Veresége után alig maradt reménye a Debrecennek a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörébe jutásra. A magyar bajnok egyetlen helyzetet sem tudott kialakítani az európai léptékkel mérve legfeljebb közepes képességű, ám remekül felkészített svéd bajnok ellen. Az Elfsborg 1-0-ra győzött Debrecenben.
Indianapolis - Michael Phelps máris lemaradt Cseh Lacitól. A mi világbajnokunk ugyanis 15 számban indult a magyar bajnokságon, az amerikai úszófenomén viszont csak” tízben áll rajthoz az Egyesült Államok úszóbajnokságán.
Bár finn, márpedig honfitársa, a Forma-1-ben versenyző Kimi Räikkönen (27) nem éppen érzelmi kitöréseiről híres, a kétszeres világbajnok egykori F1-es pilóta, Mika Häkkinen (38) szinte áradozik rólunk.
Budapest - Szokatlan és gyanús a csend. Az elmúlt hónapokban akár a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), akár az FTC vezetői háborogva nyilatkoztak a két fél vitájáról, most mindenki hallgat.
Székesfehérvár - Nincs könnyű helyzetben Marijan Vlak (51), a Fehérvár NB I-es labdarúgócsapatának horvát trénere. A szakvezetőnek ugyanis gyakorlatilag sejtése sincs arról, hogy ki, illetve kik fognak gólt lőni csapatának elkövetkezendő meccsein.
Debrecen - Megkezdte Bajnokok Ligája-szereplését a Debrecen. A lapzártánk után véget ért, Elfsborg elleni meccs előtt a csapatkapitány, Sándor Tamás (33) arról beszélt, élete nagy álma, hogy a klubbal bejussanak a Bajnokok Ligájába. A Loki élő futball-legendája imádja a csapat közönségét, amely szerinte a legjobb a világon, és megérdemli, hogy sikerekkel ajándékozzák meg.
A várható rossz idő miatt elmarad a Forma-1 előtti rendezvények közül a leglátványosabb. A Polgári Légügyi Hatóság nem engedélyezte, hogy a Besenyei Péter műrepülő világbajnok kirepüljön az Alagútból.
Ha Irakban nem is, egy másik arab országban megünnepelték az Ázsia Kupa-győztes iraki labdarúgó-válogatottat. Az Arab Emírségek miniszterelnöke egymilliárd forintnak megfelelő jutalmat adott át a játékosoknak.