Kivonultak az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának üléséről a Fidesz és a KNDP képviselői. Az ellenzéki politikusok azt sérelmezték, hogy nem volt idejük átnézni az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokat.
Kivonultak az országgyűlés egészségügyi bizottságának üléséről a testület fideszes és KDNP-s tagjai. Mikola István ezt azzal indokolta, hogy nem kívánnak asszisztálni az egészségbiztosítás részleges privatizációjához.
A KDNP és a Fidesz egyetlen módosító indítványt sem nyújtott, nyújt be az egészségbiztosítási pénztárakról, és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről szóló törvényjavaslathoz. A korábbiakat is visszavonták.
El sem hinnénk, hogy a rendszerváltás után 17 évvel a parlament még mindig a kékcédulás lehetőséget kizárni szándékozó törvénnyel foglalatoskodjon. Az AB határozata értelmében kiküszöbölendő, hogy az állampolgár akkor is szavazhasson igazolással másutt az országgyűlési választások második fordulójában, ha településén az első forduló érvényes és eredményes volt.
Viktor Juscsenko ukrán elnök hivatalosan jelölte szövetségesét, Julija Timosenkót a miniszterelnöki posztra, s kérte a parlamentet, hogy hagyja jóvá a jelölt személyét - közölte csütörtökön az elnöki hivatal. A parlament (verhovna rada) valószínűleg még a nap folyamán szavaz az ügyről.
A Fidesz és a KNDP képviselői kivonultak az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának csütörtöki budapesti üléséről. Mikola István (Fidesz), a testület alelnöke az egészségbiztosítási pénztárakról s...
A kormánypártok elutasították a fémtolvajok és orgazdák büntetési tételeinek szigorítását szorgalmazó indítványnak még a tárgysorozatba vételét is. Elutasították, vélvén: ami az ellenzék oldaláról jő, az eleve nem jó. Nem ingatta volna meg sem a kormányt, sem a miniszterek bársonyszékét, és pártjaik tekintélyén sem esett volna csorba. Sőt!
Az elmúlt években aligha volt nagyobb jelentösége egy kamatdöntésnek, mint a BoE mai kamatdöntésének. A ma reggeli közvélemény-kutatások szerint 50% esély van a kamatcsökkentésre. Ezért nagy mozgásokkal kell számolni. Ha nem csökkentik a kamatot, korainak bizonyul a font tegnapi lefelé mutató rally-je. Ha viszont csökkentés következik, tovább folytatódhat a rally. A GBP-USD-t 2,0276-on jegyzik.…
Minél több magyar termék élvezhessen jogi, előállításuk, értékesítésük pedig anyagi védelmet az Európai Unióban. Erről szól az az országgyűlési határozatijavaslat-tervezet, amelyet két kereszténydemokrata képviselő terjeszt a Ház elé, és amit Simicskó István ismertetett csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus elmondta: a Medgyasszay Lászlóval közösen benyújtott javaslat célja az is,…
Decemberben ünnepli 20. születésnapját a Kispál és a Borz zenekar. Az elmúlt két évtized legjobb dalaiból összeállított "20 év" című albumuk lemezbemutató turnéjának egyik fontos állomásaként szombaton este a Petőfi Csarnokban lép fel az együttes.
Minél több magyar termék élvezhessen jogi, előállításuk, értékesítésük pedig anyagi védelmet az Európai Unióban. Erről szól az az országgyűlési határozatijavaslat-tervezet, amelyet két...
Olajradiátorral védik Budaörsön a hideg ellen az egy milliárd 200 millió forintos mentőhelikoptert és a felszerelést a Légimentő Kht. munkatársai. A segélyhívásokat egy fabódéban fogadják a légimentők.
A Fidesz üdvözli, hogy pénteken sor kerül a magyar és az orosz miniszterelnök találkozójára, ugyanakkor négy elvárást fogalmaz meg ezzel kapcsolatban - mondta a párt külügyi kabinetvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Németh Zsolt hangsúlyozta: Gyurcsány Ferencnek egyértelművé kell tennie, hogy Magyarország prioritásként kezeli a Nabucco gázvezetéket és aggályosnak tartja az…
Az MKB Bank kapta az év magyarországi bankja címet a Financial Times Bank of the Year Awards 2007. versenyén - közölte a pénzintézet. A Financial Times nevével fémjelzett, Bank of the Year díjakat...
Megszűnik a korábbi három vagyonkezelő szervezet, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt., valamint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet, feladataikat és kötelezettségeiket a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács veszi át január 1-jén.
A bajnoki címvédő Alba Volán jégkorongcsapata az észak-amerikai profiligában, az NHL-ben is megfordult Ted Satort nevezte ki vezetőedzőnek. Az amerikai szakember megbízatása a 2007/08-as idény végéig szól.
Az immár 20 éve működő Eurobest reklámverseny átalakul és nevet vált: jövőre European Advertising Festival néven már egy fesztivál keretében díjazza majd a legjobb európai kreatívokat.
A holland Pim Verbeeket választották meg az ausztrál labdarúgó válogatott szövetségi kapitányának - jelentette be az ausztrál szövetség csütörtökön. A szigetország válogatottjának három hete nincs vezetője, mióta Dick Advocaat felbontotta szerződését, hogy a továbbiakban csak az orosz Zenitet irányíthassa.
