2007. december 10. hétfő

dec. 10
12:06
Húsz illegális bevándorló meghalt, ötven eltűnt két balesetben (Blikk)
dec. 10
12:06
Lezuhant egy kisrepülőgép Pozsony közelében (HírTV)
Lezuhant egy Cessna 303-as típusú kisrepülőgép Pozsony közelében hétfőn délelőtt – adta hírül a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság.
dec. 10
12:08
Elárasztották Hollandiát a lengyelek (HírExtra)
A románok és bolgárok valószínűleg még 2009 után is csak engedéllyel vállalhatnak munkát Hollandiában. A hágai parlamentben a héten vitatják meg az ország szociálpolitikáját, és a kormánypártok szerint előbb az új tagállamokból, főként Lengyelországból érkezettek jelentette szociális problémákat kell megoldani, mielőtt további nyitásra szánnák el magukat.
dec. 10
12:08
Ismét elnéptelenedhet Gyűrűfű (HírTV)
Az iskolakörzetesítés miatt újra kihalhat a baranyai Gyűrűfű, mely 1970-ben egyszer már elnéptelenedett. A közigazgatásilag Ibafához tartozó településen a gyerekeknek jövőre nem a 14 kilométerre fekvő Szentlőrincre, hanem a 9 kilométerre található Almamellékre kell iskolába járniuk.
dec. 10
12:10
Nőtt a mobil-előfizetők száma (HírExtra)
Októberben 80 ezerrel, 10,579 millióra nőtt a három mobiltelefon-szolgáltató ügyfeleinek száma, így száz lakosra 105,2 előfizetés jutott a hónap végén - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).
dec. 10
12:11
Hihetetlen, de igaz: Izlandon a legjobb élni (Infostart)
Izland vezeti az ENSZ életminőség-felmérését, melyen Magyarország egy helyet visszacsúszva 36. A sereghajtók mindegyike afrikai ország.
dec. 10
12:11
Több katonára lenne szükség (HírExtra)
Több katonára lenne szükség Koszovóban akkor, amikor a szakadár dél-szerbiai tartomány a függetlenség felé tart - vélekedett hétfőn Londonban a brit külügyminiszter. David Miliband a BBC rádiónak nyilatkozva hangoztatta, hogy foglalkozni kell a kérdéssel.
dec. 10
12:12
Origo - új női lappal (Kreatív Online)
Új online női magazint indított el az Origo cotcot néven. A hagyományos női lapok tematikáját újraértelmező site fejlesztésére és fenntartására tenderen választott partnert a vállalat.
dec. 10
12:12
Illegális bevándorlókat szállító hajók süllyedtek el a török partoknál (Gondola)
Legkevesebb húsz illegális bevándorló lelte halálát Törökország nyugati partjainál Izmir közelében a tengerben, miután hajójuk elsüllyedt - közölték hétfőn a török illetékesek. Az eset...
dec. 10
12:12
EUR-GBP Erösödö font (HírTV)
Októberben változóan alakult az olasz és a francia ipari szektorbeli helyzet. Míg a francia ipari termelés éves szinten 4,0%-kal emelkedett, jóval meghaladva ezzel a +2,1%-os elörejelzést a legutóbbi +1,1%-os érték után, addig az olasz ipari termelés 1,5%-kal csökkent, miközben +0,7%-os értékkel számoltak az elözö havi +0,3% után. A vártnál kedvezöbben alakuló brit inflációs adatok hatására ma…
dec. 10
12:16
Alonso aláírt a Renault-hoz (HírExtra)
Spanyol lapértesülés szerint a kétszeres világbajnok Fernando Alonso már aláírta jövő évre szóló szerződését a Forma-1-ben szereplő Renault csapathoz.
dec. 10
12:17
Ismét országos tiltakozás lesz szombaton (HírTV)
December 15-én a szakszervezetek nyolc ágazat részvételével szerveznek országos demonstrációt. A fővárosban a Kossuth téren az Alkotmány utcánál tüntetnek, emellett azokban a vidéki városokban tartanak sajtótájékoztatót, ahol értesüléseik szerint olyan szocialista képviselők vannak, akik még nem döntöttek arról, hogyan szavaznak a december 17-ei zárószavazáson.
dec. 10
12:18
Fontos az állam szerepvállalása az oktatásban (HírExtra)
Felelősségteljes feladatai vannak az államnak hosszú távon az oktatási rendszer szabályozásában, a finanszírozásban és a lehetőségek megteremtésében - mondta Hiller István szakminiszter a témában rendezett szakmai konferencián hétfőn a fővárosban.
