Júniusban 96,2 pontról 96,3 pontra emelkedett az olasz üzleti klíma-index, miközben 96,4 pontos értékkel számoltak. 100 pontos érték alatt a pesszimisták vannak többségben. 2006 januárja óta 900 pont fölötti értékekröl adtak számot. 100 pont fölötti értéket legutóbb 2000-ben mutatott az index. Ellenállás 249,30-nál, támogatás pedig 247,60-nál és 246,30-nál található. In-GFX
Délután egy órától minden autóst ellenőriznek a rendőrök az M7-es autópályán, Fonyód közelében a táskai pihenőhelynél. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az akciót azért szervezték, hogy kiszűrjék a gyorshajtókat, az ittas vezetőket, az országban engedély nélkül tartózkodó külföldieket és esetleg körözött bűnözőket fogjanak el.
Összesen 55 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa az Elektro Computer és az Euronics műszakicikk-kereskedelmi láncokra a fogyasztók megtévesztése miatt - olvasható a GVH hétfői közleményében.
Értékes műkincset dobtak ki a munkások a miskolc-tapolcai barlangfürdő felújítása közben. Egy felbecsülhetetlen értékű, faragott kőből készített tizenötödik századbeli ajtókeret egy része, egy úgynevezett szárkő került a szemétbe - írja az Észak-Magyarország.
A teljes körű lakossági hitelnyilvántartás elkészült tervezete szerint a listán a magánszemélyek valamennyi élő hitelszerződésének fontosabb adatai szerepelnének
A heves zivatar pincéket árasztott el, az orkánerejű szél pedig fákat döntött ki Mosonmagyaróváron, Csornán és Győrött. Komolyabb károkról nem érkezett jelentés.
Üzletfejlesztésért felelős igazgatói pozíciót hozott létre az Akció-Nxs. A terület élére az Euro RSCG volt client service directorát nevezték ki, a szakember júniustól dolgozik új munkahelyén.
Az év első négy hónapjában kevesebb gyermek született és több lakos halt meg, mint az előző év azonos időszakában. A házasságkötések száma az egy évvel korábbihoz viszonyítva 11 százalékkal volt alacsonyabb. A természetes fogyás nagyobb mértékű volt, mint a 2006. év első négy hónapjában. A népesség becsült lélekszáma az időszak végén 10 056 ezer fő volt – tudatta a KSH.
A nyitásban elért 0,1 százalékos csökkenés után gyakorlatilag kilőtt a Bux, ugyanis nemcsak áttörte a 29 ezer pontos határt, de már nagyban túl is szárnyalta, nem sokkal ezelőtt 29 196 ponton áll az i...
Héder Barna nemsokára apa lesz, feleségével Ildikóval december végére várják elsô gyermeküket. A tévériporter felhôtlenül boldog, hiszen régóta vágyott egy gyermekre
Nem elég a jongbjoni atomreaktor lezárása, működésképtelenné is kell tenni a létesítményt, hogy ne lehessen könnyen újra üzembe helyezni, legfeljebb csak óriási költségekkel - mondta hétfőn Christopher Hill, miután visszatért Washingtonba Észak-Koreában tett látogatásáról.
"Régóta ismert, hogy a gombák kereskedelmileg értékes fehérjék tömegtermelésére képesek" - mondja Charles Peter Romaine "A gombák ideális eszközei a biogyógyszerek gyártásának, amellyel az emberi betegségek széles skálája kezelhető. Idáig azonban még senki sem alkalmazta ezeket."
Megszegte a próbaidőre bocsátás szabályait, ezért 16 hónap börtönt kapott Tom Sizemore. A kábítószerügyekbe keveredett amerikai színészt valószínűleg egy drogelvonó, rehabilitációs intézetbe utalják.
Egy amerikai számítástechnikai cég havonta közli a tíz legveszélyesebb kémprogram listáját. A májusi top 10-ben olyan újabb kémprogramok bukkantak fel, amelyek vírusirtónak álcázzák magukat - mondta az InfoRádiónak Bódis Ákos, aki legálisan megvásárolható szoftverek eladásával foglalkozik.
