Több mint 200 neonácit és antifasiszta aktivistát vett őrizetbe a svéd rendőrség a Stockholmtól délre lévő Salen-ben, ahol összecsapások törtek ki egy szélsőjobboldali megemlékezésen.
Magyarország első vb-címét szerezte versenytáncban a Maurizio Vescovo, Törökgyörgy Melinda kettős. A páros szombaton Vilniusban az IDSF latin-amerikai táncok világbajnokságán végzett az első helyen.
ABBA-múzeum nyílik Stockholmban 2009 júniusában, a rajongók már most jegyet váltanának a megnyitóra. Az ABBA-múzeum 6500 négyzetméteren a világhírű együttes magasra ívelő pályáját lesz hivatva bemutatni, lesz benne többek közt táncterem, hangstúdió, ruhásszoba és karaoke-színpad.
A közlekedési minisztérium novemberi ígérete ellenére több megszüntetésre ítélt vasúti szárnyvonalon sem indult párhuzamos buszközlekedés. Az új vasúti- és buszmenetrend vasárnaptól érvényes.
Megtalálták Michelangelo utolsó vázlatát, amelyet a reneszánsz mester a Szent Péter-bazilikáról készített, és amely eddig a bazilika archívumában lapult.
Polgármestert választanak vasárnap Endrefalván, Gerjenben és Tiszalökön. Böhönyén új polgármesterre és képviselőtestületre is voksolhatnak. Pécsett az egyik lemondott önkormányzati képviselő utódlásáról döntenek.
Legkevesebb 500 ezer éve tizedeli az emberiséget a tuberkulózis - erre a következtetésre jutottak amerikai tudósok egy Homo erectus (felegyenesedett ember) maradványainak megvizsgálása után.
Új államfőt választanak vasárnap a boszniai Szerb Köztársaságban. Soron kívüli választásról van szó, ugyanis a boszniai szerbek elnöke, Milan Jelic szeptember 30-án, három évvel mandátumának lejárta előtt, szívrohamban meghalt.
A Reál Hungária Élelmiszer Zrt-nél mintegy 10 milliárd forint árbevétel-növekedésre számítanak az idén - tájékoztatta a társaság az MTI-t. Tavaly a cég 312 milliárd forintos árbevételt ért el, ami 11 százalékkal haladta meg az előző évit.
Az év első tíz hónapjában közel 115,1 milliárd forint illetékbevétel keletkezett, ebből 17,7 milliárd forint októberben - derül ki az APEH honlapján közzétett adatsorokból. A befizetések közel 64%-a (73,2 milliárd forint) a háztartások, mintegy 36%-a (41,9 milliárd forint) a vállalkozások befizetéseiből származott.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség 2005-ben készített videót az al-Kaida két feltételezett tagjának kegyetlen kihallgatásáról, sajtóértesülések szerint ezeket a felvételeket is megsemmisítették.
A jazz története egyben Amerika története - olvasható annak az 500 fotóval illusztrált kötetnek a fülszövegében, amely nemrég jelent meg és a műfaj szerelmeseinek nyújt izgalmas összefoglalót, a leghíresebb zenészek életrajzaival.
Összeütközött és a mocsárba zuhant két kisrepülőgép a floridai Evergladesnál, a balesetet a hatóságok szerint senki sem élte túl. A Szövetségi Repülésügyi Hatóság (FAA) szóvivője, Kathleen Bergen elmondta, hogy egy Piper és egy ismeretlen típusú gép ütközött össze.
Beszakadt egy bontás alatt álló toronyház teteje a bangladesi fővárosban, és ennek következtében legalább négy munkás életét vesztette, mintegy ötven pedig kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedett - közölte a rendőrség.
Egy osztrák tolóhajó ütközött a dunaföldvári Duna-híd egyik pillérének vasárnap délelőtt - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője.
"Nem csak a húszéveseké a világháló" - ezzel a projektjével járul hozzá a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság az esélyegyenlőséghez és képez nyugdíjasokat ill. gyengénlátókat. De ha már itt tartunk: Ön rendelkezik számítógép-jogosítvánnyal?
Valahogy csak rendbejött Marco Materazzi. Az olasz bajnokságban éllovasának, az Internek a világbajnok védője elárulta, majdnem amputálni kellett a lábát.
A Valami Amerika második része jövő karácsonykor kerülhet a magyar mozikba - mondta el Herendi Gábor, a film rendezője az MTI-nek. A rendező a film történetéről nem mondott semmit, az alkotók stratégiájának része, hogy ezt "nem szellőztetik meg, titokban tartják".
Az orosz titkosszolgálat egy korábbi munkatársa azt állítja, hogy egy volt kollégája háromszor is be akarta vonni egy állami szervezésű akcióba, amelyben a tavaly megmérgezett Alekszandr Litvinyenkót akarták elhallgattatni.
A Duna hídnak ütközött vasárnap délelőtt egy a folyón lefelé úszó, osztrák lobogó alatt hajózó uszálykaraván Dunaföldvárnál, melynek következtében léket kapott az egyik bárka - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője az MTI-vel.
