Megfontolásra visszaküldte tegnap Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlésnek az Amerikai Egyesült Államokkal a bűncselekmények megelőzéséről kötött egyezmény kihirdetéséről szóló törvényt. Úgy találtam, hogy ez az egyezmény nem vet fel alkotmányossági problémát, viszont olyan veszélyek vannak, hogy az egyezmény túlságosan széles körben enged meg hozzáférést az amerikai félnek a magyar…
Visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek Sólyom László államfő az amerikai vízummentességhez kapcsolódó bűnügyi célú adatcseréről szóló megállapodást kihirdető törvényt.
Nyíltan elzárkózott a peren kívüli megegyezéstől a kaposvári önkormányzat abban a perben, amelyet az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány indított ellene a Pécsi utcai iskolába járó roma gyerekek jogellenes elkülönítése és hátrányos megkülönböztetése miatt.
Ilyenkor egy parancs van, a biztonság parancsa fogalmazott a parlamentben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, amikor a hét végi nemzeti csúcs és a pénzügyi helyzet került szóba napirend előtt. Mint mondta, ez nem az az időszak, amikor egymásra kell licitálni. Ebben az időszakban felelősségversenyt kell folytatni. Hosszú idő után napirendre került a költségvetési tanácsról szóló FideszKDNP…
Öt olyan fantom diplomáciai képviseletet talált lapunk a fővárosban, melyek hivatalosan nem léteznek, jogosítványaik nincsenek. A hatóságok viszont amíg a bűncselekmény gyanúja be nem bizonyosodik nem járhatnak el ellenük. Nincs, aki meg tudná mondani, hogy hány olyan diplomata tevékenykedik Magyarországon, akiről a Külügyminisztérium nem tud. A telefonkönyvben egyikük sem szerepel.
Húsz kiemelt kockázatú rendezvényt tartanak a fővárosban október 22-én és 23-án az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján, a többséget persze a nemzeti ünnepen. A rendőrség külön figyelemmel követi majd az állami rendezvényeket és a radikálisok által bejelentett demonstrációkat. Rendbontás a hatóságok szerint idén is várható, ám a rendőrség új technikákkal készül a tömegoszlatásra, és…
Barack Obama választási gyűlésein rendszeresen figyelmezteti a híveit, bármit is mutatnak a közvélemény-kutatások, ne bízzák el magukat. A voksolás november 4-én lesz, s minden szavazat számít. Nancy Pelosi demokrata házelnöknek már nincsenek kétségei. Száz százalék, hogy Obama nyer nyilatkozta. Elemzők szerint John McCain két hét alatt még mindig fordíthat igaz, erre rendkívül csekély az…
Akár fel is robbanhatott volna az a kézigránát, amelyet tegnap reggel találtak a Magyar Szocialista Párt (MSZP) újpesti, Nádor utcai irodájának udvarán. A helyszínre érkező rendőrök lezárták a környéket, és a robbanószerkezetet tűzszerészek szerelték szét, majd szállították el. A kézigránát akár több tíz méteres körben okozhatott volna szörnyű pusztítást, ám a detonáció szerencsére elmaradt.
Újfajta influenzavírus megjelenésére számítanak Magyarországon, ami ellen nem védettek az emberek - tájékoztatta az InfoRádiót Falus Ferenc országos tiszti főorvos. Hozzátette, a jelenleg kapható oltások beadatásával kialakítható a védelem az új törzs ellen is.
Irán úgy tűnik elbukta a Guinness-rekord kísérletet, amely során a világ legnagyobb szendvicsét készítették el. A dologgal csak egy probléma akadt, hogy a mérés előtt lerohanták az emberek és elkezdték megenni a műremeket, így valószínűleg nem érvényes a rekordkísérlet....
