Az operatív törzs augusztus 10-i ülésén jelölik ki azt a személyt, aki a kormány részéről az augusztus 20-i ünnepségek egyszemélyi felelőse lesz - mondta a kormányszóvivő.
Nem mondható szerencsésnek az UEFA-kupa sorsolás a Honvéd szemszögéből, hiszen talán a legerősebb ellenféllel került össze – a német Hamburg együttesét kapta a fővárosi csapat.
Nyolc cég jelentkezett a péntek délelőtti határidőre a kormányzati negyed kivitelezésére és üzemeltetésére kiírt pályázatra - mondta Láng Balázs, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság projektszóvivője. A pályázati anyagot korábban tizenhárman vásárolták meg.
Az operatív törzs augusztus 10-i ülésén jelölik ki azt a személyt, aki a kormány részéről az augusztus 20-i ünnepségek egyszemélyi felelőse lesz - mondta Daróczi Dávid pénteki budapesti tájékoztatóján. A kormányszóvivő kérdésre válaszolva beszélt arról, hogy lesz egyszemélyi felelőse az augusztus 20-i ünnepségeknek és erről augusztus 10-i ülésén dönt a rendezvények biztonsági előkészítését…
Valamennyivel többen látogatták eddig a Művészetek Völgye rendezvényeit, mint tavaly, ennek köszönhetően nem kell további programokat törölni a fesztivál eredeti kínálatából - közölte pénteken a Független Hírügynökséggel Márta István.
A jövő év első felében kiterjesztik az emlő- és méhnyakszűrési programot - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. "A szervezett szűrővizsgálatok kiterjesztése rendkívül fontos a lakosság számára" - mondta Daróczi Dávid azzal kapcsolatban, hogy az emlő- és méhnyakszűrési programot 2008 első felében kiterjesztik. Beszámolt arról, hogy a népegészségügyi program…
Nyolc ajánlat érkezett a kormányzati negyed közbeszerzési felhívására, ezekkel a cégekkel kezdődik el az előminősítő tárgyalás, majd még augusztusban nevezik meg, hogy kikkel folytatják a versenypárbeszédet - közölte Láng Balázs, a kormányzati negyed projekt kommunikációs vezetője pénteken az MTI-vel.Láng Balázs korábban az MTI-nek elmondta, hogy a PPP-konstrukcióban megvalósuló beruházás…
A zlotynak jól jött a nemzetközi részvénypiaci helyzet javulása és a befektetök ehhez kapcsolódó kockázatvállalási készsége. Az EUR-PLN minimumot ért el 3,7784-nél. A piaci résztvevök az amei8kai munkaerö-piaci adatok elött lehet, hogy óvatosak lesznek. In-GFX
Ötven kifogás érkezett az Alkotmánybírósághoz (Ab) az Országos Választási Bizottság (OVB) határozatai ellen, amelyekben a testület hitelesítette a Fidesz-KDNP és Kálmán László nyelvész népszavazási kezdeményezéseit - mondta pénteken az Ab sajtófőnöke. Sereg András hozzátette: a Fidesz-KDNP három kérdését tizenkilencen, míg Kálmán László kérdéseit harmincegyen támadták meg.
Teljes kapacitással működnek a nyugati határátkelők, de hosszabb-rövidebb időre előfordulhat, hogy kocsisorok alakulnak ki a hét utolsó három napján a Forma 1-re utazók miatt.
A kórházak többségében a vezetés tiltja a gyógyítással nem összefüggő reklámok, szórólapok terjesztését, az engedély nélküli kereskedést, a nem szakmai, illetve egészségnevelési célzatú plakátok kihelyezését - közölte a Magyar Kórházszövetség elnöksége pénteken, Borsod-Abaúj-Zemplén megye közgyűlési elnökének a megyei kórházaknak küldött levelére reagálva. Ódor Ferenc a megyében működő kórházakat…
A forint ma a többi kelet-európai devizával együtt erösödést mutatott. A kereskedelem nyugodtnak mondható, és izgalommal várják a délutáni amerikai adatokat. Ha csalódást okoznak, gyengülhet a forint. Ellenállás 251,50-nél található. In-GFX
Átlagos augusztus elejei, de annál kissé melegebb időt jósolnak a meteorológusok a 2007-es Sziget Fesztivál idejére. Nagyobb esőzésekről egyelőre nincs prognózis.
