A negyventonnás óriás gyengéden átöleli uszonyával kicsinyét, amint a trópusi vizek felől a sarkvidék felé tartanak - ilyen és ehhez hasonló, soha nem látott képek láthatók az Animal Planet filmjében, amely a hosszúszárnyú bálnák életét mutatja be.
Az MSZP a jövő héten egységesen megszavazza a biztosítási reformot szabályozó törvényt, s a mai voksoláson támogatják majd a javaslathoz érkezett módosító indítványokat is. Az SZDSZ szerint a kormány nem készült vészforgatókönyvvel és bízik a szocialistákban.
Az új biztosítási rendszerben az államnak, mint az egészségpénztárak többségi tulajdonosának, készen kell állnia jogai és kötelezettségei érvényesítésére és teljesítésére egyebek mellett erről beszélt lapunknak adott interjújában Vojnik Mária. Az MSZP szakpolitikusa nagyon bízik abban, hogy az új rendszer jobb lesz a mostaninál, s nem látja kétségesnek azt sem, hogy a szocialista párt támogatni…
Svéd tudósok megtalálták azt az agyterületet, amely a lényegtelen információk szelektálását végzi, így létfontosságú a jó emlékezet szempontjából. A Karolinska Intézet szakemberei kísérleteik során azt tapasztalták, hogy a memória használata közben jelentősen nő a törzsdúc területének aktivitása.
Rokonai, barátai és tisztelői vettek végső búcsút Szabó Magda Kossuth-díjas írótól hétfőn Budapesten, a Farkasréti temetőben. "Ilyen asszonyt nem lehet elfelejteni" - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter felidézve az írónál alig két hónapja tett utolsó látogatását, amelynek keretében 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Szabó Magdát. "Képtelenség felfogni, hogy az a…
Ausztráliában hatalmas felháborodást váltott ki egy bírósági ítélet, amelynek értelmében kilenc fiatalember, akit egy tízéves őslakos kislány megerőszakolásában találtak bűnösnek, megúszta a börtönt.
Összeütközött egy norvég óceánjáró és egy uszály Uruguay legnagyobb kikötőjében. Az uszályról több gépkocsi és konténer a tengerbe zuhant, a kikötőt átmenetileg bezárták - közölte a haditengerészet.
Betarthatatlanok a klímaváltozás elleni fellépés részeként hozott célkitűzések - állítja egy vezető brit, illetve egy német éghajlati szakértő. Sir David King és John Schellnhuber szerint a politikusok túlságosan lassan lépnek fel az gázkibocsátás csökkentéséért.
Egy volt CIA-tiszt, aki öt éve közreműködött Abu Zubajda al-Kaida vezető elfogásában és kihallgatásában, az ABC televízióban azt mondta: szükség volt a terrorista vízbefojtást szimuláló technikával történő megtörésére, de ma már kínzásnak tartja a módszert.
A világ megosztott a sajtószabadság fontosságát illetően - erre az eredményre jutott a BBC egy nemzetközi közvéleménykutatás nyomán. A megkérdezettek kevesebb mint fele állt ki határozottan a szabad sajtó mellett.
Az ittas vezetők kiszűrésére egész Európára kiterjedő kétnapos közúti ellenőrzés kezdődik kedden - közölte a rendőrség. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata elnevezésű szervezet közlekedés...
Hét érmet, Cseh Lászlótól és Gyurta Dánieltől aranyat vár Kiss László szövetségi kapitány a debreceni, rövidpályás úszó Európa-bajnokságon. A szakvezető szerint Kovács Ágnes inkább az olimpiára készül, míg Turi György úgy vélekedett, az olimpiai bajnok úszónő idegállapota nagyon labilissá vált. A Kőbánya SC edzője felkészületlennek tartja a Magyar Antidopping Csoport múlt heti vizsgálatát, ami…
Az idei mosolygós karácsony belül velejéig romlott - ezekkel a szavakkal nyitotta beszámolóját a Mikulás-ruhás képviselő, aki leleplezte az olasz munkaerőpiacon dúló áldatlan állapotokat.
A Wall Street egyhangúan arra számít, hogy ma az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 25 bázisponttal csökkenti az irányadó kamatot a jelenlegi 4,50 százalékról. A Reuters pénteken azután kérdezte m...
A kétszeres Forma-1-es világbajnok, Fernando Alonso és a Reanult csapat hivatalosan bejelentette, hogy szerződést kötött egymással. Az istálló szóvivője azt mondta: a pilóta két évre kötelezte el magá...
Porhintésnek tartja az MDF elnöke Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének azt a nyilatkozatát, amely szerint a népszavazás előrehozott választás lesz. Dávid Ibolya az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: az önkormányzati választással és a tavaly októberi fideszes nagygyűléssorozattal kapcsolatos ígéretek sem váltak valóra.
Rajko Kuzmanovics nyerte a vasárnapi elnökválasztást a boszniai szerb köztársaságban. jelentette be a helyi választási bizottság hétfőn. A 76 éves Kuzmanovicsra a szavazók negyvenkét százaléka voksolt, a második helyezett Ognjen Tadics lett, 35 százalékkal.