Varázsgömbök márpedig léteznek, vallják a különböző tőzsdeindikátorok hívei, más kérdés persze, hogy hányan fogadják meg ezek jóslatait, amikor nem vágnak egybe saját elképzeléseikkel. Egy biztos, a meglehetősen megbízhatónak tartott Super Bowl indikátor részvénypiaci emelkedést jósolt 2008-ra. Tisztán látszik, hogy még a legvadabb "mikulás-rali" sem tudná helyretenni az évet, így nyugodtan…
Ma Szegeden közös magyarromán kormányülés lesz. A résztvevőkhöz folyamodott levélben a nemrég akkreditált Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) vezetősége, hogy kerüljön napirendre az erdélyipartiumi magyar magánegyetemi rendszer román költségvetési támogatása írta hétfői számában az erdélyi Krónika. Ez annál is inkább időszerű, mert egy megelőző közös kormányülésen maga a román fél tett ígéretet…
Nem túlzás azt állítani, hogy valóságos mozgalom indult egy félig-meddig elfelejtett technika, a camera obscura segítségével készült fényképek újrafelfedezéséért a Magyar Fotográfusok Házában. Kiállítás, pályázat, utcai performansz segít a közeljövőben abban, hogy felfedezzünk egy másfajta képalkotási módot és elmélyedjünk egy másmilyen látványban, mint amelyet a digitális fényképezés mindennapi…
Bence és Anna - tavaly ezek voltak a legnépszerűbb nevek Magyarországon. Az utónevek már tavaly is az élen álltak, az elmúlt néhány év azonban még kevés volt ahhoz, hogy megdöntsék a Lászlók és a Máriák uralmát.
Az idei, igencsak eseménydús év végére már mindenki izgatottan várja, milyen is lesz az év végi KGFB-kampány. Vajon erősödik a hajrá, s tovább folytatódik a díjcsökkenési tendencia? És az óvatlan ügyfelek tanulnak végre a MÁV ÁBE bukásából, vagy továbbra is csak az árat nézik? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ egy gyors, kampány előtti biztosító-körkérdéssel....
Lezárják ma a Margit hidat a tűzszerészek egy bomba kiemelése miatt; előreláthatólag mintegy három órán át, 12 órától 15 óráig nem lehet majd közlekedni a hídon és néhány környékbeli úton.
A Befektető-védelmi Alap befektetőnként 6 millió forintig nyújt kártalanítást. Az 1 millió forintot meghaladó követelésnek azonban csak a 90 %-át fizetik meg és kibocsátói garanciát a Beva sem nyújt
Vlagyimir Klicsko, a három szervezetnél (IBF, WBO, IBO) világbajnok ukrán nehézsúlyú profi ökölvívó 100 millió dollárért sem vállalja, hogy összecsapjon testvérével, Vitalijjal, aki a WBC világbajnoka.
Ismeretes, hogy a kormány az adótörvényeket módosító tervezetet (parlamenti szlengben: saláta-törvény) és a költségvetési törvénytervezetét visszavonta azzal, hogy új költségvetési javaslatot készít, viszont az adókhoz nem kíván hozzányúlni, vagyis adómódosításokat az idén nem tervez. Az ok nyilvánvaló; a már tapasztalható pénzügyi krízis, amely átgyűrűzik a reálgazdaságra is, újfajta…
A válság következő áldozata a fedezeti alapuniverzum lesz, azonban a szegmens sajátosságai miatt egyelőre nem láthattunk tömeges bedőléseket a piacon. Az ok egyszerűen az, hogy a fedezeti alapok...
Naponta átlagosan hat percet töltenek gyerekeikkel az ausztrál apák. Hétvégén valamivel több időt töltenek velük, de többnyire a közös családi programok keretében, és nem külön a gyerekkel, vagy gyerekekkel foglalkoznak. Ezt az ausztrál Új Dél-Wales állami egyetem felmérése mutatta ki.
A rendelkezésre álló adatok alapján kedvezőnek tűnik a kis és középvállalatok tőkehelyzete, hiszen a kkv-k saját tőkéje évente 4-500 milliárd forinttal nő
Negyed egy után néhány perccel kiemelték a Margit híd budai hídfőjénél a második világháborús bombát, és háromnegyed egy előtt már meg is indult a forgalom a hídon.
"Egy levelet is találtunk az újpesti MSZP iroda mellett, amelyben halálos fenyegetés volt olvasható. A hozzánk bedobott gránát csak a szerensének köszönhető, hogy nem robbant - mondta el Burány Sándor az MSZP budapesti elnöke az MTV Nap-kelte reggeli műsorában.