dec. 10
12:22
A rasszizmus elleni fellépést sürgetik (HírExtra)
Elérkezett az idő, hogy a magyar társadalom felelősségteljesen gondolkodó tagjai, különösen a választott vezetők, közjogi méltóságok megszólaljanak és elítéljék a nyilvánosság előtt is a rasszista megnyilvánulásokat - áll Kállai Ernő, Péterfalvi Attila és Szabó Máté ombudsmanok közös nyilatkozatában, amelyet hétfőn, az Emberi Jogok Napján adtak ki.
dec. 10
12:27
Hazai vadászatok, 150 éve (HírExtra)
Százötven éve jelent meg a XIX. század egyik legszebb kiállítású magyar könyve, a Podmaniczky Frigyes, Andrássy Manó és más jeles személyiségek által jegyzett Hazai vadászatok és sport Magyarországon című - méreteiben is - "monumentális díszmű", melynek eredetijéből ma már csak mindössze fél kézen megszámolható példányt tartanak számon.
dec. 10
12:28
Hárman meghaltak, mikor lezuhant egy kisrepülőgép Pozsonyban (Blikk)
dec. 10
12:28
Zsanett-ügy: ártatlanok a rendőrök (Blikk)
Megszüntette a Zsanett-ügyben a nyomozást az öt rendőr ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Az erőszakos közösülés tárgyában bűncselekmény hiányában, a vesztegetés ügyében pedig bizonyítottság hiányában szüntették meg az eljárást.
dec. 10
12:28
Fidesz: az MSZP falaz Rytkó Emília nyílt törvénysértéséhez (HírTV)
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén a kormánypárti többség leszavazta Balsai István fideszes honatya indítványát, így a testület nem hallgatja meg Rytkó Emíliát, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetőjét a Fidesz szerint elkövetett állítólagos törvénysértés kapcsán. Balsai úgy kommentálta az szavazást, hogy az "MSZP falaz Rytkó Emília nyílt törvénysértéséhez."
dec. 10
12:29
Kirgizisztánban lakik a Télapó! (HírExtra)
Svéd szakemberek megerősítették azt a régóta hangoztatott kirgíz álláspontot, miszerint a Télapó nem az Északi-sarkon, hanem a közép-ázsiai ország hegyei közt él. Úgy jutottak erre a következtetésre, hogy kiszámították: mely pontról kell indulnia a Télapónak ahhoz, hogy egy éjszaka alatt körbe tudja utazni a Földet.
dec. 10
12:33
Mit rejtenek a szerződések apró betűi? (Infostart)
Az előfizetői szerződések apró betűs részei miatt indított vizsgálatot a Nemzeti Hírközlési Hatóság annak kiderítésére, hogy sérülnek-e a fogyasztók jogai az olvashatatlan dokumentumok miatt.
dec. 10
12:33
Harcias amazon (HírExtra)
Nem boldogultak a táskatolvajok egy idős asszonnyal Pécsett. Az idős hölgy vasárnap este tett bejelentést a rendőrségen. Táskáját két fiatalember megpróbálta tőle ellopni, az asszony azonban nem hagyta magát - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Takátsy Zoltán a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivóje.
dec. 10
12:34
Nem lesz céges infúzió (Piac és Profit)
Tartózkodni kell a cégek mesterséges életben tartásától, és a presztízsberuházásoktól. A minél nagyobb hozzáadott értékű termelésre kell törekedni.
dec. 10
12:38
Megszűnik a Miskolci Határőr Igazgatóság (HírExtra)
A jövő év január elsejével, a határőrségnek a rendőrséggel történő integrációjával, megszűnik a Miskolci Határőr Igazgatóság és annak Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete - közölte Béndek József altábornagy a határőrség országos parancsnoka sajtótájékoztatón hétfőn Miskolcon.
dec. 10
12:39
NextiraOne - új ügyvezető (Kreatív Online)
Új ügyvezető igazgatót neveztek ki a NextiraOne Magyarország informatikai és kommunikációs szolgáltató vállalat élére. A szakember, aki korábban már dolgozott a NextiraOne jogelődjénél, az S&T Magyarországtól érkezett a céghez.
