A Honda vezetése se nem cáfolta, se nem erősítette meg azon híreszteléseket, melyek szerint Nicky Hayden helye veszélyben van a gyári csapatban a 2009-es idényre.
Vietnam, a világ első három vezető rizsexportőrének egyike, feloldotta a rizs kivitelének tilalmát. Ez azt jelenti, hogy javul az ellátási helyzet a világpiacon, egyszersmind mérséklődhetnek az árak, ...
Tordy Géza Kossuth-díjas színművészt választották a nemzet színészévé a májusban elhunyt Raksányi Gellért helyére a címet viselő művészek szerdán Budapesten - jelentette be Jordán Tamás, a Nemzeti Színház leköszönő főigazgatója és Alföldi Róbert, a teátrum leendő vezetője.
Budapesten lesz a székhelye az Európai Innovációs és Technológiai Intézetnek - erről egyhangúlag döntöttek szerdán Brüsszelben az Európai Unió tagországainak versenyképességi ügyekben illetékes miniszterei. Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az ülés után az InfoRádióban elmondta: az intézmény jövő év elejétől kezdheti meg működését az Infoparkban.
A kormány egyelőre nem tervezi a nyugdíjkorhatár felemelését, a következő öt-hat évben a legfontosabb a tényleges nyugdíjba vonulási korcentrum emelése lesz - mondta Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára, az Országos Idősügyi Tanács titkára kedden Veszprémben, sajtótájékoztatón.
A francia Franck Ribéry sérülése és csapattársa, Eric Abidal kiállítása döntő volt a keddi Olaszország-Franciaország mérkőzésen, amelyet a világbajnok nyert meg 2-0-ra az osztrák-svájci Európa-bajnokságon - mondta az InfoRádiónak Aczél Zoltán, a magyar válogatott pályaedzője. A Rákospalotát is irányító tréner hozzátette: az olasz együttes magabiztosan várhatja a spanyolok elleni vasárnapi…
Az USD/CAD szerdán hét eleji veszteségeit konszolidálja, melyek hatására 1,0164-re esett vissza árfolyama. nem volt hatással a jegyzésekre kanadai üzleti élet előrejelző indikátora, mely májusban a várt szerint havi szinten 0,2%-kal emelkedtek. Az előző havi értéket közben +0,1%-ról +/-0,0%-ra lefelé módosították. Az USD/CAD-ot 1,0197-en jegyzik. In-GFX
BUDAPEST – Több mint egyórás tanácskozás után Tordy Gézát (70) választották társai a Nemzet Színészei közé, a hetvenedik életévét tavasszal betöltő Kossuthdíjas művész a Raksányi Gellért halálával megüresedett helyet tölti be.
A helyi önkormányzat, a gyermekjóléti központ, valamint vállalkozások és intézmények összefogásával nyári tábort szerveznek hátrányos helyzetű roma gyermekeknek Nyíregyházán - közölte Nagy László alpolgármester a helyhatóság szerdai sajtótájékoztatóján.
Az EUR/JPY ma tavaly július óta először érte el a 168-as értéket. Amíg 166,29 fölött a jegyzés, tartósan kedvezőek a chart-technikai kilátások. Egyes elemzők szerint a devizapár célba vette a 168,95-ös értéket. in-GFX
Eltörölte az Alkotmánybíróság (Ab) a "gyógyszerismertetők", azaz a céges orvoslátogatók után fizetendő, havi 416 ezer forintos regisztrációs díjat. Ez egyébként a gyógyszergazdaságossági törvény 2007. január elsejei hatályba lépése óta volt érvényben; korábban mindössze 13 ezer forintos, egyszeri költséget jelentett a regisztráció.
Egy mértékadó amerikai gazdaságkutató csoport szerint nem kerül recesszióba az idén az ország gazdasága, de nem lesz jó helyzetben, sőt "normális növekedése" csak 2010-ben tér vissza. A kalifornia...