Statisztikai szempontból nem éppen kedvezö hónap az USD-JPY számára az augusztus, hiszen az elmúlt 9 évben 8szor veszteségeket szerzett a devizapár. Éppen ezért érdemes shortokat létrehozni a devizapárnál. A cél a 115,55-ös érték. Ellenállás 119,50-nél és 120,10-nél található. In-GFX
Egyetlen felelőse lesz idén az augusztus 20-i tűzijátékoknak, akit egy hét múlva neveznek meg - döntött a kormány pénteki ülésén. Közben a földművelésügyi miniszter kijelentette: az agrárium múlt évi forgalma elérte az 1600 milliárd forintot, ami 6 százalékkal magasabb az előző évinél.
A dollár ma keskeny sávban mozgott a többi fö devizával szemben, és csak az EUR-USD produkált nagyobb, 300 pipes mozgást, majd megállapodott 1,3680-nál. Késöbb erösödést mutatott, miután közzétették a vártnál kedvezöbben alakuló EU-s szolgáltatási indexet. Izgalommal várják a 14.30 órai amerikai munkaerö-piaci adatokat. Az új munkahelyek számánál 135.000-es értékkel számolnak a legutóbbi…
A jól sikerült előző üzleti év után a mostani első negyedben is jó eredményeket mutathat fel a világ egyik legnagyobb légitársasága, a British Airways, annak ellenére, hogy több százmillió fontos bírs...
Scarlett Johansson egy táskareklám miatt ismét többet mutat meg magából, mint eddig valaha. A szexis színésznő újra Louis Vuitton kollekcióját népszerűsíti, pikánsabb képeken minat valaha.
2007 elsö félévében a 10 éve mért legnagyobb mértékü emelkedés mutatkozott a kínai aranytermelésben. Az elsö 6 hónapban összesen 122,5 tonnás értékröl számoltak be. A júniusi termelés az output oldalon 23,6 tonnát tett ki. Egy piaci megfigyelö szerint 2000 óta folyamatosan emelkedik, ami által az ország az év végére a világ 2. legnagyobb aranytermelöjévé nöheti ki magát. Az arany árfolyama most…
Folyamatosan leltároznak a megszűnő egészségügyi intézményekben, a leltár kiterjed az eszközökre és műszerekre, valamint a beteg- és orvosdokumentációra - mondta el az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) főigazgatója pénteken az MTI-nek. A svábhegyi gyermekgyógyintézet egyetlen osztálya kivételéve megtörtént a leltár, azonban a még működő fejlődésneurológiai osztályon is augusztusra…
A dél-afrikai rand jó úton halad afelé, hogy pozitívan zárjon a dollárral szemben. A devizának jól jött a részvénypiaci helyzet stabilizálódásával kapcsolatos kockázatvállalási készség. A frankkal és a jennel szemben is nyereségekre tett szert a deviza. Ellenállás 7,2260-nál, támogatás pedig 6,9380-nál található. In-GFX
Sztrájkkal fenyegetőzik a legnagyobb BKV-szakszervezet. Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége elnökhelyettese az InfoRádiónak elmondta, hogy augusztus 20-ig szabtak határidőt a vezetésnek arra, tegyen javaslatot a béremelésre.
Arra kéri a hódmezővásárhelyi munkáltatókat a helyi polgármester, hogy csatlakozzanak az önkormányzat dohányfüstmentes munkakörnyezetet teremtő programjához. Erről maga Lázár János beszélt pénteken az alföldi városban. Levélben arra kérem a város 1.700 munkáltatóját, kezdeményezzék a dolgozóknál, hogy munkahelyüket nyilvánítsák dohányfüstmentessé - mondta a fideszes politikus sajtótájékoztatóján.
Folyamatosan leltároznak a megszűnő egészségügyi intézményekben, ahol őrző-védők vigyáznak arra, hogy az épületből senki ne vigyen ki semmit, ami nem a magántulajdonát képezi. Előfordult ugyanis, hogy orvosok próbáltak eszközöket elvinni - a mikrohullámú sütőtől a festményig.
Meglehetősen eredeti módon tiltakoznak az izraeli Szderót lakosai a Gázai övezetből városukat érő rendszeres palesztin rakétatámadások ellen: paradicsom- és tojáslövedékekkel viszonozzák a támadásokat.
A Sony bejelentette: ingyen kicseréli a vásárlóknak a DSC-T5 jelzésű népszerű digitális fényképezőgépeit, melyekből világszerte már mintegy 350 ezer darabot adott el, mert a készülék borításán olyan gyűrődések keletkezhetnek, amelyek élükkel a kezelő kezét megsérthetik.
