Az SZDSZ és az MSZP nem emlékezik együtt Wittner Máriával szombaton a salgótarjáni gyásznapon, ezért még a beszéde megkezdése előtt elhagyják a megemlékezés helyszínét - közölték a helyi szervezetek vezetői pénteken. Salgótarjánban az 1956. december 8-án eldördült sortűz évfordulóján rendeznek gyásznapi megemlékezést szombaton, a gyászünnepség főszónoka Wittner Mária (Fidesz) országgyűlési…
Megbukott a drogteszten egy New York-i nyomozó. Kirúgták, de bíróságra vitte az ügyet, mert azt állítja, felesége marihuánával fűszerezte a húsgombócokat, és ő nem tudott róla.
Levágják a középső kanyar ívét, és mintegy két méterrel szélesítik a járdát a Margit híd felújítása során - derül ki a most elkészült engedélyezési tervből. A rekonstrukció 2008 telén kezdődik, másfél évig tart és több mint 12 milliárd forintba kerül. A beruházás alatt a villamosok úgynevezett repülősíneken közlekednek majd.
A közös oktatás lehetőségeiről és az eddiginél is szorosabb együttműködésről állapodott meg pénteken az Adó- és Pénzügyi Ellenőrző Hivatal (APEH) és a Rendőrtiszti Főiskola (RTF).
Az átlagos novemberi heti munkaidö a várakozásoknak megfelelöen változatlanul 33,8 órán állt. Az átlag órabérek 0,5%-kal meelkedtek, meghaladva ezzel a +0,3%-os elörejelzést a legutóbbi +0,2% után. Ezért lehetséges, hogy a Fed a jövö héten a várt 50 bázispont helyett 25 bázisponttal csökkenti alapkamatát. Az emelkedö bérek hatással vannak az amerikai polgárok fogyasztására. Az adatokra való…
Magyarország az Európai Unió egyik legnyitottabb gazdasága, ezért muszáj foglalkozni a világgazdasági környezetben bekövetkezett változásokkal - mondta Vállalkozók Napja eseményen Kádár Béla akadémikus. A gazdasági szakember szerint a szakképzettség az egyik legfontosabb dolog a fejlett államok gazdasága számára.
A Trenkwalder-Multiman munkaerő-kölcsönző cég előrejelzése szerint jövőre is jelenlegihez hasonló tendenciák lesznek uralkodóak a belföldi munkaerőpiacon: kevés lesz a piacon a szakképzett munkavállaló és az emberek még 2008-ban sem szívesen változtatnak lakóhelyet egy jobb állás kedvéért.
Az év elején tervezett közel egymilliárdos hiánynál jóval kisebb deficittel zárja ez évet a Zala Megyei Önkormányzat - hangzott el pénteken a megyei közgyűlésben.
A CAD-JPY ma nyereségekre tett szert. A DAX hamarosan elérheti a 8.000-es értéket. Az amerikai tözsdéken is erösödés mutatkozott. Ezzel ismét vonzóvá váltak a carry-trade-ek. Ha erösödés mutatkozik a részvénypiacon, az esetek 75%-ában a CAD-JPY árfolyama is emelkedik. Ma is ez az eset áll fenn. Ellenállás 111,55-nél és 112,00-nél, míg támogatás 109,72-nél van. In-GFX
Egy Szőnyi István festmény, egy középkori Madonna szobor és egy 18. századi olasz komód érte el a maga műfajában a legmagasabb leütést a Nagyházi Galéria monstre árverésének első három napján kedden, szerdán és csütörtökön, amikor 1100 tételt vittek kalapács alá.
Ausztria és Németország után a magyar, a szlovák, a cseh és a szlovén piacon is megjelent az osztrák Aheadmedia H.O.M.E. című design- és stílusmagazinja. A kiadó pályázaton választotta ki a magyarországi pr-ügynökséget.
Legalább 7-10 nap szükséges a csütörtök esti ukrajnai gázvezeték robbanás okozta károk helyreállításához-közölte a Haftohaz Ukrajini ukrán nemzeti gáz- és olajipari vállalat. A detonáció következtében a legfrissebb jelentések szerint 30 méter átmérőjű és 5 méter mély kráter keletkezett a helyszínen, s mintegy 30 méternyi szakaszon megsérült az 1420 milliméter átmérőjű cső.
