Kell a rendőri szigor, mert az autós társadalom jelentős része most is fontosabbnak tartja a mindenféle trükközést, mint azt az egyszerű megoldást, hogy szabályosan vezessen.
Kedden reggel erősödött a dollár az euróhoz és a jenhez képest az amerikai jegybank elnökének az amerikai infláció alakulásával kapcsolatban tett kijelentésére. Ben Bernanke azt mondta, hogy az ene...
Nicolas Sarközy francia elnök felesége maga a vulkán – így emlegetik csak az Elysée Palota alkalmazottai. Carla Bruni ugyanis nemcsak szépségéről és énekesi karrierjéről, de lobbanékony természetéről is híres - legalábbis ezt állítja a minap megjelent, Caral Bruni jellemét boncolgató botránykönyv. Mindezek ellenére úgy tűnik, férje meredeken eső népszerűségi mutatóin mégis tudott javítani a fisrt…
New York-ban operát készülnek komponálni a férfiszerelem témáját központba állító Túl a barátságon című regényből, amiből már Oscar-díjas film is készült.
Pénteken a közoktatási intézményekben felkerül a táblákra a vakációt jelző utolsó betű, a V is, és kezdetét veszi a mintegy két és fél hónapos nyári szünet. A diákok szabadidejének tartalmas...
Terroristagyanús személynek minősítették és rabosították a kanadai repülőtéren Toroczkai Lászlót. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke egy kanadai magyarok által szervezett Trianon-megemlékezésre utazott.
BUDAPEST – A munkaügyi felügyelőséghez fordul a Blikk, hogy kiderítse: történtek-e szabálytalanságok a minisztériumi vezetők szabadságmegváltása során. Amíg a munkavállalóknak legkésőbb következő év márciusáig ki kell venniük az előző évről bennmaradt szabadságukat, addig a miniszterek és államtitkárok görgették maguk előtt a napokat, majd súlyos milliókat kaptak értük
Abban a pillanatban nyelte le a tortába rejtett eljegyzési gyűrűt egy hölgy Kínában, ahogy kedvese letérdelt elé, hogy megkérje a kezét. A férfi a romantikus filmek - kissé elcsépelt - fogásaként a...
Egy német babagyártó 36 cm-es, tökéletesen felöltöztetett Obama-babát készít a demokrata elnökjelölt tiszteletére. A Barack-figurára finom öltönyt és halványkék nyakkendőt adtak, és ügyeltek olyan...
Már csaknem 15 ezren nyertek el támogatást a Lépj egyet előre program újabb, az idén januárban indított szakaszában, a program összesen 22 ezer személy ingyenes képzését finanszírozza - tájékoztatták a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalnál az MTI-t.
Oroszország a jelek szerint nukleáris fegyverzetének fejlesztésére összpontosít, és ezért egyre fontosabb fenntartani az Egyesült Államok nukleáris arzenálját - jelentette ki az amerikai védelmi...
Leszúrta élettársát egy férfi hétfőre virradó éjjel Kiskunmajsán. A 42 éves férfi hétfőn kora hajnalban maga ment el a helyi rendőrőrsre, hogy bejelentse: megölte 53 éves élettársnőjét.
Mérsékelten erős, a Richter-skála szerint 5,8-as erősségű földrengés rázta meg a Csendes-óceán déli részén, Ausztráliától kétezer kilométernyire keletre fekvő Vanuatu szigetét. Egyelőre nem...
