BUDAPEST – „Fábry Sanyi bácsi azt ígérte, segít eladni az autót, s ha jól tudom, már benn is van egy kereskedésben!” – mondta lapunknak csantavéri látogatásunkkor Utasi Árpi a nyereményautójával kapcsolatban. Mára pedig kiderült, hogy bár hiába keresték újdonsült tulajdonosát a Csillag születik nyereményének, Árpi és családja vállát nem nyomja már az autóeladással kapcsolatos hercehurca terhe: a…
Erdélyi Mónika az édesanyja nevét viseli. Nem véletlenül: sosem tartotta a kapcsolatot édesapjával, a mamája, Rózsika nevelte fel. Gyermekkorának sokáig rejtegetett titkáról a Reggeliben mesélt a kibeszélő show háziasszonya.
Kommandósok gyűrűjében kéz-, és lábbilincsben állt tegnap bírái elé Székesfehérváron a móri mészárlás egyetlen gyanúsítottja, Weiszdorn Róbert. A közel két méter magas férfi kezeit tördelte, hangját pedig alig lehetett érteni, annyira suttogott. Közel egy órán keresztül mesélte a móri bankrablás történéseit, ám beszéde legtöbbször összefüggéstelen és érthetetlen volt.
Brutálisan bántalmazták és négyen megerőszakolták az Ópusztaszer és Sándorfalva között lévő söröző pultosnőjét – röppent fel a megdöbbentő hír. Az eset után néhány napra pedig Sándorfalván egy férfi halálra verte élettársát. A Bors munkatársai kiderítették, hogy a két eset szorosan összekapcsolódik.
Lekötözve, kényszerzubbonyban szállították el a mentők egy pécsi szórakozóhelyről a több magyar filmsiker – Kalózok, Jadviga párnája – sztárját és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színész-rendezőjét, Bodó Viktort.
A politikusok többsége itthon nyaral - legalábbis ezt állították lapunknak. Döntésük érthető is, ugyanis a kormányüdülőnél alkalmasabb helyet aligha találnának. Az őszödi épület baráti árakkal és átlagon felüli szolgáltatásokkal várja őket.
Nicolas Sarközy francia elnök felesége maga a vulkán – így emlegetik csak az Elysée Palota alkalmazottai. Carla Bruni ugyanis nemcsak szépségéről és énekesi karrierjéről, de lobbanékony természetéről is híres - legalábbis ezt állítja a minap megjelent, Caral Bruni jellemét boncolgató botránykönyv. Mindezek ellenére úgy tűnik, férje meredeken eső népszerűségi mutatóin mégis tudott javítani a fisrt…
Százezer forint, ennyi pénzt költhet el egy nap alatt, ha hét végén megnyeri a százezer forintot a Borstól. Új játékunk főnyereménye 10 millió forint, emellett még két autót is kiosztunk, hetente pedig 250 ezer forintot, illetve a második helyezettnek egy luxusnapot sorsolunk ki. Szóval, kezdődhet az álmodozás, mire költene el ennyi pénzt!
Gőzerővel készül a Valami Amerika című mozifilm folytatása. Szabó Győző Hujber Ferenc, Pindroch Csaba és Ónodi Eszter mellett Oroszlán Szonja is azonnal igent mondott az sikeres vígjáték második részének forgatására.
Korán ünnepelték magukat a lengyelek. A nagy hangú nyilatkozatok, a németek sértegetése, a rosszmájú megjegyzések és karikatúrák megtették a hatásukat, Joachim Löw csapata nyert. A sors furcsa fintora, hogy egy lengyelt ünnepelnek a németek, hiszen Lukas Podolski két góljával győzött a Nationalelf.
