2007. május 1. kedd

máj. 1
1:00
Az erdőkerülők kicsorbították a szabjákat (HírExtra)
A New York Rangers Brendan Shanahan záróharmadban szerzett góljával legyőzte vendég Buffalo Sabres együttesét, és 2-2-re egyenlített az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának második körében.
máj. 1
1:00
Olcsó üdítővel bírják rá a japánokat a reklámok nézésére (HírExtra)
A rendes ár töredékéért, vagy akár teljesen ingyen adnak majd kávét vagy üdítőt egy japán cég italautomatái jövő hónaptól, számolt be róla szerdán az AFP francia hírügynökség. Az ingyen italért cserébe csak egy fél perces reklámfilmet kell megnézniük a vásárlóknak.
máj. 1
1:00
Orbán szerződést kötött (HírExtra)
Közös politikai nyilatkozat formájában szerződést kötött Brüsszelben Joseph Daul, az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának vezetője és Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke - a nyilatkozatot Szijjártó Péter szóvivő csütörtöki közlése szerint az ellenzéki párt az első lépésnek tekinti Magyarország szavahihetőségének helyreállítása felé.
máj. 1
1:00
Folytatódik a tehénparádé (HírExtra)
A nagy érdeklődésre való tekintettel egy héttel meghosszabbították az idei Tehénparádéra való pályázatok beküldésének határidejét - közölték a szervezők. A tavalyi jótékonysági árverés óta egyfolytában nagy az érdeklődés a Tehénparádé iránt.
máj. 1
1:00
Az MKP nem veti fel a Benes dekrétum és az autonómia ügyét (HírExtra)
A szlovákiai magyar párt új vezetői nem vetik fel a Benes-dekrétumok és a dél-szlovákiai autonómia kérdését - erről Csáky Pál pártelnök biztosította a szlovák államfőt szerdán. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) március 31-én megválasztott új vezetősége bemutatkozó látogatást tett Ivan Gasparovicnál.
máj. 1
1:00
Barthez még nem vonul vissza (HírExtra)
Fabien Barthez, a franciák világ- és Európa-bajnok kapusa az FC Nantes-tal történt váratlan szakítás ellenére egyelőre nem akarja befejezni labdarúgó-pályafutását. Amint arról a L'Equipe című lapnak adott nyilatkozatában beszélt, "két évet érez még a lábaiban".
máj. 1
1:00
Gyurcsány elismeri, hogy konfliktusos dolgokat csinál (HírExtra)
Helyesnek nevezte az eddigi, az egészségügyben történt átalakításokat Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki hétfőn az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásában kitért arra is, hogy ezek a folyamatok ellentmondásosak és konfliktusosak.
máj. 1
1:00
Lecsaptak a tálibok (HírExtra)
Több tucatnyi tálib fegyveres csapott le szombaton Nyugat-Afganisztánban egy rendőrségi konvojra: a hatórás tűzpárbajban nyolc rendőr meghalt, míg a támadók vesztesége 17 halott és sebesült.
máj. 1
1:00
Bush már a befolyását is elvesztette (HírExtra)
George Bush amerikai elnök nem szerepel idén a Time százas listáján, amelybe a magazin évről évre a világ szerinte legbefolyásosabb személyiségeit válogatja be, Oszama bin Laden és egy kínai blogger viszont igen.
máj. 1
1:00
Eltávolítják Aman szeméről a szürke hályogot (HírExtra)
A világon először szürke hályogot távolítanak el egy orángután szeméről állatorvosok, írta kedden egy maláj újság. A két órás műtétet várhatóan kedden egy dél-afrikai állatszemész végzi Malajziában a 19 éves állaton.
máj. 1
1:00
Hiba miatt estek be hozzánk az F-15-ösök (HírExtra)
Hajtóműhiba miatt szálltak le az amerikai F-15-ös vadászrepülők pénteken délben Ferihegyen. A Független Hírügynökség értesülése szerint a kötelékben repülő gépek egyikénél kisebb hajtóműhiba lépett fel, ezért szálltak le Magyarországon.
máj. 1
1:00
A vezető meghalt (HírExtra)
Pokolgép robbant Kabultól északra csütörtök reggel egy afgán katonákat szállító autóbusz közelében, a vezető meghalt, 29-en megsebesültek - közölte egy illetékes és szemtanúk.
máj. 1
1:00
A taxisok akarják, az ombudsman tiltakozik (HírExtra)
A visszapillantó mellé szerelt kamerával védhetnék a támadásoktól a taxisokat - javasolja az egyik szakmai hírportál. A beruházás autónként körülbelül 100 ezer forintba kerülne, de léteznek ennél drágább megoldások is - írja a Népszabadság.
