Kincses Réka alkotása, a Balkán bajnok című film nyerte el a csíkszeredai Film.dok magyar-román dokumentumfilm-fesztivál fődíját. A filmet a Portré kategóriában nevezték versenybe, Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvédet mutatja be. A történet két idősíkon fut: az egyik 1989 végétől a 2004-es választásokig, a másik pedig a 2004-es választási kampány idején, amelynek zártával a győztesek ünnepelnek,…
A főváros lakói is igénybe vehetik a rendészeti dolgozók és a vasutasok mellett a Radó György Központi Honvédkórház szolgáltatásait, amely legalább tíz évvel meghaladja korát orvostechnikában és az ellátás szervezettségében - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter, amikor vasárnap ünnepélyesen átadta a kórház épületét Budapesten.
3 millió 600 ezer forintért kelt el a Kieselbach Galéria szombati fotóárverésen André Kertész 1931-ben készült Iskolaudvar című fotója. Magyarországi aukción ennyit még soha nem fizettek egyetlen fényképért sem.
Kósa Lajos szerint jelenleg posztkádári Magyarországon élünk, ahol nem polgári, hanem szocialista demokrácia van; a Fidesz egyik alelnök-jelöltje, Debrecen polgármestere erről a párt tisztújító kongresszusán beszélt vasárnap Budapesten.
Hat halottja van a hétvégi összecsapásoknak Sri Lankán. Az ázsiai szigetország északi részének függetlenné válásáért évtizedek óta fegyverrel küzdő Tamil Tigrisek és a kormányerők az utóbbi 24 órában több helyszínen is tűzpárbajt vívtak.
Lemondott Petrétei József rendészeti miniszter - jelentette be Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök elfogadta és tudomásul vette a tárcavezető lemondását. Felmentését kérte Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány és a Rebisz parancsnoka, Dobozi József is. A miniszterelnök az országos rendőrfőkapitányt is felmentette.
Felmentették tisztségükből május 31-i hatállyal Bene László országos és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Budapesten.
Egy korsó sör süllyesztett el egy frigyet Nagy-Britanniában. A vőlegény még akart inni egyet, menyasszonya viszont nem, és mivel az arának nem sikerült rábírni leendőbelijét a hazamenetelre, egyedül távozott a kocsmából, majd összepakolta a férfi összes holmiját annak furgonjába, az autót pedig belesüllyesztette a tengerbe, négy méter mély vízbe.
Az örökké mosolygós jódli művész bebizonyította, a már-már feledésbe merült tárgyak is lehetnek nagyon értékesek. Forgács Gábor azt a gitárt ajánlotta fel jótékony árverésünkre, amellyel 1972-ben nyert a Ki mit Tud?-on.
Faképnél hagyta az újságírókat a Cannes-i Filmfesztiválon Roman Polanski lengyel származású filmrendező egy sajtóértekezleten, mert szerinte csupán "üres" kérdéseket tettek fel.
Pelczné Gáll Ildikó leszögezte: Magyarországot mélypontra juttatta a kormány, és ebből a társadalom nagy részének elege van. A politikus beszélt a nők társadalomban betöltött szerepéről is.
Megkezdték a Dzsingisz kán és öröksége című kiállítás műtárgyainak kicsomagolását a Magyar Nemzeti Múzeumban; elsőként a május 24-én nyíló tárlat legértékesebb darabjai közül került ki kettő a dobozokból
Sok munkára és rengeteg időre lesz ahhoz szükség, hogy jóvá tudják tenni a szocialista kormányok hibáit - hangsúlyozta beszédében Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a párt XXII. Tisztújító kongresszusán.
Öngyilkos merénylő robbantotta fel a testére erősített pokolgépet vasárnap reggel egy afgán város központjában, a piactéren. A detonáció megölt legkevesebb tíz civilt, köztük nőket, és megsebesített több mint harminc embert.
Felelőtlen káoszkormányzás folyik hazánkban, folyamatosan rossz irányba mennek a dolgok - jegyezte meg beszédében a Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a párt XXII. Tisztújító Kongresszusán.
Talmácsi Gábor a negyedik lett a 125 köbcentiméteres kategóriában a gyorsaságimotoros-világbajnokság Francia Nagydíján, a futamot a spanyol Sergio Gadea nyerte. A vb-pontversenyt továbbra is a cseh Lukas Pesek vezeti, Talmácsi - kilenc ponttal lemaradva - megőrizte második helyét.
Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter benyújtotta felmentési kérelmét Gyurcsány Ferenc kormányfőnek, amelyet a miniszterelnök elfogadott.
A budapesti és az országos rendőrfőkapitány és Dobozi József a REBISZ vezetője mellett Petrétei József miniszter is távozik posztjáról május 31-től - jelentette be Gyurcsány Ferenc a Parlamentben.
Három-öt évre előre tervezi a fontos kiállításokat a Szépművészeti Múzeum. Azt már tudni, hogy 2008. január 28-án a firenzei reneszánsz legszebb alkotásaiból nyílik tárlat Budapesten.
Felmentették tisztségükből május 31-i hatállyal Bene László országos és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap Budapesten. A kormányfő közölte: távozik posztjáról Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) vezetője is.
A Fidesz alelnökjelöltjei közül Pelczné Gáll Ildikó a kormány hitelvesztéséről, Pokorni Zoltán a mértéktartás fontosságáról, Varga Mihály pedig a gazdaság, az állam szerepéről szólt kortesbeszédében a Fidesz XXII. tisztújító kongresszusán.
