2007. december 20. csütörtök

dec. 20
16:32
Mikor lesz már eurónk? Talán jövőre meglátjuk (Privátbankár)
A miniszterelnök szerint 2008 végén lehet állást foglalni az euró magyarországi bevezetésének időpontjáról. A kormánynak határozottan az a meggyőződése, hogy az eurót a lehető legkorábban kell bevezet...
dec. 20
16:34
Pánik Németországban (Infostart)
Alig néhány órával a schengeni szerződés kiterjesztése előtt a Berlinben kormányzó kereszténypárti és szociáldemokrata vezetők felhívták a figyelmet a határellenőrzés megszűntetésével járó veszélyekre. A héten a német rendőrszakszervezet elnöke is kijelentette, hogy számolni kell a bűnözők nagymértékű beáramlásával.
dec. 20
16:37
Bár nő a bevétel, sokan csalnak még (Piac és Profit)
Az elmúlt év első 11 hónapjához képest 12 százalékkal nőttek az adó- és illeték bevételek Észak-Magyarországon - jelentette az APEH regionális igazgatója.
dec. 20
16:40
A demokrata többségű amerikai kongresszus mérlege vegyes (Gondola)
A demokrata többségű amerikai kongresszus vegyes mérleggel zárta az elmúlt évet, a legnagyobb csalódást az okozta, hogy a törvényhozás nem tudta elérni az iraki csapatkivonást - írta a csütörtöki...
dec. 20
16:41
20 milliárd forintnyi fejlesztési pénzt kapunk Svájctól (HírTV)
Fejlesztési keretmegállapodást írt alá csütörtökön Bernben Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter a svájci államfővel és a gazdasági miniszterrel. A szerződés értelmében Svájc 130,7 millió frank, azaz körülbelül 20 milliárd forint értékben nyújt fejlesztési támogatást hazánknak.
dec. 20
16:43
700 millió forintos kárt okozott a sztrájk a MÁV-nak (Infostart)
A hétfői munkabeszüntetés mintegy 700 millió forint kárt okozott a MÁV-nak - mondta el az InfoRádiónak a társaság szóvivője. Sigulinszki Tibor kiemelte: a 14 ezer beosztott munkavállalóból mintegy ezren nem vették fel a munkát december 17-én. Hozzátette: a MÁV a bírósági végzésben megjelölt összeget megtéríttetné a szakszervezettel.
dec. 20
16:51
Végre lehet mobilozni repülőn! (Blikk)
dec. 20
16:57
19 milliárdba kerül a létszámleépítés a Magyar Telekomnál (Gondola)
Feltehetően 19 milliárd forintba kerül a Magyar Telekomnál tervezett létszámleépítés a negyedik negyedévben, ennek idei cash flow hatása körülbelül 3 milliárd forint, alacsonyabb az eredetileg...
dec. 20
16:57
Olasz Kupa: az Inter négy gólt szerzett (HírTV)
Az olasz bajnok és fővárosi üldözője idegenben lépett pályára az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében, az Inter 4-1-re nyert, a Roma vereséget szenvedett.
dec. 20
17:03
Tovább romlott Budapest levegője (HírTV)
Tovább romlott Budapest légszennyezettsége. Az Országos Légszennyezettség-mérő Hálózat 11 mérőállomása közül 7 helyen veszélyes jelenleg is a levegő minősége. A legrosszabb a helyzet Csepelen, a Tétényi úton és az V. kerületben, az Erzsébet téren.
dec. 20
17:03
Ma jár le a határidő: társasági-, külön-, és iparűzési adó feltöltés! (Adózóna)
December 20-áig tehetnek eleget feltöltési kötelezettségüknek a cégek, vagyis ma fizethetik be utoljára a várható társasági-, külön-, és az iparűzési adót. Hogy ki, melyiket és főleg mennyit fizessen, az nem teljesen egyértelmű. Most összefoglaltuk.
