Közeledik az augusztusi csillaghullás ideje, amelynek forrása a Perseidák meteorraj. A meteorzápor tetőzését a szakemberek két hét múlva várják, de már most érdemes az eget szemlélni, mert akár Budapestről is látni lehet egy-egy nagyobb meteort.
Szudán elfogadja, hogy békefenntartókat telepítsenek Dárfúrba - jelentette be az afrikai ország külügyminisztere. Az afrikai térségben 2003 óta tart a polgárháború, aminek következtében eddig 200 ezren haltak meg.
A Tigáz Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt. kikapcsolási akciót indít rövid időn belül azoknál a fogyasztóinál, akik tartósan nem fizetik a gázszámlájukat, és már jelentős tartozást halmoz...
A háromszoros Forma-1-es világbajnok brazil pilóta többször is túllépte a megadott sebességhatárt és tiltott helyeken parkolt, ezért bevonták a vezetői engedélyét.
A várható rossz idő miatt elmarad a Forma-1 előtti rendezvények közül a leglátványosabb. A Polgári Légügyi Hatóság nem engedélyezte, hogy a Besenyei Péter műrepülő világbajnok kirepüljön az Alagútból.
Eljárást indított a rendőrség Nyíregyházán egy gyermekeit rejtegető apa ellen, kiskorú elhelyezésének megváltoztatása vétség megalapozott gyanújával - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóügyeletese. A 33 éves férfi a bíróság jogerős végzése ellenére nem adta át feleségének 9, illetve 11 éves gyermekét - mondta Fülöp Gergely szóvivő. A főhadnagy hozzátette: az apa a…
A határokon átnyúló bűnözés elleni hatékonyabb fellépést segítheti, hogy Magyarország csatlakozik a Prümi-szerződéshez, amely az Európai Uniós tagállamok rendőrségei közötti adatcserét szolgálja - közölte a kormányszóvivő szerdai budapesti tájékoztatóján. Budai Bernadett elmondta: a kormány egyik legfontosabb feladata Magyarország és polgárainak védelme, ezért kötelezte el magát a kabinet a…
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy csatlakozik a prümi szerződéshez, amely nemzetközi online bűnügyi adatbázis létrehozásáról szól - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő. A rendszer lényege, hogy ujjlenyomatokat, dns-mintákat és autók rendszámait is kereshetik az európai országok egymás adatbázisából.
Jelentős támogatást kapnak a következő években a magyarországi fogyatékosok; ennek keretében összesen mintegy 100 milliárd forintos konkrét intézkedési tervet fogadott el a kormány - jelentette be Csizmár Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a szerdai budapesti kormányszóvivői tájékoztatón.
Csütörtökön lesz az új kormányzati negyedre kiírt tervpályázat eredményhirdetése. A Heti Válasz cikke szerint a kormányzati kommunikáció által függetlenként bemutatott döntnökök jórészt az Altus-hálózat és/vagy a KISZ egykori tisztségviselői.
A Tigáz Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt. kikapcsolási akciót indít rövid időn belül azoknál a fogyasztóinál, akik tartósan nem fizetik a gázszámlájukat, és már jelentős tartozást halmoztak fel - tudatta Győrösi Pál, a Tigáz szóvivője az szerdán. A Tigáznak több mint 1,2 millió fogyasztója van - ebből 1,15 millió lakossági fogyasztó -, a szóvivő tájékoztatása szerint 35 százalékuk nem fizet…
Két új hellyel bővült tavaly november óta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat listája, amelyen az ételfertőzéseket és ételmérgezéseket okozó éttermek, kifőzdék szerepelnek. A táblázatba egy budapesti vendéglátó Kft., valamint egy esztergomi főzőkonyha adatai kerültek fel.
Embercsempészeket fogtak el a határőrség nyomozói szerdán délután Hegyeshalomnál. Két görög férfi egy német rendszámú lakóbuszban 10 moldáv állampolgárt próbált papírok nélkül Ausztriába juttatni - mondta a Budapesti Határőr Igazgatóság megbízott rendészeti helyettese.
Meghalt Szófiában Szergej Antonov, aki azzal vádoltak, hogy részt vett a II. János Pál pápa elleni 1981-es merényletben - közölte szerdán a bolgár belügyminisztérium. Antonov természetes halállal hunyt el - közölte a tárca szóvivője. Georgi Gelev orvos szerint, akit a BTA hírügynökség idézett, Antonov néhány nappal ezelőtt halt meg.
Harry Potter tényleg él, már nyugdíjas, 78 éves és Floridában lakik. Időnként úgy érzi, hogy mostanában kissé zűrös Harry Potternek lenni. Minden egyes alkalommal, amikor megjelenik egy újabb Rowling könyv az ifjú varázslóról, vagy bemutatják a legújabb filmet, telefonok százai érkeznek, és tv-társaságok kérnek interjúkat a névrokontól, pontosabban a reálisan létező Harry Pottertől. A Floridában…
Eddig összesen hét vállalkozás neve került fel arra a nyilvános listára, amelyen ételfertőzésekért és ételmérgezésekért felelőssé tehető cégek szerepelnek tavaly augusztus óta.
