Látszólag ugyan az SZDSZ júniusi elnökválasztásán múlik, lesz-e esély a koalíció helyreállítására, a szocialisták és a liberálisok között is megoszlanak a vélemények ennek esélyeiről. Az biztos, hogy míg Kóka János szerint a liberálisok nem gondolkodnak az újrakezdésben, Fodor Gábor úgy látja, új személyekkel, új tartalommal elképzelhető a folytatás. Az elnökválasztást követően csaknem három…
Májusban érkezik a kiegészítő nyugdíjemelés, az idősek ezentúl havi 850 forint többletre számíthatnak. Ezzel egyidejűleg a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások is arányosan nőnek. Az évközi nyugdíjemelésről a tervezett inflációt meghaladó növekedés miatt döntött a kormány, de ez nem zárja ki, hogy a szokásos őszi kiigazításra is sor kerüljön.
A koalíció felbontásával a szocialisták és a szabad demokraták is kiírták a cégtáblájukra, hogy "a kudarc pártja vagyunk", s ezzel Orbán Viktor forgatókönyvét valósítják meg - mondta lapunknak Bauer Tamás. Az SZDSZ-ből tavaly kilépett politikus, közgazdász úgy látja, ha az MSZP és az SZDSZ helyre tudja állítani az együttműködést, akkor új esélyt kap a 2010-es választásokra. Politikai szövetségük…
Kirakatprogram - így nevezték bemutatásakor az Erős Magyarország címet viselő dokumentumot lapunknak fideszes politikusok. A dokumentum elkészítését irányító Navracsics Tibor viszont a napokban kijelentette, a program azt a stratégiai irányt mutatja, amellyel Magyarország kikerülhet a jelenlegi válságból. Bár a Fidesz benyújtott már néhány olyan javaslatot, amely szerintük az emberek javát…
A fővárosi önkormányzatra nincs hatással a koalíció felbomlása - mondta Horváth Csaba MSZP-s főpolgármester-helyettes. Hozzátette: a kellő odafigyeléssel elkerülhetőek lesznek a szakmai konfliktusok.
A Reklám Világszövetség Magyar Tagozata és a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége 2008-ban immár hetedik alkalommal rendezi meg a nemzetközi és magyarországi marketingkommunikációs szakma, a hatékony reklámozásról szóló versenyét, az EFFIE-t.
Az önállóan kormányzó MSZP és az ellenzéki frakciószövetség, a Fidesz-KDNP egyaránt úgy látja, az eddiginél nagyobb frakciófegyelemre lesz szükség a parlamenti szavazásokon való jelenlét tekintetében.
Várhatóan még vasárnap is tartanak az utómunkálatok a Kőbányán pénteken leégett textilraktárnál - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. Molnár Péter hangsúlyozta: a 4.500 négyzetméteres területen továbbra is vannak parázsló részek.
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint a jelenlegi kereseti viszonyok mellett szükség van a minimálbérre. Borsik János az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az Európai Unió 27 tagországa közül 21-ben van minimálbér.
Nem tervezi a frakciószabályzat szigorítását az esetleges parlamenti hiányzások miatt az MSZP - mondta a párt képviselőcsoportjának vezető-helyettese. Varju László ugyanakkor hozzátette: a kisebbségi kormányzásban nagyobb fegyelemre lesz szükség a szavazásokon.
Magyarország igyekszik ráirányítani az ENSZ és más külföldi adományozók figyelmét Baglán tartományra - hangsúlyozta Szekeres Imre honvédelmi miniszter szombaton az afganisztáni tartományban, miután a magyar vezetésű Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) táborában megbeszélést folytatott a bagláni kormányzóval és az afganisztáni tartomány rendőrfőnökével. Nemzetközi lobbizással lehet elérni ezt a…
Jó hírnevének megsértéséért, rágalmazás miatt jogi lépéseket tesz Gyenesei István független országgyűlési képviselő Gelencsér Attila, a Somogy megyei Közgyűlés fideszes elnöke ellen. A megyei közgyűlés korábbi elnöke, a Gyurcsány-kormányban új önkormányzati miniszternek jelölt Gyenesei István erről szombaton nyilatkozott az MTI-nek, miután a sajtóban megjelent: a gyanú szerint az ő elnöksége…
Magyarország idén is 500 millió forintot fordít az afganisztáni Baglán tartomány fejlesztésére civil szervezeteken keresztül. Nem tervezi az esetleges parlamenti hiányzások szigorúbb szankcionálását az MSZP. Újraindította Budapest és New York között menetrend szerinti közvetlen járatát a Malév. A nap hírei 2008. május 3-án, szombaton.