Salgótarján - "Az utolsó csepp volt!” - mondta lapunknak Gáspár Bea (32) férje szombati bulifotóival kapcsolatban. Hangja mégis meglepően nyugodt és kimért volt. Mint mondja, ő már nem vitázik, "nincs miért”. "Menthetetlen a házasságunk, de nem Győzi az egyetlen felelős ebben az ügyben. Nem titok, válni akarok” - tette hozzá szomorúan. A Blikk azonban utánajárt: nem olyan könnyű elválasztani az…
Nagykanizsa - Májzúzódást is szenvedett Levente (1,5), az a kisfiú, akit hétfőn reggel gázolt el a zebrán 60 kilométeres sebességgel egy 84 éves sofőr. A csöppség 20 métert repült babakocsijában, abból zuhant az útra.
Gyermekkoromban nem értettem, hogy egy-egy vidéki családlátogatásunk során miért álldogál sok fiatal lány az út mentén. Később, amikor megtudtam, mire várnak, azt nem értettem, miért árulják a testüket, miért választják ezt az egyszerűnek tűnő, ám igencsak visszataszító módját a pénzkeresésnek.
Debrecen - A rendőrség állítólag tudja, hogy ki volt az a brutális gyilkos, aki húsvét nagypéntekjén megölte Balla Irma (†55) debreceni fideszes képviselőnőt. Az asszony fejét saját személyi számítógépével verték szét, fia talált rá a vérbe fagyott holttestre másnap a lakásában.
Budapest-Pécs - Ilyen még nem volt! Két férfi azért akarta elrabolni a baranyai APEH egyik főosztályvezetőjének fiát, hogy az apa, Eördögh István (48) utaljon nekik 150 milliónyi forgalmi adót. Dávid (25), aki hónapokig célkeresztben volt, a zsaruktól tudta meg, mi készült ellene.
Veszprém - Harminc helyszínen csaptak le a rendőrök tegnap a herendi porcelán hamisítóira. Egy időben herendi, veszprémi, valamint budapesti és Pest környéki lakásokban tartottak házkutatást. Az akcióban a megye szinte összes kapitánysága részt vett. A vizsgált lakásokban nagy mennyiségű álherendire bukkantak.
Praia da Luz - Már hivatalosan is gyanúsítottként szerepel az a brit férfi, akit órákon keresztül hallgattak ki a rendőrök a két hete eltűnt kislány, Madeleine McCann (4) eltűnésével kapcsolatban, majd elengedték.
Az adóverseny ellenére 1995-2005 között a GDP-arányos adóterhelés nőtt az Európai Unió régi 15 tagjánál, miközben az új EU-tagoknál csökkent - mondta Pitti Zoltán, a Corvinus Egyetem tanára, az APEH egykori elnöke az Európa Klub keddi rendezvényén.
Három éve működik a jogi segítségnyújtó szolgálat, amely a legtöbbször családi és munkajogi ügyekben nyújt jogi segítséget a rászorultaknak - mondta az InfoRádiónak az Igazságügyi Hivatal főigazgatója. Hatvani Erzsébet kiemelte: jövő évtől a büntető és polgári peres ügyekben is közreműködhet a szolgálat.
A francia munkavállalók panaszkodnak a legtöbbet, az írek pedig a legkevesebbet a sorsuk miatt - derült ki egy 23 országot átfogó felmérésből. A kutatók 14 ezer munkavállalót kérdeztek arról, mennyire elégedettek a fizetésükkel, a munka- és szabadidővel.
Európa sokat tanulhatna Dél-Amerikától - mondta az esztergom-budapesti érsek a Latin-Amerikai Püspöki Konferenciák Tanácsának Sao Paolo-i ülésén. Szerdahelyi Csongor, a Katolikus Püspöki Konferencia szóvivője az InfoRádiónak elmondta: Erdő Péter bíboros felszólalásában arról is beszélt, hogy a két földrész egyházai egymásra utaltak.
Legyen szó akár kisebb vállalkozásról vagy nagy cégről, ma már az adattároláshoz mindenképpen szükség van számítógépre. Nem mindegy azonban, hogy hol, hogyan és milyen körülmények között működnek ezek a gépek. A szerverhosting szolgáltatás ezt gondot oldja meg.
Egy vezető brit éghajlatkutató a plazmatévék megadóztatását javasolja a kormánynak, a készülékek nagy energiafogyasztása miatt. A szakember szerint így el lehetne érni, hogy energiatakarékosabb berendezéseket fejlesszenek.
Függőleges munkaállomást fejlesztettek ki egészségügyi szakemberek, amely lehetővé teszi, hogy az állandó ücsörgés helyett a dolgozók egy taposómalmon lépkedjenek munka közben, így csökkentve a testsúlyukat.
Jóváhagyta az új szerb kormány összetételét a belgrádi parlament. A 250 fős törvényhozásban 133 képviselő a kabinetre, 103 pedig ellene szavazott. Hárman tartózkodtak. Az ülésteremben a voksolás idején 244 képviselő tartózkodott. A kormányfői tisztséget továbbra is Vojislav Kostunica tölti be.
Domináknak hirdet állást egy cég Nagy-Britanniában. A jelentkezők napi száz fontot (36 ezer forintot) is kereshetnek, és ehhez nem kell más, csak "bőrbe öltözni és kicsit szórakozni azokkal, akik élvezik a szenvedést".
Elnézve Michael, Janet és LaToya Jackson arcát, úgy tűnik, nem csak a génjeik miatt hasonlítanak egymásra: több, átszabott vonásuk szinte teljesen egyforma.
Vízbe fúlva talált rá feleségére és kétévesnél fiatalabb lányára egy vietnami származású brit üzletember új munkahelyének uszodájában. Egyelőre nem világos, hogyan történhetett a tragédia, az ugyanakkor tény: sem anya, sem lánya nem tudott úszni.
Két skóciai város verseng azért, hogy otthont adhasson a Simpson család filmváltozata nagy-britanniai premierjének. Egyetlen dolog közös bennük: mindkét települést Springfieldnek hívják, akárcsak Homer Simpson városát.
A Depo.hu felmérése szerint az e-boltok akkor is "dolgoznak", ha éppen nem adnak el; az online vásárlási szándék jelentős hányada ugyanis végül a kereskedő fizikailag létező boltjában realizálódik.
Paris Hilton érzelmileg zavarodott lett és traumába esett amiatt, hogy 45 napos börtönbüntetésre ítélték - jelentette ki a Hilton-szállodalánc örökösnőjéről pszichiátere.
A Fidesz alelnöke, Budapest XII. kerületének polgármestere szerint kétséges, hogy milyen arányban finanszírozza majd az Európai Unió a 4-es metró építésének költségeit.
Létezik-e "virtuális" szexuális zaklatás? - ezen töpreng mostanában a brit, a belga és a holland rendőrség néhány szakértője, miután olyan panaszok hangzottak el, hogy egyes felhasználók másokat molesztálnak a Second Life nevű számítógépes világban.
Zaklatta és követte a szcientológiai egyház a BBC riporterét - állítja a műsorkészítő, amely egy most vetített dokumentumfilmben próbálja leleplezni a szervezetet. Úgy tűnik azonban, nagyobb hír lett az, hogy a film szerkesztő-riportere magából kivetkőzve üvölteni kezdett a szcientológia egyik képviselőjével.