A Magyar Szocialista Párt elnöki kabinetjét a múlt hét óta vezető Lamperth Mónika a bizalom helyreállítását tartja a legfontosabbnak. Lapunknak elmondta, az ő feladata ebben az, hogy segítsen megteremteni a párbeszéd feltételeit párton belül és kívül is. Szerinte a párbeszédet hirdető kormány akkor lehet igazán hiteles, ha ezt a saját pártjában is gyakorolja. Úgy fogalmazott, egyes pártbéli…
Ismét Péterfalvi Attilát jelölte adatvédelmi biztosnak és Fülöp Sándort a jövő nemzedékek ombudsmanjának a köztársasági elnök. A korábban leszavazottak közül ők kapták a legtöbb voksot, és Sólyom László most a pártok logikáját követve a párosításra is jobban figyelt. Tartotta magát viszont ahhoz, hogy előre nem egyeztetett a pártokkal. A parlament két hét múlva, május 26-án szavaz az…
Határ menti találkozót tartottak a héten magyar és osztrák polgármesterek. Bár Bécsben találkoztak, de valójában a közös és már megnyílt határon át megvalósuló együttműködésről beszélgettek. S mint kiderült, sok megoldandó ügy mellett jó példák is vannak.
Az MSZP-frakció május 19-i ülésén dönthet a képviselőcsoport új működési- és törvény-előkészítési rendjéről, melyre a kisebbségi kormányzás zökkenőmentesebbé tétele érdekében lehet szükség - tudta meg lapunk. Ettől is függően, valamivel később, várhatóan június elején - mindenképpen az SZDSZ június 7-i elnökválasztó és tisztújító küldöttgyűlése előtt - lezárulhat a tisztújítás a szocialista…
Szlovákiában saját vállalkozásomban dolgozom, ott fizetem meg tb-járulékot, ígyjogosult vagyok-e Magyarországon egészségügyi ellátásra vagy nem? Ha a Prémiumévek alatt egyéb jövedelmem is keletkezik, a nyugdíj megállapításnál azt veszik majd figyelembe, és nem a Prémiumévek előtti időt, dolgozzak alkalmilag vagy sem? Felmondhat-e a munkáltató a táppénz lejártával, azzal az indokkal mond fel, hogy…
Lovasbohócnak nevezte a magyar államalapító Szent István királyt Ján Slota, a Robert Fico kormányához tartozó szlovák Nemzeti Párt magyarellenességéről hírhedt elnöke.
Kések és más veszélyes tárgyak után kutatnak a pekingi metró forgalmasabb bejáratainál felállított biztonsági ellenőrzőpontoknál. A repülőtereken megszokott csomagátvilágító berendezéseket május eleje óta használják.
A hétvégén rendezik a harmadik Magyarok a Marson című vetélkedőt fiataloknak. Az előzetes jelzések szerint legalább 16 csapat vesz részt a versenyen, amelynek győztese részt vehet az Európai Űrügynökség, az ESA Mars-járójának tervezésében. A főszervező az InfoRádiónak elmondta: az először 2006-ban megrendezett verseny legfőbb eredménye, hogy tehetséges fiatalokkal találkoztak.
Megkezdődött az amstetteni rém kihallgatása. Az osztrák News hírmagazin és a Bild című német napilap leközölte Fritzl és ügyvédje, Rudolf Mayer beszélgetését, melyben a 73 éves férfi őszintén beszél perverzióiról. A rém a kihallgatás alatt bevallotta, hogy gyerekkorában szexuális vonzalmat érzett anyja iránt, és hogy Hitler fegyelmezettsége szolgáltatta a példát rémtetteihez.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Borsod Megyei Bíróság azt a férfit, akinek a kutyái szerdán halálra marcangoltak egy hétéves kisfiút Nemesbikken. H. János állítja, maguktól szabadultak ki a kutyák a másik szobából, amíg ő vacsorázott. A férfi élettársa, Katalin nem mer hazamenni, mert lincshangulat van Nemesbikken.
Az angliai és walesi katolikusok vezetője szerint a hívőknek nagyobb tisztelettel kell fordulniuk az ateisták felé. Cormac Murphy-O'Connor bíboros arról is beszélt, hogy a brit közéletből kiszorul a "keresztény hang", de szerinte ennek részben a hívők is az okai.
Utolsó alkalommal szállnak ringbe A Társulat versenyben maradt énekesei. Derzsi György, Feke Pál, Koroknai Árpád és Wunderlich József gőzerővel készül a szombati megmérettetésre, amely eldönti, kié lesz az István, a király jubileumi előadásának főszerepe az Arénában.
Csisztu Zsuzsa hosszú idő után szombaton újra feltűnik a TV2-n. A kiválasztott című műsor vendége lesz, de ősztől ismét gyakran találkozhatunk vele. Kérdés, hogy melyik csatornán?
