Gyűjtést indított a Magyar Iszlám Közösség (MIK) és két zalai település önkormányzata, hogy a jövő év tavaszán a törökországi Rodostóban kopjafát állíthassanak a ma még jeltelen sírban fekvő Mikes Kelemen emlékére.
A SZEF-ÉSZT Unió december 8.-án nagygyűlésen tiltakozik az ellen, hogy a tb-reform törvénytervezetét a jelenlegi formájában fogadja el az Országgyűlés. Az Uniót alkotó Szakszervezetek...
Bombariadó miatt nem állnak meg a 3-as metró szerelvényei a Ferenciek terén - közölte a Budapesti Közlekedési Zrt. fődiszpécsere. Erős János hozzátette: a metrók mindkét irányban csak áthaladnak az...
Életének 87. évében, hosszas szenvedés után csütörtökön elhunyt Szőllősy András zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) nyugalmazott tanára, Kossuth- és Széchenyi-díjas komponista és zenetudós, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja - tudatta az LFZE sajtóirodája az MTI-vel.
Legalább hetvenen életüket vesztették, további 26 személy a mélyben rekedt csütörtök reggel Kína északkeleti vidékén, miután sújtólégrobbanás történt egy szénbányában - közölte az állami televízió....
Minden megyében félpályás útlezárásokkal csatlakozik a LIGA Szakszervezetek sztrájkjához december 17-én a Magosz - mondta el a szervezet sajtótájékoztatóján Jakab István elnök.
December 21-én kibővítik a schengeni övezetet, így megszűnik a határellenőrzés Magyarország szlovák, osztrák és szlovén határán - döntöttek csütörtökön Brüsszelben az EU bel- és igazságügyi miniszterei..
A SARB a várt szerint 10,50%-ról 11,00%-ra emelte alapkamatát. Októberben 7,3%-on állt az inflációs ráta. A ráta sorozatban 7. hónapja meghaladja a 3% és 6% közti célt. A központi bank képviselöinek kommentárjai arra utalnak, hogy továbbra is aggódnak: a ráta megközelíti a 8%-ot értéket. Az USD-ZAR-t 6,7362-ön jegyzik. Ellenállás 6,8040-nél és 6,8500-nál, míg támogatás 6,7272-nél található. In-GFX
Kizárólag női elkövetőkkel foglalkozó rendőrőrsöket állítanának fel Teheránban - jelentette a Tehran Emrouz iráni napilap csütörtökön. Az iráni fővárosban ezeket az egységeket rendőrnők vezetnék, a vallási előírások szerint idegen férfi nem érinthet meg ugyanis muzulmán nőt. Az iszlám köztársaság egy északkeleti, vallásos városában már van két ilyen rendőrőrs.
A műszaki újdonságok és a szórakoztató ipar vezeti a Google 2007-es keresési listáit, első helyezést az Apple mobiltelefonja, az iPhone kapta, a leadott keresések e kifejezésre a leggyorsabb mértékben növekedtek az Egyesült Államokban.
Nem egységesek az Európai Unió tagállamai abban a kérdésben, hogyan lehet javítani az unióban a hiányszakmákban munkaerőt jelentő legális bevándorlás feltételein - derült ki a tagországok bel- és...
Az azonos nevü online állásközvetítö Monster-foglalkoztatási indexe novemberben 188 pontról 183 pontra esett vissza. Az eddig közzétett adatok vegyes képet festenek a pénteki munkaerö-piaci jelentés elött. Míg az ISM Index munkaerö-piaci komponense, az elsö munkanélküli segélykérelmek, és a Monster Index gyenge értékre utalnak az újonnan teremtett álláshelyeknél, addig az ADP Employment-jelentés…
Oroszország adott esetben csapatösszevonást hajthat végre nyugati határán az európai hagyományos fegyverzetekről szóló szerződés (CFE) alkalmazásának december 12-i hatállyal történő felfüggesztése után - jelentette ki csütörtökön Konsztantyin Koszacsov, a távozó orosz parlament alsóháza külügyi bizottságának elnöke.
A Szépművészeti Múzeumban az ünnepélyes díjátadón bemutatkoztak a legkiválóbb reménységek – ifjú zongoristák és táncosok – illetve megismerhették azon pedagógusokat és edzőket is, akik önzetlen, kiváló munkájukkal, mentori tevékenységükkel elnyerték az idén alapított MOL Tehetséggondozásért díját.
Draskovics Tibor a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter szerint, ha a kormány továbbra is megőrzi az állami irányítás alatt álló közszolgáltatási rendszert, az orszá...