dec. 20
17:05
Századvég: mélyponton az MSZP, az SZDSZ tábora alig mérhető (HírTV)
Az összes megkérdezett mindössze 12 százaléka támogatja az MSZP-t - derül ki a Forsense és a Századvég legfrissebb felméréséből. A biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz támogatottsága jelenleg 66 százalékon áll, az MSZP-é 26 százalékos értéket mutat. Az SZDSZ tábora már alig mérhető.
dec. 20
17:08
EUR-USD A vártnál gyengébb amerikai elöremutató indikátorok (HírTV)
Novemberben 0,4%-kal csökkentek az amerikai elöremutató indikátorok, miközben -0,3%-os értékkel számoltak a szakemberek a legutóbbi -0,5%-os érték után. A Conference Board szerint a legtöbb alkomponens negatívan alakult. Különösen a részvényáraknál, a fogyasztói hangulatnál és a pénzmennyiségnél mutatkozott nagy mértékü visszaesés. A gyenge adatok ellenére is ismét visszaesett az EUR-USD…
dec. 20
17:13
Bush: ne zökkentse ki az elnökválasztás a kongresszust (Gondola)
George Bush amerikai elnök arra hívta fel a washingtoni kongresszust csütörtökön, hogy folytassa munkáját a fontos törvényalkotási ügyekben, ne hagyja magát kizökkenteni a 2008-as elnökválasztás...
dec. 20
17:14
USD-CAD Visszaesés a paritás alá (HírTV)
Az USD-CAD ma ismét visszaesett a paritás alá, és napi minimumot ért el 0,9950-nél. A kereskedök szerint az 1,0000 és 1,0200 közti sávból való kitörés után oldották a technikai befektetök eladási stopjait. A kanadai dollár mérsékelt nyereségeinél ellenmozgásról van szó. In-GFX
dec. 20
17:15
MDF: Panama minden karácsonyra? (Gondola)
Az MDF súlyos visszásságokat és pazarlást lát az „Ország Karácsonya” című rendezvény ügyében és vizsgálatot kezdeményez, hogy kiderüljön, kit gazdagít a piaci ár többszöröséért épített és üzemeltetett karácsonyi rendezvény, az adófizetők pénzéből kifizetett több tízmillió forint.
dec. 20
17:17
Civil szervezetek ellenállásra bíztatják Sólyom Lászlót (Infostart)
Több civil szervezet felkérte a köztársasági elnököt, hogy akadályozza meg az egészségbiztosítási törvény jogerőre emelkedését.
dec. 20
17:18
BUX: -0,61 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,66 pontos csökkenéssel, 25.550,47 ponton zárt csütörtökön. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,61 százalékos gyengülés.
dec. 20
17:19
100 méteres kalács Győr sétálóutcáján (HírTV)
100 méteres kalácsot sütött egy mosonmagyaróvári pékség. A süteményt csütörtök reggel óta készítették, majd Győr sétálóutcáján állították fel.
dec. 20
17:20
Ezentúl mi dönthetjük el, melyik a jó irány (Alternatív Energia)
Emlékpadot adtak át csütörtökön a magyar-osztrák határon, a Vas megyei Szentpéterfán a schengeni határnyitás alkalmából. A fémből készített, úgynevezett "gondolkodó padot" két részből állították össze, és egy olyan, határvonalnak számító földút mentén helyezték el, amely 1948 óta el volt zárva a forgalom elől, most azonban ismét összekötheti a magyar Szentpéterfát és az osztrák Moschendorfot…
dec. 20
17:21
Teljesen megfagyott a forint (Privátbankár)
A forint árfolyama rögzülni látszik a 254 forintos euró árfolyam közvetlen közelében. Délután négy órakor az eurót 254,05/10 forinton, az előző délutánival és a reggeli nyitással megegyező árfolyamon ...
dec. 20
17:21
Kóka: Aggódom a liberálisok következő választási szereplése miatt (HírTV)
Nem könnyű de kötelező végrehajtani a reformokat Kóka János szerint. Az SZDSZ elnöke azonban aggódik a liberálisok következő választási szereplése miatt.
dec. 20
17:24
Bizalmat kapott az új lett kormány (Gondola)
Bizalmat kapott a parlamenttől csütörtökön a lett kormány, amely az eddig is hatalmon lévő, négy jobbközép párt képviselőiből alakult újjá. A kormányalakítással megbízott Ivars Godmanis eddigi...
