Zágráb - Szávay Ágnes számára valószínűleg a horvát főváros lesz egy darabig a kedvenc, hiszen két számban is döntőbe jutott a Nemzetközi Teniszszövetség versenyén, és imponáló játékkal megnyerte az egyest, majd közvetlenül utána a párost is.
A világ egyetlen futballistája, aki három egymást követő világbajnoki döntőben (1994, 1998, 2002) is szerepelt. Kétszeres világbajnokként, egyszeres ezüstérmesként csak a három aranyat nyert Pelé eredményesebb nála. 142 válogatottságával brazil csúcstartó - teljesítményének értékét növeli, hogy rajta kívül mindössze ketten, Roberto Carlos (125) és Taffarel (101) jutottak a százas határ fölé. Az…
Talán soha nem bocsátja meg magának, hogy világhírű futballista, gazdag ember lett. Ha tehetségtelen és szegény lenne, az öccse még mindig él. Az athéni BL-döntő előtt az Inforádio honlapján bemutatjuk a Liverpool és a Milan 15-15 játékosát. Ezúttal a Milan védője, a grúz Kahaber Kaladze a "soros".
Igazi botrányhős - de még akik utálják, azok sem vitatják, hogy remek futballista. Az athéni BL-döntő előtt az Inforádio honlapján bemutatjuk a Liverpool és a Milan 15-15 játékosát. Ezúttal a Liverpool csatára, Craig Bellamy a "soros".
A világ egyetlen futballistája, aki három egymást követő világbajnoki döntőben (1994, 1998, 2002) is szerepelt. Kétszeres világbajnokként, egyszeres ezüstérmesként csak a három aranyat nyert Pelé eredményesebb nála. 142 válogatottságával brazil csúcstartó - teljesítményének értékét növeli, hogy rajta kívül mindössze ketten, Roberto Carlos (125) és Taffarel (101) jutottak a százas határ fölé. Az…
Amennyiben nem lesz esti futam a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj, akkor törölhetik a versenynaptárból. Ezt Bernie Ecclestone, az autós gyorsasági világbajnokság elsőszámú vezetője nyilatkozta a Sunday Herald Sun című ausztrál lapnak.
Talmácsi Gábor a negyedik lett a 125 köbcentiméteres kategóriában a gyorsaságimotoros-világbajnokság Francia Nagydíján, a futamot a spanyol Sergio Gadea nyerte.
Zágrábban megtartották a hétfőn kezdődő egyéni asztalitenisz-világbajnokság sorsolását, amelyen a 350 férfi és 266 női indulót párosították a kiemeléseknek megfelelően az egyes, az egynemű páros és a vegyes páros versenyszámokban.
A Bayern München megegyezett a Manchester Uniteddel, és Owen Hargreaves a következő idényben az angol bajnokot erősíti - ezt Franz Beckenbauer, a bajor labdarúgóklub elnöke jelentette be.
Roger Federer negyedszer nyerte meg a 2,45 millió dollár összdíjazású hamburgi tenisztornát, miután a döntőben három szettben győzött Rafael Nadal ellen.
A magyar csapat négy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szerzett a vasárnap délutáni 200 m-es döntőkben a Szegeden rendezett MOL kajak-kenu-világkupán, így a hazai együttes összesen hét első, tizenegy második és öt harmadik hellyel zárta a háromnapos viadalt.
Félig jamaikai származású - talán ezért is volt gyerekkora kedvenc játékosa a Liverpool ugyancsak félig a karibi országból származó varázslója, John Barnes. Az athéni találkozó előtt az Inforádio honlapján bemutatjuk a Liverpool és a Milan 15-15 játékosát. Ezúttal a Vörösök szélsője, Jermaine Lloyd Pennant a "soros".
A címvédő Veszprém 39-26-ra legyőzte a vendég Szegedet a férfi kézilabda-bajnokság döntőjének harmadik mérkőzésén, így 2-1-re szépített az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.
A magyar női csapat ezüstérmet szerzett a győri duatlon-világbajnokságon, győzött a spanyol együttes. A junior nőknél a házigazdák szerezték meg az aranyérmet a csapatversenyben.
Mintha minden kétkedőt azonnal meg akart volna győzni a Barcelona: a katalán gárda a szezon kiemelkedően legjobb játékával, valósággal szétszedte az Atlético Madridot a Vicente Calderón Stadionban. Ha nehezen is, de győzött a Real Madrid, a Sevilla és a Valencia is, minden idők egyik legszorosabb spanyol bajnoki hajrája elé nézünk.