2007. december 4. kedd

dec. 4
14:16
A majmoké jobb, mint a miénk (HírExtra)
A fiatal csimpánzok memóriája jobb, mint a felnőtt embereké- derült ki egy kedden nyilvánosságra hozott japán kutatás eredményeiből. Ez az első alkalom, hogy csimpánzok jobban teljesítettek egy kongitív funkciót vizsgáló feladatban.
dec. 4
14:17
Mol: Nincs ráció az egyesülésben (Privátbankár)
A Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. nem lát üzleti racionalitást az osztrák OMV-vel való egyesülésben, és továbbra is úgy véli, hogy ez értékromboló lenne - közölte a magyar cég. A közlemény szeri...
dec. 4
14:17
Sólyom: "Az egészségbiztosítási reformmal szép karácsonyi munkám lesz" (Infostart)
Sólyom László szerint módosítani kellene a gyülekezési törvényt. A köztársasági elnök az Indexnek adott interjújában emellett azt mondta: örülne, ha megjelenne egy zöld párt, és folyamatosan figyeli, hogy mik a kormányzat tervei az egészségbiztosítással.
dec. 4
14:17
Megalakult a Reneszánsz év társadalmi védnöki testülete (Spa Trend Online)
Megalakult kedden Budapesten a Reneszánsz Év - 2008 elnevezésű rendezvénysorozat társadalmi védnöki testülete, amelynek tagjává Hiller István oktatási és kulturális miniszter kilenc köztiszteletben álló közéleti személyiséget kért fel - tájékoztatta a programiroda az MTI-t.
dec. 4
14:20
Figo, gyere vissza! (HírExtra)
Mintegy ötezer aláírás gyűlt már össze annak előmozdítására, hogy Luis Figo visszatérjen a portugál labdarúgó-válogatottba. Az Internazionale kiváló játékosa a tavalyi világbajnokság után köszönt el a nemzeti együttestől, amelyben 127 alkalommal szerepelt.
dec. 4
14:20
Visszacserélték lányaikat a vétlen szülők (Blikk)
Visszakerült igazi szüleihez az a két cseh kislány, akiket a kórházban cseréltek el az ápolók.
dec. 4
14:20
Autonóm-kongresszus Budapesten (Metropol)
A kormány fontos partnernek tartja a szakszervezeteket, és minden lényeges kérdésről tárgyalni kíván velük - mondta Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége kedden kezdődött kétnapos kongresszusán, Budapesten.
dec. 4
14:20
Együtt a sokféleségben (Kripto Akadémia)
A kultúrák közötti párbeszéd évét tartják jövőre az Európai Unióban, az ehhez kapcsolódó brüsszeli kommunikációs kampány jelmondata "Együtt a sokféleségben" - jelentette be keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján Ján Figel, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, képzésért és ifjúságért felelős tagja.
dec. 4
14:22
Európa jövője rajtunk múlik (HírExtra)
Immár negyedszerre találkoznak az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek képviselői december 4. és 5. között az EP brüsszeli székházában, hogy közös parlamenti vitát tartsanak Európa jövőjéről. A napirenden olyan témák szerepelnek, mint a nemzeti parlamentek szerepének növelése az EU-ban, a lisszaboni szerződés ratifikációja és végrehajtása, valamint az új intézményi rendszer hatékonysága.
dec. 4
14:22
A Szalontüdő Ljubljanaba utazik (Spa Trend Online)
Hét magyar film kapott meghívást a ljubljanai nemzetközi animációs filmfesztiválra, a belgiumi Leuven rövidfilmes mustráján pedig a Szalontüdőt és a Maestrot láthatják az érdeklődők - tájékoztatta a Magyar Filmunió kedden az MTI-t.
dec. 4
14:24
Két évet kapott (HírExtra)
Megpróbálta megvesztegetni az intézkedő rendőröket, majd dulakodott velük az a járművét ittasan vezető szegedi férfi, akit jogerősen két év börtönbüntetéssel sújtott kedden a Szegedi Ítélőtábla. A vállalkozóként dolgozó, korábban ittas vezetésért már többször elítélt Jani Zoltán 2006. október 16-án egy szegedi italboltban szeszes italt fogyasztott, majd ittasan ült be autójába.
dec. 4
14:25
Másfélmilliárdan lesznek (HírExtra)
Másfélmilliárd lesz Kína lakossága 2033-ra: a világ legnépesebb országában az egykepolitika ellenére a következő öt évben a születési arány növekedése várható. A jelenleg 1,3 milliárdos Kínában a lakosság száma 2020-ra éri el az 1,45-1,46 milliárdot. Az ázsiai országban a demográfiai csúcspont 1,5 milliárd fővel 2033-ra várható.
