Határidő nélkül állandósítaná az amerikai katonai jelenlétet Irakban George Bush amerikai elnök - írta kiszivárogtatott értesüléseket idézve a csütörtöki The Independent. A legnagyobb brit...
A mai nyugodt kereskedésben tovább csökkent az EUR/CZK árfolyama, és minimumot ért el 24,539-nél. Egyes kereskedők szerint tovább folytatódhat a visszaesés. Az EUR/CZK-t 24,587-en jegyzik. In-GFX
Lovas Lajos szombaton délben dedikálja Jó reggelt délben című regényét az Ünnepi könyvhéten a Vörösmarty téren az I.A.T. Kiadó tízes számú könyvsátrában.
Egy hónappal hivatalba lépése után az orosz államfő Berlinbe látogatott. Ez Dmitrij Medvegyev első külföldi útja, amelyből politikai elemzők azt a következtetést szűrik le, hogy Moszkvában különleges jelentőséget tulajdonítanak a Németországhoz fűződő kapcsolatnak.
Törökország és Irán összehangolt támadást indított kurd lázadók ellen Észak-Irakban - jelentette a CNN-Türk török hírtévé egy magas rangú katonai parancsnokra hivatkozva. Ilker Basburg tábornok...
BUDAPEST – Túl sokan élnek segélyből munka helyett, a jelenlegi helyzeten minden parlamenti párt szerint változtatni kell. A megoldásra többféle javaslat van, a fő kérdésekben meglepő módon egyetért az MSZP és a Fidesz. Tavaly minden eddiginél több pénzt költött szociális segélyre az állam.
WING névre vált a Wallis Ingatlan, amely ezzel egyidőben új arculatot is kap. A társaság meghívásos pályázatot írt ki a dizájn-feladatra, amelyért az Allison Advertising, a Café Design, a Robin Design és Árendás József grafikusművész versenyzett.
Ma tovább csökkent a GBP/USD árfolyama, és minimumot ért el 1,9463-nál. Rosszul érintette a fontot a hír, miszerint a HBOS-ingatlanárindex májusban éves szinten 3,8%-kal csökkent (előrejelzés: -3,5%, előző: -0,9%). Ha 1,9465-50 alá megy az árfolyam, további csökkenő potenciál nyílhat 1,9363-ig. in-GFX
Határidő nélkül állandósítaná az amerikai katonai jelenlétet Irakban George Bush amerikai elnök - írta kiszivárogtatott értesüléseket idézve a csütörtöki The Independent.
A csoportszintű szervezeti átalakítási folyamat keretében 2008. július elejétől átszervezésre kerül sor a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese által irányított területen. Az átalakítás célja egy karcsúbb és hatékonyabb szervezet létrehozása, valamint nagyobb hangsúly helyezése a külső és belső ügyfeleinkre - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A rossz állapotban lévő iskolák felújítására kellene költeni azt a 90 milliárd forintot, amelyet a kormányzat digitális táblák beszerzésére szán - mondta csütörtökön a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke. A sajtótájékoztatón Székely Hajnalka, a NOE elnökségi tagja az…
Az Európai Unió tagállamainak polgáraira nem vonatkozik az állategészségügyi tilalom, vagyis a tej- és hústermékek személyes fogyasztásra történő bevitelének korlátozása Horvátországba - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének vezetője.
Nem helyezte hatályon kívül a Heves Megyei Bíróság a hevesi megyegyűlés azon döntését, amelynek alapján a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtetheti az egri kórházat - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a megyegyűlés alelnöke.
Nem titok, hogy az egészségügyi reformban tovább szeretett volna jutni a kormány, de a legfontosabb megtörtént: a biztosítottak megértették, hogy érvényes jogviszonnyal kell rendelkezniük, fizetniük kell azért, hogy egészségügyi szolgáltatást kapjanak - mondta Gyurcsány Ferenc csütörtökön az Egészségügyi Magánszolgáltatók Országos Konferencáján.
Az egészségügyben eddig meghozott döntések összehangolása és a minőség érvényesítése a ciklus második felének a feladatai - mondta Gyurcsány Ferenc kormányfő csütörtökön, Budapesten.
A közelmúltban a Newsweek cikket szentelt annak a kérdésnek, miként mutatják be a politikusok saját egészségügyi állapotukat a nyilvánosság számára. A Méltányosság ezen újságcikket a magyar közélet szempontjából is érdekesnek tekinti, és felhívja a figyelmet a politikusokat érintő információk teljes nyilvánosságára.
Új napi minimumot ért el az EUR/USD 1,5382-nél, miután áprilisban csalódást okoztak a német ipari megrendelések. Éves szinten ugyan 15,0%-os emelkedés mutatkozott a legutóbbi -4,9% után, (előrejelzés: +6,4%), havi szinten azonban -1,8%-os csökkenésről számoltak be a várt +0,4%-os érték helyett (előző: -0,5%). In-GFX
Sikeresnek érzi saját kampányát Fodor Gábor. Az SZDSZ elnökjelöltje, ügyvivője szerdán az MTI-nek adott interjúban azt mondta, hogy a liberális párt egy évvel ezelőtti elnökválasztásával ellentétben most nem az SZDSZ körüli választókat kellett meggyőzni, miután az elmúlt esztendő kudarc volt a szabad demokraták számára.
