2007. december 3. hétfő

dec. 3
5:30
A köztársasági elnök ismét kész tények elé állítja a pártokat ombudsman-ügyben (Alternatív Energia)
Kedden jelenti be Sólyom László köztársasági elnök, hogy kit jelöl adatvédelmi és zöld ombudsmannak - ezt a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője mondta lapunknak. Kumin Ferenc közölte, az államfő szerdán aláírta az ombudsmani törvény módosítását. Az államfő ezúttal sem egyeztet a pártokkal a jelöltekről. Ennek ellenére vannak olyan találgatások, hogy Sólyom Péterfalvi Attila adatvédelmi…
dec. 3
5:48
Nemzeti stratégia, sikeres magyar agrárdiplomácia (Alternatív Energia)
Stabilizálódhat a hazai állattenyésztés, megkezdődhet a jószágtartás és a növénytermesztés közötti megbomlott egyensúly helyreállítása - nyilatkozta egyebek mellett Gráf József a Népszavának. A földművelésügyi miniszter azt is elmondta, hogy a magyar agrárdiplomácia továbbra is erőteljesen képviseli a nemzeti érdekeket, s ezt a törekvést már eddig is több esetben koronázta siker. Nem kis részben…
dec. 3
5:59
A németek az Eb-sorsolás legnagyobb nyertesei - a teljes programmal (Infostart)
Luzernben kisorsolták a jövő nyári labdarúgó Európa-bajnokság menetrendjét. Az alapszakasz slágere az olasz és a francia válogatott újabb találkozója - e két csapat, a hollandokkal és a románokkal "halálcsoportot" alkot. A legjobban alighanem a németek jártak a nagyágyúk közül...
dec. 3
6:10
Harrison Fordon nem fog az idő! (Blikk)
Alig változott nyolcvanas évekbeli önmagához képest
dec. 3
6:10
Hamilton a nagy varázsló (Blikk)
Hamilton Harry Pottert játszott Münchenben
dec. 3
6:10
Szingli vagyok! De miért? (Blikk)
A Blikk öt fiatal lányt kérdezett meg
dec. 3
6:12
Pornózott McCartney felesége (Blikk)
Széttett lábakkal, bugyi nélkül pózol egy most előkerült fotón
dec. 3
6:12
Először maradt ki a kezdőből Ronaldinho (Blikk)
Már Rijkaard sem bízik benne
dec. 3
6:12
Tiltják! A képviselőknek mégis szabad? (Blikk)
Megszegik a házszabályt a képviselők
dec. 3
6:14
Kitálalt a kirúgott Spice Girl (Blikk)
"Nem is tudnak énekelni!"
dec. 3
6:14
Grosics Gyula - Nyitott könyv az élete (Blikk)
Az aranycsapat kapusa könyvben vallott
dec. 3
6:14
Előzetesben a tinirablók (Blikk)
Az áldozatot ütötték-rúgták, majd elvettek tőle mindent
dec. 3
6:16
Jennifer a világ legjobb nője? (Blikk)
Hirtelen kiterebélyesedett a hátsója
dec. 3
6:16
Kakáé az Aranylabda (Blikk)
"Az Aranylabdát tartom pályafutásom eddigi legnagyobb elismerésének"
dec. 3
6:16
MSZP-SZDSZ: A vakbélműtét árán is vitatkoznak (Blikk)
Kétséges reform, lázas a koalíció
dec. 3
6:18
Halálcsoport az EB-n (Blikk)
Hollandia, Olaszország, Franciaország, Románia
dec. 3
6:33
Arab csapás a dollárra, pénzügyi unió által (Piac és Profit)
Már 2010-re meg akarják teremteni a Perzsa öböl mentén található arab országok pénzügyi és vámuniót és egységes belső piacot. Az ügyet sürgősebbé tette számukra a dollár értékvesztése.
dec. 3
6:39
Fogyókúrázik? Nem mindegy, hogy hogyan - hasznos tanácsok (Infostart)
A felnőttek számára is fontos a rendszeres mozgás. Nemcsak a közérzetet javítja, hanem segít a felesleges kilók ledolgozásában vagy éppen abban, hogy megelőzzük a gyarapodásunkat. Nem mindegy azonban, hogy hogyan fogunk bele a sportolásba.
