2007. december 1. szombat

dec. 1
20:58
Még egy sztrárnak sem áll jól, ha a bevándorlókat szidja (Infostart)
A Smiths egykori énekese bepereli a New Musical Expresst, amiért nem kért bocsánatot tőle egy cikkért, amely a zenész bevándorlással kapcsolatos nézeteit boncolgatta. Az NME közölte: jogászaik vizsgálják az ügyet.
dec. 1
21:03
Spanyol és portugál összetett siker (HírExtra)
A férfiaknál a spanyol Javier Gomez, a nőknél pedig a portugál Vanessa Fernandes nyerte a triatlonosok idei Világkupa-sorozatát. A záró, izraeli viadalon az erősebb nem képviselői között a Vk története során először japán siker született Tajama Hirokacu révén, míg a hölgyek versenyében a svájci Nicola Spirig diadalmaskodott.
dec. 1
21:10
Negyvenhat évvel a gyilkosság után emeltek vádat a szemtanú ellen (Infostart)
Csaknem ötven éve, hogy egy 15 esztendős brit diáklányt meggyilkolt egy ismeretlen. Az akkori bírósági tárgyaláson az ügy fő gyanúsítottját szabadon engedték, nemrég azonban újra megvádolta a rendőrség.
dec. 1
21:14
Kisiklott a szuperexpressz (HírExtra)
Kisiklott szombaton délben Prága egyik elővárosánál a Pendolino cseh szuperexpressz, de személyi sérülés nem történt. A balesetet egy megrongált, megrepedt sín okozta, s nem kizárt, hogy szabotázsakcióról van szó - közölte újságírókkal Ondrej Kubala, a Cseh Vasút szóvivője.
dec. 1
21:20
Hiller sajnálja Méhes lemondását (HírExtra)
Sajnálkozását fejezte ki Hiller István oktatási és kulturális miniszter szombaton amiatt, hogy a közelmúltban lemondott posztjáról Méhes Márton, a Pécs Európa fővárosa projekt művészeti igazgatója.
dec. 1
21:21
Tőkés: magyar-magyar integráció megy végbe (Alternatív Energia)
Magyar-magyar integráció megy végbe az európai egyesülés kapcsán - mondta Tőkés László, a romániai európai parlamenti választáson frissen mandátumhoz jutott képviselőként szombaton Budapesten, a tiszteletére rendezett ünnepségen.
dec. 1
21:26
Elhalasztották a szuper-óriásműlesiklást (HírExtra)
A rossz időjárási körülmények miatt elhalasztották a férfiak szombatra kiírt szuper-óriásműlesikló versenyét az alpesi sí Világkupa-sorozat Beaver Creek-i állomásán.
dec. 1
21:32
Az orosz Távol-Keleten megkezdődött a választás (Kripto Akadémia)
Oroszország távol-keleti részén, a Csukcs- és a Kamcsatka-félszigeten helyi idő szerint vasárnap reggel nyolc órakor - közép-európai idő szerint szombaton 21 órakor - megnyíltak a szavazóhelyiségek, megkezdődött az oroszországi parlamenti választás: mintegy 96 ezer körzetben közel 110 millió szavazásra jogosult polgár választhatja meg az állami duma - az alsóház - 450 képviselőjét. A szombati…
dec. 1
21:33
Gyurcsánynál idén karácsonykor nem lesz sütés-főzés (Alternatív Energia)
Idén elmarad a nagy karácsonyi sütés-főzés, ami korábban döntően az én feladatom volt - írja internetes naplójában Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök blogjában arról is beszámol, hogy több fogással szokott készültni szentestére és az azt követő napokra. "A levestől a töltött káposztáig, több fajta főételt, többfajta süteményt készítettünk". Iyesmi idén nem lesz - folytatja a kormányfő -, mert "a…
dec. 1
21:48
Miss Kína a világszépe (HírExtra)
Csang Ce-lin (Zhang Zi Lin) pekingi titkárnőt, azaz Miss Kínát találta a legszebbnek a zsűri a 2007-es világszépe versenyen, amelyet szombaton rendeztek meg Hajnanon (Hainan), Kína népszerű dél-kínai-tengeri üdülőszigetén, Szanja (Sanya) városában.
