A jövőben a devizahiteleken belül nő majd az euróhitelek aránya a svájci frankkal szemben, miközben a forinthitelek relatív versenyképessége javulni fog - mondta Török László, a Bankszövetség alelnöke
Az amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy újabb hét ország, köztük Magyarország csatlakozhat a vízummentességi programhoz. A döntésre reagálva a magyar miniszterelnök azt mondta, újabb falat bonto...
Lewis Hamilton egy újabb rekordot tudhat magáénak: két idény sem kellett neki ahhoz, hogy pilóták többségének elveszítse a szimpátiáját. Éppen ezért könnyen lehet, hogy a vb-aspiráns britet nem a saját forrófejűsége vagy a technika, hanem egyik versenyzőtársa akadályozza majd meg a végső győzelemben.
Novembertől ismét lehet autóval közlekedni a budai alsó rakpartnak a Margit híd és az Erzsébet híd közötti három kilométeres szakaszán, de egyelőre csak a déli irányba.
A világ legnagyobb strucchúsos szendvicsét próbálják elkészíteni Teheránban. Az 1500 méter hosszan egymás mögé rakott kenyerek közé 1500 szakács ezer kiló strucchúst pakol. Az óriási szendviccsel nem csak a Guinness-rekordok könyvébe akarnak bekerülni a résztvevők, hanem az egészséges táplálkozást és a struccfarmokat is népszerűsítenék.
A bikaviadalok hangulatát idézték meg pénteken Hódmezővásárhelyen egy performanszon, melyet az Alföldi Galériában november 5-ig látható Picasso-kiállításhoz kapcsolódóan szerveztek.
George W. Bush amerikai elnök pénteken arra kérte a jövendő elnököt, hogy elsődleges feladatként kezelje a pénzügyi szektor szabályainak megújítását és az amerikai gazdaság megóvását.
A Graboplast Zrt. tatabányai és kecskeméti gyárából 90 embert bocsátottak el a napokban - erősítette meg az MTI értesülését Jancsó Péter elnök-vezérigazgató pénteken. Az elbocsátottak közül közel 7...
A részvénypiac forgalma 46,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Mol kivételével gyengültek. A szereplők magukon segítettek, de ami ma volt, több mint hullámvasút
A minimálbérek jelenlegi 69 ezer 500 forintos szinten tartását javasolja a munkaadói oldal a jövő évi bértárgyalásokon az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén. Dávid Ferenc, az oldal szóvivője elmondta: ezt az ajánlatot a jelenlegi nemzetközi helyzet indokolja, ám a jövő év második felében, amennyiben enyhül a válság, akkor a munkaadók hajlandóak a visszamenőleges béremelésre.
Szombaton terjeszti az Országgyűlés elé Veres János pénzügyminiszter a módosított költségvetést. Az átalakított büdzsé lassabb növekedéssel és alacsonyabb inflációval számol, mint a korábbi.
Másodfokon is bűnösnek találta a bíróság azokat a kunmadarasi szülőket, akik elvi megfontolásból nem adatták be fiuknak a kötelezően előírt védőoltásokat.
A horvát parlament pénteken fogadta el a törvényjavaslatot, amely megtiltja a dohányzást a hivatalokban, a bárokban, éttermekben, iskolákban, kórházakban és a kávéházakban. A tilalom alól csak a pszichiátriai klinikák kapnak felmentést.
A McLaren brit pilótája, Lewis Hamilton elmondta, hogy nem fog kockáztatni a hétvégi Kínai Nagydíjon, azonban hozzátette, minden erejével azon lesz, hogy megszerezze a győzelmet és közelebb kerüljön a vb-címhez Sanghajban.
Újabb falat bontottunk le - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt követően, hogy az amerikai elnök péntek délután bejelentette, újabb hét ország, köztük Magyarország is csatlakozhat a vízummentességi programhoz.
A globális pénzügyi válság nehezén már túlvagyunk - mondta pénteken Madridban Joaquín Almunia. Az Európai Bizottság pénzügyi felelőse szerint az európai kormányok összehangolt pénzügyi mentőakciói hat...
A kialakult nemzetközi gazdasági helyzet nem vetette vissza a felhőkarcoló építők ambícióit, akik célba vették az ezer méteres álomhatár meghódítását. A világ legmagasabb épületének büszke birtokosa a Burj Dubai - annak ellenére, hogy teljes egészében csak jövőre készül el - máris kihívóra talált a 38 milliárd dolláros költségvetéssel 2020-ra megvalósítandó Nakheel-torony terveit látva....
Az OTP Bank minimum 250 millió forint össznévértéken, 10 ezer forint névértékű, 10 százalék fix kamatozású kötvénysorozatot értékesít, nyilvános forgalomba hozatallal - közölte a bank a BÉT honlapján ...
Abban a városban – Sztavropolban –, ahol először volt profi futballista, beválasztották a helyi parlamentbe Roman Pavljucsenkót, a Tottenham csatárát. Az Eb-bronzérmes játékos az Egységes Oroszországért párt listájának hatodik helyén szerepelt. Ennek kapcsán összeállítottuk a politizáló focisták top tízes listáját. Íme.
Délután fél ötkor 268,50/60Ft volt az euró, szinte azonos a tegnap délutáni 268,90/269,10-es kurzussal. Az árfolyamot reggel 263 forint nyomták le, kora délután 273 forint felett tetőzött az ármozgás,...
Napi egy pohár bor jelentősen megnöveli a nők esélyét a mellrákra, derült ki a legújabb brit kutatási adatokból. 1 nagy pohár bor (3 alkoholegység) elfogyasztása 20 százalékkal, 2 nagy pohár boré 30 százalékkal teszi valószínűbbé a betegség megjelenését.