máj. 1
1:00
Zavahri még kiírtana 200-300 ezer amerikait, amihez Allah segítségét kéri (HírExtra)
Ajman az-Zavahri, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat kettes számú vezetője az interneten szombaton közzétett újabb videofelvételen gúnyolódott az iraki csapatkivonás menetrendjét előirányzó kongresszusi törvényjavaslaton - közölte a szélsőséges csoportok figyelemmel követésével foglalkozó amerikai SITE intézet.
máj. 1
1:00
"Hiányoztak a cellacimborák, boldogtalan voltam odakint" (HírExtra)
Annyira hiányoztak a cellatársai egy szökött rabnak Bulgáriában, hogy az illető két év bujkálás után visszakéredzkedett börtönébe. Kérését készséggel teljesítették.
máj. 1
1:00
A patyolattiszta otthon egészségtelen? (HírExtra)
Brit vegyészek arra figyelmeztetnek, hogy túl sok vegyszert használnak az emberek otthonuk tisztán tartására. Ráadásul a forgalomba kerülő anyagok egyre nagyobb koncentrációban készülnek.
máj. 1
1:00
A Fidesz ellenzi (HírExtra)
A Fidesz a leghatározottabban ellenzi az ingatlanadó bevezetését, és arra szólítja fel a kormányt, hogy álljon el ennek szándékától - mondta Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke.
máj. 1
1:00
Bajban a Royalisták (HírExtra)
A konzervatív Nicolas Sarkozy támogatottsága tovább nőtt a francia elnökválasztás második fordulója előtt két nappal, a szocialista Segolene Royalé pedig csökkent közvélemény-kutatások szerint.
máj. 1
1:00
Jacques Chirac Angela Merkelnél végez (HírExtra)
A hivatalából kevesebb mint két hét múlva távozó Jacques Chirac francia köztársasági elnök csütörtökön Berlinbe utazott utolsó hivatalos útjára, hogy elbúcsúzzék Angela Merkel német kancellártól.
máj. 1
1:00
A Fidesz stratégiát vált: a vitának a parlamentben a helye (HírExtra)
A Fidesz elutasítja a több-biztosítós egészségügyi modell bevezetését - mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke vasárnap a kormánykoalíció lovasberényi egyeztetésének helyszíne előtt.
máj. 1
1:00
Kifilézték a cápákat (HírExtra)
Mikael Samuelsson két korai góljával 2-0-ra nyert a Detroit Red Wings a San Jose Sharks ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában, ezzel bejutott a nyugati-főcsoport döntőjébe.
máj. 1
1:00
Gyurcsány: Összetartozunk (HírExtra)
Gyurcsány Ferenc szerint nem elég a nemzetről naponta "papolni", hanem szembe kell vele nézni és ki kell jelenteni: összetartozunk, még ha sokszínűek vagyunk is - a miniszterelnök erről szerda este az MSZP Békelánc nevű rendezvényén beszélt Budapesten.
máj. 1
1:00
Tehénnek hitték a bivalyt, aki megbosszulta a tévedést (HírExtra)
Három embert ölt meg egy kóbor bivaly a dél-afrikai Zimbabwében, jelentette hétfőn a Herald című állami napilap.
máj. 1
1:00
A szövetségesek bevették magukat új házukba, Gyurcsány meg a hazugság szinonimája (HírExtra)
Orbán Viktor nincs meglepődve azon, hogy a kormány tagadja a Fidesz szerint az Unióban csak "szankció Gyurcsány" -ként emlegetett, most készülő uniós szabályozás létezését -erről a Fidesz elnöke újságírói kérdésre válaszolva beszélt a Szövetségek Háza pénteki ünnepélyes átadóján.
máj. 1
1:00
Háromévente kell műszaki ellenőrzést végezni a légvárakon (HírExtra)
A felfújható légvárakat háromévente műszaki alkalmassági vizsgálatnak kell alávetni és közterület-foglalási engedélyt is csak azután kaphat a tulajdonosa, hogyha minden rendben van. A működési szabályzatában rögzítve van egyébként, hogy pontosan hogyan kell lekötözni a felfújható várat és milyen időjárási körülmények között lehet használni.
máj. 1
1:00
Kósa két és fél órán át kért bocsánatot Dávid Ibolyától (HírExtra)
Mintegy kétórás megbeszélést folytatott egymással Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke és Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere csütörtökön az MDF budapesti székházában; a fideszes politikus a találkozó után az MTI-nek elmondta: bocsánatkérésre érkezett.
