyekre - közölte Sölch Gellért önkormányzati...
Az észak-amerikai profi jégkorong liga (NHL) négy győzelemig tartó döntőjében csütörtök hajnalban a Red Wings a hatodik mérkőzésén 3-2-re legyőzte a Pittsburgh Penguinst, és ezzel 4:2-re megnyerte a párharcot. A vörösök történetük során a 11. alkalommal szerezték meg az NHL bajnokának járó kupát.hírTV
Európának fogják nevezni, s szöveg nélküli lesz a koszovói himnusz, amennyiben a pristinai parlament elfogadja az ország zenei szimbólumának kiválasztásával megbízott bizottság javaslatát.
A Fidesz szerint a szocialisták saját médiabefolyásukat akarják erősíteni azzal az ügylettel, amelyben a futball-médiahálózat kiépítésével megbízott Advertum Kft. a kormány kezességvállalása...
A köztársasági elnök szerint mélyítette az ormánsági szegénységet és kilátástalanságot a liberális vasúti reform a szárnyvonalak felszámolásával. Sólyom László azután beszélt erről, hogy a környék polgármestereivel találkozott országjárásának újabb állomásán.
Csak 2020-ig van energiastratégiája Magyarországnak, pedig legalább ötven évben kellene gondolkodni - mondta Sólyom László köztársasági elnök, miután Kakasdon részt vett egy energiagazdálkodási...
Ma tovább gyengült a dél-afrikai rand. A devizát továbbra is rosszul érintik a befektetők nagyfokú kockázatkerülése, és a csökkenő nyersanyagárak. Ráadásul a SACOB-vállalkozási bizalom mutatója májusban 93,4 pontról 93,0 pontra csökkent. A 7,8400-es ellenállás átlépése után az USD/ZAR célba vette a 7,90-es értéket, és 7,8350-en jegyzik. In-GFX
Formai okokra hivatkozva érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Bonyhádi Városi Bíróság a váraljai népszavazási kezdeményezésben hozott jegyzői elutasítás ellen emelt kifogást - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Tolna Megyei Bíróság.
A Szentgotthárdtól néhány száz méterre, a rábakeresztúri (heiligenkreuz-i) ipari parkba tervezett hulladékégető ellen tiltakozott a város alpolgármestere, Bugán József csütörtökön Budapesten, az...
Az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere Varga Mihály írta alá 2001-ben azt az állami garanciát, amely lehetővé tette a Profi Liga Kft. számára egy olyan kötvénykibocsátást, egy olyan hitelfelvételt, amely esetében tudni lehetett, a magyar futball annak visszafizetésére képtelen, majd az államnak kell végül is helyt állnia.
Lech Kaczysnki lengyel köztársasági elnök szerdán este egy tv-interjúban azzal vádolta Lech Walesát, a Szolidaritás szakszervezet történelmi vezetőjét, volt államfőt, hogy egykor az SB lengyel...
Szabálysértési eljárást indított az Európai Bizottság Németország ellen az úgynevezett Volkswagen-törvény miatt, miután úgy véli, hogy annak a tavalyi elmarasztaló európai bírósági ítélet után...