2007. május 1. kedd

máj. 1
1:00
Még nem követelt semmit az Iszlám Hadserege a BBC riporteréért (HírExtra)
A BBC vizsgálja azt a videofelvételt, amelyet a Gázában elrabolt brit újságíró fogvatartói készítettek - jelentették be szerdán. Az arab Al-Jazeera hírtelevíziónak küldött képsorokon látható Alan Johnston BBC-s igazolványa, valamint bizonyos követelésekről is beszélnek a videón.
máj. 1
1:00
Ballagunk és vizsgázunk (HírExtra)
Ma a nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal megkezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák, az emelt és középszintű írásbeliken összesen 582 diák ad számot középiskolai tanulmányai alatt szerzett tudásáról.
máj. 1
1:00
Gondban a Richter: beruházás-csökkentés és létszámstop (HírExtra)
A Richter Gedeon Nyrt. a megszorító intézkedések, a gyógyszergazdasági törvény valamint a támogatási rendszer változása miatt az idén mintegy 10 milliárd forint nyereségkieséssel számol - közölte Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója kedden Budapesten az első negyedévi gyorsjelentést ismertető sajtótájékoztatón.
máj. 1
1:00
Májusig végéig vegyük meg a sportruhákat (HírExtra)
Május végéig érdemes az egészségpénztári megtakarításokat sporteszközökre, sporttevékenységre vagy gyógyhatású készítményekre fordítani, júniustól ugyanis számos termék után már szja-fizetésre lesz kötelezett a vásárló.
máj. 1
1:00
A Fidesz szerint az oroszok az energiával tartják sakkban az észteket (HírExtra)
A Fidesz külügyi kabinetvezetője szerint azzal, hogy az orosz vasút ideiglenesen leállította az olajszállítást Észtországba, Oroszország ismét politikai nyomásgyakorlásra használja az energiaellátás kérdését.
máj. 1
1:00
Almunia elégedett az erős euróval (HírExtra)
Nem ártott az euróövezet gazdasági növekedésének az, hogy az elmúlt években sokat erősödött a közös valuta, az euró, vélte csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatóján Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse.
máj. 1
1:00
A bencések beszállnak a likőrbizniszebe (HírExtra)
Már csokoládékat is töltenek a középkori bencés szerzetesek receptjei alapján készülő gyógynövénylikőrökkel. Az Atque nevű édességet egy gyulai cukrászüzemben gyártják.
máj. 1
1:00
Fél év börtön az al-Dzsazíra újságírónak (HírExtra)
Hathavi börtönre ítélték szerdán Egyiptomban az al-Dzsazíra katari hírtelevízió egyik újságíróját - vált ismertté kairói igazságügyi forrásból.
máj. 1
1:00
Horvátországba meg Sólyom (HírExtra)
Kétnapos hivatalos látogatásra Horvátországba utazik csütörtökön Sólyom László köztársasági elnök. Tárgyalásainak homlokterében a kétoldalú kapcsolatok kérdése és Horvátország európai uniós integrációja áll majd.
máj. 1
1:00
Árverésre kerülnek Kurt Cobain holmijai (HírExtra)
Courtney Love amerikai rockénekesnő árverésre bocsátja férje holmiját: Kurt Cobain a Nirvana együttes vezetője volt, és 13 éve hunyt el. "A házam olyan, mint egy mauzóleum. Semmi szükség arra, hogy a lányom több zsáknyi átkozott flanel inget örököljön" - mondta az énekesnő.
máj. 1
1:00
Az űrben is imádkoznak (HírExtra)
Az űrben is be kell tartaniuk a vallási előírásokat a muzulmán űrhajósoknak - erre nézve útmutatást dolgoztak ki Malájziában abból az alkalomból, hogy októberben maláj űrhajós indul a Nemzetközi Űrállomásra.
máj. 1
1:00
36 holttest már megvan (HírExtra)
A haiti bevándorlókkal az Atlanti-óceánon felborult bárka utasai közül szombatra 36-nak a holttestét találták meg, mintegy 40 hajótöröttet még keresnek. A kimentettek számát különböző források 72-ben, illetve 78-ban adták meg.
máj. 1
1:00
Éttermi merengés: cigi vagy csőd? (HírExtra)
Már most megkezdték lobbitevékenységüket a vendéglátósok és a cigarettagyártók, mert két éven belül várhatóan szigorítják az éttermi cigarettázás szabályait - írja a Napi Gazdaság. Véleményük szerint a New York államban, Írországban és Olaszországban már bevezetett rendszer miatt itthon a forgalomkiesés kifejezetten károsan érintené a magyar piacot.
