Elsöprő győzelmet arattak a konzervatívok a brit helyhatósági választásokon. A hatszáz választókerület 44 százalékában nyertek a konzervatívok. A második helyen a liberálisok végeztek, a kormányzó Munkáspárt 24 százalékkal csak a harmadik lett. Elvesztették London irányítását is. A brit fővárost a konzervatív Borisz Johnson fogja irányítani.
Halász Judit színművész is tagja annak a négy fős magyar csapatnak, amelyik hétfőn az olimpia egyik támogató cégének szervezésében futhatnak az olimpiai lánggal Kínában.
A fővárosban egy második világháborús aknaveto gránátot találtak egy zuglói családi ház kertjében - közölte az első Honvéd Tuzszerész és Hadihajós zászlóalj parancsnoka.
Befejeződött Arn Gréta menetelése a marokkói Fezben rendezett, 145 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán, miután a szombat délutáni elődöntőben vereséget szenvedett az első helyen kiemelt, spanyol Anabel Medina Garriguestól.
A pöfögő futrinka támadóit úgy űzi el, hogy egy robbanással forró mérget fecskendez rájuk a potrohából. A fegyver hatósugara húsz centiméter - ami a rovar legfeljebb másfél centis hosszát tekintve nem csekély teljesítmény.
Az Országos Meteorológiai Szolgálatnál a szolgáltatás bevezetését azzal indokolják, hogy egyre erősödik az ultraibolya sugárzás, s egyre több a bőrrákos beteg
Jó hírnevének megsértéséért, rágalmazás miatt jogi lépéseket tesz Gyenesei István független országgyűlési képviselő Gelencsér Attila, a Somogy megyei Közgyűlés fideszes elnöke ellen. A megyei közgyűlés korábbi elnöke, a Gyurcsány-kormányban új önkormányzati miniszternek jelölt Gyenesei István erről szombaton nyilatkozott az MTI-nek, miután a sajtóban megjelent: a gyanú szerint az ő elnöksége…
Templomi istentisztelettel emlékezetek szülei szombaton az egy éve Portugáliában eltűnt négyéves brit kislányra, Maddie McCannre. Közben a portugál rendőrség vezetője közölte, hogy a szülők hivatalosan továbbra is gyanúsítottaknak számítanak.
Magyarország idén is 500 millió forintot fordít az afganisztáni Baglán tartomány fejlesztésére civil szervezeteken keresztül. Nem tervezi az esetleges parlamenti hiányzások szigorúbb szankcionálását az MSZP. Újraindította Budapest és New York között menetrend szerinti közvetlen járatát a Malév. A nap hírei 2008. május 3-án, szombaton.
Harmincadik születésnapját ünnepli szombaton az email-fiókok legnagyobb ellensége a spam, a kéretlen email. Míg az első spamet mindössze négyszáz ember kapta meg, ma már a naponta elküldött százmilliárd email nyolcvan százaléka számít kéretlen üzenetnek.
Egymást jelentik föl az emberek az APEH-nál. Az elmúlt év alatt négyszeresére nőtt a bejelentések száma, melyek leginkább a vagyonosodási vizsgálatok bevezetése óta szaporodtak. Szomszédok, üzlettársak, sőt rokonok is feljelentik egymást.
Bársonyos reform. Nem mennek sokra a személyi számítógép legalizálásával a kubaiak. A PC eddig tiltott gyümölcs volt, a mobiltelefonhoz és a DVD-hez hasonlóan.
A török légierő legutóbbi támadásaiban 150 kurd fegyveres halt meg Észak-Irakban Ankara szombati bejelentése szerint. A török légierő gépei csütörtökön indítottak támadásokat a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) észak-iraki táborai ellen, s a török hadsereg vezérkarának közleménye szerint csütörtökön és pénteken "az első becslések szerint ez a hadművelet több mint 150 terrorista semlegesítését tette…
Az éjszaka hazatért az a mányi férfi, akit szombat késő estig több tucat rendőr, polgárőr, speciális kutyás kutató, valamint a Készenléti Rendőrség hőkamerás helikoptere keresett - közölte a rendőrség. A 47 éves, súlyos, tartós betegségben szenvedő férfit kórházba vitték.
Drágulhat a kollégiumi, bölcsődei és óvodai étkezés. Májustól ugyanis az eddig adómentes közétkeztetést 20 százalékos áfa terheli ott, ahol az ételért külön kell fizetni. Vagyis a legtöbb kollégiumban és óvódában.
Magyarország igyekszik ráirányítani az ENSZ és más külföldi adományozók figyelmét Baglán tartományra - hangsúlyozta Szekeres Imre honvédelmi miniszter szombaton az afganisztáni tartományban, miután a magyar vezetésű Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) táborában megbeszélést folytatott a bagláni kormányzóval és az afganisztáni tartomány rendőrfőnökével.