dec. 10
12:39
Internetezik? Drága mulatság lesz a karácsony (Privátbankár)
Idén az átlag magyar 5 fő részére, bevásárlóközpontokban elsősorban kozmetikai termékeket, ruházati cikket, könyvet vagy gyermekjátékot vásárol legfeljebb 30 ezer forintért
dec. 10
12:40
Illegális bevándorlókat szállító hajók süllyedtek el (HírExtra)
Legkevesebb húsz illegális bevándorló lelte halálát Törökország nyugati partjainál Izmir közelében a tengerben, miután hajójuk elsüllyedt - közölték hétfőn a török illetékesek. Az eset szombaton történt, a hajón körülbelül hetvenen tartózkodtak.
dec. 10
12:41
Hiller: fontos az állam szerepvállalása az oktatásban (Alternatív Energia)
Felelősségteljes feladatai vannak az államnak hosszú távon az oktatási rendszer szabályozásában, a finanszírozásban és a lehetőségek megteremtésében - mondta Hiller István szakminiszter a témában rendezett szakmai konferencián hétfőn a fővárosban. A tárca vezetője kifejtette: nem ért egyet azokkal a véleményekkel, amelyek az oktatás bármely szintjén az állam szerepvállalását megszüntetnék. Hiller…
dec. 10
12:43
Lezuhant egy kisrepülő (HírExtra)
Lezuhant egy Cessna 303-as típusú kisrepülőgép Pozsony közelében hétfőn délelőtt - értesült a Független Hírügynökség a Pozsonyi Kerületi Rendőr- főkapitányságtól.
dec. 10
12:44
Idős nőket rabolt ki sorozatban három miskolci férfi (Blikk)
dec. 10
12:44
Politika és Média - konferencia a Miskolci Egyetemen (HírTV)
A Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézete alig egy hónappal ezelőtt rendezett konferencia-sorozata után, ismét otthont adott a Politika és Média címet viselő rendezvénynek november 23-án.
dec. 10
12:45
Plazmatévét kap karácsonyra? Ne felejtse leadózni! (Privátbankár)
Bár nagyon kevesen tudják, de ha 150 ezer forintnál értékesebb ajándékot kap az ember - akár karácsonyra -, azután bizony ajándékozási illetéket kell fizetni
dec. 10
12:45
Ajándéközön a mentőknél (HírExtra)
Lélegeztetőgépet, mentőfelszereléseket, valamint navigációs berendezéseket kaptak a pásztói mentősök ajándékba - írja a Nógrád Megyei Hírlap.
dec. 10
12:46
Járai: Elrontott a mostani kiigazító csomag is (HírTV)
Hiába támad az ellenzék olyan kormányintézkedéseket is, amelyekkel közgazdászként egyetért, Járai Zsigmond szerint kompromisszumot csak a hatalomból lehet és kellene kezdeményezni. A volt jegybankelnök szerint egy szűk kör úgy próbálja irányítani az országot, hogy nem hallgat meg más véleményeket.
dec. 10
12:49
Vasút a két Korea között (HírExtra)
Keddtől rendszeresen tehervonat közlekedik Észak- és Dél-Korea között. Ez lesz az első ilyen nyitás több mint fél évszázad után a határon. A két ország még mindig háborúban áll egymással, hiszen nem kötöttek békét, csak fegyverszünetet.
dec. 10
12:50
"Hátunkon cipeljük a bliccelőket" (HírTV)
Újabb, ezúttal kéthetes kampányt indított hétfőn a BKV a bliccelők ellen. A "Ne lógj rajtunk!" elnevezésű akcióban a legforgalmasabb járműveken személyesen is feltűnnek a közlekedési társaság reklámfigurái. A BKV járművein utazók 20-30 százaléka nem vált jegyet, ez az arány Európa nagyvárosaiban 5 százalék körül van.
dec. 10
12:52
Aláírásgyűjtés az emberi jogokért Budapesten (Alternatív Energia)
Az emberi jogok érvényesüléséért gyűjt aláírásokat és a globális problémákra is fel kívánja hívni a figyelmet hétfői, az Emberi Jogok Világnapján rendezett egynapos akcióján az Amnesty International (AI) Budapesten, az Erzsébet téren. A globális problémák között fontos ügy például a halálbüntetés megszüntetése, vagy a guantanámói fogolytábor bezárása - mondta Nagyházi Linda, a szervezet…
dec. 10
12:55
Nem hallgatják meg Rytkó Emíliát (HírExtra)
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén a kormánypárti többség leszavazta Balsai István fideszes honatya indítványát, így a testület nem hallgatja meg Rytkó Emíliát, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetőjét a Fidesz szerint elkövetett állítólagos törvénysértés kapcsán.
