2008. június 4. szerda

jún. 4
8:20
A legvidámabb Barack: az illinois-i szenátor kiütötte Hillaryt (hirado.hu)
Eggyel több delegátus támogatását tudhatja maga mögött Barack Obama, mint amennyi az augusztusi jelöltállító pártkonvención szüksége lesz a győzelemhez
jún. 4
8:21
Drágulást hoz a kelet-európaiak hazavándorlása (HR Portál)
Meredeken drágul a lakásfelújítás Nagy-Britanniában, az alapanyag-drágulás mellett elsősorban azért, mert most már tömegével mennek haza az EU-bővítés után százezrével beözönlött, magas szakképesítésű kelet-európai mesteremberek, áll egy vezető londoni ingatlanpiaci elemző cég jelentésében.
jún. 4
8:21
Három nyertese lehet a fordulatnak (hirado.hu)
A beruházásösztönző kormányzati politika lényege továbbra is kiemelten kezelni a magas hozzáadott értéket képviselő ágazatokat
jún. 4
8:22
Gyermeket vár a hollywoodi sztár! (hirado.hu)
A 32 éves színésznő és férje ősz végére várják első gyermeküket
jún. 4
8:23
A szigorú törvénykönyvnek estek áldozatul a megváltozott munkaképességűek? (HR Portál)
Miközben a kormány azt mondja, bővíteni kell a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását, indokolatlanul szigorú szabályok miatt kénytelen elbocsátania több mint ezer dolgozóját egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cég - mondta Czomba Sándor (Fidesz) országgyűlési képviselő.
jún. 4
8:23
A szakértő szerint éveken át magasabb marad a dízel ára mint a benziné (hirado.hu)
A következő hónapokban és években a dízel ára jóval magasabban lesz mint a benziné és a tendencia várhatóan nem fordul meg
jún. 4
8:24
Felfüggesztett csendrendelet Németországban (hirado.hu)
Az engedmény kizárólag a kontinenstorna idejére és csak meccsnapokra érvényes
jún. 4
8:25
A munkahelyen is él a magánszféra védelméhez való jog (HR Portál)
A vagyonőr az ellenőrzött személy ruházatához nem érhet hozzá, csomagját nem vizsgálhatja át, csupán felszólíthatja tartalmának bemutatására. A munkahelyi öltözőszekrények átvizsgálása csak akkor jogszerű, ha az érintett ahhoz előzetesen és önkéntesen hozzájárult, közölte az ombudsman.
jún. 4
8:27
Közel 10 százalékkal nőttek a szlovák bruttó bérek (HR Portál)
Az idei első negyedben a bruttó fizetés átlagosan havi 20 443 korona (163 455 forint) volt Szlovákiában, 10,4 százalékkal magasabb, mint a tavalyi első negyedben. A reálértékben a bérek 6,2 százalékkal nőttek, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban kedden.
jún. 4
8:40
Megrontott gyermekek (Blikk)
jún. 4
8:40
Könyvet ír Tony Curtis (Blikk)
jún. 4
8:42
Tette-vette magát a fiúk előtt (Blikk)
A Blikk megtalálta Móni volt tanárát és iskolai barátnőjét. – A kislány nem buta, de nagyon lusta, sokat aludt az iskolában, mert éjjel buliztak, tévéztek – emlékezett vissza a tanár.
jún. 4
8:44
Történelmet ír Barack Obama (Blikk)
Barack Obama illinois-i szenátor előre megírt győzelmi beszédében kedden kijelentette: „Én leszek a demokrata jelölt”. A számítások szerint a fekete elnökjelölt már 2119 delegátus támogatását tudhatja maga mögött, a Demokrata Párt augusztusi denveri jelöltállító konvencióján 2118 szavazatra lesz szükség a jelöltséghez. A továbbra is versenyben levő Hillary Clinton szenátor a korábban kiszivárgott…
jún. 4
8:46
Ötször annyit költünk kövérekre, mint amennyit segélyekre kellene (Piac és Profit)
A fokozódó igények kielégítése érdekében 2030-ig ötven százalékkal növelni kell a világ élelmiszertermelését - hangoztatta kedden Rómában az ENSZ főtitkára.
