Kritikus állapotban, mélykómában, agyhalálközeli állapotban fekszik a Szent János Kórházban az a férfi, aki még vasárnap zuhant bele egy XXII. kerületi építkezésen egy 5 méter mély munkagödörbe. A rendőrség egyelőre közigazgatási eljárásban vizsgálja az ügyet, a terület ugyanis megfelelően el volt kerítve, a veszélyre táblák is figyelmeztettek és a férfi nem ott dolgozott.
Napjaink egyik neuralgikus pontja az önkormányzatok gazdálkodásának és a helyi fejlesztésnek a kérdése. Ennek szakmai vitájára rendezi meg a Pécsi Tudományegyetem Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskolája, a PTE Közgazdaságtudományi Kara és az MTA Dunántúli Tudományos Intézete az Önkormányzatok gazdálkodása - Helyi fejlesztés című nemzetközi konferenciáját május 16-17-én a Pécsi…
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az SZDSZ meghívására részt vett a párt kedd reggeli parlamenti frakcióülésén, majd körülbelül 30 perc múltán távozott. A kormányfő kevéssel 9 óra után érkezett meg ...
Úgy tűnik, minden liberális reformot eltörölnek a szocialisták. Még vége sincs a vizsgáknak, az oktatási minisztérium már elismerte: megbukott a Magyar Bálint által bevezetett kétszintű érettségi. Az emelt szintűt idén a tanulók mindössze 3 százaléka választotta, mert rájöttek: a középfokúval is bekerülhetnek a főiskolára.
El kell érni, hogy a magyar tudósok hazájukban nyugati színvonalon tudjanak kutatni, ehhez támogató gazdaságpolitikára van szükség - mondta a Magyar Műszaki Értelmiség Napja alkalmából rendezett hétvégi konferencián a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója. Bogsch Erik szerint a minőségi kutatásfejlesztés elősegítéséhez nagyobb hangsúlyt kell fektetni a középiskolai természettudományos oktatásra és…
Ismét lefelé módosította a világ kőolajfelhasználásának idén várható növekedési ütemét a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA). Tekintettel a magas árakra, és a nagy fogyasztó országok gazdasági növekedé...
Hozzávalók: 1 db tömlős sajt 2 db kockasajt 10 dkg reszelt trappista sajt 3 evőkanál tejföl zöldhagyma (esetleg lilahagyma vagy snidling) só ízlés szerint
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az SZDSZ meghívására részt vesz a párt kedd reggeli parlamenti frakcióülésén. A kormányfő kevéssel 9 óra után érkezett meg az ülésre. A rá várakozó újságíróknak nem nyilatkozott.
Európa-barát koalíciót remél Szerbiában az EP elnöke annak ellenére, hogy a belgrádi demokrata erők nem rendelkeznek a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséggel.
Az SZDSZ nem ért egyet a kormányátalakítás tartalmával, de miután Gyurcsány Ferenctől egyértelmű ígéretet kaptak arra, hogy az eddiginél nem kerül többe a kormány működése, támogatni fogják az indítvá...
Új egység jöhet létre Erdélyben az egymással rivalizáló erők között - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, miután a Szász Jenővel, a romániai Magyar Polgári Párt elnökével találkozott Budapesten. Az egykori miniszterelnök a sajtótájékoztatón egy belpolitikára vonatkozó újságírói kérdésre megkérdőjelezte, hogy van-e működőképes kormány Magyarországon.
Hozzávalók: A lapokhoz: 10 dkg margarin 30 dkg kristálycukor 2 egész tojás 2 evőkanál sütőpor 4 evőkanál méz 8 evőkanál tej 50-60 dkg liszt A krémhez: 2 csomag vaníliás puding 30 dkg kristálycukor 3-4 evőkanál liszt 1 l tej 37,5 dkg margarin A díszítéshez: kókuszreszelék vagy glazúr
Megmarad korábbi médiaügynöksége mellett a Malév: a cég nyílt médiatervezési és -vásárlási tenderét a Carat nyerte, amely már 2005 óta dolgozik a légitársaságnak.
Szlovákiában áprilisban tovább gyorsult, és a szakértők által vártnál nagyobb volt az éves szintű infláció. A szlovák statisztikai hivatal adatai szerint az éves szintű infláció 4,3 százalékra nőtt a ...
