Szalai Tamás soproni csillagász és Sárneczky Krisztián, a Magyar Csillagászati Egyesület titkára még 2004-ben fedezett fel egy kisbolygót, amelyet Sopronnak neveztek el.
Jövőre már biztosan csökkenhet az élőmunka terhe, de a kormány azon dolgozik, hogy esetleg már az idén is tegyen könnyítő lépéseket - mondta a Gazdasági Rádiónak Kiss Péter a Magyar Iparszövetség országos közgyűlését követően. A kancelláriaminiszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a konvergenciaprogramban vállaltakat nem veszélyeztethetik ezek a lépések. A sáveltörlést utólag is jó döntésnek tartja…
A Popcorn Sztárválasztás gáláján jelent meg először nyilvánosan Kiso, és hét évvel fiatalabb barátja, No Thanx Erik. Az újdonsült pár egész este egymás karjaiban turbékolt, messziről látszott, hogy fülig szerelmesek.
A hadiiparban, a dohánygyártásban, vagy éppen a szerencsejátékban utazó cégek papírjai nem szerepelhetnek a K&H Alapkezelő új befektetési termékében. Ebbe csak olyan vállalatok kerülhetnek, amelyek igazoltan a társadalom iránti felelősséggel végzik tevékenységüket. Az úgynevezett SRI befektetési alapokba a bekerülés előtt etikai, szociális és emberjogi kritériumoknak is meg kell felelniük a…
Húsz év börtönbüntetésre ítéltek egy amerikai nőt, aki ketrecben tartotta 17 éves, örökbe fogadott fiát. Az asszony férjét is letartóztatták gyermekbántalmazás vádjával, ő azonban nem érte meg az ítélethirdetést.
Egy kereskedő szerint némi kihagyás után tovább folytatódhat a dollár zuhanórepülése a kanadai dollárral szemben. Ha tovább emelkedik az olaj árfolyama, a kanadai dollár erősödésében bízóknak érdemes lesz shortolniuk az USD/CAD-nál. A devizapárt 0,9860-on jegyzik, miután szerdán 2 hónapos minimumot ért el 0,9817-nél. in-GFX
Kozák Ákos, a Gfk Hungária igazgatója váltja Horváth Krisztinát a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) élén. Az új elnök hangsúlyosabb jelenlétet ígér a versengő szakmai szövetségek között. Az alelnök Simon András, a Magyar Telekom kommunikációs vezetője lett.
Az egykori NDK állambiztonsági minisztériumának iratait feldolgozó szövetségi hivatal által nyilvánosságra hozott új dokumentumok megerősítik a korábbi gyanút, miszerint a Baloldal pártjának jelenlegi frakcióvezetője annak idején együttműködött a Stasival.
Elkezdődött a tárgyalások utolsó fordulója a BKV és a sztrájkot hirdető szakszervezetek között pénteken reggel a közlekedési társaság székházában. Az egyeztetésen részt vett Szabó Pál közlekedési miniszter, Hagyó Miklós és Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettesek, valamint a BKV vezetősége és az érintett szakszervezetek képviselői.
Májusban a várt szerint 50,7 pontról 50,5 pontra csökkent az előzetes EU-s beszerzési menedzserindex. A szolgáltatási index 52,0 pontról 50,6 pontra romlott (előrejelzés: 51,7 pont). A kombinált index értéke így 51,9 pontról 51,1 pontra csökkent. (előrejelzés: 51,5 pont). Az adatok után csökkent az EUR/USD árfolyama, és 1,5716-on jegyzik. Ellenállás 1,5740-45-nél, míg támogatás 1,5695-80-nál…
Autószerelés közben vesztette életét egy 76 éves férfi a Vas megyei Kemenesmagasiban, a kocsi ugyanis ráesett. Az ügyben a celldömölki rendőrkapitányság indított vizsgálatot.
A kiskereskedelmi forgalom volumene márciusban 3,7 százalékkal, az első negyedévben 3,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől. Az eladások 49 százalékát az élelmiszer és élelmiszer jellegű kiskereskedelem adta. Ebben a forgalomban a volumen 3,6 százalékkal csökkent.
A magyar kkv-nak a rendszerváltás óta minden kormány az adósa, segíteni kell a ezt a szektort abban, hogy felzárkózzon és versenyképes legyen. Interjú Vadász Györggyel, a Magyar Iparszövetség társelnökével.
A következő bő egy évtizedben több mint hatszázezer ember válik jogosulttá önkéntes vagy magánnyugdíjpénztári megtakarításaiból életjáradékot vásárolni.
"Már többször próbálkoztam különböző fogyókúrákkal, de egyik sem sikerült vagy nem tartott sokáig az eredménye mivel nem tudok teljesen lemondani a finomságokról. Most arra gondoltam, megpróbálom azt, hogy mindent eszek, viszont mindennek csak a megszokott adag felét. Vagyis ugyanúgy eszek továbbra is kenyeret, tésztákat, sült krumplit és édességeket, de csak az adagok felét fogyasztom el.…
Sharon Stone-nak ötvenévesen is sikerült felforrósítania a Cannes-i Filmfesztivál hangulatát. A még most is tökéletes idomokkal rendelkező színésznő ugyanis bedobta az Elemi Ösztönből védjegyévé vált jelenetet: hatalmasat terpesztett, megmutatva legintimebb testrészét.