jún. 4
8:48
Megduplázza az agydaganatos betegek esélyét az új vakcina (Infostart)
Sikerült kifejleszteni egy olyan vakcinát, ami akár meg is kétszerezheti a leggyakoribb agytumorban szenvedő betegek túlélési esélyeit - de nem helyettesíti a kemoterápiás kezeléseket.
jún. 4
8:49
Gyurcsányék a Pilisben, Orbánék a Balatonnál bújnak el (BorsOnline)
Kétnapos, a külvilágtól hermetikusan elzárt "edzőtáborba" vonul a jövő héten az MSZP és a Fidesz. Az ellenzéki párt nem is titkolja: ők az előrehozott választás kampánytechnikáit beszélik majd át Balatonszárszón, a szocik viszont tagadják, hogy dobogókői csapatépítő tréningjükön akár egy szó is esik majd erről. A politológus szerint nem véletlenül.
jún. 4
8:49
A beszélgetés csodákra képes (Infostart)
Hatalmas eredményeket lehet elérni az idős, ápolásra szoruló demens betegeknél, ha az otthonok személyzete beszélget velük - állapította meg egy brit felmérés.
jún. 4
8:49
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az EUR/USD árfolyama ma reggel 27 pipes sávban mozgott, 1,5434 és 1,5461 között. Ellenállás 1,5585-nél, míg támogatás 1,5366-nál található. A mai ázsiai kereskedésben erösödést mutatott a CAD/JPY, és 103,96-ról 35 pippel 104,31-re emelkedett. Erős ellenállásnak bizonyult a kerek 105-ös érték, mivel már előtte is tesztelték, de nem sikerült átlépni. Ellenállás még 106-néál található. Támogatások…
jún. 4
8:49
Gyászol az MSZP - meghalt Szántó János (hirado.hu)
Bicske polgármestere hosszan tartó súlyos betegség után 59 évesen hunyt el
jún. 4
8:50
EUR/USD Visszaesés után konszolidáció (HírTV)
A Fed-elnök kommentárjai után bekövetkezett keddi visszaesés óta az EUR/USD keskeny sávban konszolidál 1,54 körül. Bernanke világossá tette, hogy nemkívánatos a dollár gyengesége, főleg a vele kapcsolatos inflációs veszélyek miatt. A kommentárok arra utalnak, hogy az EUR/USD 1,60-nál valószínűleg elérte csúcsát. Támogatás 1,5412-nél, míg ellenállás 1,5456-nál található. In-GFX
jún. 4
8:50
Jó üzlet lehet a rizs (hirado.hu)
Megéri itthon rizst termeszteni, mégsem használjuk ki a lehetőségeket...
jún. 4
8:51
Erős földrengés rázta meg Indonéziát (HírTV)
Erős, a Richter-skála szerinti 6,1 erősségű földrengés és megannyi utórezgés rázta meg az indonéziai Flores szigetét helyi idő szerint szerda hajnalban - közölte az amerikai földtani intézet, hozzátéve: a földmozgás epicentruma 10 kilométer mélyen volt az óceánban.
jún. 4
8:52
A Pa-Dö-Dő-sztár titka (Blikk)
Barátnője négyéves kislányát neveli Lang Györgyi
jún. 4
8:53
Zuhanórepülésben támadott az UFO (Infostart)
Halálra rémített egy idős ausztrál házaspárt egy UFO: az azonosítatlan repülő tárgy eget rengető zajjal zúgott el felettük, amikor éppen hazafelé tartottak az autópályán.
jún. 4
8:53
Adócsökkentés helyett jön az áfaemelés? (HírTV)
Az SZDSZ továbbra is kitart egy hároméves 1000 milliárd forintos adócsökkentési program mellett, de az MSZP-ben még mindig nincs semmiféle döntés az adózási stratégiáról.