dec. 10
12:55
Újabb BKV-kampány a bliccelés ellen (Blikk)
dec. 10
12:56
Megint a bliccelőkön lovagol a BKV (Privátbankár)
"Ne lógj rajtunk!" címmel újabb kampányt indít a jegy és bérlet nélküli utazás ellen a BKV - a társaság szerint a jegy vagy bérlet nélkül utazók a fizető utasokra rónak terheket, nekik okoznak kárt
dec. 10
12:57
Kihűlt és meghalt egy nő a Jászságban (Blikk)
dec. 10
13:00
Maradt a régi polgármester (HírExtra)
A nem hivatalos végeredmény alapján újra Szijártó Henrik Gyula lett a Somogy megyei Böhönye polgármestere. A függetlenként induló politikus a szavazatok 61 százalékát kapta, míg ellenfele a szintén független Tóth Gábor 39 százalékot szerzett.
dec. 10
13:02
Elhalasztották a Kossuth tériek perét (HírExtra)
A bíróság ellen benyújtott elfogultsági kifogás miatt elhalasztották hétfőn azt a pert, amelyben Gonda László és több mint száz társa annak kimondását kérte, hogy a rendőrség jogszerűtlenül oszlatta fel tavaly október 23-án a Kossuth téri tüntetést, és jogellenes volt az aznap délutáni rendőri oszlatás is.
dec. 10
13:05
A Gazprom elnökét látná utódjául az orosz elnök (Infostart)
Hosszú várakozás után megnevezte lehetséges utódát Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az államfő a Gazprom elnökét, egyben első miniszterelnök-helyettest, Dmitrij Medvegyevet támogatja.
dec. 10
13:05
Gyorsabban öregszenek az élelemért küzdő állatok (HírExtra)
Gyorsabban öregszenek az élelemhiány idején született, ezért a táplálékért korán harcra kényszerülő állatok - állítják az edinburgh-i és a cambridge-i egyetem kutatói.
dec. 10
13:05
USD-TRY Csalódást okozó török GDP (HírTV)
Csökkent a török líra árfolyama, miután közzétették a török GDP-t, mely éves szinten 1,5%-kal emelkedett, elmaradva ezzel a +4,4%-os elörejelzéstöl. Legutóbb még +4,1%-os értékröl adtak számot. A devizának késöbb sikerült összeszednie magát. Az ipari termelés októberben 7,9%-os emelkedést mutatott, miközben csupán +6,9%-os értékre számítottak a legutóbbi +2,2% után. Az USD-TRY-t 1,1740-en…
dec. 10
13:06
Népszavazás: nem jött be M. E. ügyvéd próbálkozása (Privátbankár)
Újabb, az Országos Választási Bizottságnak (OVB) a Fidesz és a KDNP népszavazási aláírásait hitelesítő döntéseit helybenhagyó végzést hozott a Legfelsőbb Bíróság - erről a testület hétfőn tájékoztatta...
dec. 10
13:06
Moszkva: Koszovó függetlensége láncreakciót válthatna ki (Kripto Akadémia)
Láncreakciót válthat ki az, ha Koszovó egyoldalúan kiáltja ki függetlenségét - figyelmeztette hétfőn az orosz külügyminiszter a Nyugatot. Szergej Lavrov azt követően nyilatkozott, hogy Tászosz Papadopulosz ciprusi elnökkel tárgyalt Nicosiában.
dec. 10
13:07
EUR-JPY A felsö oldal áll a középpontban (HírTV)
Miután a múlt héten keskenyebb lett az EUR-JPY sávja, a devizapár ma igyekszik potenciálra szert tenni a felsö oldalon. Csak a 164,30-as ellenállás átlépése esetén várható további emelkedés. In-GFX
dec. 10
13:09
Még több szárnyvonal sorsáról egyeztetnek (HírTV)
Még több szárnyvonal sorsáról egyeztet a közlekedési minisztérium és a MÁV - mondta a Hír Televíziónak Garamhegyi Ábel. A közlekedési minisztérium novemberi ígéretét is megszegte, mert több megszüntetésre ítélt vasúti szárnyvonalon sem indult párhuzamos buszközlekedés.
dec. 10
13:11
A szlovákiai roma gyerekek mellett az Amnesty International (Infostart)
Két aláírásgyűjtési akcióba kezdett az Amnesty International egy kínai fogoly és a szlovákiai roma gyerekek érdekében. Az emberi jogi szervezet eddig a nők elleni erőszak visszaszorításáért kampányolt. Az Amnesty International munkatársa az InfoRádiónak elmondta: Magyarországon nem kapnak a nők megfelelő védelmet, komoly problémát okoz a családon belüli és a nemi erőszak, illetve az…

Keresés