Távirányítókat tessék csőre tölteni - indul az őszi műsordömping. Hónapok óta készülnek arra a tévécsatornák, hogy a nyár végén harcba szállhassanak a nézők kegyeiért. Új, sok százmillió forintos költségvetésű szuperprodukciók, sorozatok várnak bennünket.
Nyaralási szezonban a szokásosnál is többen akarnak jobban kinézni, tehát néhány kilót leadni. A fogyókúrához szükséges erőtartalék egyik legjobb forrása a paradicsom, ami ráadásul frissen még ízletes is.
Nem tudjuk, mikor és hol találták fel a koktélt, de a keletkezéséről szóló, legtöbb történet az USA nyugati partjához és Mexikóhoz kapcsolódik, tehát valószínűleg arrafelé. A koktélok fejlődése és terjedése is a földrészhez köthető. Dancsuly Zsolt bármixer szereti variálni az alapkoktélokat, mint mondja, Magyarországon sajnos nincs koktélkultúra, az emberek öt-hatféle italt ismernek.
Egyre kevesebb az oka a panaszra Marijan Vlaknak. A Fehérvár futballcsapatának horvát edzője az NB I-es bajnoki rajt előtt, és az első fordulók során még gyakran került letargikus állapotba.
Lapunk exkluzív felvételekhez jutott, amelyeken a miniszterelnök családi nyaralását örökítették meg. Egy lakóhajón töltöttek együtt több mint egy hetet, ahol jutott idő kártyára és szólánc játékra is.
Összeállításunkban most 10 tippet adunk olvasóinknak, hogyan kezelhetik a munkahelyi feszültséget, és azt is eláruljuk, hogy ezekkel a tanácsokkal milyen betegségeket kerülhetnek el.
Szervezetünk számára nélkülözhetetlenek a vitaminok. A zöldségek és gyümölcsök segítenek jó formában tartani bennünket, de fontos tudnunk azt is, hogy az egyes ételek milyen vitaminokat tartalmaznak.
Budapest - A hőség még a politikusokat, köztisztviselőket sem kíméli! A legutóbbi hőhullám idején a hivatalokban lazítottak az öltözködési szabályokon, s legalább az is kiderült, hogy vannak ilyenek. De vajon hogyan könnyítenek saját helyzetükön az érintettek?
Budapest - A Fidesz azt kéri Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől, ne fogadja el azt a javaslatot, amely szerint megszűnne a lakáshitelek állami támogatása.
Esztergom - Szent István-díjjal tüntették ki tegnap a labdarúgó Aranycsapat két tagját, Buzánszky Jenőt (82) és Grosics Gyulát (81) Esztergomban, a Mindszenty József Katolikus Iskola millenniumi díszudvarán.
Győr - Különleges vizsgán van túl Németh András (54), a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, először vezette úgy egy tornán a csapatot, hogy külföldi klubjától tért haza. Ám a jelek szerint ez nem okoz gondot, hiszen a lányok kitettek magukért.
Székesfehérvár - Záport, zivatart jósol augusztus 20-ra Hajdú Richárd (15). Az amatőr meteorológus fiatalember - ahogy a Blikk megírta - tavaly már napokkal a végzetes vihar előtt jelezte honlapján, hogy hatalmas égzengés közeleg.
Antalya - Minden utas kimenekült avagy meglógott, és a két géprabló is megadta magát a törökországi Antalya repülőterén lejátszódó túszdrámában, amely több szempontból is furcsán alakult.
Megkezdődött vasárnap Thaiföldön a népszavazás a tavaly őszi katonai hatalomátvétel után átírt alkotmányról. A délkelet-ázsiai ország 45 millió választójogosultja közép-európai idő szerint délelőtt 11 óráig adhatja le szavazatát a 87 ezer szavazókör valamelyikében.
Három éve nem járt német kancellár Magyarországon. Jövő hét kedden azonban Budapestre érkezik Angela Merkel, hogy az államfővel, a miniszterelnökkel, valamint a Fidesz vezetőjével tárgyaljon.
Az EU új Egészségügyi Információs Rendszere, a MediSys valós idejű riasztórendszerként segít hamar felfedni az európai polgárok egészségére potenciálisan káros eseményeket, mint például a különböző országokban kitörő járványok, bioterrorizmus, vagy nukleáris és vegyi tényezőkkel összefüggő esetek.
