Lovas kocsival hajtott Miskolc főutcáján a finn, azaz a lappföldi Mikulás, - ottani nevén Joulupukki - a Hősök terén pedig átadta a borsodi megyeszékhely fehérszakállújának a megbízólevelet.
A hollywoodi sztár gyakran aggódik a külseje miatt: nem tartja magát szexinek, de igyekszik fejleszteni a megjelenésével kapcsolatos önbizalmát, írja a Digitalspy.
Hamarosan költözik a miskolci Herman Ottó Múzeum udvarán szarkofágokban lévő négy mocsárciprus, ugyanis célegyenesbe érkezett a munkapavilon beruházása, ahol már csak az utómunkálatok vannak hátra - mondta az MTI-nek Veres János kutatásvezető régész szombaton.
A kínai szépség hazai pályán nyert, Bodri Krisztina viszont nem került be a 16 döntős közé, pedig állítólag "a kínai sajtóban" is esélyesként emlegették.
A miami rendőrség pénteken négy fiatalt tartóztatott le, akik Sean Taylornak, az észak-amerikai profi ligában (NFL) szereplő Washington Redskins amerikaifutballistájának meggyilkolásával gyanúsíthatóak.
A demokrácia legyőzte az egypártrendszerű gondolkodást - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Budapesten, a romániai EP-választásokon frissen mandátumot szerzett Tőkés Lászlóval közös sajtótájékoztatóján.
Kőrisfából készült figurák és élő állatok alkotják a Fővárosi Állat-és Növénykert parasztudvarán szombaton átadott betlehemet.A kompozíciót Mónus Béla, fafaragó művész készítette két és fél hónapos munkával. Különlegességét az adja, hogy a szent család, a napkeleti bölcsek, három pásztor és az angyalok szobra mellett élő állatok kaptak helyet.
Az MI5, azaz a brit belbiztonsági szolgálat feje bizalmas levelet küldött a 300 legnagyobb brit cég és bank vezetőinek, amelyben a Kínából interneten indított támadásokra figyelmeztet, derült ki a Times című brit napilap szombati internetes kiadásából. Jonathan Evans nyíltan vádolja Pekinget az akciók támogatásával.
Az Alkotmánybírósághoz fordul jövő héten a Magyarország Holnap Oktatási és Gyermekesély Kerekasztal (OKA), mert sérül az ingyenes oktatáshoz való hozzáférés joga számos kistelepülés esetében -...
A demokrácia legyőzte az egypártrendszerű gondolkodást - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szombaton Budapesten, a romániai EP-választásokon frissen mandátumot szerzett Tőkés Lászlóval közös sajtótájékoztatóján.
Kisiklott szombaton délben Prága egyik elővárosánál a Pendolino cseh szuperexpressz, de személyi sérülés nem történt. A balesetet egy megrongált, megrepedt sín okozta, s nem kizárt, hogy...
Az Alkotmánybírósághoz fordul jövő héten a Magyarország Holnap Oktatási és Gyermekesély Kerekasztal (OKA), mert sérül az ingyenes oktatáshoz való hozzáférés joga számos kistelepülés esetében - mondta el Árok Antal, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szombaton a tömörülés közoktatási fóruma után. Az érdekvédő tájékoztatása szerint a PSZ is támogatja a kezdeményezést, amely azért született…
A belga miniszterelnöki posztra kijelölt flamand Yves Leterme úgy döntött, hogy lemond, visszaadja a kormányalakításra kapott megbízatást, mert "a frankofon pártok útját állják próbálkozásainak" - közölte szombaton Leterme szóvivője.
Ruhahamisító üzemre bukkantak a pénzügyőrök egy tűzeset kapcsán - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője. Sipos Jenő elmondta: hajnalban kigyulladt egy raktárépület Bud...
Újabb két ugandai vált az Ebola-vírus áldozatává, tizennyolcra emelve a kongói-ugandai határ közelében kitört járvány halálos áldozatainak számát - közölték helyi egészségügyi illetékesek szombaton.