máj. 1
1:00
"Nem Orbántól, hanem Gyurcsánytól kell félni" (HírExtra)
A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke szerint a baloldalnak nem Orbán Viktortól, hanem Gyurcsány Ferenctől kell ma félnie; Thürmer Gyula szombaton a Fiumei úti sírkertben beszélt. A baloldalnak észre kell vennie, hogy ma "nem Orbántól, hanem Gyurcsánytól, Kókától és a többiektől kell félni", azoktól, akik el akarják tőle venni Kádár Jánost - mondta a politikus az MSZMP egykori vezetőjének és…
máj. 1
1:00
Továbbra is Sarkozy az esélyes (HírExtra)
Nicolas Sarkozy konzervatív jelölt maradt csütörtökön a francia elnökválasztás esélyese szocialista riválisával, Ségolene Royallal folytatott és az elemzők szerint döntetlennel végződött előző esti tévévitát követően is.
máj. 1
1:00
Ilyen még eddig nem volt itthon: fegyveres rablás és túszejtés (HírExtra)
Három ember megsérült, amikor terrorelhárító rendőrök behatoltak a budapesti Széna téri OTP bankba, ahol előzőleg túszokat ejtett egy fegyveres bankrabló. Az MTI úgy értesült, hogy agyonlőtték a túszejtőt.
máj. 1
1:00
Nem utazik Brüsszelbe a dalai láma (HírExtra)
Vihart kavart Belgiumban az a szerdai hír, hogy kínai nyomásra a dalai láma kénytelen volt lemondani tervezett brüsszeli útját. A belga külügyminiszter, Karel De Gucht az ügy kipattanása után azzal érvelt, hogy a száműzetésben élő tibeti vallási vezető a kínai tiltakozás hatására saját maga döntött az út törléséről.
máj. 1
1:00
Nincs magyar áldozat (HírExtra)
Nincs magyar áldozata a vasárnap, a Sínai-félszigeten történt, katonai kisgép katasztrófájának - mondta el a Független Hírügynökségnek a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese.
máj. 1
1:00
Ha fizetsz, a börtön is nyaralás lesz (HírExtra)
Naponta kijárhatnak a börtönből dolgozni és luxus magánzárkában lakhatnak az emelt szintű börtönellátásért fizetni hajlandó elítéltek Kaliforniában. A pay-to-stay mozgalomhoz már egy tucat kaliforniai fegyintézet csatlakozott.
máj. 1
1:00
Leáldozott az egykepolitikának Kínában (HírExtra)
Demográfiai robbanás fenyegeti Kínát, mivel az újgazdag párok megengedhetik maguknak a második gyermekért járó pénzbüntetés kifizetését, írta hétfőn az Új Kína állami hírügynökség. A gyermekszám várhatóan ezért is emelkedni fog, mert jelentkezik egy új korosztály, amelynek a törvények szerint két gyereke lehet.
máj. 1
1:00
A rakodáskor tetten ért két személy ellen jövedéki orgazdaság megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak (HírExtra)
Két, csempészett cigarettát rakodó magyar állampolgárt értek tetten a vám- és pénzügyőrség nyomozói a Bács-Kiskun megyei Jánoshalmán egy családi házban, ahol egy átalakított kisteherautóban és a lakóház helyiségeiben közel 17 ezer doboz, összesen 7,5 millió forint forgalmi értékű cigarettát találtak - közölte a vám- és pénzügyőrség az MTI-vel.
máj. 1
1:00
Gerrardot akarja a Liverpool (HírExtra)
Négy éves szerződést ajánlott a Liverpool Steven Gerrardnak a csapat kapitányának. A játékos a hírek szerint 120 ezer fontot kereshetne hetente. A keddi, Chelsea elleni Bajnokok Ligája továbbjutás után Tom Hicks a csapat egyik tulajdonosa kijelentette, hogy nem tudná Gerrardot egy másik klubban elképzelni.
máj. 1
1:00
Bush állta a szavát és vétózott (HírExtra)
George Bush amerikai elnök kedden megvétózta az iraki csapatkivonást elrendelő törvénytervezetet. Bush a Fehér Házban jelentette be a vétót, amelyhez elnöksége során második alkalommal folyamodott.
máj. 1
1:00
Rolling Stone magazin DVD-n (HírExtra)
DVD-n jelenik meg az idén 40 éves Rolling Stone rockzenei magazinban eddig megjelent összes írás és fotó.
máj. 1
1:00
George-nak van párja, de az fiú (HírExtra)
Magányos George-ról azt hitték a Pinta-szigeten őshonos óriásteknős-faj utolsó képviselője. A Current Biologyban megjelent új vizsgálat azonban felfedett egy hibridet, mely egy Pinta-teknős és egy másik szigeten élő faj egyesülésének eredménye.
máj. 1
1:00
"Mondjon le, miniszterelnök úr!" (HírExtra)
Ismét lemondásra szólította fel hétfőn Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt Benjamin Netanjahu, a jobboldali ellenzék vezetője, arra hivatkozva, hogy a közvélemény "elsöprő többsége" is a távozását akarja.
