Elhagyhatta a börtönt Paris Hilton, miután letöltötte 24 napos büntetését, melyet azért kapott, mert bevont jogosítványa ellenére volán mögé ült. Az örökösnőt szülei várták a börtön bejáratánál.
Negyedmilliárd forintnál is nagyobb kárt jelentettek eddig a 3 legnagyobb biztosítónál a múlt csütörtöki és pénteki viharok után. Főként északon pusztított ítéletidő, elsősorban magánépületek sérültek.
„A segítségetekre van szükségünk” - szólította fel a globális reklámipar vezetőinek népes gyülekezetét a környezettudatosság kommunikációjában való részvételre Al Gore, az Egyesült Államok volt alelnöke, jelenleg a globális felmelegedés elleni küzdelem utazó nagykövete a cannes-i fesztiválközpontban tartott előadásában. Bár fellépése sikerével kapcsolatban számos kétség merülhet fel, a fesztivál…
Kirakodóvásár, kulturális programok várták az érdeklődőket. Magyar, vajdasági, székelyudvarhelyi és muravidéki kézművesek mutatkoztak be a vásáron. Tányérok, kerámiák, szőnyegek, szőttesek: a tárgyak többsége a magyar népművészet díszítőelemeit hordozza magán.
"Az olajügyekben a Fidesznek és az MDF-nek nem kellene hangoskodnia" - írja friss blogbejegyzésében Kármán Irén. A megvert újságírónő azonban Gyurcsány Ferenc kormányfőt is bírálja: "Ha már a miniszterelnök megtisztelt azzal, hogy idézett engem, én is idézem őt: "hazudtunk reggel, éjjel meg este". Akkor legalább most már nappal mondjunk egymásnak igazat. Ha másról nem is, az olajos ügyekről és a…
Bár messze még a vége, biztos, hogy a nyári átigazolási idôszak egyik legnagyobb szenzációján már túlvagyunk. Thierry Henry nyolc év után elhagyta az Arsenalt és a Barcelonához szerzôdött. A francia csatár érkezésével újabb, kapura veszélyes, gólerôs játékos került a Barcához, amely szép lassan átveszi a Realtól a „Galaktikusok” jelzôt.
A budapesti iroda lett a Weber Shandwick közép-kelet-európai régiójának szakmai központja. A 15 országot magába foglaló régió tevékenységét a jövőben a magyar iroda vezetője, Szűcs Ervin irányítja.
A BUX és a MOL a világot meghazudtolva száguld felfelé, egyelőre chartilag semmi gond, bár az ilyen hevességű emelkedés előbb-utóbb konszolidációba csap át. Ami viszont fontos, hogy a többi papír is igen erős volt, a negatív nemzetközi hangulat ellenére nem nagyon láttunk eladót bennük.
Egy férfi életét vesztette, amikor lövöldözés tört ki kedd délelőtt Balatonőszödön - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az InfoRádióban. A lövéseket valószínűleg egy német férfi adta le, akit nem sokkal dél előtt elfogtak.
"Győztünk, és papírunk is van róla" - értékelte az Országos Választási Bizottság népszavazásokat hitelesítő döntését Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke keddi tájékoztatóján. Az MSZP áll a viták elébe.
Gyilkosság áldozata lett egy nő Újpesten - közölte a BRFK. A főváros IV. kerületében, a Szigeti József utcában egy tízemeletes társasház második emeletén történt a gyilkosság, a nő személyazonosságának megállapítása folyamatban van, a helyszíni szemle jelenleg is tart. A rendőrség a részletekről későbbre ígért tájékoztatást.
Az Országgyűlés utolsó ülésnapján elfogadták a felsőoktatási és a közoktatási törvény módosítását. A napirend előtti felszólalásokban szó esett a tandíjemelésről is.
ATL-kampánnyal erősített kommunikációján a Credigen Bank, amely tenderen választott partnert a reklámfeladatokra. A francia érdekeltségű hitelintézet három reklámügynökséget hívott meg pályázatára.
Győztünk, és papírunk is van róla - értékelte az Országos Választási Bizottság népszavazásokat hitelesítő döntését Pokorni Zoltán. A Fidesz alelnöke szerint nem a hatalom kénye, hanem a demokrácia nyert a határozattal.