máj. 1
1:00
Sem szerződéses, sem hivtásos katona nem volt a bankrabló (HírExtra)
Sem szerződéses, sem hivatásos katonaként nem teljesített szolgálatot a budapesti Széna téri OTP-fiókban múlt héten túszokat ejtő Cseh István; a férfi csak sorkatonai szolgálatát töltötte a Magyar Honvédségnél - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
máj. 1
1:00
Titokban tárgyal Olmert Abbásszal (HírExtra)
Az utóbbi időszakban nyilvánosan bejelentett találkozókkal párhuzamosan titkos csatornákon keresztül is tárgyalást folytat egymással az izraeli miniszterelnök és a palesztin elnök keddi izraeli lapértesülés szerint.
máj. 1
1:00
Cseh sztáredzővel erősített az Újpest (HírExtra)
A cseh Jindrich Novotny lett az Újpest jégkorongcsapatának új vezetőedzője. A 47 esztendős szakemberrel egyéves szerződést kötöttek. Segítője a klub volt legendás játékosa, Pék György lesz - adta hírül a csapat honlapja.
máj. 1
1:00
Imádta Adolf Hitlert és Oszamát a túszejtő (HírExtra)
A pénteken lelőtt túszejtő szobájának falán Hitler és Oszama bin Laden fotói lógnak - számolt be a Blikk. A 40 éves közgazdász, egykori deszantos férfi leszerelése után is rajongott a fegyverekért. A túszejtő édesapja a lapnak nem tudta megmondani, miért tett így a fia.
máj. 1
1:00
A palackba zárt szellem kiszabadult (HírExtra)
A világon egyre több a szemét, többek között azért, mert az emberek évről-évre több palackos vizet isznak. A műanyag palackok közül nagyon sokat nem dolgoznak fel újra, miközben a harmadik világban gyakran csak a palackos víz számít tisztának - írja a Der Spiegel című német hetilap online változata.
máj. 1
1:00
Orosz vonat járna akár Bécsig is (HírExtra)
Akár már 2014-re elkészülhet az a széles nyomtávú vasútvonal, amely Oroszországot kötné össze Pozsonnyal és később esetleg Béccsel is. Az orosz szabvány szerinti vonalat Kassától kellene megépíteni a dunai kikötővel is rendelkező Pozsonyig.
máj. 1
1:00
Hétfőn kiderül, hogy tud a magyar magyarul (HírExtra)
Hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak az idei érettségik, a diákok emelt és középszinten adnak számot tudásukról. Magyarból középszinten 92.826-an, emelt szinten 4.302-en vizsgáznak.
máj. 1
1:00
Infoképzés politikusoknak (HírExtra)
Az MDF kezdeményezésére kétnapos informatikai képzésen vesz részt az öt parlamenti párt 2-2 képviselője csütörtöktől. A képzés mottója: az információs társadalom mindenki számára elérhető kell, hogy legyen! Az MDF azt javasolja, hogy a jövőben az országgyűlési indítványokat digitális aláírással is lássák el.
máj. 1
1:00
Bushra frakkot rángatott a neje II. Erzsébet tiszteletére (HírExtra)
George Bush szerint hivatali ideje legfontosabb szociális eseményére kerül sor hétfő este - az amerikai elnök frakkos-uszályos fogadást ad a Washingtonban vendégeskedő II. Erzsébet tiszteletére.
máj. 1
1:00
Mindenféle matrica sms-ben - aki használni meri, kényelmi díjjal sújtják (HírExtra)
Május 7-én 0 órától sms-ben is vásárolható motoros matrica, illetve heti és havi autópálya-matrica. Csak a jármű rendszámát és a vinyetta kódját kell üzenetben elküldeni a 8-100-100-as számra. Aki ezt a megoldást választja, annak a matrica és az sms árán kívül úgynevezett kényelmi díjat is fizetnie kell
máj. 1
1:00
Radikalizálódás várható Szerbiában (HírExtra)
Tomislav Nikolicot, a szerb nacionalisták vezetőjét választották meg kedd hajnalban a szerb parlament elnökének. Tomislav Nikolicra, a Hágában háborús bűnök miatt elítélt Vojislav Seselj vezette Szerb Radikális Párt alelnökére a 244 jelenlevő képviselő közül 142 szavazott.
máj. 1
1:00
Visszafoglaljuk a belföldi szálláshelyeket (HírExtra)
Az év első negyedében 481 ezer külföldi vendég érkezett Magyarországra, és 1,3 millió éjszakát töltött el a szálláshelyeken. Ez 1 százalékkal kevesebb ember, és 2 százalékkal kevesebb éjszaka az egy évvel korábbi időszakhoz képest - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal adataiban.