A horvát parlament pénteken fogadta el a törvényjavaslatot, amely megtiltja a dohányzást a hivatalokban, a bárokban, éttermekben, iskolákban, kórházakban és a kávéházakban.
A vasfüggöny utolsó darabját vágtuk át - így reagált Göncz Kinga külügyminiszter arra, hogy az amerikai elnök pénteken bejelentette, újabb hét ország, köztük Magyarország is csatlakozhat a vízummentességi programhoz.
A bérek mellett szeptemberig a családi pótlékot is befagyasztaná a kormány. A kormány elfogadta az átdolgozott költségvetés tervezetét, amelyet a pénzügyminiszter holnap nyújt be a parlamentnek. Veres János elmonda: terv szerint csak szeptember elsejétől indulhat el egy szigorított nyugdíjkorrekciós program, és ugyaneddig befagyasztják a családi pótlékot, továbbá a kiegészítő nyugdíjemelés sem…
Délután fél ötkor 268,50/60Ft volt az euró, szinte azonos a tegnap délutáni 268,90/269,10-es kurzussal. Az árfolyamot reggel 263 forint nyomták le, kora délután 273 forint felett tetőzött az ármozgás,...
A kormány megvitatta a költségvetés új változatát és felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy szombaton nyújtsa be azt az Országgyűlésnek. Ezt Veres János jelentette be pénteken Budapesten újságíróknak...
Világbajnok motorversenyzőnk, Talmácsi Gábor rápihent a hétvégi sepangi futamra, amely az idei vb-sorozat utolsó előtti állomása. Az Ausztrál Grand Prix után ugyanis akadt másfél hete arra, hogy feltöltődjön, s természetesen a kikapcsolódás helyszínéül kedvenc városát, Kuala Lumpurt választotta. A nyüzsgő maláj fővárosban régóta otthon érzi magát, közel áll hozzá a helybeliek mentalitása, imádja…
Az utóbbi évtized legdrágább kikiáltási árú festménye, Bortnyik Sándor Lámpagyújtója a 100 millió forintos kikiáltási árról 170 millió forintig ment fel a Kieselbach Galéria árverésén.
Az összes franciaországi bank azonnali vizsgálatát rendelte el a francia pénzügyminiszter pénteken, miután a Caisse d'Éparge bank vezetősége bejelentette, hogy 600 millió eurót (160 milliárd forint) veszített a pénzintézet a múlt heti pánik idején.
Miután nyáron már érezni lehetett valamit a magyar gazdaság gödörből való kiekecmergésén, beütött a pénzügyi világválság. Nyugat-Európa egyelőre ismeretlen mértékben zuhan jövőre recesszióba (ez a növekedés két egymást követő negyedévben való csökkenését jelenti), Magyarországra is ismeretlen mértékű visszaesés vár. Egy biztos: a növekedés jövőre legfeljebb egy százalék lehet, nő a…
Feljelenti a Zalabaromfi Zrt. tulajdonosait és a cég számláit zároló CIB Bankot a zalai termelői konzorcium. Ezen kívül az állatvédelmi törvény megsértése miatt is feljelentést tesznek a termelők.
A kormány megvitatta a költségvetés új változatát és felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy szombaton nyújtsa be azt az Országgyűlésnek. Ezt Veres János jelentette be pénteken Budapesten újságíróknak, miután a kormány tanácskozott az MSZP elnökségével és a párt parlamenti frakciójának vezetőivel.
Csökkenéssel fejezték be végül a kereskedést a főbb amerikai részvényindexek, a Dow 1.4, a szélesebb piacot átfogó S&P 500 0.6, a Nasdaq Composite pedig 0.4%-kal került lejjebb. A nap nagy részében...
A rendszeres mérések kezdete óta az idei a legmelegebb ősz az Északi-sarkon. A sarkvidéki hőmérséklet öt Celsius-fokkal magasabb, mint a sokéves őszi átlag; a térségben példátlan mértékben emelkedik a tengervíz szintje.
Peking után újra főszerephez jutnak a vízilabdázók. Papíron könnyű dolguk lesz, hiszen sem a Dominó-Honvédnak Herceg Noviban, sem a hazai pályán játszó Egernek nem okozhat gondot a továbbjutás az Euroligában.
Pénteken a zágrábi törvényhozás is elfogadta a kormány szigorú dohányzás elleni törvényét. A jogszabály megtiltja a cigarettázást minden zárt közösségi helyen. Ez alól egyedül a pszichiátriai intézmények kivételek.
A korábbinál lassabb növekedéssel és alacsonyabb inflációval számol az átalakított költségvetés; 2,3 százalékos mínuszban zárt a budapesti értéktőzsde irányadó indexe; novembertől vízummentesen utazhatnak a magyarok az Egyesült Államokba - a nap hírei.
Tüntetések közepette adták át Németország keleti részének első mecsetét. Az egykori kelet-berlini gyárterületen felépült szentéllyel együtt 2600 iszlám imaház található Németországban.
Kiválóan szerepeltek a magyar tornászok a glasgow-i Világkupa selejtezőjében: Böczögő Dorina három, Gombás Laura és Hídvégi Vid két szeren, míg Berki Krisztián lólengésben jutott be a fináléba.
A jegybank volt elnöke és a bankszövetség főtitkára szerint is elodázhatatlan az adócsökkentés; Bod Péter Ákos és Nyers Rezső erről pénteken beszélt Debrecenben, a Hajdú-bihari Napló Top 100 gazdasági fórumán.