Az elmúlt évek legbonyolultabb átigazolási históriája John Obi Mikelé, a nigériai futball legújabb csodagyereke csak hosszas huzavona után igazolhatott a Chelsea-hez. A középpályás kis híján a Manchester United labdarúgója lett, még a klub mezében is pózolt egy sajtótájékoztatón. A moszkvai BL-döntő előtt az InfoRádió honlapján bemutatjuk a Chelsea és a Manchester United 17-17 játékosát. Ezúttal…
A 10. helyen kiemelt Szávay Ágnes két sima játszmában nyert a kínai Jen Ce (Yan Zi) ellen, s ezzel bejutott a 2.fordulóba, azaz a 32 közé az 1,34 millió dollár összdíjazású római salakpályás női tenisztornán.
Kemény Dénes kedd reggel a vlv-n kihirdette keretét, amely május 26-án megkezdi a felkészülést malagai Európa-bajnokságra és a pekingi olimpiára. A 18-as keret új játékossal már nem bővül, a most nyilvánosságra hozott listából kerül ki a pekingi tornán részt vevő 13-tagú csapat. Az eddig meghívottak közül nem tagja a mostani keretnek Baksa László, Fodor Rajmund, Hárai Balázs és Kiss Csaba.
Négy érmet szereztek a magyar vívók az U23-as Európa-bajnokságon, Monzában. A hazai szövetség tájékoztatása alapján a múlt hét végén első alkalommal megrendezett korosztályos viadalon a kardozó Pető Réka és a párbajtőröző Szényi Péter második, a párbajtőröző Izsó Katalin és a kardozó Nagy Pál pedig harmadik lett.