máj. 1
1:00
Szerkezetkész a kőröshegyi völgyhíd (HírExtra)
Elkészült a kőröshegyi viadukt betonozása, ezzel szerkezetkész az Európában egyedülálló méretekkel rendelkező építmény. Az elmúlt hét végén befejezett munkát szerdán hordógurítással ünnepelték meg az építők. A kontinens legnagyobb völgyhídját a szakemberek három évvel ezelőtt kezdték két irányból építeni; az 1.872 méter hosszú és 88 méter magas hídon már a napokban megindulhat a kerékpáros-…
máj. 1
1:00
45 milliárd forint fagyott el (HírExtra)
A magyarországi gyümölcstermés fele odaveszett a néhány héttel ezelőtti éjszakai fagyok miatt. A kár nagyságrendje eléri a 45 milliárd forintot. Leginkább az almák szenvedték meg a fagyokat. A szak-terméktanács vezetői csütörtökön tárgyaltak a kormánnyal a kárenyhítés lehetőségeiről.
máj. 1
1:00
Rossz az üzleti élet hangulata (HírExtra)
Instabil és átláthatatlan az adórendszer, rossz a vállalkozások versenyképessége a külföldi cégekkel szemben, előnytelen a társadalmi és politikai környezet, gyenge a politikai támogatás a gazdaság számára, drága és bürokratikus a foglalkoztatás.
máj. 1
1:00
Washington is az észtek pártját fogja a szovjet emlékmű ügyében (HírExtra)
Az EU és a NATO után az Egyesült Államok is kiállt Észtország mellett, Moszkvával szemben abban a konfliktusban, amely a tallinni második világháborús szovjet emlékmű eltávolítása miatt robbant ki. Ezt az észt elnöki hivatal jelentette be pénteken.
máj. 1
1:00
Kiképzői ellen fordította a fegyvert (HírExtra)
Egy afganisztáni börtönnél őrt álló afgán katona amerikai kiképzői ellen fordította fegyverét vasárnap, két katonát megölt, két másikat pedig megsebesített - közölte egy amerikai szóvivő.
máj. 1
1:00
Egy póló 4,5 tonnát nyom (HírExtra)
Német kutatók kiszámították, hogy összesen mekkora tömegű anyagot használ fel a természet egy tíz deka súlyú trikó, másképpen póló előállításához. Az "ökológiai hátizsáknak" nevezett modellt Friedrich Schmidt-Bleek és munkatársai wuppertali intézetükben fejlesztették ki.
máj. 1
1:00
Mikor vállaljunk gyereket? (HírExtra)
A németek többségének véleménye szerint a húszas évek dereka az ideális életkor a gyermekválallásra. Az Augsburgban megjelenő "Leben und Erziehen" (Élni és Nevelni) című tanácsadó szaklap által elvégzett felmérés eredménye arra utal, hogy a megkérdezettek mintegy 75 százalékának véleménye szerint a 30-ik életév betöltése előtt kell családot alapítani.
máj. 1
1:00
Fux helyett az mp4 a divat (HírExtra)
Nem vesznek már a rokonok ékszert vagy órát a ballagó diáknak ajándékul - írja a lap. A körképből kiderült, a divat ma a csillogó testdísz. Könyvekből kevesebbet adtak el eddig, mint a korábbi években.
máj. 1
1:00
Folytatódó reform és egyetértés (HírExtra)
A biztosítási oldal megújítása mellett a háziorvosi és járóbeteg-, illetve sürgősségi betegellátás fejlesztésén túl a kórházi infrastruktúra fejlesztéséről, valamint a népegészségügyi programok bővítéséről állapodtak meg a koalíciós pártok vasárnap, a lovasberényi egyeztetésen.
máj. 1
1:00
Társulatokat vár az Új Színház (HírExtra)
Független társulatok számára írt ki pályázatot az Új Színház. A pályázatra már meglévő előadásokkal és új produkciókkal is lehet nevezni augusztus 1-ig - közölte szerkesztőségünkkel az Új Színház vezetése.
máj. 1
1:00
Visszatérnek az öreg villamosok a Nagykörútra (HírExtra)
Akár már a nyáron is járhat nosztalgiavillamos Budapesten, a 4-es, 6-os vonalán. Eleinte különleges alkalmakkor lehetne utazni rajta, de elképzelhető, hogy később rendszeresítenék hétvégére.
máj. 1
1:00
A becserkészés után visszatér a gigabugyi (HírExtra)
Egy hónappal az alaposan megtervezett első randi után a nők egy része újra a kényelmes alsóneműt választja a csipkés álombugyikkal szemben - derült ki egy brit fehérneműt árusító bolthálózat felméréséből.
