2008. június 4. szerda

jún. 4
9:38
Tovább keresik a Tiszában eltűnt fiatalembert (Blikk)
jún. 4
9:38
Mennyi pénzt kapnak az állami felsővezetők? (Blikk)
Titkolóznak az cégeknél, de meguntuk, perre megyünk
jún. 4
9:38
Milliós kárt okozott a dupla előzés (hirado.hu)
Mivel a járművek vezetői használták a biztonsági öveiket, személyi sérülés nem történt
jún. 4
9:39
Emberrablással vádolják a bajai ügyvédet (BorsOnline)
Megdöglesz, a feleségedet likvidálom, a gyerekeidet pedig baleset fogja érni - ezekkel a szavakkal fenyegette meg adósát Ottovay István az adós tanú vallomása szerint. A bajai ügyvéd 150 millió forintját akarta visszaszerezni, és erőszakkal rávette a vállalkozót, hogy az egyik cégét írassa az ő és a felesége nevére - tartalmazza a nemrég elkészült vádirat. Az ügyvéd szerint ez nem így történt.
jún. 4
9:39
Homár helyett zöldbab a világ vezetőinek asztalán (Infostart)
A szokásosnál szerényebb menüt tálalták a világ vezetői elé az élelmezési válsággal foglalkozó csúcstalálkozón - a vezető politikusok ugyanis nem akarták, hogy képmutatónak bélyegezzék őket, mint ahogyan hat évvel ezelőtt, amikor utoljára rendeztek ilyen találkozót.
jún. 4
9:39
Nem számít a népszavazás (Alternatív Energia)
A márciusban megtartott helyi népszavazás döntése ellenére nem kerül a Tolna és Mözs elválását kezdeményező előterjesztés a köztársasági elnök elé - írta a Tolnai Népújság a szerdai számában. Az önkormányzati miniszter indoklása szerint nem áll fenn a törvényi feltétel a különválásra, Mözs földrajzi elhelyezkedése nem minősül Tolnától elkülönült településrésznek.
jún. 4
9:39
Súlyosbodott Khieu Samphan volt vörös khmer államfő állapota (Kripto Akadémia)
Súlyosbodott szerdán a népirtással vádolt, kórházban ápolt volt vörös khmer kormányfő, Khieu Samphan állapota. A 76 éves egykori politikus, akinek a phnompeni nemzetközi bíróság előtt kell felelnie tetteiért, május 21-én került kórházba magas vérnyomásból eredő panaszokkal. Ügyvédje szerint azóta Khieu Samphan testének fél oldala megbénult és beszéde is alig érthető.
jún. 4
9:39
60 millióval kurtították meg az adósságban lévő kórházat (HírTV)
Kapacitásfeleslegként értékelte, és elvonta az egészségbiztosító a mosonmagyaróvári kórháztól azt a tartalékot, amely az intézmény felújítása miatt keletkezett az elmúlt két évben. A döntés 60 millió forint bevételtől fosztja meg a 300 milliós adóssággal küszködő kórházat.
jún. 4
9:40
Riadókészültség Tibetben egy szülinap miatt (hirado.hu)
A rendőrséget a buddhista vallási ünnep miatt riasztották - Buddha születését ünneplik
jún. 4
9:40
Megint visszafordítanák a szibériai folyókat (Blikk)
jún. 4
9:40
Szóban felelnek a diákok holnaptól (hirado.hu)
Idén több mint 124 ezren jelentkeztek érettségire, szinte mindenki tesz szóbeli vizsgát is
jún. 4
9:42
Kishíján vécébe fulladt Tóth Gabi menedzsere (hirado.hu)
A fiatal énekesnő teljesen kiborult
jún. 4
9:42
Zalaegerszeg: harc a buheramátrix ellen (hirado.hu)
Új, jeladóval felszerelt műszereket helyeztek a zalaegerszegi vízóraaknákba. A cél, kiszűrni a buherálókat
jún. 4
9:44
A Twingo-sztori folytatódik... (hirado.hu)
Új Twingo - tökéletes kiegészítés a Renault A/B kategóriás kínálatában
jún. 4
9:46
Győzött az Everton (hirado.hu)
Meglepetés győzelem a chilei bajnokságban
jún. 4
9:46
Lombkorona sétány nyílt a Kew Gardensben (Édenkert)
A londoni Kew Gardensben múlt szombaton avatták fel a 18 méter magasban vezető, acél tartószerkezettel és fakorláttal készült magaslati sétautat.
jún. 4
9:48
Brutális diákok - külön kórteremben vannak a somogyi fiú gyilkosai (hirado.hu)
A két 17 éves gyereket Budapesten az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben ápolják
jún. 4
9:48
Ritkítsuk a szőlő fürtjeit? (Édenkert)
A bőven termő, késői érésű csemegeszőlőknél alkalmazzák, de borszőlőnél is hatásos lehet a fürtritkítás. Bálint gazda tanácsai az édenkert.hu-n.