jún. 4
8:54
11 éves lány szült Miskolcon (HírTV)
A még gyermekkorú anya és lánya is jól vannak. A kórház hivatalból feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen. A kislány nem mondta el, hogy ki a gyerek apja. Ha kiderül, a férfi nemi erőszak vétsége miatt felel majd, aminek büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés.
jún. 4
9:08
Egyensúlyt teremt a team coaching (HR Portál)
Nemcsak a vezetőknek jár a coaching, a beosztottaknak is lehet olyan problémájuk, amely nehézséget okoz a munkavégzésben - különösen, ha az a munkahelyi közösséggel vagy egy tréningen tanultak alkalmazásával kapcsolatos. A team coaching ezekre kínál megoldást azzal, hogy konkrét munkafeladatokon keresztül vezet rá az együttműködés titkára.
jún. 4
9:10
Hogyan oldjuk konfliktusainkat? (HR Portál)
Életünket nehézzé teszik, többnyire megkeserítik, ám olykor előre is vihetik a konfliktusok. Megoldásukra a lélektan öt variációt ajánl. A konfliktusos helyzetben lévők számára nem jelentenek azonos előnyöket és engedményeket.
jún. 4
9:20
Mutasd a szemed, cicus! (Blikk)
jún. 4
9:20
Csipet ültetnek be az agresszív cápákba (Blikk)
jún. 4
9:21
Nigun-koncert a Budapest Jazz Clubban (Spa Trend Online)
A kelet-európai zsidó zenei hagyományokat a dzsesszel ötvöző Nigun együttes csütörtökön a Budapest Jazz Clubban (VIII. ker. Múzeum utca 7.) ad koncertet. A zenekart Párniczky András alapította 2001-ben. Bár az amerikai jazzkörökben vannak hagyományai a zsidó zenei kultúra felelevenítésének, Európában csak a Nigun követi ezt az irányvonalat.
jún. 4
9:24
MÁV kontra VDSZSZ: csak a szokásos (Privátbankár)
Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a szakszervezet sztrájkköveteléséről a szerdán Herczog László közvetítő bevonásával megtartott eg...
jún. 4
9:24
A csapvíz és a zuhanyozás miatt is születhet súlyosan károsodott gyerek (Infostart)
A klórozott víz súlyosan veszélyezteti az újszülöttek egészségét - figyelmeztetnek brit kutatók. Ha az anya terhessége alatt csapvizet iszik, klórozott vizű medencében úszik, vagy akár csak rendszeresen ilyen vízben zuhanyozik, kétszeresére növeli annak a veszélyét, hogy a gyermeke szívbetegen, súlyos agyi károsodással, vagy farkastorokkal jön a világra.
jún. 4
9:24
Milliárdos botrány a köztévénél (Blikk)
A Társulat és a Csináljuk a fesztivált is gyanús
jún. 4
9:24
Éhezik a világ legöregebb anyukája (BorsOnline)
Hetvenedik születésnapját ünnepelte a világ legöregebb anyukája, aki azt állítja: azért nem szült előbb, mert egyszerűen nem volt ideje rá. A kevés nyugdíj és az emberek rosszindulata ellenére mégis úgy érzi, jól döntött, hogy hetvenhét évesen vállalt gyereket.
jún. 4
9:24
Halottnak tettette magát, hogy megléphessen a hitelezői elől (Infostart)
Halotti bizonyítványt szerzett magának egy szingapúri férfi, hogy megléphessen követelőző hitelezői elől. A csalásért három évet kell ülnie.
jún. 4
9:24
Ronaldo, ne menj a Realba! (Blikk)
David Beckham nem javasolja Cristiano Ronaldónak, hogy a Manchester Unitedtől a Real Madrid labdarúgócsapatához szerződjön.