máj. 1
1:00
Leégett egy malom Pécsett (HírExtra)
Kigyulladt és három szinten teljes terjedelmében égett csütörtökön éjjel egy lebontásra ítélt egykori malomépület Pécsett. Hat gázpalackot a tűzoltók kivittek az épületből, három azonban felrobbant, de senki nem sérült meg.
máj. 1
1:00
Vízkorlátozás miatt tiltakoznak a romák (HírExtra)
Negyvenkét, többségében romák lakta hatvani lakásban korlátozta a vízszolgáltatást a Heves Megyei Vízmű Rt. - jelentette be szerdán Egerben a megyei és az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat "összekötője".
máj. 1
1:00
Anya csak egy van (HírExtra)
Kezét csókolom! Kegyed a világtörténelem egyik legfontosabb lénye, mert anya, s ezzel olyan érték, tudás, tapasztalat, érzés birtokosa, melyet csak olyan nő érthet meg, mint Ön. Kérem fogadja hódolatunkat, tiszteletünket és csodálatunkat ezen a jeles napon.
máj. 1
1:00
Bono Németországban Afrikának kuncsorog (HírExtra)
Bono, az ír U2 zenekar énekese arra buzdította hétfőn Németországot, hogy a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G8-csoport jövő heti csúcstalálkozóján lépjen fel az afrikai országoknak juttatott segélyek növelése érdekében.
máj. 1
1:00
Molnár Péter elmondta, hogy a családi ház felső szintje és tetőszerkezete teljes egészében égett (HírExtra)
Kigyulladt egy sorházban lévő háromszintes családi ház csütörtökre virradó éjszaka Nagykovácsiban - tájékoztatta az MTI-t a Budapesti Tűzoltóság szóvivője.
máj. 1
1:00
Mire az anya hazaért, már késő volt (HírExtra)
Szennyvízaknába fulladt egy két és fél éves kisfiú a Zala megyei Muraszemenyén, miközben néhány évvel idősebb testvéreivel játszott családi házuk udvarán.
máj. 1
1:00
Megvan Antall szobra (HírExtra)
Megtalálták csütörtök este Antall József volt miniszterelnöknek Pestújhelyről a hét végén eltűnt fejszobrát - közölte Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
máj. 1
1:00
94,5 órás műsorvezetésbe kezdett Nyeste Attila (HírExtra)
94,5 órán keresztül vezet műsort Nyeste Attila, a Fehérvár Rádió műsorvezetője. A kísérlet május 7-én 8 órakor kezdődött, és ha sikerül, május 11-én, reggel 6 óra 30-kor ér véget.
máj. 1
1:00
A Rába még mindig habzik, de ki állítja meg a szennyezést? (HírExtra)
Az MDF európai parlamenti képviselője szerint akkor is folytatódik a Rába habzása, ha visszavonják az érintett ausztriai bőrgyár vízjogi engedélyét. Ennek egyik oka, hogy az üzem a hatályos osztrák törvények szerint ezután még egy évig működhet, majd akár a "végtelenségig" perelhet - olvasható Olajos Péter nyílt levelében, amelyet a magyar kormányhoz címzett.
máj. 1
1:00
Szegregáció a könyvesboltokban? (HírExtra)
Az Egyesült Államokban a faji, hagyományosan a fehér és fekete bőrű lakosságot megkülönböztető szemléletnek máig szemmel látható jelei vannak: nem kevés az olyan könyvesbolt, ahol a fehér és a fekete szerzők műveit külön polcokon találják meg az olvasók.
máj. 1
1:00
Tűz a Media Marktban! (HírExtra)
Tűz ütött ki a Media Markt törökbálinti áruházában, de a lángokat a dolgozók még a tűzoltók kiérkezése előtt eloltották.
máj. 1
1:00
Gének szabályozzák a kuyták méretét (HírExtra)
Géneltérés okozza a kutyák közötti termetbeli különbségeket - állapította meg egy amerikai kutatócsoport. A kutyafélék családja dicsekedhet az összes emlős közül e tekintetben is a legtöbb variációval.
máj. 1
1:00
A kép különös ismertetője, hogy előtte műanyag borítás is van (HírExtra)
Lopott Vasarely-grafika után folytat nyomozást a rendőrség Budapesten. Az egyelőre ismeretlen tettes március 24-én reggel lopott el egy fekete táskát az egyik nagykörúti villamosról, a benne lévő hivatalos okmányokkal és egy értékes festmény másolatával.

Keresés