A forint a régiós valutákkal együtt gyengült a bankközi devizapiacon, az eurót fél tíz körül 247,70/80 forinton jegyezték a hétfői 247,00/05 forint után. A dollárral 184,25/40 forinton kereskedtek re...
Az utasok életét veszélyezteti, hogy a légitársaságok nem adnak elég időt pihenésre a pilótáknak. A brit pilóták közül ma kétszer annyian dolgoznak veszélyesen kimerülten, mint öt évvel ezelőtt - derült ki a BBC felméréséből.
Régiók, kommunikáció, vidékfejlesztés címmel rendez konferenciát-nyári egyetemet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Szociológia és Kommunikáció Tanszéke, a Pannon Egyetem Nagykanizsai Telephelye, valamint az MTA Veszprémi Területi Bizottsága.
Magasrangú politikai vezetők tanácskoznak ma Jeruzsálemben: Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Ők az úgynevezett közel-keleti kvartettet képviselik, vagyis az Egyesült Államokat, az ENSZ-t, az Európai uniót és Oroszországot.
A hegesztőrobotokat gyártó igm Robotrendszerek Kft. fokozza oroszországi és indiai szállításait az idén - mondta Fenyősi Béla, a győri cég ügyvezető igazgatója.
Nyomravezetői díjat ajánlott fel az országos rendőrfőkapitány hétfőn a péntek éjjel megvert újságíró ügyében. Bruttó 5 millió forintot fizetnek annak, aki érdemi információt ad a rendőrségnek Kármán Irén támadóiról - olvasható a rendőrség honlapján.
Műszaki cikk kereskedők kaptak bírságot a versenyhivataltól, összesen 55 millió forint értékben. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Elektro Computert 50 millió, míg az Euronics-et ötmillió forint bírság megfizetésére kötelezte, ugyanis mindkét cég hamis adatokat közölt az általuk elérhető árkedvezmények mértékéről.
Gyurcsány Ferenc felszólította a Fideszt és az MDF-et, hogy ne használja fel politikai célokra a hét végén megvert Kármán Irén tényfeltáró újságíró ügyét, mert szerinte ez a két párt mindent megtett azért, hogy az olajszőkítési botrány felderítése elakadjon. A kormányfő kijelentése azért is figyelemre méltó, mert éppen az ő egy korábbi vállalkozása keveredett bele az elmúlt másfél évtized…
Áprilisban 4,0 milliárdra rúgott az EU-s fizetési mérleg deficitje, miután legutóbb még 6,7 milliárdos többletröl számoltak be. Ma teszik közzé a májusi amerikai új építésü ingatlan-eladásokat, ahol 925.000-es értékkel számolnak a legutóbbi 981.000-es érték után. Az áprilisi +16,2%-os érték után ezzel csökkenésre számítanak. Az amerikai fogyasztói bizalomnál a 108,0 pontról 106,0 pontra való…
Csökkent a hálapénz a háziorvosi rendszerben, de nem a vizitdíj bevezetése miatt, hanem az életszínvonal romlása miatt - mondta az InfoRádióban a Magyar Orvosi Kamara háziorvosi szekciójának elnöke.
Májusban 13,7%-ról 13,0%-ra csökkent a lengyel munkanélküliségi ráta, miközben 13,1%-os értékkel számoltak. A kiskereskedelmi forgalmak 14,8%-kal emelkedtek, elmaradva ezzel a 15,8%-os elvárástól. A következö ellenállás 3,7990-nél, támogatás pedig 3,7835-nél található. In-GFX
Varnusz Xavér fia, Nick is szerepelt az egyik Harry Potter filmben. Azóta nem csak ô lett kész férfi, hanem a többi szereplô sem az az aranyos kis varázsló poronty többé: sikeres, tehetséges felnôttek lettek.