Az MSZP Országgyűlési Képviselőcsoportjának Külügyi és Európai Ügyek Munkacsoportja december 6-án Brüsszelben tárgyalt; azon a napon, amikor az EU Bel- és Igazságügyi Miniszterek Tanácsa döntött hazánk schengeni csatlakozásáról.
A szocialista pártnak mindegy, hogy mikor szavazhat a parlament a Fidesz és a KDNP népszavazási kérdéseiről. Miután jogerőssé válik az Országos Választási Bizottság (OVB) népszavazási kérdésekről szóló döntése és a javaslat a parlament elé kerül, akkor szavazni fognak róla, legyen ez az idén őszi vagy a jövő tavaszi ülésszakon - közölte Nyakó István, az MSZP szóvivője. A képviselő hozzátette, hogy…
A Volán társaságok tervezett privatizációja további járatritkításhoz vezethet - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Domokos László, a parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 80,41 pontos emelkedéssel, 26.023,86 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,31 százalékkal erősödött. A részvénypiac forgalma 45,5 mil...
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) december 17-én az ország mind a 19 megyéjében félpályás útlezárásokat tart, támogatva a Liga Szakszervezetek és más társadalmi...
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt Virág Lászlóra, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés volt alelnökére a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság által első fokon kiszabott egy év hat hónap börtönbüntetést két évre felfüggesztve csütörtökön jóváhagyta a Debreceni Ítélőtábla.
Akár évekre is rács mögé kerülhet két tizenéves fiatal Szlovákiában, mert az elmúlt napokban náci jelképeket festettek egy iskolai tornaterem falára és egy futballpálya kerítésére. Az eset a dél-szlovákiai Érsekújvár város közelében, a szlovákok lakta Szemere községben történt.
December 21-én kibővítik a schengeni övezetet, így megszűnik a határellenőrzés Magyarország szlovák, osztrák és szlovén határán - döntöttek Brüsszelben az EU bel- és igazságügyi miniszterei.
Csütörtökön a Fideszhez hasonlóan az SZDSZ vezetősége is kritikusabb kormánypolitikát sürgetett Oroszországgal szemben. Szent-Iványi István, a Szabad Demokraták Szövetsége külügyi kabinetjének elnöke közleményben szorgalmazta, hogy a magyar kormányfő a pénteki orosz-magyar miniszterelnöki konzultáción hangoztassa az oroszországi "antidemokratikus átrendeződéssel" szembeni aggályokat.
Lényegesen több üdülési csekk fogy a korábbi évekhez képest az idén: eddig mintegy 27 milliárd forint értékben jutottak ehhez a juttatáshoz a munkavállalók - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Üdülési...
Tovább erösödött a kanadai dollár, miután közzétették a novemberi IVEY- beszerzési menedzserindexet, mely 57,1 pontról 58,7 pontra emelkedett, miközben csupán 55,0 pontos értékkel számoltak. Az USD-CAD-ot 1,0133-on jegyzik. Támogatás 1,01-nél, míg ellenállás 1,0191-nél és 2,0212-nél található. 1,01778-nál fut a 2007-es csökkenö trend. In-GFX
A Fidesz szerint továbbra is van lehetőség arra, hogy a parlament még decemberben elrendelje a népszavazást, de ha ezt megakadályozzák a házelnök és az OVB-elnök "gyurcsányista hatalmi törekvéseket" segítő "trükkjei", akkor rendkívüli ülésnapot kezdeményeznek - erről Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnökének kabinetfőnöke beszélt. Az ellenzéki politikus kijelentette: a Fidesz népszavazási…
Az Országgyűlés Külügyi Bizottsága és a Külügyminisztérium véleményét is kikéri a Házbizottság, mielőtt döntene, hogy a parlament foglalkozzon-e azzal az ötpárti nyilatkozat-tervezettel, amelyet a kubai demokratizálódás érdekében fogalmaztak meg a frakciók.
December 21-én kibővítik a schengeni övezetet, így megszűnik a határellenőrzés kilenc új európai uniós tagállam belső határán, ezen belül Magyarország szlovák, osztrák és szlovén határán - döntött...
Bombariadó miatt nem állt meg egy órán át a hármas metró a Ferenciek terén csütörtökön, a délutáni csúcsforgalomban. Nemcsak a metróállomást, hanem az aluljárót is lezárták 4-től 5 óráig. Pótlóbuszokat nem indítottak, mert a Ferenciek tere más tömegközlekedési eszközzel is megközelíthető.
Átgondolatlannak tartja a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Orvosi Tudományok Osztálya az egészségügyi biztosítási rendszer most folyó átalakítását, s a parlamenti előterjesztés elnapolását kéri egy alaposabb javaslat kidolgozását szorgalmazva - tudatta a testület csütörtökön közleményben.