dec. 1
21:49
Megállíthatatlan az Arsenal (Infostart)
Az Arsenal 2-1-re győzött az Aston Villa otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában. A londoni együttes hátrányból fordított.
dec. 1
21:54
Az orosz Távol-Keleten megkezdődött a választás (Gondola)
Oroszország távol-keleti részén, a Csukcs- és a Kamcsatka-félszigeten helyi idő szerint vasárnap reggel nyolc órakor - közép-európai idő szerint szombaton 21 órakor - megnyíltak a...
dec. 1
22:00
Vereség a lengyelektől (HírExtra)
Az esélyeknek megfelelően a magyar válogatott kikapott a világbajnoki ezüstérmes lengyel csapattól a szombathelyi férfi olimpiai előselejtező elődöntőjében, ezzel eldőlt, hogy nem szerepelhet majd a törökországi ötkarikás selejtezőn.
dec. 1
22:00
A Luxor nyerőszámai és nyereményei (Gondola)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 48. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők: E hétre érvényes határszám: 34. A nyerőszámok húzási sorrendben: 40, 16, 25, 24, 30, 7, 57,...
dec. 1
22:00
Már voksolnak a Távol-Keleten (Kripto Akadémia)
Oroszország távol-keleti részén, a Csukcs- és a Kamcsatka-félszigeten helyi idő szerint vasárnap reggel nyolc órakor - közép-európai idő szerint szombaton este 21 órakor - megnyíltak a szavazóhelyiségek, megkezdődött az orosz parlamenti választás: mintegy 110 millió szavazásra jogosult polgár választhatja meg az állami duma - az alsóház - 450 képviselőjét. Ugyanakkor a Távol-Kelet nehezen elérhető…
dec. 1
22:06
Döntetlen a barcelonai rangadón (Infostart)
A címvédő Real Madrid 3-1-re győzött a vendég Santander ellen a spanyol labdarúgó-bajnokságban.
dec. 1
22:06
Szélsőjobboldali felvonulók és baloldali ellentüntetők csatároztak Berlinben (Gondola)
Összecsaptak szombaton egy szélsőjobboldali felvonulás részvevői és baloldali ellentüntetők Berlinben. Hat személy, köztük egy rendőr megsérült. A rendőrség 850 fővel vonult ki, hogy...
dec. 1
22:17
Werder-siker a rangadón (HírExtra)
A Werder Bremen 2-1-re nyert a vendég Hamburger SV ellen a német labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának északi rangadóján.
dec. 1
22:34
A Juventus is pontot szerzett a San Siróban (Infostart)
A Milan gólnélküli döntetlent játszott a vendég Juventusszal az olasz labdarúgó-bajnokságban.
dec. 1
22:34
Mourinho lesz McClaren utódja? (HírExtra)
A brit lapok már kész tényként kezelik, hogy Jose Mourinho lesz az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
dec. 1
22:34
Anilogue - Irány Irán! (Index)
Csütörtök este mutatták be az Anilogue animációs fesztiválon a Persepolist, amit a vetítés végén állva tapsolt meg a közönség.
dec. 1
22:45
Vajon kapott e pénzt Tőkés László Orbánéktól? (Gondola)
December 5-ére emlékeztető az a mód, ahogy egyes magyar körök azzal vádolják Tőkés Lászlót, hogy fideszes önkormányzati pénzeket is kapott a kampányához - hangzott el Orbán Viktor és Tőkés László közös sajtótájékoztatóján.
dec. 1
22:51
Kávéhoz: mosogép, emailek, spamhalál (Index)
Olvasnivalóim hétvégére: Magyar diák nyerte az Electrolux Desing Lab versenyét Hogyan rendezzük az emailjeinket? Tracking users who opt out or are not logged in.