Bomlás indulhat meg az MSZP-n belül: egyre több ismert nevet szorítanak háttérbe (Medgyessy, Baja), van aki távozni akart, de meggondolta magát (Juhász Ferenc), mások le is mondtak (Ujhelyi, Varjú) és az eddig bombabiztos pozícióban ülő Lendvai Ildikó frakcióvezetői széke sem olyan stabil, mint régen.
A tudomány fejlődésével és a koraszülöttek túlélési esélyeinek növekedésével ismét felélénkült Nagy-Britanniában az abortuszról szóló vita. Többen leszállítanák a beavatkozás elvégezhetőségének határidejét.
Elegáns terepjáró. A két szó látszólag ellentmond egymásnak, pedig igazából nem: a Mazda a CX-7-tel megalkotta azt, amiről sokáig azt hittük, lehetetlen. A Mazda CX-7-ről már az első sajtóképek nyilvánosságra hozatala után lehetett sejteni, hogy nagy dobás lesz, két dimenzió ide vagy oda, szinte tapogatni lehetett sportos karakterét.
"Gyilkosság áldozata lettem! Éltem 25 évet ebben a romlott világban." Ez olvasható a csepeli temető talán legszebb és leginkább gondozott sírjának márványkövén. Breininger Viktor már öt éve halott, szülei azonban képtelenek ebbe beletörődni. Minden nap kimennek fiukhoz a temetőbe. József és Éva egyetlen gyermekük sírkövére gyilkosai nevét is felíratták arany betűkkel.
Annyi lánnyal akart lefeküdni Ashton Kutcher, ahánnyal csak esélye volt: a hollywoodi sztár az egyik egyéjszakás kalandból a másikba ugrott, de aztán találkozott Demi Moore-ral.
Összességében is csökkent a homoszexuálisok iránti tolerancia az utóbbi fél évtizedben az ukrán társadalomban, de a fiatalabb korosztályok körében ugrásszerűen megnőtt azoknak az aránya, akik elutasítják a melegek jogegyenlőségét.
A mianmari hatóságok által szombaton közölt legfrissebb adatok szerint 23 ezer 335 halottja volt a Nargis ciklon pusztításának, és 37 ezer 19-re csökkent az eltűntek száma.
Saját birodalmaként írta le azt a pincét Josef Fritzl, ahol 24 éven át fogva tartotta lányát. A rendőrség nyilvánosságra hozta a férfi vallomásának részleteit, amelyekből kiderül: Josef Fritzl tudta, hogy helytelen, amit tesz, ám nem tudta legyőzni a mélyen benne élő vágyat, amely lánya ágyába hajtotta.
Erőteljes fogyókúrába kezdett Fábry Sándor, aki műsorában gyakran élcelődik saját testalkatán is. A showman már többször próbálta leapasztani diszkréten domboruló pocakját, ám a mostani önsanyargatást állítólag nem szépészeti szempontok indokolják. Úgy látszik, hogy az idén 55. születésnapjához érkező humorista elérkezettnek látja az időt arra, hogy jobban figyeljen súlyára és egészségére.
A Gázai övezetből indított két rakéta csapódott be szombaton egy zsidó szeminárium közelében Izrael déli részén, egy épület megrongálódott - közölte az izraeli hadsereg.
Vasúti átjáróban ütközött össze egy kamion és egy vonat a Pest megyei Délegyháza közelében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Kínában szigorították a szúró-vágó fegyverek vásárlását a nyári olimpiai játékok miatt, a pekingi metróban pedig a repülőtereken megszokott csomagátvilágító berendezéseket szereltek fel. A biztonsági intézkedések május elsején léptek hatályba.
Meghökkentően erotikus fotósorozatot vállalt Eva Mendes. A korábban még szende színésznő félmeztelenül, fülledt pózokban állt modellt az olasz Vogue magazinnak.
Ha a szülők azt szeretnék, hogy gyermekük ne próbálja ki a dohányzást, a leghatásosabb út, ha a barátaikon keresztül beszélik le - állapította meg egy felmérés.
Magyarország elherdálta az aranytartalékát; a nemesfém drágulása miatt az ország jobban járt volna, ha nem adja el készleteit - írja a Magyar Nemzet. Lapszemle.
Az Arsenal saját nevelésű játékosa, aki egy néhány ezer fonton kirobbant vita végén került a Stamford Bridge-re. Múltja miatt a Chelsea-szurkolói kezdetben nehezen fogadták el, de egyre jobban elismerik hasznos védőmunkáját. Felesége a Girls Aloud nevű népszerű popzenekar énekesnője, így minden tettét fokozottan követi a bulvársajtó. A moszkvai BL-döntő előtt az InfoRádió honlapján bemutatjuk a…
Harmincegy alkalommal fényképezett le villanófénnyel ugyanaz a svájci országúti sebességellenőrző radar egy gyorshajtót Svájcban 2008 első négy hónapja alatt.
Már több ezren megjövendölték a küszöbönálló apokalipszist; az első sötét jóslatok i.e. 2800-ból származnak. Bár évezredeken keresztül mellélőttek a próféták, ez korántsem veszi el az emberek kedvét a jóslástól. A legközelebbi végítélet időpontja ezek szerint 2012.