Eddig semmiféle hivatalos megkeresés nem érkezett a magyar kormányhoz Svédországból - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-vel arra reagálva, hogy lapértesülés szerint a Gripen beszerzések ügyében a svéd ügyészség Magyarországra is kiterjesztené a vizsgálatát.
Thomas Bach, a Német Olimpiai Bizottság (DOSB) elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke arra buzdítja a nemzetközi sportági szövetségeket, illetve a versenyek szervezőit, hogy a jövőben nem ajánljanak fel pénzdíjakat világrekordokért.
A közlekedési minisztérium novemberi ígérete szerint vasárnaptól, tehát az új vasúti menetrend hatályba lépésének napjától, a vonatok mellett távolsági buszok is járnak azon a 12 bezárásra ítélt szárnyvonalon, amelyek üzemeltetéséért egyelőre nem jelentkeztek az érintett önkormányzatok. Négy szárnyvonalon azonban a szaktárca péntekig sem rendelte meg a párhuzamos buszjáratokat.
Az újonc Karlsruhe 2-2-es döntetlent játszott a Bochum otthonában a német labdarúgó Bundesligában. A vendégek magyar válogatott középpályása, Hajnal Tamás a 24. percben eredményes volt.
Az MSZP megyénként tárgyalna az egészségbiztosítási reformról a szakszervezetekkel. Erről Nyakó István, az MSZP szóvivője számolt be szombaton. A pénteki megyei elnöki értekezleten a jelenlévők egyhangúlag elfogadták azt a javaslatot, miszerint a megyei vezetők a következő időszakban az MSZP-t megkereső szakszervezetekkel konzultáljanak az egészségbiztosítási törvényjavaslatról - közölte a…
Tizenkét körözött személyt fogtak el a rendőrök a Nyíregyházán és környékén szombat hajnalig tartó közbiztonsági akció eredményeként - közölte az MTI-vel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
Letartóztatási parancsot adtak ki Daniel Baldwin ellen, mert nem jelent meg a Los Angeles-i bíróságon, ahol be kellett volna számolnia a kábítószer elvonó kúrájáról.
Magas volt, erőteljes, férfiasan jóképű, pokoli energia áradt belőle a színpadon, rekedtes orrhangjával különleges színfoltot jelentett a soulzene palettáján. Mindössze 26 évet élt, hatása a fekete és a fehér zenére azonban máig tart.
A helikoptermentők feladataikat nyolc helikopterrel látják el: az öt EC-135-öst az osztrákoktól bérlik, a három AS-350-es saját tulajdonukban van - itt meg is nézheti őket
Országos kormányellenes „tüntető-találkozó” volt szombat délután a budapesti Vértanúk terén; a mintegy százötven, árpádsávos zászlót lobogtató ember különböző városokból érkezett, hogy a miniszterelnök távozását követelje.
Megtalálták az eltűnt csaknem teljesen vak 14 éves kislányt. Budapesten volt nagyszüleinél. Szombat délelőtt már elindultak vele haza, a Békés megyei Almáskamarásra - közölte a Független Hírügynökséggel a Békés megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Virág Zsuzsanna.
A szombat délután 4 órai határidőig összesen öt felülvizsgálati kérelem érkezett az Országos Választási Irodához az OVB szerdai határozatai ellen, amelyekkel hitelesítették a Fidesz népszavazási kérdéseihez összegyűjtött aláírásokat.
Szombaton délután nyilvánossá tették a Fidesz programját. A közzétételnek kampányidőszakra jellemző nagybeszédekkel adtak rangot. Bemosakodva, gumikesztyűt húzva vágtuk bele a szikét, és most jósolunk a zsigereiből. Az abból felderengő jövőképet folyamatosan frissítjük.
Az SZDSZ bízik abban, hogy a zárószavazásnál az Országgyűlés elfogadja az egészségbiztosítás reformját és nem tart attól, hogy annyi szocialista kiszavazó lesz, hogy elbukhat a törvényjavaslat - mondta Gulyás József országgyűlési képviselő, a kisebbik koalíciós párt választmánya, az országos tanács (ot) elnöke a testület szombati budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy az ot…
A szerdai kínai bányaszerencsétlenségben legalább ötven olyan munkás vesztette életét, akik föld alatt rekedt társaik megmentésére siettek, de nem voltak kiképezve a feladatra - jelentette a kínai állami sajtó szombaton.