dec. 3
6:39
Olmert védi az annapolisi eredményeket (HírExtra)
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök a vasárnapi kormányülésen védeni igyekezett az egyesült államokbeli Annapolisban tartott béketanácskozás eredményeit koalíciós partnerei előtt, amelyek támogatása létfontosságú a kormánytöbbség fennmaradásához.
dec. 3
6:45
Megnősült a palesztin orvos (HírExtra)
Megnősült Szófiában a hét végén az a palesztin orvos, akit öt bolgár ápolónővel együtt a líbiai hatóságok előbb halálra, majd életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek helyi gyermekek szándékos HIV-fertőzéséért, majd júliusban távozni engedtek.
dec. 3
6:45
Oroszországi választás - Az Egységes Oroszország 63,3 százalékon (Kripto Akadémia)
A szavazatok közel 80 százalékának az összesítése szerint a Kreml-hű Egységes Oroszország párt a voksok 63,3 százalékát szerezte meg az oroszországi parlamenti választáson. A Központi Választási Bizottság moszkvai idő szerint hétfőn reggel 6 órakor kiadott közleménye szerint a kommunista KPRF 11,7, a nacionalista Liberális-Demokrata Párt 8,5, az Igazságos Oroszország pedig 8,0 százalékon áll.
dec. 3
6:47
Robbanás történt egy kínai szénbányában, 18 halott (Kripto Akadémia)
Robbanás történt egy kínai szénbányában, a szerencsétlenségben 18-an életüket vesztették, 43 ember eltűnt - jelentette hétfőn a Beijing News című lap.
dec. 3
6:51
Mitől rettegnek a szocialista képviselők? (Infostart)
Gyurcsány Ferenc bizalmi kérdésnek tekinti az egészségbiztosítási törvény támogatását. Sok MSZP-s képviselő ezért annak ellenére voksolhat igennel december 17-én, hogy ellenzi a tervezetet.
dec. 3
6:51
A valaha volt legjobb birkózók (HírExtra)
Alekszandr Karelint és Buvajsza Szajtyijevet választotta a sporttörténelem legjobb birkózóinak, a sportág nemzetközi szövetsége (FILA), az ezzel járó elismerést a két orosz kiválóság a szervezet hétvégi moszkvai gáláján vette át.
dec. 3
6:51
Madárinfluenzában halt megy egy kínai férfi (Blikk)
dec. 3
6:56
Jótékonysági kézilabda mérkőzés (HírExtra)
"Világbajnokok egy világbajnokért" mottóval szinte a teljes német kézilabda-válogatott pályára lépett vasárnap este a saar-vidéki Saarbrückenben azon a jótékonysági mérkőzésen, amelyet a német kézilabda sport legendás alakjának számítóJoachim Deckarm megsegítésére rendeztek.
dec. 3
7:01
Otthon bukott a Tottenham (HírExtra)
A Tottenham Hotspur hazai pályán kikapott a Birmingham Citytől az angol labdarúgó Premier League 15. fordulójában. A vendégek a 92. percben szerezték a győztes gólt. Eredmény:Tottenham Hotspur-Birmingham City 2-3 (0-1).
dec. 3
7:06
Jól sikerültek a megszorítások - fáj, nem kicsit (Privátbankár)
Az idén a magyar gazdaság belső és külső egyensúlya a vártnál jobban alakul, növekedése viszont nagyon lefékeződik és magas marad az infláció.
dec. 3
7:07
Környezetkárosító ENSZ-konferencia a környezetvédelem jegyében (Infostart)
Csaknem 15 ezer politikus, természetvédő, és lobbista részvételével hétfőn kezdődik az indonéziai Balin az ENSZ klímakonferenciája. A résztvevők szinte mindegyike repülővel érkezik a trópusi vidékre, ezáltal a globális felmelegedés ellen küzdők annyival járulnak hozzá a károsanyag-kibocsátáshoz, mint az afrikai Csád egy év alatt.