Az idén 235 ezren voltak kíváncsiak a Múzeumok Éjszakája rendezvényeire, ez több mint 30 ezerrel több látogatót jelent a tavalyinál - mondta el az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára. Schneider Márta hozzátette: jövőre még több vidéki múzeumot szeretnének bevonni a programba, és igyekeznek úgy szervezni, hogy kevesebbet kelljen majd sorban állni.
A klímavédelmi egyezség szerint 2012-ig 6 százalékkal kell mérsékelni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, a csökkenés azonban már most 30 százalékos. Az Unió régi tagállamai a tervezettnél kisebb mértékben tudták visszafogni a kibocsátást, az Országos Meteorológiai Szolgálat üvegházgáz nyilvántartási osztályának vezetője szerint ennek ellenére a közösség is teljesítheti a kiotói célokat.…
Az Európai Unió tagállamaiban a cégeknek várhatóan évente 200 millió tonnával kell csökkenteniük széndioxid kibocsátásukat a következő öt évben. A Vertis Környezetvédelmi Tanácsadó elemzése alapján ugyanis 2008 és 2012 között ekkora hiány keletkezhet az uniós emisszió-kereskedelmi rendszer széndioxid egyenlegében. Szabó Gergely elemző szerint ugyanakkor a helyzetet javíthatja, hogy a vállalatoknak…
Az elmúlt években 85 milliárd forinttal járult hozzá a magyar kormány külföldi cégek magyarországi fejlesztéseihez. A vállalatok elsősorban adókedvezményt, vagy közvetlen költségvetési támogatást kaphatnak egyedi kormánydöntés alapján, a szaktárca azonban csak a számlák benyújtása után, utólag fizeti ki a megállapított összeget. A gazdasági minisztérium jelenleg 50-60 céggel tárgyal a támogatás…
Megállapodtak az európai uniós tagországok a versenyképességi ügyekért felelős miniszterek hétfői luxembourgi tanácskozásán arról, hogy korszerűsítik a 15 éve életbe lépett vámkódexet - jelentette be Kovács László, az Európai Bizottság vám- és adóügyi felelőse, valamint Egyed Géza, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szakállamtitkára.
Budapestre érkezik július 19-én a Buena Vista Social Club tizenegy zenésze, hogy megmutassák nekünk milyen is az igazi Kuba. A Papp László Sportarénában fellépő zenekar "lelke” Cachaíto López önálló fejezetet képez a kubai zene történetében.
Legkevesebb három ember halt meg Nagy-Britanniában a hétfői özönvízszerű felhőszakadásban és áradásokban az ország északi és északnyugati részén hétfőn. A meteorológusok számításai szerint 24 óra alatt egyhavi eső hullott a körzetben. Hasonló ítéletidő tombolt Oroszország több helyén is, ott négyen haltak meg.
A részvénypiaci helyzet javulása a carry trade-ek megszüntetéséhez vezethet. A devizapár áprilisi emelkedö trendjének megtartásért harcol, melyet átmenetileg elhagyott, majd június 15-én sikerült visszahódítania. Hosszútávon emelkedés mutatkozik. A konszolidációhoz a japán pénzügyminiszter, Koji Omi kommentárjai is hozzájárultak, melyek szerint a befektetök egyre inkább tudatában vannak a carry…
Kezdenek megérlelődni annak a februári megállapodásnak a gyümölcsei, melyet az Egyesült Államok a phenjani vezetőkkel kötött: ma megérkeztek Észak-Koreába a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrei. Őket a távol-keleti ország öt éve utasította ki területéről, azután, hogy zsákutcába jutottak az egyeztetések Phenjan nukeáris ambícióiról.
A rendőrök elfogták azt a férfit, akit a hétfő esti, Budapesten történt gyilkossággal gyanúsítanak. A Független Hírügynökség értesülései szerint a támadó egy késsel szúrta le a nőt egy IV. kerületi társasházban.
Visszakapják pénzüket azok a belga autótulajdonosok, akik Brilliance BS6 típusú kínai autót vettek - írták belgiumi lapok az importőr bejelentésére hivatkozva. Az antwerpeni Cardoen autókereskedő cég ...