A már továbbjutott Helsingborghoz és Panathinaikoszhoz szerda este újabb öt csapat csatlakozott az UEFA-kupában. Szerdán az Everton, az Atletico Madrid, a Villareal, a Hamburg és a Basel jutott tovább a csoportkörből.
Novemberben 2,6%-ról 2,7%-ra emelkedett a svájci munkanélküliségi ráta. A munkanélküliek száma havi szinten 2.781-gyel 104.820-ra emelkedett. Az EUR-CHF-et 1,6479-en jegyzik. Ellenállások 1,6496-nál és 1,6522-néál, míg támogatások 1,6462-nél és 1,6450-nél találhatók. 12.00 órakor teszik közzé az októberi német ipari megrendeléseket, ahol +6,2%-os értékkel számolnak a legutóbbi +1,1% után. 13.45…
Szakértők szerint elbukhat az egészségbiztosítás részleges privatizációjáról készülő törvény az Európai Unió előtt, a közösség szabályozásával éppen azok a passzusok ellentétesek amelyek némi állami kontrollt jelenthetnének. Az elemzők ezt az úgynevezett lex Mol, azaz a stratégiai magyar nagyvállalatokat védő törvény esetére hivatkozva állítják.
Ötvenmillió jüan (6,8 millió dollár) értékben elkövetett korrupció vádjával halálra ítélték egy kínai autópályacég vezetőjét - jelentette az Új Kína hírügynökség. A Csang Hsziao-kuang, az...
Öngyilkos lett egy emberölés miatt kényszergyógykezelt fogvatartott csütörtökre virradó éjjel a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben. Az ügyben a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka vizsgálatot rendelt el.
Gyurcsány Ferenccel készült terjedelmes interjú jelent meg a Rosszijszkaja Gazeta című orosz kormánylapban abból az alkalomból, hogy pénteken Budapesten Viktor Zubkov orosz kormányfő és az orosz kormány több tagja.
Prasoon Joshit, a McCann Worldgroup India ügyvezetőjét és az ügynökség délkelet-ázsiai ügyvezető kreatívigazgatóját nevezték ki a soron következő cannes-i reklámfesztivál Outdoor zsűrijének elnökévé. Prasoon Joshi reklámszakmai karrierje mellett háromkötetes író-költő, és bollywoodi filmekhez ír zenét.
Egyre gyakrabban látni rókát Zalaegerszeg utcáin, de a szakemberek szerint nincs ok a félelemre. Az állatok valószínűleg nem veszettek, ugyanis az elmúlt két évben nem találtak veszett rókát, de semmilyen más, ezzel a kórral fertőzött állatot sem.
A mosdóban akasztotta fel magát egy beteg csütörtökön hajnalban az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben. A férfi idén az ötödik áldozat, aki öngyilkosságot követett el egy büntetés-végrehajtási intézetben.
Ötpárti egyeztetést kezdeményez a kormány az iratok titkosítási rendszerét teljesen átalakító új titokvédelmi törvényjavaslatról, amelyet szerdán tárgyalt meg a kormány - jelentette be a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
Havi bruttó 750 ezer forint - ennyit keres a fővárosban a legjobban fizetett politikus. A városatya ezzel megelőzi Demszky Gábor főpolgármestert is a fizetési listán. Az InfoRádió összeállította a legnagyobb fizetésű városatyák toplistáját.
A szexturisták között egyre több a nő: a megelepő jelenség főként az idősebb, jól szituált nyugati nők körében dívik, akik fiatal fiúkra vadásznak Afrika homokos partjain.tovább
Vége a németországi lottóláznak, szerda este ugyanis gazdára, mi több, gazdákra talált a minden korábbi összeget felülmúló rekordnyeremény. A német lottó történetének eddigi legnagyobb...
Hamarosan a Combinók oldalára is hirdetések kerülnek, a BKV egy év alatt mintegy százmillió forintos bevételre számít az új villamosokon elhelyezett reklámokból.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet szerint Magyarországon szükség van az államháztartás reformjára ahhoz, hogy az ország visszanyerje elvesztett versenyképességét.
Csütörtökön hozták nyilvánosságra Németországban, hogy a hatoslottó 45,3 millió eurós (11,4 milliárd forintos) főnyereményét hárman söpörhették be. A német lottó félévszázados fennállása óta ez volt a legnagyobb nyeremény. A húzás szerda este volt.
Komoly hitelességi problémákkal küzdenek a parlamenti pártok, a választók szerint leginkább ígérgetni szeretnek a politikai erők - derül ki a Political Capital Institute és a Capital Research...
Ötpárti egyeztetést kezdeményez a kormány az iratok titkosítási rendszerét teljesen átalakító új titokvédelmi törvényjavaslatról, amelyet szerdán tárgyalt meg a kormány - jelentette be a polgári...
Az anorexiára való hajlam már az anyaméhben kialakulhat - erre a meggyőződésre jutottak egy ikrekkel kapcsolatos tanulmányt elemző tudósok az étkezési rendellenesség eredetét kutatva. "Valami...
Nem lehet gyorsított eljárásban tárgyalni Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó ügyét - így döntött csütörtökön a Budai Központi Kerületi Bíróság. A bíróság erről zárt ajtók mögött határozott.
Korrupció miatt halálra ítélték egy autópályacég vezetőjét Kínában. A vád szerint a férfi 50 millió juan, azaz majdnem másfél milliárd forint értékű bűncselekményt követett el.