dec. 1
22:51
Kiesett a Nyíregyháza (HírExtra)
Kettős vereséggel búcsúzott a női röplabda Challenge Kupától a Betonút-NRK-Nyíregyháza: a magyar csapat a 16 közé jutásért rendezett párharc második mérkőzésén három játszmában kapott ki a török Günes Istanbultól.
dec. 1
22:51
Istennek célja van Tőkés Lászlóval? (Gondola)
Püspökök, politikusok és közéleti személyiségek méltatták Tőkés Lászlót a Gólyavárban, ahol a református püspök európai parlamenti választási sikerét ünnepelték.
dec. 1
23:08
Határsértőket fogtak (HírExtra)
Egy tizenegy hónapos csecsemő is volt abban a kilencfős illegális határátlépő csoportban, amelyet szombat hajnalban a Szeged Határrendészeti Kirendeltség munkatársai fogtak el Csongrád megyei Ásotthalom külterületén - tájékoztatta az MTI-t Szabó Zsolt.
dec. 1
23:08
Pantheon és parcella (Gondola)
Miért-e cikk, Tamás? Honnan szerezted, ki adta a ránköntötted gusztustalan szószt? Vizsgálni fogod-e, hogy a Köztársaság téri besorozott államvédelmi katonák kegyetlen haláluk előtt hányszor lőttek bele a tömegbe a téren? S most, hogy emléktáblájukat a pártházból a Cserny-félék hamvai mellé teszik a vörös Pantheonba, követelted-e a bizonyíthatóan bűnösök levésését róla?
dec. 1
23:14
Advent első vasárnapja - készüljünk a karácsonyra! (Gondola)
Az Advent a karácsonyi ünnepekre való előkészület ideje, ugyanakkor a második eljövetelre is irányítja figyelmünket. Krisztus arcát szemléljük, aki emberré lett, aki kisgyermekként jött közénk, aki örömet hozott a Földre. Hangolódjunk rá az ünnepre!
dec. 1
23:36
Gólgazdag meccsek a Ligakupában (HírExtra)
Hat mérkőzést játszottak szombaton a Liga Kupában. A meccsek a tavaszi sorozat előrehozott mérkőzései voltak.
dec. 1
23:48
Az amerikaiak legyőzték az oroszokat (Infostart)
Az Egyesült Államok nyerte idén a tenisz Davis Kupa-sorozatot.

2007. december 2. vasárnap

dec. 2
0:34
Lelőttek egy spanyol rendőrt Franciaországban (Gondola)
Lelőttek egy spanyol rendőrt Franciaországban. Az áldozat részt vett a szakadár Baszk Haza és Szabadság (ETA) szervezet gerillái ellen indított műveletben - jelentette szombaton a Cadena Ser...
dec. 2
0:39
Halálos munkásbaleset egy összedőlt állványzat miatt Dunaújvárosban (Gondola)
Életét vesztette egy munkás, társa pedig súlyos sérüléseket szenvedett, amikor lezuhantak egy dunaújvárosi panelház építési állványzatáról - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
dec. 2
6:38
Ezüstérmes kardozó (HírExtra)
Szilágyi Áron ezüstérmet szerzett a müncheni nemzetközi kard versenyen.Az idén csapatban világbajnok fiatal magyar vívó a döntőben 15-13-ra maradt alul a német Max Hartunggal szemben. A győztes a negyeddöntőben Nemcsik Zsoltot verte egyetlen tussal, 15-14-re, az elődöntőben pedig Lontay Balázst 15-13-ra. Utóbbi bronzérmes lett.
dec. 2
6:44
Almási kiesett (HírExtra)
Almási Zoltán világossal döntetlent játszott a hazai közönség előtt szereplő Dmitrij Jakovenkóval az oroszországi Hanti-Manszijszkban zajló sakk Világkupa harmadik fordulójában, ezzel kiesett - a viadal honlapjának tanúsága szerint.
dec. 2
6:44
Még egy hét a hátrányos tehetségeknek (Spa Trend Online)
Még egy hétig, december 10-ig lehet jelentkezni a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását segítő Arany János tehetséggondozó és kollégiumi programokra; a tehetséggondozás ezen formájában az idei évben összesen háromezren vettek részt - közölte az oktatási tárca sajtóirodája.