Az EUR/USD ma reggel 1,56 körül konszolidálja hét eleji veszteségeit. A zöldhasúnak jól jönnek Ben Bernanke legutóbbi kommentárjai. Bernanke felhívta a figyelmet az energiaárak okozta inflációs veszélyekre. A piac ezt úgy értelmezte, hogy nem várhatók további kamatcsökkentések. A német nagykereskedelmi árak májusban éves szinten a várt 7,1% helyett 8,1%-kal emelkedtek a legutóbbi +6,9%-os érték…
A dollár erősödést mutatott a nyitáskor. A zöldhasúnak jól jönnek Ben Bernanke legutóbbi kommentárjai. Bernanke felhívta a figyelmet az energiaárak okozta inflációs veszélyekre. A piac ezt úgy értelmezte, hogy nem várhatók további kamatcsökkentések. Bernanke közben elmondta: csökkent a jelentős gazdasági hanyatlás veszélyre. Annak ellenére, hogy egyre inkább úgy vélik: az EKB júliusban tovább…
A nagykereskedelmi árak Németországban májusban 8,1 százalékkal növekedtek az egy évvel korábbi szinthez képest, ami 26 év óta a leggyorsabb ütemű áremelkedés. A berlini statisztikai hivatal keddi...
Százezer forint, ennyi pénzt költhet el egy nap alatt, ha hét végén megnyeri a százezer forintot a Borstól. Új játékunk főnyereménye 10 millió forint, emellett még két autót is kiosztunk, hetente pedig 250 ezer forintot, illetve a második helyezettnek egy luxusnapot sorsolunk ki. Szóval, kezdődhet az álmodozás, mire költene el ennyi pénzt!
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője a márciusi népszavazást és az egészségbiztosítási törvény visszavonását nevezte a hétfőn véget ért tavaszi parlamenti ülésszak legnagyobb sikerének. Navracsics Tibor az InfoRádiónak nem kívánta kommentálni az SZDSZ elnökválasztási eredményét, de azt elmondta: jó jel, hogy Fodor Gábor tárgyalni akar velük.
Komoly fejfájást okoz a hazai hitelintézeteknek a munkaerőpótlás, hiszen egyre nehezebb jól képzett és tartósan egy helyen maradni hajlandó alkalmazottakat találni.
Bernanke kamatemelésre utaló kommentárjai után 3 hónapos csúcsot ért el az USD/JPY 106,83-nál. Az inflációs veszélyekre való figyelmeztetés miatt úgy vélik, hogy az év további részében megemelhetik az amerikai alapkamatot. Az amerikai pénzügyminiszter, Paulson is a dollár segítségére sietett, mikro elmondta: nem zárja ki a dollárt erősítő intervenciókat. Délután tart beszédet a Fed-tagok, Eric…
Az őssejtek gyógyító erejét még a vártnál is nehezebb lesz alkalmazni az orvosi gyakorlatban - állítja egy amerikai Nobel-díjas kutató. Mario Capecchi, az Utahi Egyetem professzora egérkísérletek...
A magyar válogatott csapatkapitánya négy év után vált ismét klubot. Eldőlt, Gera Zoltán az angol Premier League-ben szereplő Fulhamben folytatja pályafutását.
Megállapodásra jutottak az Európai Unió munkaidő-irányelvéről és a kölcsönmunka szabályozásáról az uniós szakminiszterek - jelentette be az EU soros elnökségét adó Szlovénia képviselője, Marjeta Cotman a hétfői luxembourgi tanácsülést követően.
Megszavazta a parlament hétfőn este az Országos Területrendezési Terv (OTrT) módosítását. Mindez a zöldek szerint azt jelenti, hogy a HM a bírósági ítélettől függetlenül is megépítheti a radart Pécsett. A baranyai szocialisták igennel szavaztak, a pécsi MSZP-s képviselők felmentést kaptak.
Ígéretes bizonyítékunk van arra, hogy a bogyós gyümölcsök(áfonya, ribizli, egres, málna, szeder, szamóca, kökény, csipkebogyó) már kis mennyiségben fogyasztva is csökkenti a daganatok kockázatát!
Az idén az első negyedév végén a mobil-előfizetések száma túllépte a 11,2 milliót, miközben a vezetékes vonalaké tovább esett, egy év alatt több mint ötödével emelkedett az internetszolgáltatók száma,...
A globálisan összesített fegyverkezési kiadások tavaly további 6 százalékkal növekedtek, és elérték az 1,34 ezer milliárd dolláros összeget – közölte a tekintélyes Stockholmi Békekutató Intézet.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 129,82 pontos csökkenéssel, 21.724,47 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,59 százalékos gyengülés.