Megdőlt az az eddig biztosnak hitt tétel, hogy legalább 27 lépés kell a Rubik-kocka kirakásához. A bostoni egyetem professzora és munkatársa egy szuperszámítógép segítségével 26 forgatással tudta kirakni a rendezett színösszeállítást.
A kövér ember jó üzlet, véli Schóbert Norbi, aki Gyôzike módszereit is beveti majd a Nagy Fogyás címû mûsorban. Valójában nem az érdekli, hogy lefogyjanak a rábízott szereplôk, hanem hogy minél nagyobb részt hasíthasson a sokmilliárdos fogyasztópiacból
Szeptember 3-án várhatóan nyilvánosságra hozzák az olajügyekben keletkezett iratok mintegy nyolcvan százalékát – jelentette be tegnap a titkosszolgálatokat felgyelô miniszter. Az olajszôkítés az eddigi legnagyobb illegális magyar üzlet volt, amit jórészt az alföldi tanyavilágban bonyolítottak. Soltvadtkert-Kecel-Kiskôrös térségét azóta is a magyar bûnözés Bermuda-háromszögeként emlegetik. Az…
Bár az orvosok nyugodtabb névnapi programot javasoltak, Medveczky Ilona a tököli gyorsulási versenyen ünnepelt. A mûvésznô egy 1968-as Corvette Stingray-jel repesztett az aszfalton, és a negyed mérföldes távon elérte a 270 km/órás sebességet.
Az Egyesült Államokban egy daganatos megbetegedésekről szóló tanulmány már nemcsak a dohánygyártó cégeket ostorozza, hanem azokat az élelmiszergyártókat is, akik egészségtelen termékeket dobnak piacra.
Fantasztikusan alakult a tegnapi idômérô edzés a gyorsaságimorotos-világbajnokság 125 köbcentis kategóriájának magyar indulója, Talmácsi Gábor számára. A vb-pontversenyt vezetô magyar motoros ugyanis új pályacsúcsot repesztve szerezte meg a brnói pályán az elsô rajtkockát.
Kilencvenkilenc millió forintot érhet az a kereszt, amelyet a szemétből szedett ki egy osztrák nő. A különleges tárgyat valószínűleg az 1200-as években készítették Franciaországban, és a II. világháború előtt egy lengyel hercegnőé volt.
Az előzetes eredmények szerint 88 százalékot szerzett Nurszultan Nazarbajev Nur-Otan pártja a szombati kazahsztáni parlamenti választásokon. A legnagyobb ellenzéki pártnak, a Nemzeti Szociáldemokrata Pártnak 4, 62 százalék jutott - közölte vasárnap a kazah országos választási bizottság.
Órákon át játszott a gyerekekkel, a tábortûz mellett még dalra is fakadt, táncra is perdült István Dániel a csillebérci gyerektáborban. A Sláger Rádió mûsorvezetôje azt az 1 millió 300 ezer forintot vitte el az Anyaoltalmazó Alapítványnak, ami a hallgatók sms-eibôl folyt be, és a pénzbôl 150 hátrányos helyzetû gyermek gondtalan, programgazdag nyaralását oldották meg.
A szennyezett levegővel küzd Peking. Most azzal próbálkoznak, hogy a páros és páratlan rendszámú autók felváltva nem közlekedhetnek a város útjain. Ettől azt remélik a politikusok, hogy 40 százalékkal mérséklődik a kipufogógáz a levegőben. A légszennyezettség elsősorban a 2008-as olimpia miatt kulcskérdés az ázsiai nagyvárosban.
Gyurcsány Ferenc kormányfő a Népszabadság értesüléseire hivatkozva a kormányszóvivőn keresztül azt üzente: nincs szükség megszorításokra, az Államreform Bizottság javaslatai mögött nincs kormánydöntés.
Miért okozott pánikot az amerikai lakáspiac összeomlása az egész pénzügyi világban? Miért zuhannak az európai tőzsdék - közöttük a magyar - ennek hatására? Erre ad választ az InfoRádió által megkérdezett szakértő.
Megöltek vasárnap egy NATO-katonát, aki egy konvojt kísért Afganisztán déli részén - közölte a szövetség. A kommünikében nem szerepel sem a katona nemzetisége, sem pedig az incidens közelebbi helyszíne. A tálib lázadók legerősebben Afganisztán déli részén tevékenykednek, a kabuli kormány, vagy a NATO által indított konvojok elleni támadások mindennaposak a térségben.