Megszavazza a kormányzati átalakításokról szóló előterjesztést a Szabad Demokraták Szövetsége, bár nem ért egyet az átszervezéssel. Erről Horn Gábor liberális ügyvivő beszélt az SZDSZ-frakció ülése után, amelyen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.
Gráf József mezőgazdasági miniszter cáfolta, hogy ő lehetne Gyurcsány Ferenc utóda a miniszterelnöki székben. A tárcavezető az egyik kormányközeli lapnak nyilatkozva leszögezte: mezőgazdasági miniszternek szegődött a kormányba.
Európa-barát koalíciót remél Szerbiában az Európai Parlament (EP) elnöke annak ellenére, hogy a belgrádi demokrata erők nem rendelkeznek a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséggel. Mindezt Hans-Gert Pöttering, az EP elnöke fogalmazta meg egy keddi sajtónyilatkozatában, s egyidejűleg a kormányalakítási tárgyalásokat megkezdő volt szerb miniszterelnököt, Vojislav Kostunicát az ország…
Egy ember súlyosan megsérült, amikor három jármű karambolozott kedden délelőtt az M5-ös autópálya 18-as kilométerénél a Budapestre vezető oldalon tájékoztatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese. A torlódás miatt később újabb baleset is történt, amelyben egy ember sérült meg.
Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök Rómába készül küldeni belügyminiszterét, és együttműködést ajánl az olasz hatóságoknak a románok által elkövetett olaszországi bűncselekmények visszaszorítására, illetve a tisztességes román munkavállalók becsületének védelmére.
Továbbra is a legfrissebb 1,0390 és 0,0550 között kialakított sáv fogságában mozog a jegyzés, vélik egyes elemzők. Komolyabb ellenállást 1,0480-nál találhatunk. Támogatást legközelebb 1,0410-nél találhatunk. (OT/GFX)
A kínai kormány közölte, hogy szívesen fogadja a külföldi segélyfelajánlásokat. Egy kormányilletékes közlése szerint a halottak száma már majdnem 12 ezer.
"Aktuális versenypolitikai fejlemények Európában, különös tekintettel a bankszektorra és az energiaszektorra" címmel rendezett nemzetközi konferenciát a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Rántott hús sült krumplival. Finom csemege. De vajon akkor is, ha a hús nem disznó, vagy csirke, hanem valamilyen rovar? Egy cseh kutatónő szerint jobb, ha megbarátkozunk a gondolattal, hogy a fokozódó élelmiszerhiány miatt évek múlva rovarokkal és bogarakkal fogunk táplálkozni.
Erdélyben az egymással rivalizáló erők közötti új egység jöhet létre a következő időszakban - mondta Orbán Viktor, miután kedden Budapesten megbeszélést folytatott Szász Jenővel, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnökével.
Megszavazza kedden a parlamentben az SZDSZ az MSZP kormányátalakítással kapcsolatos javaslatait, vagyis életbe léphet az az új kormányzati struktúra, amelyet a kormányfő jelentett be, miután az SZDSZ kilépett a koalícióból. Horn Gábor a párt keddi frakcióülése után azt mondta, „nem szívesen tesszük, de megszavazzuk a kormányátalakítást”.
A pályázati források átlátható szétosztásának és a kutatói utánpótlás biztosításának fontosságát hangsúlyozta Molnár Károly, kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter pénteki bemutatkozó sajtótájékoztatóján - adta hírül a Paks Press.
Ingyenes szűrésekkel, előadásokkal kívánják felhívni a lakosság figyelmét a magas vérnyomás veszélyeire, a kór szövődményeire, a megelőzés fontosságára és lehetőségére, illetve a kialakult betegség kezelésére május 17-én, a Hipertónia Világnapon.
Miként alakult a világ 61 országában a menedzsmentben dolgozók bérei közötti különbség? Hogyan befolyásolja ezt a folyamatot a tehetségekért folyó harc? - erre ad választ a Hay Group legfrissebb tanulmánya, amelyből a hazai helyzetre is fény derül.
Várhatóan a 103,30 és 104,00 közötti sávban fog mozogni az USD/JPY árfolyama az amerikai kiskereskedelmi forgalmak közzétételéig. A 14:30-as adatok alapján a piac átértékelheti a jelenlegi helyzetet, ami erőteljesebben megmozgathatja a piacot. 14:20-kor tart beszédet Ben Bernanke a likviditással kapcsolatban. Valamivel később pedig további Fed tagok beszédei várhatóak. Egyes elemzők szerint…