A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete szerint balesetveszélyesek a tűzoltóság egyes járművei, ezért független szakértővel vizsgáltatnák meg azokat. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője üdvözölte a kezdeményezést.
A Művészetek Palotája Fesztiválszínházában május 18-án két alkalommal csendül fel Smetana: Az eladott menyasszony című műve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera tanszakos hallgatóinak előadásában, a rendező - és egyben a mesélő - Kovalik Balázs.
Nemrégiben új márkamarketing vezetőt nevezett ki hazánk piacvezető dohányipari cége. Hunyady László számos jelentős nemzetközi hátérrel bíró hazai vállalatnál szerzett brand manageri tapasztalatot, mielőtt csatlakozott a BAT Hungary csapatához - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal feladatkörébe tartozó sajátos menekültügyi, idegenrendészeti és állampolgársági ismeretek átadására szolgáló képzést dolgozott ki a Károly Róbert Főiskola. A képzéshez szorosan kapcsolódó szaktantermet május 14-én ünnepélyes keretek között avatták fel.
Annak ellenére, hogy a McLaren zsinórban negyedszer kapott ki a Ferraritól, a wokingiak vezetősége úgy gondolja, hogy a következő két versenyhelyszínen nekik áll majd a zászló, és visszavághatnak az elmúlt futamokon elszenvedett vereségért.
Míg hazánkban az adóhatóság egyre fokozottabb figyelmet fordít a transzferárak vizsgálatára, a tapasztalatok szerint továbbra is csak a vállalatok 80 százaléka készítette el kapcsolódó dokumentációját - figyelmeztet az Ernst & Young.
Ötven mikrogrammot veszített súlyából a kilogramm Franciaországban őrzött etalonja, a tömeg egyetlen hivatalosan elismert mércéje. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal mérésügyi főosztályának vezetője szerint az ilyen apró eltérés még a gyógyszeriparban vagy az űrkutatásban sem okoz gondot, ám bizonyítja egy új kilogramm-definíció szükségességét.
Digitális játszótér nyílik a Millenárison a Jövő Házában, harmadik alkalommal rendezik meg ugyanis a Klikk nevű, gyerekeknek szánt interaktív bemutatót. Ezúttal a kutatás, fejlesztés, innováció áll a középpontban, azzal a céllal, hogy felkeltsék a diákok érdeklődését a természettudományos tárgyak iránt.
Magyarországon a tervezett műtétek egyharmada marad el azért, mert a beteg nem jelenik meg a megbeszélt időpontban a kórházban - ez az egyik következtetése annak a vizsgálatnak, amelyben a magyar egészségügy ellátási hibáit elemzi az Egészségügyi Menedzserközpont és a Magyar Kórházszövetség.
A IRM Rendészeti és Bűnmegelőzési Intézet, a Kodolányi János Főiskola, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, a Fejér Megyei Önkormányzat, valamint Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat szervezésében indul el a Bűnmegelőzési Szabadegyetem előadássorozatár "Erőszak és kriminalitás, megelőzési lehetőségek, eszközök és módszerek" témakörben.
Játékipar Egy metálos stílusú ismert külföldi együttes, a Blind Guardian Budapesten járt a most készülő Sacred 2 című akció-szerepjáték miatt, és az eseményen mi is ott lehettünk.
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy számoljon el az elmúlt másfél év egészségügyi kiadásaival és a költségeket hozza nyilvánosságra; Mikola István és Pesti Imre, a legnagyobb ellenzéki párt két szakpolitikusa csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón beszélt erről.
Az EUR/JPY-t továbbra is 160 fölött jegyzik, tehát kedvező tendencia mutatkozik a devizapárnál. Amíg azonban nem sikerül átlépni a 165,48-nál futó csökkenő trendvonalat, korrekcióra kerülhet sor 158,34-ig, vagy 156,78-ig. in-GFX
A tervek szerint tavasszal már tárgyalhat az Országgyűlés a színesfémlopások megakadályozásáról szóló törvényjavaslatról, a kodifikációt követően pedig várhatóan ősszel fogadhatják el a jogszabályt - mondta Kondorosi Ferenc kormánybiztos csütörtökön, az illegális színesfém-kereskedelem megakadályozásáról szóló konferencián, Budapesten.
Ivica Dacic, a szerb szocialisták elnöke megerősítette, hogy továbbra is Vojislav Kostunica táborával tárgyalnak, s csütörtök délután tartják újabb, a kormányalakítással kapcsolatos megbeszélésüket. Hozzátette azonban, hogy utána Boris Tadic Demokrata Pártjával is lehet tárgyalás.
A Szerencsi Rendőrkapitányság összehangolt és gondosan megtervezett akció keretében a napokban fogott el egy 31 éves zsarolót. Szerencs belvárosában sétálók csak azt vették észre, hogy a rendőrök pillanatok alatt elfognak egy férfit, aki éppen pénzt akart volna számolni.
Az iszlám terrorizmus jelenti a legnagyobb veszélyt Németország biztonságára az Alkotmányvédelmi Hivatal csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentése szerint.
Szomáliai határsértőket fogtak el Beregsuránynál a magyar-ukrán határ közelében - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-vel.
Nagy riadalmat okozott Brassó városában egy anyamedve és bocsa csütörtökön: az állatok ugyanis felmásztak egy épület harmadik emeletére élelem után kutatva - mutatott be a különös történetről képeket a román Realitatea televízió.
Több mint 50 ezren haltak meg a hétfői kínai földrengés során - számolt be csütörtökön a kínai állami televízió előzetes becslésekre hivatkozva. A csatorna hozzátette, hogy az eddigi hivatalos adatok egyelőre 19 ezer 509 halottról szólnak.
Az ausztrál dollár először alig reagált az RBA-elnök, Glenn Stevens kommentárjaira, melyek szerint az elkövetkező években érezhetően mérséklődhet az ausztrál gazdasági növekedés. Az RBA azonban elkötelezte magát az infláció elleni harc mellett, még ha ez meglepetést okoz is. Az AUD/USD-ot 0,9345-ön jegyzik. In-GFX
A TEQUA - TÜV Akadémia mint a TÜV Thüringen magyarországi licencpartnere immár 10 éve szervez (korábban a TÜV Akademie Süddeutchland GmbH licencpartnereként) a magyarországi vállalatok minőségirányítási szakembereinek és vezetőinek továbbképzéseket.
A Fidesz szakpolitikusa szerint 1,5 milliárd forintot költött a kabinet egészségbiztosítási pénztárak megalakítására, hirdetésekre, reklámokra, feleslegesen
Remélhetőleg a látszattal ellentétben Britney Spears nem terhes, csak a kilókkal folytatott harcban maradt alul, és látványos pocakja a felszedett kilók jele.
Megháromszorozta adózott eredményét a Mol érdekeltségi körébe tartozó horvát INA olaj- és gázipari csoport az idei év első negyedében a kiskereskedelmi árak emelésének, illetve a kőolaj-és földgázérté...
Kifejezetten sikeresnek ítélte az OTP Bankcsoport első negyedévi teljesítményét Urbán László vezérigazgató-helyettes a hitelintézet gyorsjelentését értékelve. Az 55,3 milliárd forintos konszolidált...