2008. május 15. csütörtök

máj. 15
6:45
Újabb erős utórengés Kínában (Infostart)
Újabb erős utórengés rázta meg a három nappal korábbi földrengés epicentrumának közelében lévő Jinghsziu (Yingxiu) települést. Áldozatokról nem érkezett jelentés. Eddig 18, 5-ös erősség feletti utórengést regisztráltak a délnyugat-kínai Szecsuán tartományban.
máj. 15
6:51
Mianmarba érkezik John Holmes (Kripto Akadémia)
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár bejelentette, hogy John Holmest, a világszervezet humanitárius ügyekben illetékes főtitkár-helyettesét Mianmarba küldi, ahol a junta továbbra is korlátozza a külföldiek eljutását a Nargis ciklon által sújtott térségekbe.
máj. 15
8:01
A román belügyminiszter Olaszországban a bűnözés miatt (Kripto Akadémia)
Olaszországban tesz látogatást csütörtöktől Cristian David román belügyminiszter, hogy ottani kollégájával a román bevándorlók helyzetéről és különösen a bevándorlók bűnözéséről tanácskozzék.
máj. 15
8:03
Ellenséges gyerekek amerikai fogságban (Kripto Akadémia)
Mintegy 500 kiskorút tart fogva jelenleg Irakban az amerikai hadsereg, mintegy tízet pedig Afganisztánban - áll az amerikai kormányzat által az ENSZ-hez küldött jelentésben, amelyet Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) nevű civil szervezet tett közzé helyi idő szerint szerdán.
máj. 15
8:36
Kína műszereket és szerszámokat vár a mentéshez (Infostart)
A kínai kormány csütörtökön sürgős felhívást tett közzé szerszám- és más munkaeszközök adományozását kérve a földrengés sújtotta körzetben dolgozó mentőegységek számára. A vízgazdálkodási miniszter szerint a földrengés pusztítása nyomán árvíz-veszély alakulhat ki ott, ahol megsérültek vízierőművek, víztárolók és gátak biztonsági rendszerei.
máj. 15
8:38
Nem minden betegségre tudnak felkészülni az olimpiára utazók (Infostart)
Magyarország a gyerekkori védőoltások tekintetében kiemelkedő helyen áll, ezért annak, aki Kínába készül az olimpiára, rosszabb feltételekre kell felkészülnie - mondta az InfoRádiónak az ÁNTSZ munkatársa. Azonban nem minden betegségre van védőoltás.
máj. 15
9:22
Forr a levegő a venezuelai-kolumbiai határon (Kripto Akadémia)
Hugo Chávez venezuelai elnök szerdán figyelmeztette szomszédját, Kolumbiát: ne építsen a két ország határa közelében amerikai katonai támaszpontot.
máj. 15
9:25
Öngyilkos merénylet rendőrök ellen Afganisztánban: 18 halott (Kripto Akadémia)
A kamikáze egy bazárban, a helyi rendőrőrs közelében robbantotta fel magát. A halottak között civilek is voltak.
máj. 15
10:03
Mianmarban jóváhagyták az új alkotmányt (Kripto Akadémia)
A mianmari lakosság elsöprő többséggel jóváhagyta a hadsereg által támogatott új alkotmányt -jelentették be a dél-ázsiai országban csütörtökön, öt nappal azután, hogy ranguni katonai junta a Nargis ciklon pusztító katasztrófája ellenére megtartotta a korábban kiírt népszavazást.
máj. 15
10:50
Izrael katonai csapásra készül a Hamász ellen (Kripto Akadémia)
A szűkebb izraeli biztonsági kabinet több minisztere csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy egy nagyszabású katonai akcióval "szét kell zúzni" a Hamász palesztin iszlamista szervezetet, miután az a Gázai övezetből előző nap rakétát lőtt ki a dél-izraeli Askelón egyik bevásárlóközpontjára, megsebesítve 14 embert, négyet közülük súlyosan.
máj. 15
11:36
Szerb választások: a szocialisták érdekei érvényesülnek (Kripto Akadémia)
Belgrádban tovább tartanak a pártok közötti megbeszélések, amelyek tétje az, hogy a demokrata, vagy a nacionalista-radikális tábor tudja-e megnyerni magának a szocialisták tömbjét, amely nélkül nem alakulhat többségi kormány Szerbiában.