jún. 4
9:24
Nyitó kommentár (HírTV)
A dollár az éjjel tartotta nyereségeit, melyeket a Fed-elnök kommentárjainak hatására szerzett. Az EUR/USD ma az 1,54 körül konszolidált, míg az USD/JPY megvédte a 105-ös értéket. Az ausztrál GDP az 1. negyedévben 3,6%-kal emelkedett, meghaladva ezzel a +2,8%-os előrejelzést (előző: +3,9%). A mosatni érték arra utal, hogy a vártnál kevésbé lassult az ausztrál gazdasági növekedés. Ez jól jön az…
jún. 4
9:24
Erőszakcselekmények miatt őrizetbe vettek 57 muzulmán szélsőségest (Kripto Akadémia)
Az indonéz rendőrség erőszakcselekmények gyanújával őrizetbe vett szerdán 57 muzulmán szélsőségest, mert előzőleg véres támadás ért egy vallásközi felvonulást az ország fővárosában, ami miatt félő, hogy további hasonló támadások lesznek. A rendőrség több mint 1500 fővel jelent meg Az Iszlám Védelmezőinek Frontja (FPI) szervezet központjánál. Az FPI régóta ismert arról, hogy tagjai felgyújtják…
jún. 4
9:24
Jövőre készülnek el az újabb autópálya-alagutak Horvátországban (hirado.hu)
Horvátországban évek óta feszített tempóban folynak az autópálya-építések
jún. 4
9:26
Szovjet ötletet "lopnak" az oroszok (Privátbankár)
A szibériai folyók vizének egy részét déli irányba kell folyatni, és Oroszországnak a közép-ázsiai országokba vizet kell eladni, ez olyan hatalmas bevételt jelentene, hogy a mintegy 25 milliárd dollár...
jún. 4
9:26
Trianon a magyarok számára a legnagyobb tragédiát jelentette (HírTV)
Másfél évtizeden keresztül emésztette fel a magyar elit szinte minden energiáját s az ország erejét egy utólag marginálisnak tűnő vita. Aztán jött a váratlan, iszonyatos következményekkel járó háború. Milyen okok vezettek a szétszakadáshoz, mit mond Trianon a ma embere számára?
jún. 4
9:26
Terrorper - tagad a fővádlott (hirado.hu)
A 27 éves Abdullah Ahmed Alit azzal gyanúsítják, hogy Londonban 2006 nyarán több repülőgépet fel akart öngyilkos módon felrobbantani
jún. 4
9:28
Saját magát is felülmúlja a külkereskedelmünk (Privátbankár)
Az idén az első negyedévben a külkereskedelmi mérleg 74 milliárd forint - 276 millió euró - aktívumot mutatott, ez 113 milliárd forintos, 428 millió eurós javulás a 2007. január-márciusi 39 milliárd f...
jún. 4
9:28
Nevelőapjába döfte a konyhakést (HírTV)
Halálra késelte nevelőapját egy középkorú férfi Nagyszénáson. Kedden délután veszett össze a Békés megyei településen lévő családi házukban az 50 éves férfi 69 éves nevelőapjával.
jún. 4
9:28
A nap képgalériája - Szörnyetegek a homokbányában (hirado.hu)
Az előttünk álló hétvégén újra Triál-versenyt rendeznek a Pilisi Homokbányában
jún. 4
9:30
Robbantás a zsúfolt vonaton - 18 sérült (hirado.hu)
A Srí Lanka-i hatóságok szerint a merényletben egy öt kilogramm súlyú robbanószerkezet lépett működésbe, amelyet a vonat melletti síneken helyeztek el
jún. 4
9:32
Régiós húsmulti alakul (hirado.hu)
Megvásárolja a szlovák Penta három magyar magánszemély többségi részesedését hazai húscégekben
jún. 4
9:34
Brad Pitt szakmát vált? (hirado.hu)
A színész építészet iránti szenvedélye már többnek tűnik puszta hobbinál: jelenleg ötcsillagos ökohotelt tervez Dubajban
jún. 4
9:36
EURO2008: Esélylatolgatás! - Továbbjutást hozhat az első Eb-részvétel? (hirado.hu)
A TeleSport esélylatolgatása az A-csoport kimeneteléről - Gundel Takács Gábor tollából

Keresés