A Forsense 2008 áprilisában telefonos közvélemény-kutatást végzett Budapest belvárosi lakóinak étteremhasználati és étkezési szokásairól. A belvárosiak kevésbé preferálják a gyorséttermeket, ezt támasztja alá két nagy amerikai típusú gyorsétterem-hálózat utolsó és utolsó előtti helyezése. Az élen toronymagasan a magyar konyhájú étterem végzett.
Jól láthatóan az MSZP megkezdte választási kampányát, és aljas módon a legkiszolgáltatottabb réteget, a nyugdíjasokat célozta meg vele - jelentette ki újságírók előtt Soltész Miklós. A kereszténydemokrata politikus rámutatott: a kormánynak nem riogatással és hazugságokkal kellene foglalkoznia.
Kóka János szerint a szombati küldöttgyűlés résztvevőinek az önálló, független SZDSZ és a koalícióba való visszakérezkedés között kell választaniuk. A liberális párt elnöke erről az MTI-nek adott interjúban beszélt.
Inkább az iskolák felújítására, az oktatás körülményeinek javítására kellene költeni azt a 90 milliárd forintot, amelyből a kormány az elkövetkező években digitális táblákat szerezne be - közölte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke és Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnökségi tagja csütörtöki közös sajtótájékoztatóján.
Hárman kaptak jelölést a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) elnöki posztjára, köztük van Mikola István fideszes politikus, az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere is. Mikola István az MTI-vel azt közölte: megtisztelő számára a jelölés, ám azt nem tudja elfogadni.
A Budapest Winter Invasion keretében több mint 50 ezer vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a fővárosban 2007. december 1. és 2008. március 31. között
Életmentő műtétje során felejtettek egy orvosi eszközt egy fiatal férfi koponyájában Nagy-Britanniában. Donovan McGowan fejéből két hónap után távolították el a tíz centinél is hosszabb, fémszárú tampont.
Az Állami Számvevőszék jelentése szerint 2,7 milliárd forinttal kevesebb kiegészítő támogatást kaptak az egyházi fenntartású közoktatási intézmények, mint amennyit a törvényi előírások szerint kapniuk kellett volna. Hiller István oktatási és kulturális miniszter szerint a problémát az okozza, hogy eltérő értelmezések szerint lehet kiszámítani a normatívát, ezért június 30-ig kormányrendeletet…
A romákkal szembeni előítéletesség megváltoztatása és a médiabeli megjelenésük esélyegyenlőségének megteremtésére "Roma vágyak" címmel plakátkampányt indított a Szociális és Munkaügyi Minisztérium - jelentette be Szűcs Erika szakminiszter a csütörtöki a kormányszóvivői tájékoztatón.
A dollár ma növelte nyereségeit. Az USD/CHF árfolyama 1,0518-ra emelkedett. Az amerikai Monster-foglalkoztatási index májusban 174 pontról 166 pontra csökkent. Az adatok arra utalnak, hogy romlott az amerikai munkaerő-piaci helyzet. A devizapárt 1,0504-en jegyzik. Ellenállás 1,0542-nél, míg támogatás 1,0374-nél található. In-GFX
Hatalmas kihívásokkal néz szembe Kína a múlt hónapban történt földrengés után, és várhatóan tíz évre lesz szüksége ahhoz, hogy végleg úrrá legyen a katasztrófa okozta károkon - közölte csütörtökön a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC) elnöke.
Házi őrizetbe helyezte a bíróság az előzetes letartóztatásból szerdán Tasnádi Pétert, az emberölés előkészületével, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt vállalkozót.
Méregdrága, kölcsönkapott autót tört össze a Forma-1-ben versenyző Lewis Hamilton édesapja. Anthony Hamilton egy 101 millió forintot érő Porsche Carrera GT-vel rombolta le egy családi ház kertjét.
Súlyos gazdasági válság van Magyarországon, mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, a Baross Gábor Társaság összejövetelén. A pártelnök szerint a közbizalmi válság megoldása az elsődleges.
Politikai viták miatt előfordulhat, hogy az ENSZ római világélelmezési konferenciája erőteljes üzeneteket tartalmazó zárónyilatkozat elfogadása nélkül ér véget csütörtökön.
Az izraeli vezetés elégedetten nyugtázta csütörtökön Barack Obama amerikai demokrata párti elnökjelölt Jeruzsálemmel kapcsolatos kijelentéseit, a palesztinok viszont elítélték azt.
A MiZo Pécs kosárlabdacsapatától távozó Rátgéber László az Euroliga-címvédő Moszkva együttesénél folytathatja pályafutását. A kiváló edző egyelőre nem erősítette meg a hírt.