Nem lőfegyverrel, hanem feltehetően egy nagyteljesítményű szögbelövővel öltek meg egy férfit kedden kedden délelőtt a Somogy megyei Balatonőszödön - értesült a Független Hírügynökség. A rendőrség délután helyesbített, az áldozat nem német, hanem horvát állampolgár. A sérült nő sikeres műtéten esett át.
Egy elemzö szerint a korrekció után túlvásárolt lett az EUR-CHF. Emelkedett a frank árfolyama, miután azt beszélték, hogy az SNB a vártnál gyorsabban megemelheti alapkamatát. A részvénypiaci veszteségek után biztos pontként kereslet mutatkozott a devizára. Tarthatja magát az erös, 1,6495 és 1,6520 közti támogatás. Ellenállás 1,6562-nél található. In-GFX
Feltehetően féltékenységből egy férfit lőfegyverrel halálosan megsebesítettek, egy nő pedig súlyos sérüléseket szenvedett kedden Balatonőszödön - értesült az MTI több forrásból.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) szenátusa jövő hétfőn hoz döntést a 2008/2009-es tanévtől fizetendő képzési hozzájárulás összegéről. Az ELTE rektora azt javasolja, hogy a 2007/2008-as évfolyam számára a 2008/2009-es tanévtől a képzési hozzájárulás összege alapképzésben 105 ezer forint legyen.
A vám- és pénzügyőrség július 1-jén bevezeti az elektronikus kiviteli vámeljárást, ami jelentősen gyorsítja az áruk mozgását, és növeli a magyar vállalkozások nemzetközi versenyképességét.
Hatalmas árvizek sújtják Anglia több részét, elsősorban Yorkshire-t, miután rekordmennyiségű eső zúdult a vidékre. Rotherham közelében gátszakadás fenyeget, máshol embereket sodort el az ár.
Paris Hilton nem sokkal helyi idő szerint éjfél után elhagyhatta a lynwoodi börtön. Hilton, aki 23 napot töltött a rácsok mögött, fotósok hada előtt mosolygósan pózolva szállt be szülei terepjárójába, majd egy anyai ölelgetés után haza hajtottak. A fényképek tanúsága szerint az egyébként is nádszál vékony Paris jó néhány kilótól megszabadult az elmúlt egy hónapban.
Harmadik nekifutásra - saját meggyőződése ellenére - átengedte tegnap a Fidesznek és a KDNP-nek a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlését célzó népszavazási kezdeményezéseit az Országos Választási Bizottság.
Megkezdheti az egri kórház működtetésének privatizációja elleni népszavazás kiírásához szükséges aláírások gyűjtését a Fidesz, azt követően, hogy a Heves Megyei Területi Választási Iroda hitelesítette az íveket. A leghamarabb jövő év februárban megtartható referendum érdekessége, hogy az egri kórházról nem szavazhatnak az egriek, ugyanis az intézményt a hevesi megyegyűlés tartja fenn - közölte…
Az EUR-SEK árfolyama ma 9,2832-re emelkedett, miután a svéd termelöi árak havi szinten 0,1%-kal, azaz a vártnál, és az elözö havinál kisebb mértékben emelkedtek. Az emelkedésnél csupán átmeneti javulásról volt szó, állítja egy elemzö, aki szerint a javuló kamatkilátásokra való tekintettel 9,20 irányába eshet vissza az árfolyam. Támogatás található 9,2260-nál. In-GFX
Rektori megbízásokat adott át öt felsőoktatási intézmény vezetőjének az oktatási tárca vezetője kedden a fővárosban. Fésüs László a Debreceni Egyetemre, Fazakas Sándor a Debreceni Református Hittudományi Egyetemre, Rédey Ákos a Pannon Egyetemre, Gábriel Róbert a Pécsi Tudományegyetemre és Solti László a Szent István Egyetemre szóló rektori megbízatását vehette át. A szaktárca államtitkára még a…
Súlyos árvízhelyzet alakult ki keddre Közép- és Észak-Anglia több nagyvárosában, miután a térségre előző nap néhány óra alatt egyhavi átlagnak megfelelő mennyiségű eső zúdult. Az ítél...
A palesztin elnök Marván Bargúti, a palesztin felkelés egyik vezető személyiségének szabadon bocsátását kérte az izraeli kormányfőtől. Mahmúd Abbász erről az egyiptomi Sarm-el-Sejkben beszélt, miután Ehud Olmert azt mondta: a zsidó állam hajlandó elengedni 250 Fatah-párti palesztin foglyot.