máj. 15
12:13
Berlinben nem fogadják tárt karokkal a dalai lámát (Infostart)
Belpolitikai vihart váltott ki Németországban a dalai láma látogatása. Berlin távolságtartóan fogadja a vendéget, amiért sok kritaka éri a német vezetést. A bírálatok középpontjában Steinmeier külügyminiszter áll, akinek konzervatív és ellenéki politikusok egyaránt azt róják fel, hogy az emberi jogok melletti határozott kiállást feláldozza a Kínával való kapcsolatok erősítésének oltárán.
máj. 15
12:16
Belpolitikai vihar Németországban a dalai láma látogatása miatt (Kripto Akadémia)
Sajátos belpolitikai vihart okozott Németországban a dalai láma csütörtökön kezdődött, ötnapos látogatása.
máj. 15
12:17
Euróövezet: 3,3 százalékos tizenkét havi infláció áprilisban (Infostart)
Az euróövezetben az első negyedévben 0,7 százalékkal volt nagyobb az összesített GDP, mint a tavalyi utolsó negyedévben, és 2,2 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi első negyedévben, jelentették az EU statisztikai hivatalában csütörtökön előzetes becslésként. A leggyorsabb inflációjú országok "élbolyából" most már kiesett Magyarország: az első három helyezett áprilisban Lettország, Bulgária és…
máj. 15
12:18
Szász Jenő Erdélybe várja Orbán Viktort (Kripto Akadémia)
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke május 25-én a Magyar Polgári Párt (MPP) vendége lesz Erdélyben - derült ki abból az interjúból, amelyet Szász Jenő, a párt elnöke adott a Krónikának.
máj. 15
12:23
Elkobozzák és elárverezik az ittas vezetők autóit Ukrajnában (Kripto Akadémia)
Az Ukrán Állami Közlekedésrendészet (DAI) azt tervezi, hogy már a közeljövőben elkobozza és elárverezi azoknak az autósoknak a járműveit, akiket egy éven belül másodszor is ittas vezetésen érnek.
máj. 15
13:00
Az al-Kaida fenyegeti a labdarúgó Eb-t (Kripto Akadémia)
Az al-Kaida terrorhálózat azzal fenyeget, hogy merényleteket szervez Ausztriában és Svájcban a június 7-én kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság ideje alatt - nyilatkozta a svájci rendőrség egyik magas rangú tisztségviselője.
máj. 15
14:35
Romák elleni támadás: a rendőrség a nápolyi maffiára gyanakszik (Kripto Akadémia)
Az olasz rendőrség gyanúja szerint a camorra, a maffia nápolyi ága áll az elsősorban romák lakta nomádtáborok elleni erőszakcselekmények mögött.
máj. 15
14:37
Szerbia: egyre valószínűbb a radikális-szocialista koalíció (Kripto Akadémia)
Ivica Dacic, a szerb szocialisták elnöke megerősítette, hogy továbbra is Vojislav Kostunica táborával tárgyalnak, s csütörtök délután tartják újabb, a kormányalakítással kapcsolatos megbeszélésüket. Hozzátette azonban, hogy utána Boris Tadic Demokrata Pártjával is lehet tárgyalás.
máj. 15
14:39
Az al-Kaida kiemelt célpontja Németország (Kripto Akadémia)
Az iszlám terrorizmus jelenti a legnagyobb veszélyt Németország biztonságára az Alkotmányvédelmi Hivatal csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentése szerint.
máj. 15
14:39
Hőkamerával fogtak szomáliai határsértőket (Kripto Akadémia)
Szomáliai határsértőket fogtak el Beregsuránynál a magyar-ukrán határ közelében - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-vel.
máj. 15
15:21
Kóka: "Gyurcsány kihátrált minden liberális reformelképzelés mögül" (Infostart)
"Liberálisellenesség kontra versenyképesség Közép-Európában" címmel tartott előadást szerda este Londonban az SZDSZ elnöke, Kóka János volt gazdasági miniszter. Bevezetésképpen azt mondta, hogy nem politikáról óhajt beszélni, hanem Kelet-Közép-Európa gazdasági állapotairól. De azért szót ejtett aktuális pártpolitikai kérdésekről is.