dec. 4
14:25
Csótánytól tanul a robot (Index)
Programozásuk ellenére a sötét búvóhely felé szaladtak a géprovarok.
dec. 4
14:25
Fidesz: politikai-pénzügyi alku a tb privatizálásáról (Gondola)
A Fidesz szerint nem szakmai, hanem politikai és pénzügyi alku történt a kormányzó pártok között az egészségügy privatizációja érdekében, "a majdani tb-kassza pénze fölött osztozkodtak" - mondta...
dec. 4
14:25
A felsőfokú szakképzésről tart konferenciát a GDF (HírTV)
A szakképzési rendszer átalakítása, az új Magyarország fejlesztése címmel országos szakmai, jubileumi konferenciát rendez a Gábor Dénes Főiskola (GDF)december 6-án, csütörtökön.
dec. 4
14:25
Szerbia: a balkáni adóparadicsom (Adózóna)
Regionális összehasonlításban kifejezetten alacsony adókulcsokkal igyekszik az országba csalogatni a nemzetközi tőkét a belgrádi kormány. Ezt jól mutatja, hogy a térségben sehol sem olyan alacsony az áfakulcs, a társasági adó rátája és a tb-járulékok szintje, mint Szerbiában. A magyar vállalatokat pénzügyi támogatásokkal és adókedvezményekkel várják, az adminisztráció pedig egyre egyszerűbb.
dec. 4
14:25
Hiller: a minőség kérdése került a középpontba a felsőoktatásban (Alternatív Energia)
A korábbi mennyiségi szempontokkal szemben a minőség kérdése került a középpontba a magyar felsőoktatásban - mondta Hiller István kedden Szegeden. Nincs olyan vitakérdés a hazai felsőoktatás területén, melyről ne lehetne megegyezni, ha a minőség szempontját tartjuk szem előtt - mutatott az oktatási tárca vezetője a Magyar Rektori Konferencia évzáró ülésén.
dec. 4
14:27
Lamperth: A kormány igenis figyel a szakszervezetekre (Privátbankár)
A kormány fontos partnernek tartja a szakszervezeteket, és minden lényeges kérdésről tárgyalni kíván velük - mondta Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter az Autonóm Szakszervezetek Szövetsé...
dec. 4
14:27
Meetup: Humanoid androidok (Index)
A decemberi meetup étlapját ismertetjük azokkal, akik még nem rsvp-ztek vissza.
dec. 4
14:28
Elrettentő erejűek a megemelt közlekedési bírságok (Infostart)
Január elsejétől jelentősen nő a közlekedési bírságok összege, az Országgyűlés ugyanis hétfőn este elfogadta a szabálysértésről szóló törvény módosítását. A helyszíni bírság duplájára nő majd.
dec. 4
14:31
A Gazprom odahaza negyedével emeli a gáz árát (Index)
A Gazprom jövőre 25 százalékkal emelheti belföldön a földgáz árát az orosz állami tarifabizottság döntése értelmében.
dec. 4
14:31
Van valami a levegőben (HírExtra)
December 3-án kezdődött meg a klímaváltozás témakörében rendezett eddigi legjelentősebb tanácskozás az indonéziai Bali szigetén. Százkilencven ország képviselői gyűltek össze, hogy kidolgozzanak egy, a 2012-ben lejáró Kiotói Jegyzőkönyvet felváltó egyezményt az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mérséklésére. Az előrelátás dicséretes; de kérdés, hogy a jelenlegi megállapodásnak sikerül-e…
dec. 4
14:31
Szili Katalin határon túli egyházi vezetőkkel tárgyalt (Alternatív Energia)
Többek között a nemzetpolitikai stratégiáról tanácskozott a határon túli magyar egyházi vezetőkkel Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke kedden Budapesten. A hagyományos adventi találkozó után a házelnök újságíróknak azt mondta: az egyházi vezetők javasolták, hogy ne csak ilyenkor, hanem év közben is folytassanak hasonló megbeszéléseket, főleg azért, mert idén a Kárpát-medencei Magyar Képviselők…
dec. 4
14:33
Ösztöndíj-rendszert akar az ombudsman (HírExtra)
Ösztöndíj-rendszer kialakítását szorgalmazza a közigazgatási hivatalokban a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosa. Kevés olyan jogvégzett szakember van most ugyanis itthon, akik járatosak kisebbségi kérdésekben, az ő képzésüket szeretnék így segíteni. Kállai Ernő egyebek mellett ezt is felvette, amikor az önkormányzati miniszterrel és közigazgatási hivatalok vezetőivel egyeztetett.
