Valószínűleg kisebb veszteség lenne a 4-es metró leállítása, mint a beruházás folytatása - véli Csaba László. A közgazdász szerint szükség van az állami kiadások csökkentésére, hogy az ország kijusson a válságból, ehhez azonban egy új összetételű, többségi kormány kell.
Áprilisban havi szinten 0,8%-kal csökkentek a francia fogyasztói kiadások. Éves szinten a várt 2,0% helyett csupán 0,4%-os emelkedés mutatkozik a legutóbbi +1,2% után. Az EUR/GBP ma veszteségeit konszolidálja, és 0,7949-en jegyzik. Ellenállás 0,7997-nél, míg támogatás 0,7911-nél található. 10.30-kor teszik közzé a módosított 1. negyedévi brit GDP-t (előzetes: +0,4%). In-GFX
A tenisz történelmének legfényesebb, már visszavonult csillagai érkeznek hazánkba október 9–12. között a Black Rock Tour of Champions-sorozat magyar állomására, a Tennis Classics Budapestre. A 13 állomásos torna népszerűsége az ATP-sorozatéval vetekszik az elmúlt években, ami annak is köszönhető, hogy nem bemutatókat, hanem igazi versenyeket láthatnak a nézők, ráadásul a névsor is igazán impozáns.
Budapesten, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében fordul elő legtöbbször, hogy fél óránál is többet kell várnia a betegnek a mentőre – derült ki az Egészségbiztosítási Felügyelet felméréséből. A Bors munkatársai egy mentőautóban ülve a fővárosban tesztelték, hány perc alatt ér a helyszínre a segítség.
A választóknak tudniuk kell, mit akar hatalomra kerülése után Orbán Viktor, az SZDSZ szerint "titkos megszorító csomagja" van a Fidesznek - állítja Kóka János, az SZDSZ elnöke egy interneten megjelent írás kapcsán. A liberális pártvezető szerint Orbán Viktor "őszödi beszédéről" van szó.
Megválasztották Magyarország legszebb hölgyét. A 24 éves Freire Szilvia fejére került a korona. Miss World Hungary-t 21 lány közül választotta ki a tizenkét tagú zsűri. A korona mellett egy autót, egy számítógépet és nyelvtanfolyamot nyert a királynő, aki egy évig viselheti a kitüntető címet.
A liberálisok elnöke szerint az ellenzék vezérének megszorító csomagja van, az állami beruházások visszanyesésében pedig hű bukott kormánya hagyományaihoz
Egy motoros súlyosan, egy 6 éves kislány pedig könnyebben sérült meg, amikor egy piroson áthajtó autós elütött egy motorost Budapesten, az Andrássy úton.
A bioüzemanyagok terjedése csak mintegy 30 százalékban okolható a mezőgazdasági árak drágulásáért. Emellett a kereslet megugrása, a kedvezőtlen időjárási körülmények és a spekulatív tőke megjelenése húzta fel az árakat. Erről Potori Norbert, az Agrárgazdasági Kutató Intézet osztályvezetője beszélt egy szakkonferencián. A bioüzemenyag termelési költségeinek emelkedése sok befektetőt elriaszthat, ám…
Kívánni sem lehetett volna többet az idei Miss World Hungary választásához, mint ami az RTL Klubon látható volt. Gyönyörű lányok, szuper produkciók, álomruhák. Majd jött a koronázás, amelyben Freire Szilvia fejére került a korona. Így a budapesti lány képviselheti majd Magyarországot a kijevi világversenyen.
Előfordulhat, hogy a világ egyik legjobb kajakedzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin egy versenyzője sem jut ki az olimpiára. Pedig napokkal ezelőtt úgy tűnt, hogy mindhárom női számban az ő versenyzői szállnak harcba az olimpiai részvételért. Miért hagyták ott az edzőnőt Kovács Katiék? Miért van balhé női kajakban minden olimpia előtt? És miért hallgat mindenki, aki elmondhatná az igazságot?
Rövid távon maradnak a magas élelmiszerárak a világban, de további jelentős drágulásra nem kell számítani - vélekedett Mária Kadlecíková, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) európai és közép-ázsiai regionális képviselője az MTI-nek adott interjújában pénteken.
Vegyesen alakultak az előzetes német és francia beszerzési menedzserindexek. A francia ipari hangulat mutatója májusban 51,1 pontról 51,3 pontra emelkedett, meghaladva ezzel az 51,0 pontos előrejelzést, míg a szolgáltatási index 52,8 pontról 50,7 pontra csökkent (előrejelzés: 52,9 pont). A német beszerzési menedzserindex 53,6 pontról 53,5 pontra (előrejelzés: 53,2 pont), míg a szolgáltatási…
A kínai hírügynökség belgrádi hírét Prágában egyelőre nem erősítették meg. A külügyi szóvivő azonban értésre adta, hogy pénteken délelőtt várják a minisztériumba a szerb nagykövetet, aki hivatalos reagálást nyújt át a Koszovó elismerését jelentő cseh diplomáciai lépésre.