A címet viselő művészek szerdán Budapesten szavaztak - jelentette be Jordán Tamás, a Nemzeti Színház leköszönő főigazgatója és Alföldi Róbert, a teátrum leendő vezetője.
Neves osztrák és magyar tudósok, levéltárosok részvételével Osztrák-magyar felsőoktatási és tudományos kapcsolatok (16-20. század) címmel rendezett konferenciát Fürstenfeldben a Kodolányi János Főiskola Történeti Műhelye, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Könyvtára, a Magyar Tudományos Akadémia Művelődéstörténeti Bizottsága, a Bécsi Egyetem Levéltára és az Osztrák Tudománytörténeti Társaság.
Fuvarozók és gazdák tüntettek Brüsszel belvárosában - egy nappal az Európai Unió csúcstalálkozója előtt, hosszú órákra megbénítva a belga főváros közlekedését -, így tiltakozva a magas üzemanyagárak e...
Megszokott már az a felfordulás minden sztár körül, ha baba érkezik vagy éppen egy színvonalas magánklinikán hozzák világra babájukat, akkor teljes hírzárlat van elrendelve. Megteheti a klinika maga is, hiszen nekik is érdekük, hogy a fotósok és az újságírók ne lepjék el a klinika környékét, nem hogy a szülészeti osztályt. Persze az is működőképes üzletpolitika, hogy maga a sztárok veszik meg a…
A kormányzati negyed tervét annak idején az akkor a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, Szilvássy György és Veres János pénzügyminiszter terjesztette a kormány elé, a program leállítását követően mégsem kellett felelniük a kudarcért. A meghiúsult beruházás költségei összesen akár a 11 milliárd forintot is meghaladhatják.
Meghibásodott az érettségi dokumentumok kiállítását szolgáló informatikai rendszer, így nem tudják kiadni a hiteles bizonyítványokat. Az oktatási tárca sajtóirodája szerint nem történik jogsértés, ha nem adják ki szerdán az érettségi bizonyítványokat.
Az olasz szenátus szerdán jóváhagyta az úgynevezett "Mentsük meg a miniszterelnököt" törvényt, amelynek nyomán felfüggeszthetik a Silvio Berlusconi ellen folyó korrupciós pert. Az ellenzék szenátorai kivonultak a szavazáskor, így a törvényt 160 igen és 11 nem ellenében fogadták el.
A játékvezetőt, a szlovák Lubos Michelt hibáztatja az olaszoktól elszenvedett vereség, egyúttal az Európa-bajnoki kiesés után a francia válogatott szövetségi kapitánya.
Tordy Géza Kossuth-díjas, Kiváló és Érdemes művészt, kétszeres Jászai Mari-díjas színművész-rendezőt választották meg szerdán délután a Nemzet Színészei a májusban elhunyt Raksányi Gellért megüresedett helyére - közölte a Nemzeti Színház igazgatósága.
Be kell fizetnie a be nem szedett vizitdíjat a kamatokkal együtt a felperes egészségbiztosító részére annak a kunhegyesi fogorvosnak, aki a 2007-es bevezetés óta ezt a pénzt nem kérte el betegeitől - mondta ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság szerdán, nem jogerős ítéletében.
Unokája ölte meg azt az idős asszonyt, akinek holttestét a szomszédja találta meg kedden reggel a Somogy megyei Osztopánon. Az asszonyt a pénzéért verte agyon a fiatalember, aki 17 éves élettársát is magával vitte a gyilkosság éjszakáján. A rendőrök mindkettőjüket elfogták. A fiú előzetes letartóztatásban van nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt. A lányt - mivel ő csak a ház előtt figyelt -…
Ma erösödést mutatott a forint, miután a Daimler bejelentette, hogy egy új gyárat létesít Magyarországon Kecskeméten 800 millió euróért, mely a baden-wüttembergi rastatt-i gyár termelését egészíti majd ki. Pozitívnak mondható, hogy Magyarországot választották telephelyül, ezért érdemes shortokat indítani az EUR/HUF-nál. Az EUR/HUF-ot 243,93-on jegyzik. A hír hallatára napi minimumot ért el a…
Piros port tartalmazó borítékot küldtek az MDF kaposvári irodájába. A borítékot szerdán bontották ki, de a levél már néhány napja a Pártok Házában lévő irodában lehetett. A port a katasztrófavédelem munkatársai elvitték, és most az ÁNTSZ vizsgálja. Néhány napja ugyancsak a Pártok Házában az MSZP kapott fehér port tartalmazó borítékot.