Az UEFA fokozott doppingellenes küzdelmének részeként vérvizsgálatok is lesznek a 2008-as, osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.
Bár a rendőrség nem adta meg a pontos időpontot, a hírek szerint helyi idő szerint hétfő éjfélkor szabadul los angelesi börtönéből Paris Hilton. Az amerikai hotellánc-örököst paparazzik és tévések tömege várja a kijáratnál, a levegőben helikopteres stábok köröznek, csakhogy meg tudják örökíteni a szőke partihölgy első lépéseit a szabad világban.
A lengyel munkaügyi miniszter a napokban szándéklevelet írt alá indiai kollégájával arról, hogy a 2012-es labdarúgó európai bajnokság megrendezéshez szükséges sportlétesítmények megépítéséhez indiai munkaerőt is bevonnának, mert a jelentős elvándorlás miatt kevés a munkáskéz Lengyelországban.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Hátrányos Helyzetű és Roma Gyermekek Integrációs Hivatala által létrehozott Katapult Mentorprogram mentorok jelentkezését várja a 2007/2008-as tanévre.
Helyi sajtóértesülések szerint javában zajlanak a tárgyalások arról, hogy a Minnesota Timberwolves sztárja, Kevin Garnett pótolja az elkívánkozó Kobe Bryantet az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakersnél.
A Microsoft a közép-kelet európai régió legjobb munkahelye - ez derül ki a Hewitt Humán Tanácsadó felméréséből. A kutatás keretében több mint 500 vállalat mintegy 90 ezer dolgozója és 1800 felsővezetője mondta el a véleményét.
Zoltán Erika bevallotta, hogy a hálószobában is gyakran ölt jelmezeket, hogy elcsábítsa férjét. A Dr. Bubó musicalban magára öltött nyusziruha különösen nagy hatással van urára.
Egy régi épület megcsúfolása vagy a modern építészet remeke lenne a Citadellára építendő Budapest Szeme? Valószínűleg erről még sokáig vitatkoznak majd a szakemberek.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) üdvözli a parlament döntését arról, hogy a nappali, és esti tagozatos hallgatók számára a lakóhely, és a felsőoktatási intézmény között...
Mikor a hőségben szinte már forr az aszfalt is, mi lenne nagyobb élvezet, mint inni valamit, ami hűsít és ráadásul még finom is. Pont erre való jeges tea vagy néhány olyan tea, ami saját összetevői vagy fűszerezése miatt forrón is hűsít. Az alábbi recepteket érdemes nagyobb mennyiségben elkészíteni, hogy egész nap készenlétben álljanak a hűtőben.
Jogerősen 10 millió forint kártérítésre és a perköltségek megfizetésére kötelezte az MDF-et a Fővárosi Ítélőtábla a 2004 októberében kizárt 5 képviselő ügyében.
A jen ma sorozatban második napja mutat erösödést, miután a japán pénzügyminiszter, Koji Omi óva intette a befektetöket a jen-carry trade-ektöl. A befektetöknek tudomásul kellett venniük, hogy veszélyes, ha csak a jen veszteségeivel számolnak. Omi ráadásul megismételte kijelentését, miszerint nemkívánatosak az alapvetö adatokat nem tükrözö túl nagy árfolyammozgások. Az USD-JPY ma egyre inkább…
A Fidesz reformellenes, maradi népszavazási kérdéseivel szemben az MSZP használni akar az országnak, ezért ki fog állni elvei mellett - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője hétfőn este az MTI-nek.
Szlovákiában a kulturális minisztérium figyelmeztette az Új Szót, mivel az újság a helységneveket magyarul közölte. Északi szomszédainknál törvényben védik az államnyelvet: a törvény értelmében a nyilvános érintkezésben a hivatalos helységnevek használandók, ám jogi szakértők szerint a települési önkormányzatokról szóló törvény csak a hivatali érintkezésben írja elő a szlovák nevek használatát,…
A márciusban aktualizált ütemtervnek megfelelően zajlik a 4-es metró építése, amelynek során a természetszerűleg jelentkező problémákat a szakemberek rendezik a kivitelezővel; mindez része a normál munkamenetnek - jelentette ki Demszky Gábor kedden a kelenföldi indítóállomáson.