máj. 15
15:31
Obama: "Várj egy percet, édes!" (Infostart)
Királycsináló lehet az egykori demokrata elnökjelölt, John Edwards, aki bejelentette, hogy Barack Obama, nem pedig Hillary Clinton elnökjelöltségét támogatja a Demokrata Pártban. A színes bőrű szenátornak eközben magyarázkodnia kellett egy buta kijelentése miatt.
máj. 15
15:35
Túlélő kislányt találtak Kínában 68 óra után (Infostart)
Élve szabadítottak ki a romok alól 68 óra elteltével egy 11 éves kislányt a délnyugat-kínai Szecsuán tartomány Jinghsziü városában, a hétfői földrengés epicentrumában.
máj. 15
16:09
Akarja biztosan tudni, ki nyeri az amerikai elnökválasztást? (Infostart)
Divatmegfontolások fogják-e vezetni idén az amerikai választók egy részét? Ezt a kérdést teszik fel a kampányt színes sztorikkal feldobni kívánó amerikai hírügynökségek. Kiderült ugyanis, hogy politikai feliratokat tartalmazó pólók és más emléktárgyak terén Barack Obama, a legesélyesebb demokrata jelölt vezet.
máj. 15
16:10
Túlélő kislányt találtak Kínában 68 óra után (Kripto Akadémia)
Élve szabadítottak ki a romok alól 68 óra elteltével egy 11 éves kislányt a délnyugat-kínai Szecsuan tartomány Jinghsziü (Yingxiu) városában, a hétfői földrengés epicentrumában csütörtökön.
máj. 15
17:08
Harminc méterrel visszaszorult a hótakaró Peru "Svájcában" (Infostart)
A globális felmelegedés miatt lassan olvad a "Peru Svájcának" nevezett hegyvidék hótakarója. A jelenség az egyik vezető téma az eheti Latin-Amerika-Európai Unió csúcson. A dél-amerikai ország csak most, a csúcsra időzítve hozta létre környezetvédelmi minisztériumát.
máj. 15
17:17
Meghaladhatja az ötvenezret a halálos áldozatok száma Kínában (Infostart)
Meghaladhatja az ötvenezret a hétfői kínai földrengés halálos áldozatainak a száma - jelentette az állami sajtó. A kormány hivatalos jelentése szerint 19500 ember vesztette életét, és több ezren rekedtek a romok alatt, akiknek a kimentése érdekében folyamatosan dolgoznak.
máj. 15
18:03
Súlyos szabálysértés esetén elkobozhatják az autót Szlovéniában (Infostart)
Új közlekedésbiztonsági szabályozás lépett érvénybe Szlovéniában, ahol jelentősen emelkedtek a büntetési tarifák.
máj. 15
21:14
Bíróság elé állítják Chilében Victor Jara gyilkosát (Infostart)
Bíróság elé állítják Chilében azt a nyugalmazott ezredest, aki a vizsgálat szerint személyesen felelős a neves baloldali énekes, Victor Jara meggyilkolásáért az 1973-as katonai puccs után.
máj. 15
22:02
"Az építési előírások semmibevétele miatt dőltek össze szecsuani iskolák" (Infostart)
A szegénység, a nemtörődömség és az oktatásügy háttérbe szorulása miatt épülhettek azok az építési szempontból gyenge minőségű iskolák, amelyek több ezer diák halálát okozva kártyavárként dőltek össze a hétfői szecsuani földrengéskor - nyilatkozta a hongkongi South China Morning Post című lapnak a helyi műszaki egyetem egyik professzora.
máj. 15
22:04
Rekordösszegű kártérítést kell fizetniük a spammereknek (Infostart)
Rekordösszegű, 230 millió dolláros kártérítést kell fizetniük azoknak a spammereknek, akik kéretlen levelekkel árasztották el a MySpace felhasználóit - döntött egy Los Angeles-i bíróság.
máj. 15
22:06
Érlelődik Szerbiában a radikális-nacionalista-szocialista koalíció (Infostart)
A szerb radikálisok, a nacionalisták (a Kostunica-tábor) és a szocialisták egyetértettek a közös kormányalakítás elveiben, s egy lépéssel közelebb kerültek koalíciójuk megalakításához - jelentették be csütörtökön Belgrádban.

Keresés