Vasárnap este a Dunaferr elleni mérkőzés előtt búcsúztatja távozó játékosait a Győri Audi ETO kézilabda csapata. A bajnok és kupagyőztes gárdából Kovacsicz Mónika és Juhász Gabriella a Ferencvárosba igazol, míg Guiu kapus valószínűleg hazatér Romániába, Bojana Radulovics pedig befejezi pályafutását.
A Bayern München megegyezett a Manchester Uniteddel, így Owen Hargreaves a következő idényben az angol bajnokot erősíti - jelentette be Franz Beckenbauer, a bajor labdarúgóklub elnöke.
Az SZDSZ szerint jó, hogy a rendőrség botrányainak személyi konzekvenciái vannak, de a vezetők lemondását önmagában kevésnek tartják. Intézményes garancia kell arra, hogy a hatóság morális szétzüllése elkerülhető legyen - mondta a Független Hírügynökségnek Horn Gábor, a párt ügyvivője.
A Fidesz XXII. Tisztújító Kongresszusán ismét Orbán Viktort választották a párt elnökének. Kósa Lajos a késő Kádár-kori időszakhoz hasonlította a Gyurcsány kormány hatalomgyakorlását. Felszólalt az Európai Néppárt elnöke is, aki szerint Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének kell ismét kormányra kell kerülnie Magyarországon.
A Fidesz tisztújító kongresszusán ismét Orbán Viktort választották a párt elnökének. A politikus 1608 támogató, 39 elutasító voksot kapott, 9 szavazat érvénytelen volt.
Fordulat várható az iraki katonai jelenlét melletti, eddig feltétlen brit elkötelezettségben, amikor Tony Blair néhány hét múlva esedékes távozása után Gordon Brown veszi át a brit miniszterelnöki tisztséget - vasárnapi londoni sajtóértesülés szerint tanácsadói erre figyelmeztették George Bush amerikai elnököt.
Az utolsó három percben kapott két gólt, így kikapott a Várhidi Péter által irányított magyar U19-es labdarúgó válogatott a 2007-es utánpótlás Eb dublini selejtezőjének harmadik fordulójában szombat este. A vereséggel a magyar csapat a harmadik helyen végzett csoportjában, és nem jutott ki a kontinenstornára.
Új lakiteleki nyilatkozat megalkotására készül a Nemzeti Fórum, amelyet az eredeti dokumentum aláírásának huszadik évfordulóján fogadhatnak el, az MDF jelenlegi képviselőit azonban nem hívják meg az eseményre - mondta el az MTI-nek Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke a Fidesz XXII. tisztújító kongresszusán vasárnap.
A Fidesz ma a magyarok utolsó reményét és esélyét jelenti - mondta Orbán Viktor újraválasztott elnök a Fidesz budapesti tisztújító kongresszusán. Hozzátette: az új többség az új korszak politikájára vár, ezt kell a Fidesznek megalkotnia.
Egy portugál magazin címlapjára került Fehér Orsi, a 3 évvel ezelőtt egy labdarúgó mérközés közben meghalt Fehér Miklós húga - számolt be a Vasárnapi Blikk. A modell két éve költözött Portugáliába, miután beleszeretett testvére korábbi csapattársába.
Távozik posztjáról Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint három rendőri vezető: Bene László országos és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány, illetve Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) vezetője - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap Budapesten.
A jelzőtábláktól a virágágyásokig mindent kicseréltek a budapesti KRESZ Parkban. A felújítást a Szeretem Magyarországot Klub önkéntesei végezték az elmúlt pár hétben. A KRESZ park a főváros legnagyobb oktató parkja volt a 70-es, 80-as években.
Zágrábban megtartották a hétfőn kezdődő egyéni asztalitenisz-világbajnokság sorsolását, amelyen a 350 férfi és 266 női indulót párosították a kiemeléseknek megfelelően az egyes, az egynemű páros és a vegyes páros versenyszámokban.
A Bayern München megegyezett a Manchester Uniteddel, és Owen Hargreaves a következő idényben az angol bajnokot erősíti - ezt Franz Beckenbauer, a bajor labdarúgóklub elnöke jelentette be.
Nagy tapsot kapott a cannes-i fesztiválon szombaton az amerikai filmgyártás fenegyerekének, Michael Moore-nak újabb társadalomkritikai filmje, a Sicko, amely miatt eljárás is indult az Oscar-díjas rendező ellen.
Írásban eddig 10 család jelentkezett arra a négy mártélyi telekre, amelyet ingyen odaadnának azoknak a nagycsaládoknak, akik szívesen költöznének a Csongrád megyei településre.
A Bayern München elnöke, Franz Beckenbauer vasárnap bejelentette, hogy klubja és az angol bajnoki aranyérmes Manchester United megegyezett Owen Hargreaves átigazolási ügyében. A megállapodás szerint a védekező középpályás 25 millió euróért (mintegy 6,3 milliárd forintét) a következő szezontól négy évig a "vörös ördögöket" erősíti.
Újra Orbán Viktort választották a Fidesz elnökének a párt tisztújító kongresszusán vasárnap Budapesten. Az elnöki posztért egyedüliként indult Orbán Viktorra 1608 támogató szavazat érkezett. A 2022 szavazásra jogosult küldöttből 1714-en vették fel a szavazólapot, az urnában 1656 szavazólap volt, ebből érvénytelen 9, ellenszavazat 39 volt - jelentette be Kontrát Károly a szavazatszámláló bizottság…
Amennyiben nem lesz esti futam a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj, akkor törölhetik a versenynaptárból - nyilatkozta Bernie Ecclestone, az autós gyorsasági világbajnokság elsőszámú vezetője.