dec. 3
7:07
Az alpolgármester nyert (HírExtra)
Az elmúlt egy évben alpolgármesteri tisztséget betöltött Valickó Mihály független jelöltet választották a Győr-Moson-Sopron megyei Győrasszonyfa vezetőjévé a vasárnapi időközi polgármester-választáson - tájékoztatta Török Péter, a helyi választási iroda vezetője az MTI-t.
dec. 3
7:09
Putyin elsöprő győzelme (HírExtra)
Elsöprő győzelmet aratott Vlagyimir Putyin az oroszországi parlamenti választásokon. A voksok 19.5 százalékos feldolgozottsága mellett 63.5 százalékon állt az Egységes Oroszország párt, amelynek miniszterelnök-jelöltje maga Putyin elnök. A Kreml politikáját támogató pártok 86 százalékot szereztek.
dec. 3
7:13
Sirman Ferenc jogsiját bevonták az osztrákok (HírExtra)
Gyorshajtás miatt bevonták a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkárának jogosítványát vasárnap Ausztriában; Sirman Ferenc elismerte a gyorshatást. A szaktárca közleményt adott ki azt követően, hogy az APA osztrák hírügynökség a stájerországi rendőr-főkapitányságra hivatkozva azt közölte: gyorshajtás miatt bevonta az osztrák rendőrség vasárnap egy 48 éves magyar…
dec. 3
7:13
Harckészültség Koszovóban (HírTV)
„Feszült nyugalom.” A NATO-hírszerzők értékelése szerint ez lesz a jellemző az elkövetkezendő hónapban Koszovóban, amely gyakorlatilag „fű alatti” harckészültséget jelent a szövetség alakulatainál. Ennek megfelelően a magyar katonai missziónál is magasabb fokú készültséget rendeltek el Pecben.
dec. 3
7:13
Egyelőre nem tudni, mi lesz a venezuelai népszavazáson (Kripto Akadémia)
Túl szoros az alkotmány módosításáról rendezett vasárnapi venezuelai népszavazás eredménye, ezért egyelőre nem lehet tudni, melyik tábor győzedelmeskedik - közölte a caracasi kormány. "Szoros a referendum eredménye" - mondta Jorge Rodríguez alelnök, hozzáfűzve, hogy a végkifejlettől függetlenül Hugo Chávez elnök és a kormány tiszteletben fogja tartani az eredményt. Julio Borges ellenzéki vezető…
dec. 3
7:13
Sólyom az élen, kormánypártiak a végén (Alternatív Energia)
Novemberben leginkább Kóka Jánosnak és Szili Katalinnak változott meg a közvéleménybeli értékelése, 3-3 pontot veszítettek - áll a Szonda Ipsosnak hétfőn a Népszabadságban közzétett felmérésében a politikusok népszerűségéről.
dec. 3
7:17
1 milliárd eurós csoda épülhet Debrecenben (Privátbankár)
Debrecent javasolja az EU egyik legnagyobb tervezett kutatás-fejlesztési berendezésének számító Európai Neutronkutató Központ hazai helyszínének a nemzetközi bíráló bizottság
dec. 3
7:18
Elbukott a venezuelai államfő reformterve (Infostart)
Venezuelában kis többséggel ugyan, de elutasították a Hugo Chavez államfő által kezdeményezett szocialista államreformot. A Nemzeti Választási Tanács közlése szerint az alkotmánymódosítást a szavazók 49,3 százaléka támogatta és 50,7 százaléka ellenezte.
dec. 3
7:18
Gyurcsány a díjkiosztón (HírExtra)
A művészek egy jobb világ megteremtéséhez járulnak hozzá, amit létrehoznak, az megismételhetetlen - hangoztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke a Táncsics Alapítvány Életmű Díj átadása alkalmával vasárnap, Budapesten.
dec. 3
7:18
Lehallgatástól tart a szocialisták többsége (HírTV)
Gyurcsány Ferenc bizalmi kérdésnek tekinti az egészségbiztosítási törvény támogatását. Úgy tudjuk, sok MSZP-s képviselő ezért annak ellenére voksolhat igennel december 17-én, hogy ellenzi a tervezetet. Párton belüli forrásaink többsége újabban – lehallgatástól tartva – már telefonon sem beszél aggályairól.