dec. 20
17:26
A Cseh Energetikai Művek megveszi a MOL részvényeinek egy részét (Infostart)
A Cseh Energetikai Művek (CEZ) megveszi a magyar MOL részvényeinek 7 százalékát - közölték Prágában, a CEZ-nél.
dec. 20
17:26
Ki mondta, hogy a külső nem számít? Nagy Szaloncukor-teszt (Privátbankár)
Karácsony közeledtével Kosarasainknak kézenfekvő volt megkóstolni a lehető legtöbb szaloncukrot, hogy támpontot adhassunk olvasóinknak a választáshoz. Nemcsak a belbecs a fontos, hanem a külcsín is - a gyártók pedig kezdjenek már el valami rendes csokiba mártogatni!
dec. 20
17:29
86 németországi határátkelőnél szűnik meg az ellenőrzés péntek éjféltől (Gondola)
Összesen 86 német-lengyel, illetve német-cseh határátkelőnél szűnik meg péntek éjféltől az eddigi ellenőrzés - jelentette be hivatalosan a berlini belügyminisztérium. A Németországgal határos...
dec. 20
17:30
Katonai akció a Gázai övezetben (videó) (HírTV)
Nézze meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül. hírTV
dec. 20
17:32
120-szal számolhatnak az Egis részvényesek (Privátbankár)
A francia Servier többségi tulajdonában lévő Egis Gyógyszergyár Nyrt. Igazgatósága a társaság január 30-ra összehívott éves rendes közgyűlésén részvényenként 120 forint osztalék kifizetését javasolja ...
dec. 20
17:34
A 750.000. látogatót köszöntötték a Szépművészeti Múzeumban (Infostart)
Az idei év 750 ezredik látogatóját fogadta csütörtök délelőtt a Szépművészeti Múzeum. Baán László főigazgató szerint az intézmény ezzel nem csak a hazai múzeumok összevetésében, de az európai gyűjtemények között is előkelő helyen van.
dec. 20
17:37
Állandosult a magas üzemanyagár (Piac és Profit)
Nem változott az üzemanyagok ára a hazai töltőállomásokon. A gázolajért már átlagosan 5 forinttal kell többet fizetnünk, mint a benzinért.
dec. 20
17:41
Éhenhalt egy csecsemő a Nyírségben (HírTV)
Éhenhalt egy csecsemő a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricsén - értesült a HavariaPress. A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés megalapozott gyanújával indított nyomozást.
dec. 20
17:45
Elnapolták ifjabb Hegedűs Loránt egyházi perét (Gondola)
Nem tartják meg ifjabb Hegedűs Loránt Budapest belvárosi református lelkész péntekre tervezett egyházi perét - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Horváth György jogtanácsos, a per korábbi ügyésze,...
dec. 20
17:46
Záró kommentár (HírTV)
A kezdeti nyugodt kereskedés után az EUR-USD ismét áttörte lefelé csökkenö tréncsatornájának alsó oldalát, és így oldották az eladási utasításokat. A közzétett adatok alig voltak hatással a jegyzésekre. A német Ifo-üzleti hangulat indexe 103,0 pontos értéket hozott, ami elmaradt a 103,8 pontos elörejelzéstöl, miután legutóbb még 104,2 pontos értékröl számoltak be. A PBoC a magas inflációra való…
dec. 20
17:47
Bevásárolja magát a CEZ a Molba (Privátbankár)
A Cseh Energetikai Művek (CEZ) megveszi a magyar Mol részvényeinek 7 százalékát, közölték csütörtökön Prágában a CEZ-nél. A két energiaipari csoport csütörtökön Prágában megállapodást írt alá közös cé...
dec. 20
17:51
Helló, Európa itt van! (Blikk)
Szabad az út Ausztriába, Szlovéniába és Szlovákiába
dec. 20
17:52
Szolgálatba áll az első zöld rendőrautó (HírTV)
Holnap áll szolgálatba az első rendőri jelzésű határőrségi autó Békés megyében - értesült a HavariaPress.