Az elmúlt öt hónapban 4,3 milliárd forint regisztrációs adót térített vissza a Vám- és Pénzügyőrség - mondta el az InfoRádiónak a szervezet munkatársa. Tóth Ferenc hozzátette: a hatóság eddig több mint 25 ezer kérelmet bírált el. Az autótulajdonosok augusztus 13-ig adhatják le a kérelmüket.
Tíz, illegális határátlépésre készülő moldáv állampolgárt és két görög csempészüket fülelték le a határőrök Hegyeshalomnál - közölte Kőhalmi Zsolt alezredes, a fővárosi határőr-igazgatóság igazgatóhelyettese szerdán. Elmondta: a fővárosi határőr-igazgatóság bűnügyi osztályának munkatársai egy olyan gyanús gépjárművet ellenőriztek, amelybe hat személy szállt be Törökbálint térségében. Az…
Tíz moldáv állampolgárt akart átcsempészni Hegyeshalomnál egy görög férfi és egy görög nő - sikertelenül, ugyanis a Budapesti Határőr-igazgatóság munkatársai és a határőrök lefülelték őket. A moldávok között kilenc férfi és egy nő volt, legtöbbjük 60 év körüli - közölte Kőhalmi Zsolt, megbízott igazgatóhelyettes.
Kétszeresen is pórul járt egy 18 éves svájci fiatalember és egy 37 éves nő kedden este Zala megyében. Először egy kukoricaföldre repültek autójukkal a 75-ös főútról Zalaapáti közelében, majd a helyszínre érkező rendőrök drogot találtak kocsijukban. Kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt őrizetbe vették őket.
Nem törvénysértő, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházakban kitették a vizitdíj-automaták mellé a kormányfő, a volt, illetve a jelenlegi egészségügyi miniszter fényképét - mondta a Lánchíd Rádiónak Szikinger István alkotmányjogász.
Megérkeztek a tehenek Siófokra, a TehénParádénak nevezett köztéri kreatív kiállítás idei első állomására, ahonnan jövő héttől folytatják a körútjukat, majd az elárverezésükből befolyt összegből beteg gyermekek táboroztatását támogatják. Erről Csikós Gergely, az akció főszervezője beszélt szerdán. 21 alkotás látható a siófoki Petőfi sétányon, a Coke Clubban, de számuk méb nő. Ezeknek az…
Lemondott tisztségéről és kilépett az MSZP-ből Tatár Csaba, a szocialista párt Munkás és Érdekképviseletei Tagozatának országos alelnöke. A politikus a "kisembereket sújtó gazdasági intézkedések" és a párt történelmi örökségének megtagadása miatt döntött a kilépés mellett.
A brit nőket érdekli a legkevésbé, mennyire tetszik külsejük a férfiaknak, és ritkán tesznek erőfeszítéseket annak érdekében, hogy elbűvöljék partnerüket - derül ki egy felmérésből.
Tarlós István az Esti gyors műsorában Demszky Gábor azon kijelentésére reagált, miszerint „A város nincs eladósodva”. Az ellenzéki politikus merően másképp látja Budapest pénzügyi helyzetét: Egyértelmű, hogy miért vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy az Elmű és a Főgáz részvénycsomagját értékesítse – mondta Tarlós.
Meghalt Szófiában Szergej Antonov, aki azzal vádoltak, hogy részt vett a II. János Pál pápa elleni 1981-es merényletben - közölte szerdán a bolgár belügyminisztérium. Antonov természetes halállal hunyt el.
A késő esti órákban, 22 óra 5 perckor indul vissza Szlovéniába az a tehervonat, amelyet az ukrán hatóságok radioaktív sugárzás miatt fordítottak vissza a záhony-csapi határállomáson - mondta szerdán Rácz Gábor, a MÁV Cargo kommunikációs vezetője.
Egy-két év múlva véget érhet a náci háborús bűnösök felkutatására létrehozott Utolsó esély akció - mondta Efraim Zuroff, a program vezetője, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának igazgatója szerdán Budapesten az MTI-nek adott interjújában. Egy-két évnél tovább nem fut már a program, mert a még élő náci háborús bűnösök feltehetően néhány éven belül meghalnak, és nem lesz kit bíróság elé…
Nem kevesebb mint 66 kutyát és 105 macskát talált a horvát rendőrség és az egészségügyi felügyelet a Zágráb melletti Velika Gorica egyik családi házában. Mint arról a Jutarnji List című horvát lap szerdán beszámolt, a ház gazdasszonya nem akarta beengedni a szomszédok által kihívott ellenőröket, ezért a tűzoltókhoz fordultak, ők nyitották ki az ajtót. A szomszédok az elviselhetetlen bűz miatt…
Trágyából készítenek olimpiai szuveníreket egy kínai pandatenyésztő központban. A papír, képkeretek, könyvjelzők és pandaszobrocskák ráadásul nem is túl szagosak, mivel nagyrészt az állatok számára emészthetetlen bambuszból készülnek.