dec. 4
14:33
HM: nem nyugdíjas pilóták vezetik a MiG-eket (Alternatív Energia)
A magyar légteret nem "visszafoglalkoztatott" nyugállományú, hanem aktív vadászpilóták védik - közölte az MTI-vel a Honvédelmi Minisztérium.
dec. 4
14:35
Új vezető a PONT Médiacsoportnál (HírExtra)
2007. december 1-től a PONT Médiacsoport (PONT FM 88.1, Abszolút Rádió – regionális rádiók, Hírextra.hu – online hírportál) kereskedelmi igazgatói pozícióját László Ottó tölti be.
dec. 4
14:35
Időközi önkormányzati választást tartanak Pécsett vasárnap (Alternatív Energia)
Időközi választást tartanak Pécs 7. számú választókörzetében vasárnap, hogy betöltsék a szeptemberben lemondott Mellár Tamás fideszes képviselő helyét - közölte a baranyai megyeszékhely főjegyzője kedden az MTI-vel. A posztért Inkei-Farkas Márton az MDF, Páva Zsolt egykori polgármester a Fidesz-KDNP-Összefogás Pécsért Egyesület, valamint Weller János korábbi városatya, az SZDSZ-MSZP jelöltje…
dec. 4
14:35
A működő cégekkel kevésbé törődnek (Piac és Profit)
Már megy az Üzletre hangolva program. Harminchárom intézkedés segíteni a kkv-szektort. A GKM támogatná egy gazdasági bíróság felállítását is.
dec. 4
14:36
A focista gyerekeket támogat (HírExtra)
Clarence Seedorf, az AC Milan labdarúgója alapítványt hozott létre, amely a sport által kívánja segíteni a hátrányos helyzetű gyerekek oktatását.
dec. 4
14:36
Lindsay Lohan a legbutább celeb (Index)
Lindsay Lohant választotta meg a legbutább celebnek a New York's Daily News.
dec. 4
14:36
HM: nem nyugdíjas pilóták vezetik a MiG-eket (Metropol)
A magyar légteret nem „visszafoglalkoztatott” nyugállományú, hanem aktív vadászpilóták védik - közölte az MTI-vel a Honvédelmi Minisztérium.
dec. 4
14:36
A túlsúly és a szülés közbeni anyai halálozás összefüggése (Metropol)
A szülés közben vagy gyermekágyban elhunyt anyák több mint fele túlsúlyos volt - állapítja meg egy kedden nyilvánosságra hozott brit jelentés.
dec. 4
14:38
"Miről van szó? A tb-kassza privatizálásáról!" (Privátbankár)
A Fidesz szerint politikai és pénzügyi alku történt a kormányzó pártok között az egészségügy privatizációja érdekében, a majdani tb-kassza pénze fölött osztozkodtak.
dec. 4
14:38
5,5 kilogrammos, 38 centi hosszú tumor van az arcán – sokkoló fotóval (BorsOnline)
Jose Mestrinek 14 éves korában tumor keletkezett a száján. Az akkor még fiatal portugál fiú, vallási okokra hivatkozva elutasított mindenféle orvosi segítséget. A most 51 esztendős Jehova tanúja arca szinte már nem is látszik, akkorára nőtt a daganat.
dec. 4
14:38
Genetikai vizsgálattal a migrén ellen (Metropol)
A rohamszerűen jelentkező, féloldali fejfájásos roham, a migrén egyik ritka, ám súlyos formájától szenvedő embereken segíthet a genetikai tesztelés. A migrén SHM rövidítésű altípusa az agy motoros központjának zavarából adódó féloldali gyengeséggel jár együtt.
dec. 4
14:41
315 mandátumot szereztek (HírExtra)
Az Egységes Oroszország, amelynek listáját Vlagyimir Putyin államfő vezette, 315 mandátumot szerzett az állami dumában, a kommunista párt 57-et, a Liberális Demokrata Párt (LDRP) 40-et, az Igazságos Oroszország pedig 38-at - közölte kedden az orosz központi választási bizottság vezetője.
dec. 4
14:41
A Mol szerint nincs üzleti racionalitás az OMV-vel való egyesülésben (Gondola)
A Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. nem lát üzleti racionalitást az osztrák OMV-vel való egyesülésben, és továbbra is úgy véli, hogy ez értékromboló lenne - közölte kedden a magyar cég. A...
dec. 4
14:43
Robotcsótányok (HírExtra)
A csótányok meglehetősen szociális rovarok, ezért igen alkalmas alanyai rajintelligenciával kapcsolatos kísérleteknek. Már rég nem csak a biológusokat érdekli ez a témakör: a robotok tervezői is megpróbálják gépeiket hasonlóan összehangolt tevékenységre bírni.