Az SZDSZ bízik abban, hogy a zárószavazásnál az Országgyűlés elfogadja az egészségbiztosítás reformját és nem tart attól, hogy annyi szocialista kiszavazó lesz, hogy elbukhat a törvényjavaslat - mondta Gulyás József országgyűlési képviselő.
Az MSZP megyénként tárgyalna az egészségbiztosítási reformról a szakszervezetekkel. Erről Nyakó István, az MSZP szóvivője tájékoztatta szombaton az MTI-t.
A MOB szombati rendes közgyűlésén az egyik napirendi pont az elhunyt elnökségi tag, olimpiai bajnok Zsivótzky Gyula helyett egy új elnökségi tag megválasztása volt.
A tavalyi átcímkézési botrányok miatt körültekintő karácsonyi vásárlásra inti a fogyasztókat a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉBIH). Bár a szakemberek szerint az üzletekben viszonylag ritkán fordulnak elő ilyen termékek, nem árt alaposan megvizsgálni a címkéket és a csomagolásokat.
Jövőre Magyarország a 10 százalékos vízumelutasítási küszöb alá kerülhet - jelentette ki az Amerikai Magyar Koalíció év végi, Mikulás vacsoráján az Egyesült Államok budapesti nagykövete.
Elutasította a Manchester United legújabb, négy évre szóló szerződésajánlatát Wes Brown, az angol csapat védője. Brown-nak a nyáron jár le a szerződése a vörös ördögökkel, így azonban kétségessé vált a jövője. Sir Alex Ferguson, a United vezetőedzője ugyanis nem kíván neki újabb megállapodást kínálni.
Miközben a Nyugat-Dunántúli Régió valamennyi országgyűlési képviselője egyetért abban, hogy a legfontosabb célok közé sorolható a 86-os számú főút Szombathely és Győr közötti szakaszának négysávúsítása, a régió politikusai eddig mégsem voltak képesek összefogni és közösen fellépni, ez pedig hátráltatja az említett cél megvalósulását - mondta Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján Hende Csaba, a…
Szombaton mintegy 500 aktivista vonult az utcára az indonéziai Bali szigetén, hogy az ENSZ klímakonferenciával egyidőben, az éghajlatváltozás veszélyeire hívja föl a figyelmet. A demonstrálók transzparensein olyan föliratok voltak, hogy " Állítsuk meg a klíma káoszt!", vagy "A gazdag országok fizessenek".
2007. december 7-én hivatalos látogatást tett Magyarországon Viktor Zubkov orosz miniszterelnök, akit tárgyalásaira elkísért Leonyid Rejman informatikai és távközlési miniszter, a magyar-orosz gazdasági kormányközi bizottság társelnöke is.
Országos kormányellenes "tüntető-találkozó" volt szombat délután a budapesti Vértanúk terén; a mintegy százötven, árpádsávos zászlót lobogtató ember különböző városokból érkezett, hogy a miniszterelnök távozását követelje. A rendezvény az úgynevezett "Gyurcsány-futam" része volt, és azt az Árpád vérei nevű szerveződés tartotta.
Újabb fordulatot vett a nyomozás az "őrült király" halála ügyében. Egy történész ugyanis azt állítja, hogy II. Lajos, aki Bajorország világhírű mesekastélyait építtette, gyilkosság áldozata lett.
Két szolgálaton kívüli mentő mentette meg egy kétéves gyermek életét pénteken este Budapesten. A mentőszolgálatnak nem volt a közelben szabad kocsija, a két mentős pedig csak egy percnyire volt a címtől, így azonnal elindultak, hogy segítsenek a kislányon.
24 órás sztrájkot hirdetett két francia vasutas szakszervezet - közölték az érdekvédők szombaton. A munkabeszüntetéssel a tervezett nyugdíjreform ellen tiltakoznak. A vasutasok egyébként elégedetlenek az egyeztető tárgyalások menetével, ezért döntöttek a sztrájk mellett.
Az iraki rendőrség pénteken átkutatott egy falut Szaddam Husszein volt iraki elnök szülővárosának közelében, hogy kézre kerítsék a kivégzett diktátor helyettesét. A hatóság szombaton azt közölte, hogy nem sikerült elfognia Izzat Ibrahim al-Durit.
