A japán Sony cég bejelentette: ingyen kicseréli a vásárlóknak a DSC-T5 jelzésű népszerű digitális fényképezőgépeit, melyekből világszerte már mintegy 350 ezer darabot adott el, mert a...
A horvát közszolgálati médium úgy értesült, hogy 150 millió eurót, azaz mintegy 37,5 milliárd forintot fizetett a MOL a horvát Tifon benzinkúthálózatért. Déli szomszédunknál úgy tudják: a MOL az osztrák OMV-t, az orosz Lukoilt és a szlovén Petrolt előzte meg.
Remélem, nem esik bajom, és nem tûnök antiliberálisnak, ha elmondom azt, amit érzek meleg-ügyben. Sietek kijelenteni: teljesen magánügynek tekintem az egynemûek kapcsolatát. Tôlem szerethetik egymást éjjel s nappal, akár össze is esküdhetnek – miért legyen nekik jobb, mint nekünk házas embereknek? –, aztán majd váljanak is el, ha úgy gondolják. Majdnem azt írtam, csináljanak gyereket is, de a…
A főpolgármester tájékoztatása szerint nem készül el szeptember 1-jére a Fővám és a Gellért téri metróállomás. Demszky Gábor közölte: a kivitelező Hídépítő Zrt. nem használja ki, hogy akár három műszakban is dolgozhatna.
Ankarában a súlyos vízhiány miatt a polgármester arra kéri a török főváros lakosságát, hogy vegyen ki a szokásosnál hosszabb szabadságot, és hagyja el a várost.
Pr-ügynökséggel dolgozik augusztustól a CBA élelmiszeráruház-hálózat, amely a feladatokra meghívásos tenderen választott partnert. A társaság a pr-rel olyan területeket akar kommunikálni, amelyeket klasszikus reklámeszközökkel nem lehet.
Erösödést mutatott az AUD-USD. Az ausztrál dollárnak jól jön a nemzetközi részvénypiaci helyzet stabilizálódása. A piac figyelmét egyre inkább a fundamentális faktorok vonják magukra, és megállapították, hogy ezek a deviza mellett szólnak. Az RBA jövö heti kamatdöntése elött hü maradhat tradingrange-éhez a devizapár, bár átmenetileg sakkba tarthatja a 0,8600-as ellenállás és a 0,8550-es…
A súlyos vízhiány miatt a polgármester arra kéri a török főváros lakosságát, hogy vegyen ki a szokásosnál hosszabb szabadságot, és töltse azt Ankarán kívül - jelentették a pénteki török lapok. Melih Gökcek polgármester a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy igyekszik jó példával elöl járni, ezért kéthavi szabadságra küldi az önkormányzati alkalmazottakat, és arra biztatja őket, hogy utazzanak el.…
A Fidesz legalább egymilliárd forinttal olcsóbbá tenné az országos választások állami kiadásait - mondta Nyitrai Zsolt, a párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A választások kiadásait az informatikai és nyomdai beszerzések országgyűlési ellenőrzésével, a borítékok "száműzésével", a közérdekű hirdetések ingyenessé tételével és az Országos Választási Bizottság (OVB)…
Tizenkét hónap óta ismét a legmagasabb értékét érte el az eurózóna szolgáltatási szektorban dolgozó beszerzési menedzsereinek véleményét kifejező mutató(PMI), amely a pénteki közlés szerint 58...
A Fidesz javaslatcsomaga a párt szerint alkalmanként legalább egy milliárd forinttal csökkentené a választások állami lebonyolításának költségeit. A javaslatok között szerepel a választási informatikai rendszer javítása, a borítékos szavazás eltörlése, és az Országos Választási Bizottság tagjaitól is megvonnák a tiszteletdíjat. Nyitrai Zsolt képviselő hangsúlyozta: ha a többi parlamenti párt is a…
Az RTL Klub online üzletágvezetői pozíciót hozott létre, amelyet egy tartalomszolgáltatótól érkezett új munkatárs tölt be - tudta meg a Kreatív Online. Az RTL Klub Online vezetése ezzel három főre bővült, az új poszt mellett főszerkesztő és fejlesztési vezető felel az internetes megjelenésekért.