Egész nap, minden fővárosba vezető úton mérik az autósok sebességét a rendőrök. Az akcióban 13 mérőműszerrel 30-40 rendőr, a közlekedési hatóság szakemberei és polgárőrök vesznek részt. Délig a fővárosba tartókat, aztán a vidékre indulókat ellenőrzik. Az autósoknak este hatig kell számítani a fokozott rendőri jelenlétre.
A mianmari katonai kormányzat feje, Than Sve tábornok pénteken belegyezett abba, hogy beengedjenek "minden" segélymunkást a Nargis ciklon 2,4 millió túlélőjének megsegítésére - közölte a vele folytatott megbeszélés után Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár.
A tavalyi év után idén is 12 százalékkal drágulhatnak az élelmiszerek, ám már nem a gabona és a szántóföldi növények árának további emelkedése, sokkal inkább a hús – húskészítmények okozhatják a drágulást. Tóth Kata először globális kitekintésre kérte egy mai szakkonferencián Máhr Andrást, az agrártárca szakállamtitkárát.
Jövő héten lép a piacra a CIG Közép-európai Biztosító Zrt., amely 5 év alatt a piac vezetővé válna. A tulajdonosok – köztük Járai Zsigmond volt jegybankelnök - a céget a tőzsdére is bevezetnék. Horváth Béla vezérigazgatóval Sipos Anikó beszélgetett.
Ha az országgyűlés a köztisztviselők fizetésemelése mellett dönt, azzal a parlamenti képviselők is jól járnak. A honatyák fizetése ugyanis a köztisztviselői illetményalappal együtt mozog. A politikusok szerint ez nem szerencsés, mégsem történik semmi ezügyben
A magyar biztosítók az első negyedévben 257 milliárd forint díjbevételt értek el, ez 10 százalékos bővülés egy év alatt - tudta meg a Gazdasági Rádió Forgách Zoltántól, a Magyar Biztosítók Szövetségének közgazdasági ügyvezetőjétől. A díjbevétel fele már az életbiztosításokból származott, ennek az üzletágnak a növekedése dinamikusabb, mint a nem életbiztosításoké.
Elvesztette a kártérítési pert az a kanadai férfi, aki azt állította, hogy másfél döglött légy miatt tönkrement a szexuális élete, az üzlete, és még a zuhanyzás is rémálommá vált a számára.
Időközi önkormányzati választást tartanak a baranyai Nemeskén vasárnap, mert a képviselő-testület feloszlatta önmagát - közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel pénteken.
Márciusban éves szinten 3,7%-kal csökkentek a magyar kiskereskedelmi forgalmak, miközben az elemzők +0,2%-os értékkel számoltak a legutóbbi -2,5% után. Egy elemző szerint az elmúlt napokban már az egyéni fogyasztói kiadások csökkenésével számoltak. Az adatok hatására 50 pipet emelkedett az EUR/HUF árfolyama, és 245,00-ön jegyzik. In-GFX
Nelson Piquet bevallotta, nem lepődött meg azon, hogy a Renault ultimátumot adott neki, és felszólította, mielőbb javítson teljesítményén, máskülönben könnyedén a csapaton kívül találhatja magát még az idei szezon vége előtt.
Az egészségkárosodottak szociális járadékairól szóló, 2008 elejétől hatályos rendelet szabályozza a megváltozott munkaképesség címén járó szociális ellátásokat, s meghatározza azt is, hogy milyen feltételek mellett jogosult valaki átmeneti járadékra. Ez utóbbit foglalta össze az MTI a Jogtanácsadó című szakfolyóirat segítségével.
Ahogyan már több éve, úgy idén is félreérthetetlenül a társadalomra veszélyes vallási mozgalomként írja le évkönyvében a szcientológia egyházat a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH). A Magyar Nemzet az Oktatási és Kulturális Minisztérium háza táján arról értesült, hogy az NBH immár folyamatosan szűri a szaktárcát és intézményeit annak a szcientológia egyháznak a befolyásától, amely „profitorientá...
Hiánycikk a kullancs okozta agyvelőgyulladás elleni védőoltás Békésben, de az egész országban is. A gyógyszergyártókat és forgalmazókat váratlanul érte a nagy kereslet. Kullancsszezon van, de azt is tudni kell, a védőoltásokat a tél végén vagy kora tavasszal be kellett volna adatni.
Magyarországon az uniós átlag felét költik kutatás-fejlesztésre. A GDP évi egy százalékát 2010-ig 3 százalékig kellene feltornázni, ezt várja az EU. A Heti Válasz innovációs konferenciáján előadó Nyiri Lajos, a Zinnia Group (zinnia) vezető tanácsadója eredményesnek tartja a négy éve létrejött Innovációs Alapot, mivel a befizetett járulékok összege meghaladta a várakozásokat. Ugyanakkor ez azt is…
Egy szélütés elszenvedése után nem a fizikai állapot az egyedüli meghatározója, hogy valaki visszatérhet-e a munkájához. Olyan pszichiátriai tényezők is, mint a szorongás és depresszió, hatással vannak a munkavégző képességre, állítja egy Új-Zélandon lefolytatott tanulmány.