Számos amerikai film szól a memória elvesztéséről, vagy ami még érdekesebb, annak művi törléséről; gondoljunk csak az előbbi esetében a Mementóra, Az 50 első randira vagy az utóbbi műveletet bemutató Men in Black, Egy makulátlan elme örök ragyogása vagy A felejtés bére című alkotásokra. Megszabadulni a fájó emlékektől - nem hangzik rosszul. De vajon lehetséges ez?
A demokrácia legyőzte az egypártrendszerű gondolkodást - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szombaton Budapesten, a romániai EP-választásokon frissen mandátumot szerzett Tőkés Lászlóval közös...
Nebakura Shinichi, Japán magyarországi nagykövete nyitotta meg szombaton Kecskeméten a Japán Napot, melyet a Kecskemét-Aamori Baráti Társaság és a helyszínt biztosító Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia központ rendezett.
Vasúti kerekasztal-tárgyalások összehívását kezdeményezi az MDF Országos Választmánya a szárnyvonalak jövőjéről - jelentette be Katona Kálmán, az országos választmány elnöke szombaton Budapesten, a testület ülése után tartott sajtótájékoztatóján.
Ruhahamisító üzemre bukkantak a pénzügyőrök egy tűzeset kapcsán - tájékoztatta a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője szombaton az MTI-t.
Csang Ce-lin pekingi titkárnőt, azaz Miss Kínát találta a legszebbnek a zsűri a 2007-es világszépe versenyen, amelyet szombaton rendeztek meg Hajnanon, Kína népszerű dél-kínai-tengeri...
Hajnal Tamás csapata, a Karlruhe 2-0-ra kikapott a sereghajtó Cottbus otthonában a német labdarúgó Bundesligában. A magyar válogatott középpályás végigjátszotta a simán elveszített találkozót.
Negyedszer rendezi meg az Ausztrál Nagykövetség és a Magyar Nemzeti Filmarchívum december 1-je és 9-e között az Ausztrál Filmfesztivált az Örökmozgóban. A program felvonultatja az elmúlt hat évben készült ausztrál filmtermés legjavát.
Őrizetbe vettek egy, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) állományába tartozó rendőrt, akinek a szolgálati viszonyát is felfüggesztették - közölte Lukács Anita, a Rebisz szóvivője. Az...
Jövő év január 1-től a lakossági földgázárak 5 százalékkal, a nem lakossági földgázárak átlagosan 4,3 százalékkal emelkednek - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium az MTI-vel. A...
Több mint 100 éves babaszoba és huszonegyedik századi játékok is láthatók szombattól az Iparművészeti Múzeumban. Ettől a délutántól hétfő estig kézműves játszóház is várja a legkisebbeket a múzeum aulájában.
Ashley Olsent meghitt közelségben látták a színész Josh Lucas-szal, ennek egyenes következményeként azonnal szárnyra kaptak az esetleges kapcsolatukról szóló pletykák, írja a Digitalspy.
Egy tizenegy hónapos csecsemő is volt abban a kilencfős illegális határátlépő csoportban, amelyet szombat hajnalban a Szeged Határrendészeti Kirendeltség munkatársai fogtak el Csongrád megyei...
Magyarország rendezheti meg a 2009-es futsal Európa-bajnokságot - jelentette be David Taylor, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) főtitkára a szervezet végrehajtó bizottságának szombati, luzerni ülése után.
Bizonyítékok hiányában megszüntetik az eljárást, vagyis nem emelnek vádat azok ellen a rendőrök ellen, akiket még a nyáron vádolt meg a fiatal lány azzal, hogy megerőszakolták - értesült a Bors.
Mindenki győzött a romániai európai parlamenti választáson - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szombaton, Tőkés Lászlóval tartott közös sajtótájékoztatóján. A református püspök, aki két RMDSZ képviselő mellett bejutott az Európai Parlamentbe egy erdélyi nagykövetséget hozna létre Brüsszelben.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt országjárása során az esetek döntő többségében sípoló, kereplő, hangos, ellenséges lakók fogadták. Győr az első kivétel.
Személyvonattal ütközött egy gépkocsi szombaton délután Rákosszentmihálynál, a gépkocsi sofőrje csak könnyebben sérült meg - közölte a MÁV főügyeletese és a mentők fődiszpécsere.