dec. 20
17:53
Minidenhol plusz - kivéve nálunk (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,66 pontos csökkenéssel, 25.550,47 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,61 százalékos gyengülés. A részvénypiac...
dec. 20
17:56
Alultápláltság miatt halt meg egy kisgyerek Szabolcsban (Gondola)
Nyomozást rendelt el egy alultápláltság miatt meghalt kisgyermek ügyében a rendőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi főkapitányság sajtószóvivő helyettese az csütörtökön az...
dec. 20
17:56
Alultápláltság miatt halt meg egy kisgyerek (Blikk)
dec. 20
17:58
250 kilót fogyott egy év alatt (Blikk)
dec. 20
18:01
Picasso képet loptak el egy brazil múzeumból (Gondola)
Betörtek a Sao Paoló-i Művészeti Múzeumba csütörtökre virradóra, s elvitték Pablo Picasso és Candido Portinari egy-egy festményét. A rablás összesen három percig tartott, az ismeretlen...
dec. 20
18:03
Már januárban tárgyalhatják a Magyar Gárda ügyét (HírTV)
Január második felében kezdődhet el az az eljárás, melynek végén kiderül, működhet-e tovább a Magyar Gárda. A feloszlatást kezdeményező ügyészségi keresetlevél a héten megérkezett a Fővárosi Bíróságra, már az üggyel foglalkozó bírót is kijelölték.
dec. 20
18:07
Fényes műalkotás a Roosevelt téren (Gondola)
Kozma Péter iparművész fényinstallációja borítja be december 20. és 2008 január 1. között a Roosevelt teret, a Magyar Tudományos Akadémiát, és a Duna-part épületeit, összesen 12 ezer...
dec. 20
18:12
Megkezdődött területalapú támogatás uniós részének kifizetése (Gondola)
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megkezdte a 2007. évi területalapú támogatás uniós részének kifizetését - közölte a hivatal az MTI-vel. Az idén a visszaosztási ráta...
dec. 20
18:14
Amerikai Philadelphia Fed index: -5,7 pont- elörejelzés: 6,2 pont (HírTV)
Decemberi amerikai Philadelphia Fed index: -5,7 pont- elörejelzés: 6,2 pont- elözö havi érék. 8,2 pont. Részletek következnek… in-GFX
dec. 20
18:16
DVD, házimozi karácsonyra az utolsó pillanatban (Blikk)
Húszezer forint alatt csak fapados eszközt kapunk
dec. 20
18:18
Felmentették az omagh-i vérengzés fő gyanúsítottját (Gondola)
Felmentették a 29 emberéletet követelő omagh-i mészárlás egyetlen vádlottját csütörtökön Belfastban. Észak-Írország történelmének legsúlyosabb pokolgépes merényletét Omagh kisvárosban 1998....
dec. 20
18:28
Döntött a Fővárosi Közgyűlés a jövő évi áremelésekről (Gondola)
Jövőre az idei évhez hasonlóan átlagosan 13 százalékkal drágulnak a BKV-tarifák - erről a kormánypártiak szavazataival döntött csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés. Rétvári Bence (KDNP) indítványára,...
dec. 20
18:30
Negatívban zárt a BUX (HírTV)
Egész nap mínuszban volt a Budapesti Értéktőzsde indexe, mely 25 550 ponton, 0,61 százalékkal a tegnapi értéke alatt zárt. A vezető részvények mindegyike veszített, a legnagyobbat az Egis bukott, mely több mint 3 százalékkal gyengült.
dec. 20
18:30
Orbán: holnap reggel Magyarországot erősebb országnak érezhetjük (Alternatív Energia)
Az elválasztottság és a megosztottság, a határokkal szétszabdaltság korszaka után megnyitjuk az összenövés korszakát - jelentette ki Orbán Viktor csütörtök este Esztergomban, a schengeni határnyitás alkalmából rendezett ünnepségen csaknem négyszáz ember előtt. "Ma lezárunk egy korszakot, mely 87 éve kezdődött, amikor a magyar embert a magyar embertől fizikai határok választották el (...) holnap…

Keresés