Miután a múlt héten a részvénypiaci kiárusításra való tekintettel 4,5%-ot vesztett az arany, ma 666,35 dolláron jegyszik, ami heti szinten 6,00 dolláros erösödést jelent. Eddig nem sikerült visszatérni az októberi emelkedö trendbe. Ha átlépik a 672,00-es és a 675,00-ös értéket, a 693,90-es érték lesz a cél. Ha ismét a 38 napos vonal alá megy az árfolyam, veszteségekkel kell számolni 655,00-ig,…
Az útdíj bevezetése nyomán húsz százalékkal csökkent Stockholm belvárosának autóforgalma. Az automata berendezéseknél az első díjköteles napon 238 ezer gépkocsi haladt át, 60 ezerrel kevesebb, mint korábban, amikor még nem kellett a behajtásért fizetni. Ez megközelítőleg azonos azzal, amit tavaly az egyhetes tesztidőszakban tapasztaltak - közölte pénteken a svéd állami közlekedési hivatal. A svéd…
Hat hektáron ég a fenyveserdő Bács-Kiskun megye és Csongrád megye határában, Csólyospáloson - tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője pénteken. Dobson Tibor elmondta: Csólyospálosra a legnagyobb, ötös kiemelt fokozattal, azaz tíz tűzoltóautóval 35 tűzoltó vonult ki. Hozzátette: jelenleg a tűzoltók a tűz körülhatárolásán dolgoznak, a lángok emberéletet, tanyákat nem…
Jelenleg még deformált az egyes metrópajzs, de viszanyeri a formáját - mondta az InfoRádiónak a DBR Metró Projektigazgatóság vezetője. Balogh Árpád hozzátette, hogy a pajzs halad, de ha le is kell állítani, egy-két nap alatt elvégzik a javításokat. A korábban megrepedt alagúttartó betonszelvényeket leglettelik, mert csak esztétikai repedésekről van szó.
Az Amerikai Építőmérnökök Társasága már két évvel ezelőtt figyelmeztette a hatóságokat a szerdán összeomlott minneapolisi híd szerkezeti hibáira. Közben az amerikai elnök bejelentette: szombaton a helyszínre látogat.
A business developement terület élére igazgató érkezett a Synovate piackutatócéghez - értesült a Kreatív Online. Az új vezető FMCG-területről érkezett új munkahelyére.
Az EUR-USD ma némiképp összeszedte magát 1,3683-as napi minimumáról. Amíg tartja magát az 1,3680-60-as támogatás, további kereslet mutatkozhat az EUR-USD-re. A cél az 1,3730-as, az 1,3760-as és az 1,3795-ös érték. Ha 1,3660 alá megy az árfolyam, további veszteségekkel kell számolni 1,3610-ig, 1,3560-ig, vagy 1,3490-ig. in-GFX
Legalább négy ember meghalt, tizenegy pedig eltűnt egy pénteken hajnalban porig égett szükségszálláson a szlovákiai Kiszucaújhelyen (Kysucké Nové Mesto). Az egyemeletes faépületben az önkormányzat hajléktalan családokat és magányos embereket szállásolt el. A porig égett épületben 64 ember lakott - derült ki a szlovák rendőrség közléséből. Kilenc ember megsebesült.
A befektetési alapok fokozatosan a "zöld ügyben", azaz a környezetvédelem érdekében tevékenykedő vállalkozások felé fordulnak, arra számítva, hogy a globális felmelegedés elleni harcban való részvételük jelentős profitot hoz számukra és a befektetési alapok számára is.
Egy eddig ismeretlen személy holttestét találták meg a Székesfehérvár öreghegyi városrészében lévő bányató vizének felszínén - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete pénteken. Az áldozat vélhetően férfi - közölte az igazgatóság ügyeletes tisztje. Dani Miklós tűzoltó hadnagy elmondta: a rendőrségi helyszínelés befejeződését követően a helyszínre riasztott székesfehérvári…
Ha visszatekintünk az elmúlt néhány évre a világpiaci pénzmozgásokra, azt láthatjuk, hogy azok az országok tapasztalhatták a legjelentősebb tőkebeáramlást, amelyek a legmagasabb kamatot biztosították a befektetni vágyóknak.
Rémálommá változott a Minneapolisban munkából hazaigyekvôk élete, amikor helyi idô szerint szerda délután leszakadt a Mississippi folyón átívelô híd. A negyven éve épült szerkezet nem bírta a csúcsforgalom óriási terhelését, legalább kilencen meghaltak, húszan eltûntek, hatvan ember megsebesült.
A Fidesz legalább egymilliárd forinttal olcsóbbá tenné az országos választások állami kiadásait - mondta Nyitrai Zsolt, a párt országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján. A választás...
Az operatív törzs augusztus 10-i ülésén jelölik ki azt a személyt, aki a kormány részéről az augusztus 20-i ünnepségek egyszemélyi felelőse lesz - mondta Daróczi Dávid pénteki budapesti tájékoztatóján.