máj. 1
1:00
Elfogták a londoni metrórobbantás négy gyanúsítottját (HírExtra)
A brit rendőrség szerdán letartoztatott négy embert a 2005 júliusban Londonban elkövetett öngyilkos merényletekkel összefüggésben, jelentette be a rendőrség. Összesen 52 ember vesztette életét, és több mint hétszázan megsebesültek, amikor három metrószerelvényen és egy buszon robbantottak az öngyilkos merénylők.
máj. 1
1:00
Irak összes adósságának elengedését kéri a kormányfő (HírExtra)
Irak összes külföldi adósságainak elengedését kérte az arab ország kormányfője csütörtökön a hazája újjáépítéséről és biztonságának helyreállításáról szóló sarm-es-sejki nemzetközi tanácskozást megnyitó beszédében.
máj. 1
1:00
Horvátok fejezik be az M7-est (HírExtra)
Legkorábban a jövő év második felére készülhet el az M7-es utolsó szakasza - írja a Világgazdaság. A tender utolsó fordulójában egy horvát cég tette a legjobb ajánlatot a nyolc pályázó közül. A végső szót a szaktárca mondja ki május közepén; a kivitelezőnek a szerződéskötés után 14 hónappal kell átadnia az új szakaszt.
máj. 1
1:00
Nem csak tudják, hogy mi a probléma, hanem azt is tudják hogyan lehet megoldani azt (HírExtra)
12 minisztériumból összesen 226 önkéntes vesz részt a pénteken bemutatott Változás nagykövetei programban, melynek célja a közigazgatás belső megújítása - mondta a programért felelős kormányzati személyügyekért felelős államtitkár.
máj. 1
1:00
Aranyat érő májusi eső helyett viharkár, jégkár... (HírExtra)
Vasárnap reggelig mintegy 450 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására csapadék szivattyúzása és viharkárok felszámolása miatt - tájékoztatta az MTI-t Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Valamennyi megyében és a fővárosban esett csapadék, és szükség volt a tűzoltók munkájára, szivattyúzásra - mondta Dobson Tibor.
máj. 1
1:00
Szekeres: lehet, hogy tovább maradunk Afganisztánban (HírExtra)
Nyáron dönt a kormány arról, hogy ne csak a korábban vállalt két évre, hanem tovább maradjanak magyar katonák Afganisztánban, mindaddig, amíg a magyar Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) programjai folyamatban vannak - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter az afganisztáni Puli-Humriban.
máj. 1
1:00
Legalább 21 évet ül majd az aljas kéjgyilkos (HírExtra)
Legkevesebb 21 évet kell börtönben töltenie annak a skót férfinak, aki megerőszakolt, majd megölt egy Glasgow-ban élő lengyel diáklányt. Elfogása előtt Peter Tobin egyike volt Nagy-Britannia legkeresettebb embereinek.
máj. 1
1:00
Ellopták Antall szobrát (HírExtra)
Eltűnt Antall József, a rendszerváltozást követő első miniszterelnök pestújhelyi szobra, a bronz műalkotást a hét végén lopták el ismeretlenek - közölte Hajdu László, a XV. kerület polgármestere. Elmondta, a Pestújhelyi téren álló műalkotás eltűnését a szomszédos templom plébánosa vette észre szombaton reggel.
máj. 1
1:00
Május 19: Múzeumok éjszakája harmadszor (HírExtra)
Moszkvától Jaltáig és Brüsszeltől Ankaráig "Nagy Európa" múzeumai május 19-én immár harmadszor rendezik meg a Múzeumok éjszakáját, napnyugtától hajnalig ingyen kitárva kapuikat a látogatók előtt.
máj. 1
1:00
Dalidaként láthatjuk a szex-szimbólumot (HírExtra)
Királynőket, megejtett ártatlanságokat, rejtélyes szépségeket egyaránt alakított már Monica Bellucci, volt Mátrix-hősnő és Mária Magdolna is. A mai olasz film elsőszámú szex-szimbólumára nehéz feladat vár: a nagytehetségű, tragikus sorsú olasz-egyiptomi énekes-színésznőt, Dalidát kell alakítania.
máj. 1
1:00
Juscsenko nem kíméli az alkotmánybírókat (HírExtra)
Viktor Juscsenko ukrán államfő kedden felmentette tisztségéből Szjuzanna Sztanyik alkotmánybírót, a parlamentet feloszlató elnöki rendelet alkotmányosságáról indított eljárás előadó bíráját. Az ukrán elnök hivatalos honlapján szereplő közlemény szerint a menesztés indoka Sztanyik "hivatali esküjének megszegése".

Keresés