Aki kilátogat a XXII. Forma-1-es Magyar Nagydíjra, annak bizony fel kell készülnie arra, hogy a kiszolgáló standokon nem mindennapi árakkal találkozik.
Fellebbez a Fidesz a bíróság elutasító döntése ellen, amellyel megakadályozta, hogy népszavazás lehessen az Egri Kórház önkormányzati tulajdonban maradásáról.
A Gézengúz Alapítványnak gyűjtött 3000 svájci frankot (körülbelül 455 ezer forintot) egy 19 éves svájci lány, Rilana Ha:fliger, majd kerékpáron mintegy 1250 kilométert tett meg családjával, hogy ellátogasson az alapítvány két magyarországi intézetébe. A győri központot csütörtökön, a budakalászit pénteken látogatta meg a diáklány. A történet egy év végi dolgozattal kezdődött: a svájci…
Meglehetősen eredeti módon tiltakoznak az izraeli Szderót lakosai a Gázai övezetből városukat érő rendszeres palesztin rakétatámadások ellen: paradicsom- és tojáslövedékekkel viszonozzák a támadásokat. Izraeli tüntetők csütörtökön paradicsomokat és tojásokat lőttek ki a Gázai övezet irányába házilag, csövekből készített "aknavetőikkel", amelyekbe valamilyen gyúlékony folyadékot töltöttek puskapor…
„Mellei” miatt Tony Blairen szórakozik a brit bulvársajtó. A volt miniszterelnököt Barbadoson kapták lencsevégre, ahol Cliff Richards énekes hárommillió dolláros (561 millió Ft.) nyaralójában pihen.
A Wizz Air diszkont légitársaság minden feladott csomag után 780-1.600 forint közötti díjat számol fel a jövőben, amit a repülőtéri bejelentkezés folyamatának gyorsításával és a csomagkezelés hatékonyabbá tételével indokolnak.
A Wizz Air diszkont légitársaság minden feladott csomag után 780-1600 forint közötti díjat számol fel a jövőben, amit a repülőtéri bejelentkezés folyamatának gyorsításával és a csomagkezelés hatékonyabbá tételével indokolnak.
Nem lesz kormányzati ellenkampány, válaszolt szerkesztőségünk kérdésére a Kormányszóvivői Iroda. A kormányközeli Népszava csütörtöki számában vetette fel, hogy a szocialista-liberális vezetés a több-biztosítós rendszer népszerűsítésére kampányt indítana.
Vlagyimir Masszurin admirális, az orosz haditengerészet parancsnoka szerint hazájának újra állandó katonai támaszpontra van szüksége a Földközi-tengeren.
Az újonnan létrehozott amerikai munkahelyek száma 92.000-rel nem csak a várt 135.000-es, hanem a múlt havi 126.000-es értéktöl is elmaradt. A munkanélküliségi ráta 4,5%-ról 4,6%-ra emelkedett, miközben változatlan értékkel számoltak. az átlag heti munkaidö 33,9-röl 33,8-re csökkent, miközben itt is változatlan értékre számítottak. Az órabérek a várt szerint változatlanul 0,3%-kal emelkedtek. Az…
Nő 2007 - I. Budapesti Női Autószalon néven egy tematikus kiállítás zajlik majd a Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) társkiállításaként. A kommunikációs ügyeket intéző ügynökséget tenderen választotta ki a rendezvény megvalósítására létrejött cég.
Az Egyesült Államokban júliusban 92 ezer fővel nőtt foglalkoztatottság, a munkanélküliség 4,6 százalékon állt, az átlagos órabér 0,06 dollárral 17,45 dollárra emelkedett. A Dow Jones Ne...
Nem árt igyekeznie a megfelelő végzettségű és még nem negyven éves, mezőgazdaságban dolgozó fiatalnak, ha 10 százalékkal több pénzt akar pályázataihoz.
Nyolcéves kisfiút ítélt pénzbírságra a novoszibirszki bíróság, amely ingatlanvásárlási illeték meg nem fizetése címén sújtott le a jog szigorával. A második osztályos Alekszej Procenko szülei igencsak meglepődtek a bírósági ítéletet tartalmazó levél olvastán, amelyből kiderült, hogy kiskorú gyermekük egy lakás boldog tulajdonosa, viszont elfelejtette leróni az illetéket. A mulasztásáért…