Adriano Galliani alelnök nem beszélt a levegőbe, amikor azt mondta, lehet, hogy csak januárban fognak egy igazi nagy nevet igazolni. A brazil labdarúgás legnagyobb tehetségének kikiálltott Alexandre Pato 2008. január elsejétől a Bajnokok Ligája-győztes olasz AC Milan együttesében folytatja pályafutását.
Megszúrtak három férfit Szabolcsveresmarton, az egyikük állapota súlyos, a másik kettőé pedig életveszélyes - közölte a rendőrség pénteken. A három férfit a Kisvárdához közeli településről csütörtök este szállították kórházba a mentők - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője. A főhadnagy hozzátette: az ügyben indított rendőrségi eljárás adatai szerint a…
Nem készül el szeptember 1-jére a Fővám és a Gellért téri metróállomás, csak 14-15 napos késéssel tudja azokat befejezni az építő cég - jelentette ki Demszky Gábor főpolgármester.
Napozószékébe szorult a tegnapi dagály előtt egy hatvan éves nő az angol Westcliff-on-Sea városka strandján. A nő, a katasztrófavédelmiseknek hála, végül szerencsésen megmenekült.
Az EUR-GBP árfolyama 0,6725-15-re emelkedett, ahol a 0,6680 és 0,6770 közti mozgás 50-, és 61,8%-os Fibonacci-korrekciós szintje fut. Esély van rá, hogy 0,6740-ig emelkedjen az árfolyam. Az érték átlépése esetén potenciál nyílhat 0,6775-ig. Ha heti szinten az érték fölött zár a devizapár, nyereségekre lehet számítani 0,6845-ig vagy 0,6870-ig. in-GFX
A rendőrség visszavonta a Kármán Irén újságírónő ügyében kitűzött nyomravezetői díjat - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda helyettes szóvivője pénteken. A nyomozás adatai alapján megállapítható tényállással, annak tárgyi súlyával aránytalan a korábban kitűzött nyomravezetői díj, így annak fenntartása nem indokolt - magyarázta Csontos Stefánia. Hozzátette: a rendőrség a nyomravezetői díj…
A magyar mezőgazdaság múlt évi kibocsátása elérte az 1600 milliárd forintot, ami 6 százalékkal magasabb az előző évinél - jelentette ki Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a kormányülést követő szóvivői tájékoztatón.
Tengerre költöztek a hírességek a rajongók, a fotósok és a kíváncsi szemek elôl. Évrôl-évre egyre több sztár tölti a nyarat tengerre szállva, a háborítatlan pihenés reményében. A paparazzók elôl azonban nincs menekvés.
Az ezüstöt ma 12,99 dolláron jegyzik. Az ezüst továbbra is követi az arany mozgásait. Az arany-ezüst-reláció 2003-tól 2007-ig 80-as faktorról 50-es csökkent. Ha sikerül átlépni a 13,80-es, 14,10-es és 14,76-os értéket, megközelíthetik a 15,22-es többéves csúcsot. Ha heti szinten 12,70 alá megy az árfolyam, visszaesés várható 10,50-ig. in-GFX
Bicikliversennyel, koncertekkel, fény- és tűzijátékkal tarkított népünnepélyt rendeznek szombaton egész nap a kőröshegyi völgyhídon, mielőtt az M7-es autópálya részeként augusztus 8-án átadják a forgalomnak Több ezer érdeklődőt várnak a 13 órától éjszakáig tartó rendezvényre, amelyet Szántód és Balatonföldvár felől, Kőröshegyen át lehet csak megközelíteni. A népünnepély amatőr kerékpárversennyel…
Az euróövezetben 0,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom júniusban, miközben a teljes EU-ban 0,5 százalékkal. Annak ellenére, hogy az euróövezeti kiskereskedelem a megelőző ké...
Várhatóan szeptemberben írják ki azt a közbeszerzési eljárást, amellyel megkezdődhet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) új épületének megvalósítása, erre ugyanis az intézmény a hetekben kapta meg a városrendészeti engedélyt - írja az erdély.ma.
A BMW istálló lengyel pilótája, Robert Kubica érte el a legjobb időt a Forma-1-es világbajnokság Magyar Nagydíjának pénteki, első szabadedzésén. Kubica mögött a Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa végzett, a harmadik pedig Massa csapattársa, a finn Kimi Raikönnen lett.
Az országos főállatorvos a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági Igazgatóságával felfüggeszttette a guar-gumi magyarországi felhasználását - közölte Süth Miklós főállatorvos pénteken Budapesten a kormányszóvivői tájékoztatón. Azért intézkedett erről csütörtökön este a főállatorvos, mert esetleg Magyarországra is kerülhettek olyan Indiából származó guar-gumi szállítmányok,…