Magyarországon az idén kalászos gabonából várhatóan mintegy 8 millió tonnát takarítanak be, ami csaknem 30 százalékkal több az előző évi közel 6 millió tonnánál.
A leendő amerikai elnökjelöltek versenyében a demokrata párti Barack Obamának csekély, 5 pontos előnye van országosan a republikánus John McCainnel szemben, a kulcsfontosságú független és női szavazók körében viszont sokkal népszerűbb - derült ki a Zogby szerdai felméréséből.
Rhys Ifans teljesen összeomlott Sienna Millerrel való szakítása óta. Az walesi színész ugyanis egyszerűen képtelen túltenni magát a szőke színésznőn, és olyan mély depresszióban szenved, hogy állandó sírógörcsök törnek rá és élő halottként tengeti napjait.
A svédek nagy divatcége, Európa kettes számú ruházati kereskedője, a Hennes & Mauritz (H&M) 12 százalékkal növelte a forgalmát, 4,4 milliárd euróra, és csaknem 20 százalékkal adózott eredményét folyó ...
Elmegyógyintézetben ápolják azt a 16 éves tinédzsert, aki pénteken megsütötte a macskáját, annak két kölykét pedig a mosogatóba fojtotta – írja a The Daily Post-Athenian.
Áradások pusztítanak Kínában és az Egyesült Államokban: az ázsiai országban több mint kétszázan haltak meg vagy tűntek el, majdnem kétmillió embert pedig kitelepítettek. Amerikában - ahol Illinois és Iowa területén a legnagyobb a baj - heten vesztették életüket és több tízezer embert kellett evakuálni. Az InfoRádió által megkérdezett meteorológus azt mondta: a rendkívüli esőzések és áradások…
Megszavazta az Európai Parlament az úgynevezett lex Rábát, vagyis azt az irányelv-tervezetet, amely meghatározza, hogy mennyi szennyezőanyag kerülhet be az európai folyókba. Az irányelv alkalmazásáig azonban évek telhetnek el, ráadásul a naftalin-diszulfonát nem szerepel a tiltott anyagok között, holott sokak szerint éppen ez okozza a Rába habzását.
Az EUR/USD ma oldalazást végez 1,5464 és 1,5539 között, konszolidálva ezzel az elmúlt 2 nap mintegy 2 centes nyereségét. Hatással van a jegyzésekre az olajár, mely kezdeti veszteségei után emelkedett. Az elemzők az EIA-olajpiaci jelentésnél a nyersolajtartalékok 1,75 millió hordós csökkenésével számolnak az előző heti -4,6 millió hordós érték után. a benzintartalékoknál viszont +850.000 hordós…
A zsűri által úttörőnek nevezett HBO-kampány, a Voyeur kedden a második Grand Prix-t is bezsebelte Cannes-ban: az egy new york-i ház falára vetített szpotok most az outdoor kategóriában értek fődíjat. A cannes-i találgatások szerint könnyen lehet, hogy a szokatlan kampány végül az integrált kategóriában is befutó lesz.
A nyugdíjkorhatár felemelésének témájáról nem lenne szabad lemondani - mondta szerdán az MTI-nek Béki Gabriella. Az SZDSZ ügyvivője arra reagált, hogy a kormány egyelőre nem tervezi a korhatár felemelését.
Az EUR/CZK árfolyama ma csökkent. A cseh korona új abszolút csúcsot ért el az euróval szemben. Az EUR/CZK minimumot ért el 23,911-nél. A vártnál gyengébben alakuló cseh kiskereskedelmi forgalmakra nem reagált a devizapár. in-GFX