Ma a D csoport csapatai is megkezdik szereplésüket a kontinenstornán. A nap első mérkőzését a spanyol és az orosz nemzeti együttes játssza. Spanyolország kapitánya, Luis Aragones szerint nem kevesebbet állít, minthogy megnyerik az Eb-t.
jelig: Amibe belefog, abban sikeres Koller Kati. A szépségkirálynői cím után a napokban show táncban szerzett világbajnoki címet. A Miss Hungary tavalyi győztese egyébként már csak néha vállal modellkedést, hiszen a múlt héten kezdett dolgozni egy ingatlanfejlesztő cégnél.
A halálcsoport tegnap esti találkozója – a délutánival ellentétben – minőségi labdarúgást hozott. A színvonalat elsősorban a hollandok szolgáltatták: Marco van Basten szövetségi kapitány csapata lendületesebben, ötletesebben, nem utolsó sorban pedig eredményesebben futballozott a világbajnoknál.
Emlékszik még milyen volt gyerekként a barátokkal az éjszakai erdőben bátorság próbázni? Vagy jókat nevetni a közös foglalkozások közben? Ez az élmény vár most gyerekeire is, ha a szünidő néhány napját vagy hetét valamilyen táborban töltheti. Nemsokára elkezdődik a nagybetűs vakáció, így már most érdemes megszervezni a kicsik programjait. Összeállításunkban a táborok széles választékából adunk…
Véget ért a lángoló szerelem, ezért a Megasztár énekese úgy döntött, futni hagyja az egykori szerelmét, Gregor Bernadettet. No nem egy szerelmi drámát, vagy épp egy szerelmi háromszöget lepleztünk le, hanem megnéztük Varga Feri legújabb videoklipjét.
Az Oranje játékosai emlékezetes nézeteltérésekbe keveredtek az utóbbi világversenyeken: elég csak arra gondolni, hogy az egyesült államokbeli vb-n Ruud Gullit az akkori szövetségi kapitánnyal, Dick Advocaattal összekülönbözött, s emiatt lemondta a szereplést a tornáról.
A 26 éves Nelson Pizarro múlt hét pénteken érkezett haza Ecuadorból, ahol négy évet ült börtönben drogcsemészésért. Súlyos daganatos betegsége is közrejátszott abban, hogy az ecuadori elnök aláírta a kegyelmi kérvényét.
Kórházba kellett szállítani Michael Madsent (49), a Kutyaszorítóban sztárját, miután egy londoni elithotelben őrjöngött, veszekedett a családjával és több helyen is megsebesítette magát.
A Forma–1-es vb-címvédő, Kimi Raikkönen meglepően higgadtan fogadta, hogy a montreali bokszutca kijáratánál belerohant legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton, véget vetve ezzel mindkettőjük versenyének. Igaz, később hozzátette, a brit igazi mazsolaként viselkedett.
Akárcsak a szombati nyitónap, a vasárnap sem múlt el rendzavarás nélkül az Európa-bajnokságon. Klagenfurtban és Bécsben több, mint száz embert vett őrizetbe a rendőrség. Az esti meccs előtt német neonácik antiszemita kiáltásokkal provokálták a lengyel drukkereket.
Legyőzött riválisával Kóka Jánossal együtt bulizott a nagy siker napján Fodor Gábor, az SZDSZ új elnöke. A Borsnak adott interjújából az is kiderül: vezető fideszes politikus is gratulált neki, és nem lehet annyi dolga, hogy ne figyeljen oda a foci Európa-bajnokságra, ahol a portugáloknak és a hollandoknak szurkol.
Sokkoló videó látott napvilágot Amy Winehouse-ról. A felvételen a botrányhős énekesnő drogozik, szexel és rasszista dalokat énekel. Amy az újabb botrány után bocsánatot kért rajongóitól, apja pedig kijelentette: mindent megtesz, hogy a lánya végre talpra álljon.
Alig várja első gyermeke születését Thomas Beatie. A világ egyetlen terhes férfija a News of the Worldnek elárulta, hogy még soha életében nem érezte magát olyan jól, mint a terhessége alatt, és bár egy hónap múlva életet ad kislányának, párjával Nancyvel már most a következő gyereket tervezik.