jún. 4
9:50
Növelte termelését és exportját a cseh autóipar (hirado.hu)
A cseh autóipari vállalatok 2007-ben egy tizedével 963 ezer járműre növelték termelésüket
jún. 4
9:53
Ember tanított meg repülni egy madarat (Blikk)
jún. 4
9:54
Svájcot is teszteli az infláció (Privátbankár)
14 éve nem volt olyan magas az éves infláció Svájcban, mint a múlt hónapban, 2,9%-os volt a 12 havi drágulási ütem. A szakértők már azt latolgatják, hogy vajon megemeli-e a jelenlegi 2,75 %-os alapkamatot a svájci központi bank következő június 19-i ülésén.A lassuló gazdaság inkább kamatcsökkentést igényelne. Tóth Kata minderről a K&H vezető elemzőjét, Barcza Györgyöt kérdezte
jún. 4
9:54
Enyhíthetik a szénanáthások szenvedéseit a "jó baktériumok" (Infostart)
Naponta egy probiotikus ital segíthet a szénanátha tüneteinek enyhítésében - állapították meg brit kutatók.
jún. 4
9:54
Milliárdos támogatás az új direktornak? (Blikk)
Széles Gábor volt veje lett a fehérvári színházigazgató
jún. 4
9:55
15 év után távozik Rátgéber (Blikk)
Bejelentette távozását Rátgéber László, a MiZo Pécs 2010 női kosárlabdacsapatának vezetőedzője.
jún. 4
9:55
Nem kér a klóros csirkéből az unió (HírTV)
Az Európai Unió 27 tagállamából 26 ellenzi, hogy felfüggesszék a klóroldattal kezelt amerikai csirkehús importjának tilalmát, ahogyan azt a bizottság egy hete javasolta. Ez derült ki a tagállamok állategészségügyi szakértőinek hétfő-keddi brüsszeli tanácskozásán.
jún. 4
9:55
Teherautó gázolt halálra egy kerékpárost (Blikk)
jún. 4
9:55
Merrill Lynch: jó vétel az OMV (hirado.hu)
64 eurós célár mellett javasolja vételre a jelenleg 53 euró körüli OMV-részvényt az amerikai befektetési bank
jún. 4
9:56
Nyolc dollárt is "zuhanhat" az olajár (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség.
jún. 4
9:57
Óceánban érlelik a pezsgőt (Blikk)
jún. 4
9:57
Halálra gázoltak egy kerékpárost Ceglédnél (hirado.hu)
A biciklisbaleset körülményeit a ceglédi rendőrkapitányság vizsgálja
jún. 4
9:59
Rátgéber László távozik a MiZo Pécs 2010 csapatától (hirado.hu)
"Idejében be akartam jelenteni a döntésemet, hogy a Pécs tudjon reagálni, már ami a csapatépítést és a további terveket illeti"
jún. 4
10:01
Külkermérleg: 74 milliárdos aktívum (hirado.hu)
113 milliárd forintos, 428 millió eurós javulást mutat az idei első negyedéves külkereskedelmi mérleg a tavalyi év azonos időszakához képest
jún. 4
10:09
Szerelmes leveleket kap a börtönben Fritzl (Blikk)
jún. 4
10:10
Varga: Az MSZP kéthúrú hangszeren játszik (Privátbankár)
A Parlament költségvetési bizottsága alapvetően hasznosnak értékelte a jegybankelnök tegnapi meghallgatását. A képviselőket elsősorban az érdekelte, hogy mi indokolja a folyamatos monetáris szigorítást a csökkenő infláció mellett. Simor András egyebek mellett arról beszélt, hogy a magyar gazdaság csak lassan élénkül, aminek elsősorban a lassuló globális növekedés, illetve a belső fogyasztás…
jún. 4
10:10
Bagdy Emőke: Zsanett nem szimulál! (BorsOnline)
A Zsanett-ügy egyik pszichológus szakértője, Bagdy Emőke visszaadta az igazságügyi tárcának szakértői jogosítványát, mivel meg van róla győződve: a lány nem szimulál, és a felmentett rendőrök tényleg elkövették az erőszakot.
jún. 4
10:10
Csak kíváncsi volt a halászokra frászt hozó cápa? - videó (Infostart)
Skócia partjainál támadta meg két halász csónakját egy három és fél méteres cápa. A férfiak felvételt is készítettek a fenevadról.
jún. 4
10:11
GBP/USD Csökkenő potenciál (HírTV)
Miután a GBP/USD a Fed-elnök kommentárjainak hatására átlépte a támogatást, 1,9520-ig nyílt potenciál. Ha ez az érték is esik, az 1,9455-ös érték lesz a következő cél. Ellenállás legközelebb 1,9680-nál található. A GBP/USD-ot 1,9557en jegyzik, miután 2 hetes minimumot ért el 1,9540-nél. in-GFX
jún. 4
10:11
DARFÜ - pr-tender a Dél-Alföldre (Kreatív Online)
Kommunikációs stratégia elkészítésére, akciótervek végrehajtására, pr-tevékenységre és promóciós eszközök gyártására írt ki összetett tendert a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (DARFÜ) a Szeged térségében zajló ivóvíz-javító program kapcsán – jelenti a Tenders Electronic Daily. A legalább négyhónapos megbízás keretösszege több mint 33 millió forint.
