Janics Natasa (25) megint vihart kavart maga körül. Pedig a kétszeres olimpiai bajnok kajakos ezúttal nem veszett össze senkivel, csak őszintén nyilatkozott.
Kronau - A januári világbajnokság után a jövő évi norvégiai kontinensbajnokságról is lemaradhat vállsérülése miatt Buday Dániel (26). A válogatott kézilabdázó állapota ugyanis olyan lassan javul, hogy az orvosok véleménye szerint csupán halvány remény van arra, hogy játszhat majd a januári Európa-bajnokságon.
Berlin - Kőkemény időszakot ígér a Hertha labdarúgócsapatának Lucien Favre (49), a Svájcból érkezett új edző. Szigort, fegyelmet követel új együttesétől, márpedig a szorgalmáról, kitartásáról ismert Dárdai Pálnak (31) ez alighanem jó hír, hiszen már tíz éve bizonyítja a klubnál, hogy profi, és a nehéz időszakokban sem omlik össze.
London - Elszántan halad a csúcsbeállítás felé Roger Federer (25). A világranglista-vezető svájci teniszező magabiztosan nyerte első meccsét a wimbledoni nyílt nemzetközi teniszbajnokságon - az orosz Tejmuraz Gabasvili (22) volt az áldozat, 6:3, 6:2, 6:4 az eredmény -, és ezzel megtette az első lépést a címvédés felé.
Győr-Salgótarján - Németh Krisztián (18) és Simon András (17) lázasan készül a nagy utazásra. A Liverpool labdarúgócsapatának két új szerzeményét éppen csomagolás közben látogattuk meg, így a Blikk olvasói beleshetnek a bőröndjeikbe, mielőtt ma este útra kelnek Angliába, és belevágnak a nagy kalandba.
Budapest - Erdei Zsolt (33) eddig sem panaszkodhatott arra, hogy a kutya sem kíváncsi rá, ám amióta másfél hete nyolcadik alkalommal is megvédte középsúlyú profi ökölvívó-világbajnoki címét, bizony egyetlen szabad perce sincs.
Lezártnak tekinti a kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, Janics Natasa ügyét volt edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin. A szakember két hónappal ezelőtt vált meg a versenyzőtől, aki a csütörtökön kezdődő spanyolországi Európa-bajnokságon mindössze egy számban, 200 méter egyesben indul.
Samuel Eto'o nem szerződik az Arsenalhoz - jelentette ki a támadó jelenlegi klubjának, a Barcelonának az alelnöke, miután sokan már arról beszéltek: a kameruni játékos "helyet cserélhet" az angol klubtól a spanyol gárdához szerződő Thierry Henry-val.
Az Arsenal mindent megtesz azért, hogy még legalább egy évig megtartsa a csapatot 1996 óta irányító Arsène Wengert. A francia edző fizetésemelési ajánlatot kapott - a londoni vezetők is tudják, hogy Wenger a Real Madrid és a Barcelona kiszemeltje.
Az UEFA fokozott doppingellenes küzdelmének részeként vérvizsgálatok is lesznek a 2008-as, osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.
Helyi sajtóértesülések szerint javában zajlanak a tárgyalások arról, hogy a Minnesota Timberwolves sztárja, Kevin Garnett pótolja az elkívánkozó Kobe Bryantet az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakersnél.
Kedden öt sportág - labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, vízilabda, kajak-kenu - részvételével megalakult az OLLÉ Sportszövetség, melynek célja a magyarországi sportági létesítményhelyzet javítása, megfelelő körülmények között sportolási lehetőség biztosítása a 18 éven aluliak számára.
A franciák sztárúszóját, Laure Manaudou-t is háttérbe szorította az országos bajnokság első két napján Alain Bernard, aki 50 és 100 m gyorson is az örökranglistán dobogót érő - s persze új nemzeti rekordokat jelentő - időkkel rukkolt elő.
Felszámolási eljárás indult a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) korábbi marketingpartnere, a Derball Kft. ellen - tájékoztatta az MTI-t kedden Kisteleki István, az MLSZ elnöke.
Mintegy 32 ezer szurkoló köszöntötte kedden a Camp Nou Stadionban Thierry Henryt, az FC Barcelona új futballsztárját, aki hétfőn írt alá a katalán elitegyütteshez.
A Sport Life Media Kft. lesz a július 28-29-én Székesfehérvárott sorra kerülő 112. atlétikai országos bajnokság névadó szponzora - derült ki az esemény fehérvári sajtótájékoztatóján.
Bár Király Gábor hét év után már 2004-ben elbúcsúzott a Herthától, a magyar válogatott korábbi kapuvédője "király" maradt a berlini csapatnál, legalábbis a kapusok királya. A szurkolók ugyanis őt választották a Hertha álomcsapatának kapusának.
Tízmillió fontos (3,7 milliárd forintos) kártérítést kapott a Newcastle United labdarúgóklub azután, hogy az egyesület játékosa, Michael Owen súlyosan megsérült a válogatottban a tavalyi világbajnokságon.
A selejtezőből feljutott Szávay Ágnes két játszmában nyert a cseh Eva Birnerova ellen, így bekerült a második fordulóba az angol nyílt teniszbajnokságon, Wimbledonban.
Lékó Péter harmadik mérkőzésén is döntetlent játszott a dortmundi sakk szupertornán. A verseny honlapja szerint a magyar nagymester - aki 1999-ben és 2002-ben is győzött a németországi viadalon - a világos bábukat vezette a német Arkadij Naiditsch ellen, s a felek a 38. lépésben egyeztek meg a remiben.
A Copa Américáról megoszlanak vélemények. Kétségtelen: Dél-Amerika több mint 90 éves (szub)kontinensbajnoksága jeles múltra tekinthet vissza - nem mellesleg a világ legrégebbi, még ma is létező, válogatottaknak kiírt tornája. Ugyanakkor a játékosok szemében közel sincs olyan presztízse, mint, például, az Európa-bajnokságnak.