A német szövetségi tanács beleegyezését adta a német pénzgazdaság megmentését célzó csomaghoz. A pénzügyi rendszer stabilizációját célzó törvény ezzel átjutott az utolsó parlamentáris akadályon, és elfogadhatják, amint Horst Köhler államfő aláírja. Az EUR/CHF-et 1,5222-őn jegyzik. A cél az 1,5100-es érték. in-www.globalfx.hu
A spanyol partoknál a hatóságok feltartóztattak egy vitorlást, amelyen 103 kilogramm kokaint találtak. A csempészeket magyar közreműködéssel sikerült leleplezni.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) legkorábban novemberben dönt a fehéroroszok doppingolással vádolt két kalapácsvetőjének, a pekingi játékokon második Vagyim Gyevjatovszkijnak és az ott bronzérmes Ivan Tyihonnak az ügyében, akiknek eltiltása esetén az eredetileg negyedik Pars Krisztiáné lenne az olimpiai ezüstérem.
A szlovák miniszterelnök-helyettes "szó szerinti zsarolásnak" nevezte a leányfalui önkormányzat és polgármester tiltakozó akcióját a szlovákiai magyar iskolákban alkalmazott új tankönyvek ellen.
Az Orbán-kormány bevált költségvetési gyakorlatát vezetné be a Fidesz azzal a módosító indítvánnyal, amelyet az SZDSZ-es plafontörvényhez nyújtott be pénteken. A legnagyobb ellenzéki párt nem ért egyet a plafontörvényhez készített közös MSZP-MDF-es módosító csomaggal.
Nem igaz az, hogy önmagában a magyar bankrendszer sérülékeny lenne, a betegséget New Yorkból, Londonból és Frankfurtból kapta el a pénzügyi közvetítőrendszeren keresztül - hangsúlyozta egy ma...
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) mintegy 78 millió forint értékben 12 alacsony szén-dioxid kibocsátású hibridautó megvásárlására kötött szerződést, melyek segítségével a minisztérium ...
Az OTP Bank stabil forint- és devizaforrásai bázisán a támogatott és piaci kamatozású forinthitelek széles körét nyújtja, és továbbra is folyósít deviza alapú hitelt. Ugyanakkor a nemzetközi pénzpiaci helyzet hatására és a kedvezőtlen reálgazdasági folyamatok miatt módosít a hitelhez jutás feltételein és a kamatmértékeken....
Az előre meghirdetett keretösszegben, 50 milliárd forintért vásárolt államkötvényeket a pénteken először megtartott aukción az elsődleges forgalmazóktól a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Csütörtöki megá...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 310,69 pontos, 2,35 százalékos csökkenéssel, 12.928,70 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 3,77 százalékkal 11.000 forintra erősödött, az OTP részvények...
Sürgeti a hiányszakmákra jelentkezők tanulmányi ösztöndíjának emelésével kapcsolatos kormányzati döntés meghozatalát Bókay Endre, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság elnöke, szocialista országgyűlési képviselő. Szerinte a tervezet mielőbbi éltbe léptetése az oktatás és a gazdaság számára is kedvező következményekkel járna - adta hírül az MTI.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) mintegy 78 millió forint értékben 12 alacsony szén-dioxid kibocsátású hibridautó megvásárlására kötött szerződést, melyek segítségével a minisztérium akár 40 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsáthat ki a jövőben - közölte a zöldtárca pénteken az MTI-vel.
A Magyar Nemzeti Bank aukcióját követően megnyugodtak a kedélyek a piacon - kommentálta a mai eseményeket egy elsődleges állampapíripiaci szereplő kereskedője. A neve elhallgatását kérő kereskedő a...
A mexikói jegybank a várakozásoknak megfelelően nem változatott 8,25%-os irányadó kamatán. Az USD/MXN-t 12,8577-en jegyzik. Ellenállási pont 13,6000-nál, míg támogatás 12,7850-nél található. A napi-MACD megközelítette a triggert. A Wilder RSI gyengülést mutat. Az elemzők szerint a túlvásároltság miatt konszolidáció várható 12,0000 felé. In-www.globalfx.hu
Megkezdődhet a kolozsvári Mátyás-szobor felújítása, miután a román kormány kiutalta a négyszázezer eurós támogatást. A román és a magyar kabinet megállapodása alapján Magyarország ugyanekkora összeggel járul hozzá Fadrusz János alkotásának restaurálásához.
Oroszország nem szándékozik belépni az Európai Unióba - közölte pénteken az unióhoz akkreditált orosz nagykövet. Vlagyimir Csizsov Silvio Berlusconi olasz kormányfő szerdai kijelentésére reagált, aki ...