jún. 4
10:11
Elképesztő magyarázat - kutyája miatt lett drogos az Oscar-díjas színésznő? (hirado.hu)
Tatum O'Neal nem bír túllépni Lena halálán
jún. 4
10:12
Az E.ON-papírokért folyt a legnagyobb verseny (Privátbankár)
Eredményesen zárult a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő keddi árverése, amelyen főként állami tulajdonban lévő kisebbségi részesedéseket értékesítettek. A licitálók között a legnagyobb verseny az E.ON csoporthoz tartozó társaságok részvényeiért alakult ki. Többször is előfordult, hogy a néhány ezer forintos kikiáltási árral szemben a vételár elérte a több millió forintot. Sipos Anikó összeállításában…
jún. 4
10:12
A legfejlettebb országokban is fenyegeti a gyerekeket a "csöndes kór" (Infostart)
Sok amerikai kisgyerek nem jut elegendő D-vitaminhoz, s ennek következtében később gyakran törnek el a csontjaik, az immunrendszerük pedig legyengül - figyelmeztetnek bostoni kutatók.
jún. 4
10:13
EU-s szolgáltatási index: 50,6 pont- előrejelzés: 50,6 pont (HírTV)
Módosított májusi EU-s szolgáltatási index: 50,6 pont- előrejelzés: 50,6 pont- előzetes érték: 50,6 pont. Részletek következnek… in-GFX
jún. 4
10:13
Óriási sikere volt a Gyerek Sziget nyitányának (Képgaléria, 3. rész) (hirado.hu)
A hétvégén zsúfolásig telt a Hajógyári sziget
jún. 4
10:14
Mostantól online regisztrációnak hívják a vízumot? (Privátbankár)
Az Egyesült Államok megszigorítja a vízummentes beutaztatás feltételeit. A beutazóknak indulás előtt 72 órával interneten regisztráltatniuk kell magukat. A Külügyminisztérium konzuli főosztályvezetője, Berta Krisztina úgy látja, mindez nem hátráltatja Magyarország vízummentességi csatlakozását, és azon magyar állampolgárok esetében sincs változás, akik korábban 10 évre szóló vízumot kaptak. Tóth…
jún. 4
10:15
EUR/HUF Felfelé módosított magyar külkereskedelmi mérleg (HírTV)
A revízió szerint 170 millióról 19 millióra módosították a márciusi magyar külkereskedelmi mérleg többletét. Az előző havi értéket változatlanul 157 millión hagyták. A közgazdászok szerint a vártnál kedvezőbb adatok oka a növekvő befektetésekben keresendő. A forint ennek ellenére veszteségeket könyvelt el, és a befektetők kockázatkerülése az EUR/HUF erősödését hozta. In-GFX
jún. 4
10:16
Szállásdíj: hosszú távon megérné a kisebb áfakulcs (Privátbankár)
Hosszú távon nem csökkennének az állam adóbevételei, ha a kormány a mostani 20-ról 5 százalékra csökkentené a szállásdíjakat terhelő áfakulcsot – véli a KPMG adótanácsadó cég turisztikai csoportjának menedzsere. Kali Zoltán szerint a lépés hatására az árak is 10 százalékkal csökkennének, ami a vendégéjszakák számának növekedésében is látszana. A menedzser úgy véli, hogy az országnak…
jún. 4
10:17
Eltűnt tizenéves lányt keresnek Gyulán (HírTV)
A lakosság segítségét várja a rendőrség egy eltűnt tizenéves lány felkutatásához. A békési határvárosban élő, 16 esztendős Ürmös Erzsébet az eltűnése óta nem adott magáról életjelet, holléte jelenleg is ismeretlen.
jún. 4
10:18
Nem az adatok jók, hanem a várakozások voltak pesszimisták (Privátbankár)
Meglepően jó növekedési adatot regisztráltak az első negyedévben az eurózónában. A15 tagország hazai összterméke 0,8 százalékkal nőtt a tavalyi utolsó három hónaphoz képest; a korábbi becslésben 0,7 százalékos növekedési ütem szerepelt. Az IMF már most 1,75 %-ra emelte éves várakozási ütemét. A Kopint-Tárki kutatója Nagy Katalin úgy látja: az Európai Központi Bank vélhetően nem változtat eddigi…
jún. 4
10:20
Megvédenék a kicsi könyvesboltokat (Privátbankár)
A kisebb könyvesboltok forgalmát védené az a jogszabálytervezet, amelynek előzetes értékelő vitája zajlott tegnap a Parlament Kulturális és Sajtóbizottságában. A javaslattevő Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a könyvek árának kiadók általi rögzítésével vetne véget a multinacionális cégek árversenyének a hazai könyvpiacon. Bodnár Kriszta összeállításában először Zentai Péter…
jún. 4
10:23
Adócsökkentés: egyeztet az MSZP és az SZDSZ (Adózóna)
Elkezdődtek az egyeztetések az MSZP és az SZDSZ között egy lehetséges adócsökkentés ügyében - értesült az MTI a liberális párthoz közel álló forrásokból. A távirati iroda információi szerint az egyeztetések szakmai és politikai szinten is folynak.

Keresés