dec. 4
14:44
Üllői út: újra működnek a lámpák, ha megszilárdul a beton (Infostart)
Több mint három napja nem működnek a forgalomirányító lámpák Budapesten az Üllői út és az Ecseri út kereszteződésében egy péntek reggeli baleset miatt. A főpolgármesteri hivatal forgalomtechnikai alosztályának munkatársa közölte: arra várnak, hogy megszilárduljon a beton, ami az új oszlopot tartja.
dec. 4
14:46
Nyilatkoztak a jelöltek (HírExtra)
Péterfalvi Attila és Nagy Boldizsár egyaránt komoly megtiszteltetésnek tartja, hogy Sólyom László köztársasági elnök ombudsmannak jelölte őket. Erről az államfő bejelentését követően beszéltek újságíróknak a Sándor-palota előtt.
dec. 4
14:46
Íme a szép új világ…- A hitelesség hajója újabb léket kapott (Gondola)
Becsapta Gyurcsány Ferenc, jól becsapta az ellenzéket a T. Házban. Nem jelentette be, hogy szólni kíván, csak az utolsó pillanatban pattant föl a a székéből, így az ellenzék a helyén maradt. A miniszterelnök - az új kommunikációs taktika szerint - a legnagyobb ellenzéki párt napirend előtti szólalására reagált.
dec. 4
14:46
Összeszámolták a Fidesz aláírásait (Index)
Az OVB szerdán tárgyalja a hitelesítési jelentést.
dec. 4
14:46
Mégsem kapcsol ki a lopott Vista (Metropol)
Visszavonja a Microsoft azokat szoftvertechnológiákat, amelyek megakadályozzák az eredetiségvizsgálaton megbukott operációs rendszerek használatát, ehelyett inkább folyton előbukkanó riasztással figyelmeztet a szoftver jogtalan használatára.
dec. 4
14:46
EUR-CAD Erösödés a kamatdöntés elött (HírTV)
Az EUR-CAD-ot 1,4810-en jegyzik a kanadai kamatdöntés elött, és 200 pipes nyereséget könyvel el. Lehetséges, hogy a magas EU-s inflációra való tekintettel hosszabb ideig változatlan marad az EU-s alapkamat. A 15.00 órai kamatdöntésnél nem zárják ki a csökkentés lehetöségét sem. Legkésöbb 2008 elsö negyedévében mindenképpen kamatcsökkentés várható, véli egy devizakereskedö. Ellenállások 1,4841-nél…
dec. 4
14:47
Összeszámolták a Fidesz által gyűjtött aláírásokat (Alternatív Energia)
Összeszámolta a Fidesz három népszavazási kezdeményezésében összegyűjtött aláírásokat az azzal megbízott hivatal; az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdán ül össze. A hivatal többszöri kérdésre sem árulta el, hogy hány érvényes aláírást találtak, de feltehetően megvan a népszavazás kiírásához szükséges mennyiség.
dec. 4
14:49
Összeszámolták a Fidesz által gyűjtött aláírásokat (Infostart)
Összeszámolták a Fidesz három népszavazási kezdeményezésében összegyűjtött aláírásokat; az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdán ül össze.
dec. 4
14:51
Átlag alatt teljesítettek a magyar diákok (Index)
A PISA 2006 szerint továbbra is a finn és a távol-keleti diákok az élen, a lengyelek feljövőben, a magyar iskola továbbra is erősen szegregál.
dec. 4
14:51
Együttműködnek az egyetemek (HírExtra)
Együttműködési megállapodást kötött a Kaposvári Egyetem a volgográdi Agrárakadémiával; a képzésre és kutatásra vonatkozó keret-megállapodást kedden írták alá Kaposváron.
dec. 4
14:51
A felejtés tradíciója: 1956-2006 - 253. rész (Gondola)
„Áttekintettem azt a majdnem két tucat magyar filmet, amely 1957-től 2004-ig érintette a forradalom témáját.* Megnéztem a legújabb filmeket is, de azok olyan siralmasak voltak, hogy kritikájuktól elálltam.”
dec. 4
14:53
Felújították a kórházat (HírExtra)
Nagyobb részt saját forrásból újították fel a helyi gyógyfürdő és kórház D jelű szárnyát Hévizen, ahol a gyógytóra ezen a héten várják az egymilliomodik fürdővendéget - közölte keddi sajtótájékoztatóján az intézmény ügyvezető igazgatója.

Keresés