Októberben 70,3 pontról 57,5 pontra csökkent az amerikai Michigan Sentiment Index, miközben az elemzők 65,0 pontos értékkel számoltak. Az index meglehetősen fontos indikátornak számít. Az USD/CHF-et 1,1320-on jegyzik. Ellenállás 1,1400-nél, míg támogatás 1,1287-nél található. In-www.globalfx.hu
Októberben 70,3 pontról 57,5 pontra csökkent az amerikai Michigan Sentiment Index, miközben az elemzők 65,0 pontos értékkel számoltak. Az index meglehetősen fontos indikátornak számít. Az USD/CHF-et 1,1320-on jegyzik. Ellenállás 1,1400-nél, míg támogatás 1,1287-nél található. In-www.globalfx.hu
Amúgy sem könnyű kiigazodni a nőkön, azt viszont kevés férfi gondolta volna, hogy a hölgyek igényeinek megismerése tovább ront a helyzetén. A dámák álmaik hercegétől ugyanis elvárják: legyen elismerésre méltó, de visszafogott, izgató, de nem szexcentrikus, nagyvonalú, de cseppet sem öntelt, és egyértelműen fejezze ki hódolatát, de hajbókolás nélkül.
Napi egy pohár bor jelentősen megnöveli a nők esélyét a mellrákra, derült ki a legújabb brit kutatási adatokból. 1 nagy pohár bor (3 alkoholegység) elfogyasztása 20 százalékkal, 2 nagy pohár boré 30 százalékkal teszi valószínűbbé a betegség megjelenését.
"Igyál tejet" elnevezéssel indított kampányt pénteken az Európai Bizottság. A cél az, hogy az iskolások figyelmét felhívják a tejivás fontosságára, illetve, hogy milyen uniós források állnak az intézmények rendelkezésére.
Miután a piacon ismét nőtt a befektetők kockázatkerülése, érdekesen alakult a dollár sorsa. Míg az EUR/USD a várt Wall Street-i veszteségek miatt délnek vette az irányt, addig a carry-trade-ek megszüntetése miatt dollár gyengült a jennel szemben. Szeptemberben a várt 870.000 helyett csupán 817.000-es értéket hoztak a megkezdett építkezések, ami 26 éves minimumnak felel meg (előrejelzés: 870.000,…
A magyarországi cigányság egy erősen megosztott országban, jövőkép nélkül, másodrendű állampolgárként él, kultúrája kihalófélben van, és gyökértelen nemzetté válhat - hangozatta Rostás-Farkas György, a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság elnöke egy, a témában rendezett budapesti konferencián pénteken.
Sok piaci felmérés között ezúttal olvasóinkat kérdezzük: milyen piaci hatások várhatók az év hátralévő részében a globális tőkepiaci turbulencia közepette? Meddig süllyed a BUX, illetve elindul-e a...
Spanyolországban abortuszellenes tüntetők fogadták Valencia kikötőjében annak a holland hajónak az érkezését, amelynek fedélzetén terhességmegszakításokat végeznek.
24 órás közlekedési sztrájk és tömegtüntetés bénítja Olaszországot. Nem járnak a vonatok, és az utasszállító repülők, Rómában a buszok, a villamosok, és a földalatti sem. A szakszervezetek magasabb fizetést követelnek.
Politológusok szerint a süketek párbeszédévé válhat a nemzeti csúcs, nem kizárt, hogy a szokásos politikai adok-kapok alakul ki a szombati találkozón, csak ezúttal az Akadémián. A találkozó már csak azért is fontos, hogy megnyugtassa a befektetőket
November első napjaiban a Margit hídtól az Erzsébet hídig tartó három kilométernyi alsó rakparti szakaszon ismét lehet majd autóval közlekedni, de egyelőre csak a déli irányba - erősítette meg az MTI ...
A nyugat-európai tőzsdék tendenciájától elszakadva, jelentős ingadozás után 2,3 százalékos mínuszban zárt pénteken a Budapesti Értéktőzsde indexe. A BUX 12.928 ponton fejezte be a napot. A legtöbbet, 7 százalékot a Richter veszített az értékéből, míg a Mol pozitívan zárta a napot. A forint árfolyama erős hullámzás után az előző napival majdnem azonos szinten maradt a budapesti bankközi…
Az Egyesült Államok újabb hét ország polgáraira, köztük a magyarokra is kiterjeszti a vízummentes beutazás lehetőségét - jelentette be George Bush amerikai elnök Washingtonban.
A kormányzat sürgősen dolgozzon ki olyan programot, amely megelőzi a gyerekes családok lakásvesztését és a közszolgáltatásoktól való megfosztását - többek között ezt javasolja a Magyar Szegénységellenes Hálózat a Szegénység Elleni Küzdelem pénteki Világnapján.
Rendkívül mozgalmas hetet tudhat maga mögött a forint árfolyama, a hét utolsó kereskedési napját ugyan enyhe gyengüléssel fejezte be, azonban délutánra jelentős mértékű erősödésen ment keresztül, így...
Az ICEG gazdasági kutatóintézet 1,1 százalékos gazdasági növekedést, 250 forint körüli euróárfolyam esetén 3,8 százalékos inflációt prognosztizál 2009-re. A cég tudományos munkatársa azt mondta: a reálgazdaságban is komoly hatásai lehetnek a pénzügyi válságnak.
Pénteken a zágrábi törvényhozás is elfogadta a kormány szigorú dohányzás elleni törvényét. A jogszabály megtiltja a cigarettázást minden zárt közösségi helyen. Ez alól egyedül a pszichiátriai intézmények kivételek. A tervek szerint az éttermeknek, bároknak és kávézóknak, valamint a dohányiparnak fél évük lesz arra, hogy alkalmazkodjanak az előírásokhoz. A többi helyen pedig hamarosan életbe lép a…