Tizenegy bányászt mentettek ki egy bányaomlás után öt napig tartó földalatti fogságukból Kínában vasárnap - jelentette az Új Kína hírügynökség. A Hopej tartomány Csengtö településén található vas- és aranybányában hétfő este rekedtek a bányászok egy omlás alatt, de a bányatulajdonos csak csütörtökön tájékoztatott a balesetről.
A novemberi hollywoodi premier után szombaton Washingtonban is levetítették A lyukas zászló (Torn from the Flag) című 56-os dokumentumfilmet, az amerikai magyarok egyik legnagyobb szervezete, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) rendezvényén.
Bangladesben négyen meghaltak és mintegy ötvenen megsérültek, amikor beszakadt egy bontás alatt álló toronyház teteje a fővárosban. Azt pontosan nem tudni, hány munkás dolgozott a baleset idején a huszonkét emeletes épületben.
Annak ellenére sem változtat a gázár-kompenzációs rendszeren a kormány, hogy éppen a rászorulókat sújtja jobban a drágulás januártól. Egy kiszivárgott munkaanyag szerint 2008-ban a januári átlagosan 5 százalékos áremelést egy áprilisi, majd egy nyári is követi - ha tartósan magasak maradnak az olajárak.
Sütőtök lekvár, narancsdzsem, házi fűszersó keverék - aki szeret a konyhában pepecselni, az olcsó, ötletes és személyre szabott ajándékokat készíthet még el a barátainak karácsonyig.
A klinikai halál állapotába került az Országos Mentőszolgálat a kormány 2006 óta folytatódó megszorításai, a 300, majd a 150 fős leépítés, és a létszámstop következtében. Ezt Pesti Imre fideszes országgyűlési képviselő jelentette ki, vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Egyedi azonosító jel meghamisításának bűntettében találta bűnösnek a Pécsi Városi Bíróság az orfűi rendőrőrs korábbi parancsnokát – tájékoztatta a Baranya Megyei Online-t dr. Hajdú István, a bíróság sajtóreferense –, ezért megrovásban részesítette. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője fellebbezett a felmentésért.
Felrobbant egy petárdagyár Ausztráliában vasárnap, sérültekről még nem érkezett jelentés. - jelentette a BBC. A detonáció Wallerawang városban történt Sydneytől 160 kilométerre északra. A robbanást valószínűleg egy illetéktelen behatoló okozta - a helyi rendőrség szóvivője szerint.
Az amerikai Floyd Mayweather a 10. menetben technikai KO-val legyőzte a brit Ricky Hattont Las Vegasban, s ezzel megvédte a Boksz Világtanácsnál (WBC) birtokolt váltósúlyú övét.
A tunéziai Etoile Sahel egy hajrában szerzett góllal legyőzte a mexikói FC Pachucát, s ezzel bejutott az elődöntőbe a Japánban zajló labdarúgó klub-világbajnokságon.
Szolidaritási menetet tartottak roma civil szervezetek és az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) képviselői a Pest megyei Tatárszentgyörgyön vasárnap délelőtt, hogy így tiltakozzanak a Magyar Gárda aznapra tervezett, "a vidék közbiztonságáért" rendezvénye ellen.
Kialakult a legjobb négy mezőnye az oroszországi Hanti-Manszijszkban zajló sakk Világkupán. A spanyol Alexei Shirov, az amerikai Gata Kamsky és a norvég Magnus Carlsen simán került tovább a negyeddöntőből, az ukrán Szergej Karjakin pedig rájátszásban harcolta ki a továbbjutást.
Az Atlantis űrsikló útjáért felelős NASA-vezetők szombaton egyhangúlag úgy döntöttek, hogy vasárnap ismét megpróbálják elindítani az űrrepülőgépet a floridai Kennedy űrrepülőtérről - jelentette be Wayne Hale, az amerikai űrkutatási hivatal illetékese.
A klinikai halál állapotába került az Országos Mentőszolgálat a kormány 2006 óta folytatódó megszorításai, a 300, majd a 150 fős leépítés, és a létszámstop következtében - mondta Pesti Imre fideszes országgyűlési képviselő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Gyúlékony folyadékkal teli palackot dobtak egy földszinti lakásba a vasárnapra virradó éjjel Csepelen - közölte a BRFK ügyeletese. Senki sem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
Világszerte gyertyagyújtással emlékeznek az elhunyt gyermekekre vasárnap. Egy brit nonprofit szervezet - a Compassionate Friends (Részvétteljes Barátok) - amerikai tagszervezete tizedik éve szervezi meg a akciót. A gyertyákat helyi idő szerint este hétkor gyújtják majd meg a világ számos városában, így az időeltolódás miatt egy napig biztosan ég majd valahol egy gyertya, a legfiatalabbak emlékére.
Újabb 15 település kerül be a Balaton mint kiemelt üdülőkörzet körébe a Balaton-törvény módosításával. Felkerült a listára Bókaháza, Zalaapáti és Zalacsány, viszont Kehidakustány - kérelme ellenére - lemaradt róla. Változik a Balaton környéki repülőterek besorolása, és a strandok beépíthetősége is.