Távozott a Neo Interactive-tól a tartalomfejlesztéssel és –menedzsmenttel foglalkozó divízió vezetője. A Neo Content nevű üzletág élére év elején nevezték ki Lugosi Boglárkát.
A Vodafone-t ötmillió forintra büntette meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azért, mert a szélessávú mobilinternet tavalyi népszerűsítése során a reklámokból nem derültek ki a szolgáltatás részletei. A fogyasztó számára ugyanis nem volt világos, hogy a kedvezményes mobilinternetért hűségnyilatkozatot kell tenni és az sem, hogy a szolgáltatás nem mindenhol használható.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone úgy gondolja, hogy az FIA elnöke, Max Mosley mindössze azért kezdett el aggódni a Forma-1 jövője miatt, hogy ezzel is elvonja a figyelmet a körülötte kialakult botrányról.
A kutatás-fejlesztés területén hiányosan megvalósuló nemek közötti egyensúly egyetemi és nem egyetemi vonatkozásait tárgyalta május 20-i plenáris ülésén az Európai Parlament (EP).
Olaszország EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelmének mérlege 2008 áprilisában mínusz 1782,0 millió eurós értéket hozott, miközben az elemzők -1810,0 milliós értékkel számoltak. Az adatok közzététele után 20 pipet vesztett az EUR/CHF, és 1,6176-on jegyzik. In.-GFX
A kiskereskedelmi forgalom márciusban 3,7 százalékkal, az első negyedévben pedig 3,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken nyilvánosságra hozott jelentéséből.
A PKKB Polgár Tamással szemben a Szabadság téren történt incidens miatt döntött a pénzbüntetés mellett; Tomcat strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul az ügyben
A BKV szakszervezetek sztrájkbizottságának szóvivője cáfolta azt a lapértesülést, miszerint már megegyeztek a cég vezetésével. Nemes Gábor ugyanakkor nem zárja ki, hogy ma megállapodás születhet a határozatlan idejű munkabeszüntetés elmaradásáról.
Bemutatták Pálné dr. Kovács Ilona egyetemi docens, az MTA levelező tagjának új kötetét a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Politikai Tanulmányok Tanszékén. A Dialóg Campus kiadó gondozásában megjelent Helyi kormányzás Magyarországon című munkát dr. Zombor Gábor, a Területi Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára ismertette a jelen lévőkkel.
40 ezer forint szabálysértési bírság megfizetésére kötelezte jogerősen a Pesti Központi Kerületi Bíróság a Tomcat néven elhíresült bloggert pénteken. Polgár Tamást még tavaly áprilisban büntette meg a rendőrség, a döntést a férfi kifogásolta, így került az ügy a bíróságra.
Ismét kérdésessé vált a nagy nemzetközi hitelminősítők megbízhatósága, miután kiderült, hogy áthelyezik alkalmazottaikat, ha a vizsgált bankok, intézmények panaszkodnak rájuk.
Tizennégy gyerek megerőszakolásával gyanúsítja a chicagói bíróság a világhírú R&B zenészt, R. Kellyt. A popsztár botránya akkor pattant ki, amikor a hatóságok kezére került egy tíz évvel ezelőtt készült felvétel, amelyen az énekes egy tizenhárom éves kislányt erőszakol meg.
Egy ember meghalt, egy pedig életveszélyes sérülést szenvedett a 4-es főút szolnoki elkerülő szakaszán pénteken reggel történt balesetben, amikor két gépkocsi frontálisan összeütközött.
Fokozott közúti ellenőrzés van ma Budapesten az összes bevezető és kivezető úton. Az érintett utakon sebességellenőrzésre is kell számítani - mondta az InfoRádiónak Kázsmér Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság forgalom-felügyeleti osztályának vezetője.
A revízió megerősítette, hogy az 1. negyedévben negyedéves szinten 0,4%-kal, éves szinten pedig 2,5%-kal emelkedett a brit GDP. Az előző negyedévben még 0,6%-os, illetve 2,8%-os pluszról adtak számot. A GBP/USD alig reagált az adatokra, és 1,9791-en jegyzik. A napi csúcs 1,9811-en, a napi minimum pedig 1,9754-en áll. in-GFX
Miközben a motorsport világa már alig várja, hogy Marco Andretti bemutatkozzon a Forma-1-ben, a jelenleg éppen a legendás Indianapolis 500-ra készülő versenyző tisztában van azzal, hogy nem minden arany, ami fénylik, és a királykategóriának is vannak sötét oldalai.
Semmilyen magyar tudománytörténeti vagy egyéb dokumentum nem tesz említést a Magyarországon született és külföldre távozott, illetve az idegenben született magyar származású tudósok, egyetemi oktatók életútjáról és munkásságáról - derült ki a Nyugat-magyarországi Egyetem konferenciáján.
Kínában kezdett hivatalos látogatást pénteken Dmitrij Medvegyev új orosz elnök, akinek ez az első külföldi útja megválasztása óta. A politikus a tervek szerint tárgyal kínai vendéglátójával, Hu Cs...
A német feldolgozóipar Reuters kezelte beszerzőmenedzser-indexe májusra 53,5 pontra csökkent az áprilisi 53,6-ról. Az elemzők 53,3-at vártak. Márciusban 55,1 pont volt a mutató. Az elemzők átlagosan 5...