Faludy Fanny egyetlen férfira vár. A költőóriás özvegye sírásban tört ki, amikor magánéletéről faggattuk, bevallotta, hogy magányos. Pedig imádott férje, a 96 évesen elhunyt Faludy György megpróbált férfiról gondoskodni számára, csakhogy a kijelölt férfi nem jelentkezik.
Orlando Bloom tökéletes párkapcsolatban él barátnőjével, Miranda Kerr-rel. Bloom ezt saját maga bizonyította be, amikor nyilvánosan ölelkezett és csókolózott szupermodell szerelmével.
Tüdőrákban szenved Paul Newman – állítják a színész betegtársai. A 83 éves legenda állapota néhány hónapja kezdett rohamosan romlani, a Newman család azonban még mindig titkolja a szomorú hírt.
Meghalt egy magyar katona kedden Afganisztánban. A katona magyar idő szerint reggel hét órakor egy házi készítésű bombát próbált hatástalanítani, de az felrobbant. A katona a Baghlan tartományban szolgáló Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) tűzszerész részlegének volt a tagja - írja a Független Hírügynökség.
Betegre eszi-issza magát a magyar, ha úgynevezett all inclusive, vagyis "minden benne van" ellátást kap – állítják biztosítók és utazási irodák. Az Atlasz Biztosító szerint a teljes panziós utasok közül 20-25 százalékkal többen szenvednek balesetet vagy betegednek meg, mint a magukról gondoskodók. Mégis egyre nagyobb a kereslet az all inclusive iránt.
Vágó István adja át az idei VIVA COMET-en a legjobb zenekarnak járó díjat. A kvízmesternek van titkos favoritja, miután az interneten meghallgatta az esélyes zenekarok számait.
Honor Marie Warrennek keresztelte szombaton született kislányát Jessica Alba. A hollíywoodi színésznő május végén ment hozzá titokban Cash Warren producerhez.
Régen hallottunk Shania Twain zűrös magánéletéről, de ez nem meglepő, hiszen nem is nagyon voltak zűrös ügyei - dolgai, vagy ha voltak, akkor nem beszélt róla a nyilvánosság előtt. Most arra kényszerült, hogy nyilvánosság előtt ossza meg szívfájdalmát és elmondja döntését: 14 év házasság után válni készül, mert férje megcsalta.
Paris Hiltont kettészelték a hétvégén. A szőke örökösnő egy híres illuzionista páros, Jeff Beacher és Nathan Burton showjában játszotta a mosolygós bűvészsegédet, tudják, azt a hölgyeményt, akit általában darabokra szaggatnak, majd végül összeraknak. Tudom, sokan szívesen örülnének neki, ha véres történettel szolgálhatnánk, de... Igaz, hogy Jeff gyilkos kegyetlenséggel szelte ketté az örökösnőt,…
Két tini lányt holtan találtak egy árokban, Oklahomában, vasárnap. A pólót és sortot viselő barátnők holttestén több lőtt sebet ejtettek, de a rendőrség a testek helyzetéből és a sérülésekből mégis arra következtetett, hogy kettős öngyilkosság történt.
Pete Doherty meghalt, de csak egy kis időre és azt is a festői vásznon tette meg. Drogok, kábítószerek hatása alatt lévő énekes kitalálta pasztellkrétával készüljenek róla rajzok.
Shauna Sand színésznő háromgyerekes anya, de mellbimbója nem a szoptatástól ment tönkre. A színésznő annyira igyekezett tökéletesre formálni a mellét, hogy a rengeteg plasztikai műtéttől felismerhetetlenné vált.
Karafiáth Orsolya megjárta a poklot. Depresszió gyötörte, alkotói- és önértékelési problémákkal küzdött, s mindezt tetézte, hogy az ifjú költőnő úgy érezte, az alkohol lesz a legjobb gyógyír gondjaira.