dec. 2
6:55
Önálló lehet a nemzeti park (HírExtra)
A szakminiszter még az idén benyújtja a kormánynak az Őrségi Nemzeti Park önállóságának visszaállításáról szóló rendeletmódosítást - írja a Vas Népe. Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságát 2007. február 1-jétől a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóságába olvasztotta a zöldtárca, ezzel létrejött a Fertő-Hanság és Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága.
dec. 2
6:55
Voksolás Oroszországban (Kripto Akadémia)
Moszkvában - s ezzel Oroszország legnyugatibb időzónájában - helyi idő szerint vasárnap reggel 8.00-kor, közép-európai idő szerint 6 órakor, még sötétben megnyíltak a parlamenti választás szavazóhelyiségei, miközben az orosz Távol-Keleten már kilenc órája szavazhatnak az állampolgárok.
dec. 2
7:01
Olcsóbb tankolás Veszprémben (HírExtra)
A tervek szerint a tankolás és a vásárlás is olcsóbb lenne jövőre a veszprémieknek. A helyi önkormányzat ugyanis azt tervezi, hogy kibővítené az úgynevezett Veszprém kártya szolgáltatásait. Ezt a helyiek válthatják ki és több helyen már most is 5-10 százalékos kedvezményre jogosít.
dec. 2
7:06
Dr. House vizitdíja (Blikk)
A Dr. House 4. szezonjával Hugh Laurie (48) újabb álomfizetést kapott
dec. 2
7:06
Az MTK ott folytatta, ahol ősszel abbahagyta (Blikk)
Garami József tanítványai a bajnokság első félidejének megnyerése után a Ligakupa előrehozott első tavaszi fordulójában is parádéztak
dec. 2
7:06
Több százezren váltottak biztosítót (HírExtra)
20-23 ezer forintot is spóroltak a legügyesebbek az év végi kötelező felelősség biztosítás váltásával. A szerződéseket péntek éjfélig lehetett felmondani. Az új biztosításokat legkésőbb december végéig kell megkötni. Interneten már eddig 300 ezren váltottak, ez 40 százalékkal több mint tavaly.
dec. 2
7:06
Mit ér egy politikus a felesége nélkül? (Blikk)
Régi igazság – bár az erősebb nem tagjai közt keveset találni, aki elismerné – hogy nő nélkül a férfi mit sem ér
dec. 2
7:08
Fogi, a Pókerarc blöffkirálya (Blikk)
BUDAPEST – Alaposan rászedte játékostársait Vogel Zoltán, a Pókerarc mai döntőjének egyik reménysége. Az operaénekesként is dolgozó ingatlanközvetítő a selejtezőben még azt hitette el játékostársaival, hogy gyrososként keresi kenyerét, ma este azt próbálja elhitetni a többiekkel, hogy kígyókkal, hüllőkkel osztja meg az otthonát.
dec. 2
7:08
Megvették a focimeccseket (Blikk)
Ki irányítja az európai futballt?
dec. 2
7:08
Így segítik ők a férjüket (Blikk)
A Vasárnapi Blikk kérdéseket tette fel Dobrev Klárának.
dec. 2
7:10
Badár meghízott az USA-ban (Blikk)
dec. 2
7:10
Menjenek külföldre a fiatal focisták! (Blikk)
"A labdarúgásunkban súlyos szakmai válság van."
dec. 2
7:10
Torgyán József, az örökifjú (Blikk)
Torgyán József két hete ünnepelte 75. születésnapját
dec. 2
7:12
Ingyen parkolhatnak a hibrid autók (HírExtra)
Mégsem január 1-től, hanem már december 1-től ingyen parkolhatnak Hódmezővásárhelyen az egész városban, még az egyébként fizetős helyeken is a hibrid meghajtású autók. Az önkormányzat a polgármester javaslatára a közelmúltban döntött a parkolási rendelet módosításáról.
dec. 2
7:12
Szulák fohásza Cserhátihoz (Blikk)
„A premier előtt még kimegyek Zsuzsához”

Keresés