dec. 3
7:18
Fémtolvaj miatt halt meg Zoltán (Blikk)
Kollégája túlélte a huszonnégy méteres zuhanást
dec. 3
7:18
Tíz százalékos társasági adókulcs: 2008-ban mikor választható? (Adózóna)
A 10 százalékos társasági adókulcs 2008-tól 5 millió helyett 50 millió forint adóalapig érvényesíthető, efelett pedig 16 százalékos az adókulcs mértéke. Az alkalmazás feltételei a korábbinál szigorúbbak. Mire kell figyelniük a 10 százalékos kulcsot választó cégeknek? - erről beszélt Pölöskei Pálné, a Pénzügyminisztérium főosztályvezető-helyettese a Penta Unió Oktatási Centrum adókonferenciáján.
dec. 3
7:18
Az Egyesült Államok már a választások előtt aggódott (Kripto Akadémia)
A vasárnapi oroszországi parlamenti választásokon elkövetett szabálytalanságokról szóló panaszok kivizsgálását követelte az orosz hatóságoktól a washingtoni Fehér Ház.
dec. 3
7:20
Nehézkes győzelem (HírExtra)
A magyar női kézilabda-válogatott a japán csapat elleni nehéz győzelemmel rajtolt a december 16-ig tartó franciaországi világbajnokságon. E csoport (Nimes), 1. forduló:Magyarország-Japán 35-31 (19-16).
dec. 3
7:22
Kókát megutálták a szocialisták, Orbán megosztó (Privátbankár)
Novemberben leginkább Kóka Jánosnak és Szili Katalinnak változott meg a közvéleménybeli értékelése, 3-3 pontot veszítettek. Orbán Viktor rendkívüli módon megosztja a közvéleményt
dec. 3
7:22
Kamu esküvôre készül Bódi Sylvi (BorsOnline)
Bódi Sylvi a soha nem megy férjhez. A szépséges modell úgy tervezi, hogy különleges esküvôje lesz a férfival, akivel összeköti életét: hivatalosan a ceremónia után is hajadon marad. Sylvi nemcsak a lagzit, már a nászéjszakát is pontosan megtervezte.
dec. 3
7:23
Erdő Péter és a magyar borkultúra (HírExtra)
Ünnepélyes keretek között aláírták a Prímási Borrend alapító nyilatkozatát, amelyet Erdő Péter bíboros hívott életre a magyar borkultúra fellendítésére május 4-én. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón nyilatkozott.
dec. 3
7:24
Váratlan fordulat: Chávez bukott (Privátbankár)
Elismerte az alkotmány módosításáról szóló népszavazási kezdeményezésének vereségét Hugo Chávez venezuelai államfő hétfőn, a választási bizottságnak az eredményről szóló bejelentése alapján. Chávez az...
dec. 3
7:29
A leendő após levágta a kérő kezét (HírExtra)
Egy görög férfi levágta lánya udvarlójának kezét, mert ellenezte a fiatalok tervezett házasságát. Az eset még pénteken történt, de vasárnap számolt be róla a görög állami televízió. A 18 éves fiatalember még mindig kórházban van, jobb kezét amputálni kellett.
dec. 3
7:29
Fidesz: ezermilliárdba kerül Gyurcsány hatalmon maradása (HírTV)
Évi ezermilliárd forintjába kerül a járulékfizetőknek Gyurcsány Ferenc hatalmon maradása - a Fidesz szerint. A legnagyobb ellenzéki párt egészségügyi szakpolitikusa azt mondta, az egészségbiztosítás privatizációjáról tartott múlt heti koalíciós egyeztetésen a szocialisták és a szabad demokraták politikai alkut kötöttek.
dec. 3
7:33
Értesítés nélkül jönnek az ellenőrök! (Piac és Profit)
A gazdasági verseny, illetve az ágazatok, piacok versenyjogi sajátosságainak a szélesebb körű megismeréséhez járul hozzá a Versenykultúra Központ.

Keresés