A Bugyi-Ürbőrpuszta területén létesülő 20 kilovoltos légvezetékre jogsértően kiadott építési engedély felülvizsgálatát kezdeményezte a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalnál.
Internetes robbanásról ugyan túlzás beszélni, de tény, hogy Magyarországon az elmúlt évben jelentősen élénkült a webhasználat - derül ki a World Internet Project legfrissebb adataiból. Az internetfelhasználási módok között például immár közel 30 százalékot tesz ki az online rádióhallgatás - mondta az InfoRádiónak a kutatás egyik hazai készítője, az ITHAKA Kht. ügyvezető igazgatója.
Elképesztő eredményt hozott az a vizsgálat, amelynek során analizálták James Watson génjeit. A Nobel-díjas tudós korábban kijelentette: az afrikaiak kevésbé intelligensek, mint a fehér emberek. Most kiderült: génállományának 16 százaléka valószínűleg afrikai ősöktől származik.
Azon adóalanyoknak, akik devizás számlázásaik során jövőre az MNB által meghatározott középárfolyamot kívánják alkalmazni, ezt 2007. december 31-éig be kell jelenteniük
Újragondolásra javasolja a kormánynegyed tervét az SZDSZ - írja a Népszabadság. A szabad demokraták szerint jobb most elállni a tervtől, mint később elcsúfítani a várost.
A világ számos országából érkezett húszezer ember előtt játszott hétfő este valamivel több mint két órán át a Led Zeppelin együttes a londoni 02 arénában. Ez volt a rock egyik óriásának első koncertje 27 év óta. A legfiatalabb zenész, az évtizedek óta halott John Bonham szintén dobos fia, Jason indította a koncertet, amelyen 16 dal hangzott el, majd sorra a színpadra lépett a három alapító tag,…
Paul McCartney négyéves kislányával töltheti az ünnepeket - Heather Mills nélkül. Csatát nyert a válóháborúban Paul McCartney. A News of the World beszámolója szerint az ex-Beatle kiharcolta, hogy négy napot töltsön kislányával - méghozzá karácsonykor.
Korábban sosem látott felvételeket hozott nyilvánosságra a Londoni Zoológiai Társaság a hosszú fülű ugróegérről, hogy felhívja a figyelmet a kevéssé ismert faj helyzetére: az aprócska, ám óriási hallószervvel rendelkező állat ugyanis veszélyeztetett.
Tucatnyi kutyát koboztak el a rendőrök és az állatvédők attól asszonytól, aki embertelen körülmények között tartotta kuytáit egy Kecskeméthez közeli tanyában. A Független Hírügynökség szeptember elején már beszámolt arról, hogy a beteg, éhező kutyákat az állatvédők megpróbálták elvinni az asszonytól.
Kovács Ágnes számára másodlagos, hogy milyen eredményt ér el a csütörtökön kezdődő, debreceni, rövidpályás úszó Európa-bajnokságon. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó az InfoRádiónak adott interjúban kiemelte: a tavalyi margitszigeti Európa-bajnokságon sok szeretetet és gratulációt kapott a magyar nézőktől, és szeretné még egyszer átélni ezt. A doppingvétség alól felmentett Kovács Ágnes…
A brit külügyminisztérium képviselői elnézésüket fejezték ki az Egyesült Arab Emirátusoknak, miután a brit légierő három részeg pilótája megpróbált elfoglalni egy limuzint, jelentette kedd reggel az AFP francia hírügynökség. A részeg repülősök által kinézett jármű tulajdonosa az ország elnökének testvére volt.
A Törökország EU-csatlakozásával kapcsolatban hétfőn elfogadott brüsszeli dokumentum megfogalmazása "komoly elégedetlenséget" vált ki Ankarában - közölte a török külügyminisztérium. Az Európai Unió külügyminisztereinek hétfői brüsszeli tanácskozásán elfogadott dokumentumban "kormányközi tárgyalások" kifejezés szerepel a csatlakozási tárgyalások helyett.
Keddtől újra rendszeresen járnak vonatok Észak- és Dél-Korea között. A két állam között 1951-ben, a Koreai-háború alatt szűnt meg a rendszeres vonatjárat. A naponta közlekedő járatot eleinte csak teherszállításra használják, de remélik, hogy nemsokára turisták is utazhatnak a két ország között.
Egy Párizs szélén fekvő új főhadiszállásra akarja összeköltöztetni a francia katonai fegyvernemek különböző parancsnokságait Nicolas Sarkozy elnök - mondta el hétfőn egy minisztériumi tisztségviselő.
Cáfolja a két olasz sztáredző azokat a híreszteléseket, amelyek szerint megkereste őket az Angol Labdarúgó Szövetség (FA). Angol lapok szerint az FA Marcello Lippivel és Fabio Capellóval is felvette a kapcsolatot, hogy legyen a szigetország következő szövetségi kapitánya, a szakemberek azonban cáfolják a híreszteléseket.
Még a 2009-es esztendő is a stabilizáció éve lesz – mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Hangsúlyozta: a nehéz, keserves előre haladást becsületesen meg kell mondani az embereknek.