Lomnici Zoltán főbíró nem adott érdemi információt azzal a sajtóban megjelent feltételezéssel kapcsolatban, hogy Varga Zoltán lemondása hátterében bűnözői csoportok fenyegetése állna. Varga Zoltán, aki pénteken lemondott az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökhelyettesi posztjáról, távozását az ellene, illetve személyén keresztül az igazságszolgáltatás ellen indított alaptalan…
Legszívesebben a Barcelonában maradna a brazil játékmester, Ronaldinho. A 27 éves középpályás nehéz időket él meg a katalán gárdánál, egy ideje már a kezdő tizenegybe sem fér be. A spanyol média többször megszellőztette már, hogy a brazil csillag távozik a Barcától és a Milanban vagy a Chelsea-ben folytatja.
Gyurcsány Ferenc kétnapos tanácskozáson vesz részt a csehországi Ostravában, ahol a visegrádi országok miniszterelnökeivel és a szlovén kormányfõvel találkozik
Felrobbant egy vegyes tüzelésű kazán szombaton egy debreceni melléképületben. A robbanás ereje kidöntötte a válaszfalat, egy ember a kazán alá szorult.
Akárcsak kedden, ezúttal is voltak magyar gólok az angol labdarúgó-másodosztályban. A leggólerősebb Buzsáky Ákos volt, aki kétszer is bevette a Scunthorpe hálóját. Gera Zoltán gólt rúgott, Fülöp Márton pedig kapusként gólpasszt adott.
Egy ország, ami kicsit nagyobb, mint Magyarország és körülbelül ugyanannyi lakosa van. Egy város, amit majdnem elpusztított egy földrengés. Települések, ahol nemcsak belül csempézik a házakat. Tíz nap pihenés egy helyen, ahol még a strandon is lehet szelektíven hulladékot gyűjteni.
Meghalt egy férfi, aki egy felrobbant kazán alá szorult szombaton késő délután Debrecenben - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
Megkezdődött Szegeden is a Szűrés az Életért Program (SZ.É.P.), már szombaton délelőtt is több ezren voltak, azért, hogy az országos szűrési akció keretein belül vércukor-, vérnyomás-, látás-, hallás-, prosztata-, melanoma-, és fül- orr- gégészeti vizsgálaton vegyenek részt.
Szili Katalin adta át a fémszerkezetek gyártásával foglalkozó Loschán Kft. és a függönykarnisokat készítő Hungária Karnis Kft. 440 millió forintos beruházás eredményeként felépített üzemcsarnokait és modern gyártóberendezéseit a baranyai Olaszban.
Két román újságíró sajátos módon tesztelte az egyik, katonai célokra is használatos bukaresti repülőtér biztonságát: az "Al-Kaida Airlines" egyenruhájába bújtak, és gond nélkül felvitték a "bombákat" az egyik repülőgépre.
Erős Magyarország címmel bemutatta programját a Fidesz. Eddig nem érkezett hivatalos megkeresés a magyar kormányhoz Svédországból a Gripen-beszerzések vizsgálatának ügyében. Vasárnap lép életbe a Volán-társaságok, a MÁV-START és a GYSEV jövő évi menetrendje. A nap hírei 2007. december 8-án, szombaton.
A Gemenci Erdőgazdaság és egy helyi borműves segítségével készült el az ország legnagyobb szabadtéri betleheme. Szekszárd főterén a 10 alakos ember nagyságú szobrok natúr fából készültek, az alapanyagot a Gemenci erdőből hozták. Három fafaragó hat hétig dolgozott rajta, teljesen ingyen.
George Bush amerikai elnök január 9. és 11. között felkeresi Izraelt és a palesztin területeket - közölte szombaton egy palesztin tisztviselő. Száeb Erakat palesztin főtárgyaló a Palesztina Hangja rádióállomásnak szombaton kijelentette: Bush útjára január 9-11. között kerül sor.
Az egészségbiztosítási törvényjavaslatban egy megtartott egységes társadalombiztosítási modell szerepel, amely a szolidaritás elvén épül fel, megtartja a nemzeti kockázatközösséget, a kötelező társadalombiztosítást, és ezen belül működnek a vegyes tulajdonú pénztárak - mondta Vojnik Mária, az MSZP szakpolitikusa szombaton.
Az Országgyűlés elnöke ellenzi és visszautasítja a Magyar Gárda Tatárszentgyörgyre tervezett vasárnapi rendezvényét, amennyiben az a félelemkeltésre irányul. Szili Katalin erről szombaton beszélt újságíróknak a Baranya megyei Olaszban.