Oroszország nem szándékozik megvitatni Magyarország részvételét a Nabucco gázvezetékben, közölte újságírókkal egy Kreml-beli forrás csütörtökön, egy nappal azelőtt, hogy Viktor Zubkov kormányfő és szá...
Először szerepelhet óvszer kínai tévéreklámban. A gumi egy csütörtökön indult AIDS elleni kampányban látható. Az úttörő reklámhadjárathoz népszerű kínai zenészek és filmsztárok adják az arcukat, többek között a világszerte ismert hongkongi akcióhős, Jackie Chan.
Bombariadó miatt nem állnak meg a 3-as metró szerelvényei a Ferenciek terén - közölte a Budapesti Közlekedési Zrt. fődiszpécsere az MTI-vel csütörtökön délután. Erős János hozzátette: a metrók...
Mégis kaphatnak évvégi jutalmat egyes minisztériumi vezetők. Daróczi Dávid kormányszóvivő azt mondta: a szakállamtitkároknak legfeljebb kéthavi fizetésüknek megfelelő összeget utalhatnak át még karácsony előtt.
Bombariadó miatt nem állnak meg a 3-as metró szerelvényei a Ferenciek terén - közölte a Budapesti Közlekedési Zrt. fődiszpécsere az MTI-vel csütörtökön délután.
A Fidesz szerint továbbra is van lehetőség arra, hogy a parlament még decemberben elrendelje a népszavazást, de ha ezt megakadályozzák a házelnök és az OVB-elnök "gyurcsányista hatalmi törekvéseket" s...
Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter a Tudományos Akadémián csütörtökön tartott klímakonferencián mutatta be a Nobel-békedíjas Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) legújabb jelentésének magyar kiadását. A tudományos ülésen az IPCC munkájában is közreműködő hazai szakemberek számoltak be eredményeikről.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 80,41 pontos emelkedéssel, 26.023,86 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,31 százalékkal erősödött.
Titkos szavazást javasol a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvény parlamenti zárószavazásán. Azért szeretnék, hogy név nélkül voksolhassanak a honatyák, mert így következmények nélkül, és legjobb lelkiismeretük szerint dönthetnének.
Az államháztartás első tizenegy havi hiánya - az önkormányzatok nélkül - 1339,4 milliárd forint volt, a GDP 5,2 százaléka - közölte a Pénzügyminisztérium. A novemberi államháztartási deficit 142,2 ...
Nem akarnak hallani a szüleikről annak brit férfinak a gyerekei, aki öt éve nyomtalanul eltűnt, majd pár napja felbukkant, azt állítva, hogy semmire sem emlékszik. Feltehetően csalás történt, mert előkerült egy fénykép, amelyen az eltűntnek hitt férj és a Panamába kivándorolt felesége egymás mellett szerepel, és a fotó mindössze tavaly készült.
Az AdAge amerikai kommunikációs szaklap idén is elkészítette éves jelentését a tavalyi év legtöbbet költő hirdetőiről és legkeresettebb ügynökségeiről. A globális toplista szerint messze a legnagyobb hirdető a Procter & Gamble (P&G), Magyarországon a Magyar Telekomot (MT) tulajdonló Deutsche Telekom (DT) vezet. A legtöbb globális ügyféllel rendelkező hálózati ügynökség az Euro RSCG lett.
A jövő év februárjáig várhatóan nem lesz kenyéráremelés - mondta Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke. A szakember szerint a pékek várakozó állásponton vannak, "a piac befagyott", mivel a...
Ciprusi görög és ciprusi török politikusok közös sétát tartottak csütörtökön a fővárost, Nicosiát kettéosztó határon. Európa utolsó megosztott fővárosában ez volt az első ilyen megbékélési rendezvény.
A NASA legalább egy nappal elhalasztotta csütörtökön az Atlantis indítását a floridai űrközpontból, mert az űrrepülőgép külső üzemanyagtartályának négy szintjelző érzékelője közül kettő nem működik...
A font meglehetösen visszafogottan reagált a BoE kamatsöntésére, és a GBP-USD árfolyama csak 2,0177-ig esett. Ennek ellenére tovább romlottak a devizapár kilátásai. Bár a pénzpolitikai tanács tagjai felhívták a figyelmet az árakból eredö tartós veszélyekre, úgy tünik, föleg a gazdasági helyzet miatt aggódnak. Egy elemzö szerint 2008-ban 2 további kamatcsökkentéssel kell számolni. A stabilizáció…