A késő esti órákban, 22 óra 5 perckor indul vissza Szlovéniába az a tehervonat, amelyet az ukrán hatóságok radioaktív sugárzás miatt fordítottak vissza a záhony-csapi határállomáson - mondta szerdán az MTI érdeklődésére Rácz Gábor, a MÁV Cargo kommunikációs vezetője. Mint hozzátette, a szerelvény Budapest-Ferencváros érintésével halad vissza Szlovéniába.
A Művészetek Völgye programjainak helyet adó települések az idén, most először nem kapnak bérleti díjként pénzt - tájékoztatta Márta István fesztiváligazgató szerdán az MTI-t. Elmondta, hogy a végelszámolást követően eddig néhány millió forintot mindig kaptak költségvetés-javításként a települések önkormányzatai, ám ezúttal - a fesztivál finanszírozási gondjai miatt - ez elmarad.
A Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken megfékezték szerdán azokat a tüzeket, amelyek miatt 12 ezer turista és helyi lakó volt kénytelen elmenekülni. A tűzoltóknak segített egy enyhe lehűlés és a szél gyengülése. A tüzeket csak megfékezték, de még nem oltották el.
Van, aki a vízre esküszik, mások a drága és különlegesnek ígért sportitalokat isszák, pedig az edzés után leginkább egy pohár tej segít a regenerálódásban - állítják brit kutatók.
A Los Angeles-i Getty múzeum visszaadja Olaszországnak azt a 2500 éves Aphrodité-szobrot, amelyet Róma évek óta követelt vissza az amerikai múzeumtól. Ezt az olasz kulturális minisztérium jelentette be szerdán.
Rétegelt biztonsági üvegekre cserélik a törhető ablakokat a brit vonatokon, és eltávolítják a szerelvényekből a vészhelyzetben használható kalapácsokat is. A hatóságok azért döntöttek így, mert az elmúlt évek baleseteiben többször előfordult, hogy az utasok kizuhantak az ablakokon, így azonban a katasztrófák túlélői csak az ajtókon juthatnak majd ki az esetleg kigyulladó kocsikból.
Szerdán este helyett csak csütörtökön reggel ereszkedik le az Északi-sark jege alatt a tengerfenékre az a három orosz kutató, akik tudományos bizonyítékokat akarnak szerezni arra, hogy az Északi-sark Oroszországé. A halasztást az expedíció szervezői jelentették be, a pontos ok megjelölése nélkül.
Kutyák segítik a vízi mentők munkáját Olaszország legnépszerűbb tengerpartjainál: az újfundlandiakat és labradorokat három évig képezik életmentő feladataik elvégzésére.
Moammer el-Kadhafi líbiai vezető fia szerdán úgy nyilatkozott, hogy a Franciaországgal kötött fegyvervásárlási szerződésnek és a Lockerbie felett 1988-ban felrobbantott amerikai utasszállító gép ügyében vádolt líbiai ügynökkel kapcsolatos brit döntésnek nagy szerepe volt a bolgár ápolónők és az orvos elengedésében. Nicolas Sarkozy francia elnök azonnal megismételte azt a francia álláspontot, amely…
Drámai képsorokat hoztak nyilvánosságra Nagy-Britanniában az ország történetének legnagyobb rablásáról: a bűnözők 53 millió fontot (20 milliárd forintot) emeltek el - az ipari kamerák vigyázó szeme előtt.
Minden idők egyik legnagyobb árvize sújtotta Anglia egyes részeit az elmúlt két hétben. A katasztrófában 15 ezer ház rongálódott meg, tízezer embernek kellett elhagynia az otthonát. Sajnos az árvíznek voltak halálos áldozatai is: egy apa és fia akkor veszítette életét, amikor egy pincéből próbálták egy benzines szivattyú segítségével kiszivattyúzni a vizet és a gázoktól megfulladtak. Egy 19 éves…
Mintegy egymilliárd forintot szán a beteg-, az ellátott- és a gyermekjogok védelmével foglalkozó civil szervezetek támogatására a kormány egy keddi bejelentés szerint. Szerdára azonban fény derült arra is: ezt a pénzt a volt egészségügyi miniszter, Csehák Judit vezette alapítvány kapja.
A labdarúgó UEFA-kupa selejtezőinek első körében érdekelt MTK és Budapest Honvéd egyaránt bizakódóan tekint a csütörtöki visszavágók elé. Az MTK 2-1-es hazai győzelmemmel zárta az első összecsapást az örmény MIKA Jereván ellen, míg a Honvéd idegenben ért el 1-1-es döntetlent a moldáv Nistru Otaci vendégeként.