Még be sem mutatták, ám a hírek szerint már is mind egy szálig elkelt a Bugatti Veyron Targa. A nyitható tetejű szuper-sportautóból mindössze 80 példány készül, végsebességében viszont erősen alulmarad a kupé változattal szemben.
Budapesten ülésezett az Európai Katolikus-Ortodox Fórum előkészítő bizottsága; a találkozást eredményesnek ítélték a delegációk - tudatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
A TriGránit Csoport a következő években két jelentős mértékű városfejlesztési beruházást valósít meg Szentpétervárott - erről írt alá megállapodást a magyar-orosz kormányközi bizottság budapesti talál...
Igazi sztárparádé gyűlt össze egy most megjelent szakácskönyv premierjén pénteken délben: az Új idők régi receptjei című kötet igazi, klasszikus szakácskönyv, fotók nélkül, több száz recepttel.
Nem sikerült áthidalni a NATO és Oroszország közötti szakadékot a NATO-orosz tanács pénteki brüsszeli ülésén - közölte újságírókkal James Appathurai, a NATO szóvivője. Mint elmondta, mind Koszovó, mind a CFE-szerződés, mind pedig a rakétavédelem témájában fennmaradtak a mély nézeteltérések az észak-atlanti szövetség és Moszkva között.
Továbbra is töretlen az arany augusztus 17-i emelkedö trendje. A Fed jövö heti kamatdöntésénél 25 bázispontos kamatcsökkentéssel számolnak. A dollár emiatt elöbb-utóbb nyomás alá kerülhet, ami miatt emelkedhetnek a nemesfém jegyzései. A nemesfémet 798,88 dolláron jegyzik. Ellenállások 802,85-nél és 810,00-nél, míg támogatások 796,20-nál és 785,04-nél találhatók. In-GFX
Elégedetlen az egészségbiztosítási reformjavaslattal az Orvostechnikai Szövetség. A szervezet főtitkára szerint a kormány nem rendezte megnyugtatóan a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásának ügyét.
A tavaly bevezetett szigorú költségvetési szabályok ellenére 754 millió euróra (200 milliárd forintra) rúg az olasz első osztályú labdarúgócsapatok adóssága - jelentette be a gazdasági minisztérium.
Oslóba érkezett pénteken Al Gore. A politikus hétfőn veszi át a Nobel-díjat. Az idei békedíjat a volt amerikai alelnöknek és az ENSZ tudóscsoportjának ítélték megosztva, a globális felmelegedéssel kapcsolatos figyelemfelkeltő munkájukért.
Átadták az I. Nemzeti Fejlesztési Terv legnagyobb egészségügyi beruházását, az észak-alföldi és az észak-magyarországi régiók szív- és érrendszeri és onkológiai egészségcentrumát pénteken Debrecenben, amelynek összköltsége több mint 12 milliárd forint volt.
Az Alfa Busz Kft. vezetése 50 elővárosi és távolsági busz eladásáról írt alá egy körülbelül 9 millió eurós szerződést az oroszországi Leningrád-megye kormányzóságának vezetőivel
Minden tizedik balesetnél légi mentésre van szükség - mondta Túri Péter, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Légimentő Kht. ügyvezető igazgatója a budaörsi repülőtéren tartott pénteki sajtótájékoztatóján.Ismertetése szerint az utóbbi hetekben a légi mentés nehézségeiről értesült a közvélemény.
A Monetáris Tanács legutóbbi kamatdöntő ülésén hárman szavaztak a jegybanki alapkamat 25 bázispontos csökkentésére és kilencen a kamat szinten tartására
BUDAPEST – Gáspár Lacinak (28) mostanában egy szusszanásnyi ideje sincs, épp ezért örül azoknak a hétvégéknek, amikor kevesebb a munka, mint általában. A legutóbbi például ilyen volt, jutott idő bevásárolni, egy kicsit játszani a kedvenc autós játékával, de főleg a kislányával, Mirivel töltött napnak örült a legjobban.
Rájár a rúd a liverpooli futballistákra. Másfél év leforgása alatt a holland légiós Dirk Kuyt az ötödik a vörös ördögök együttesében, akinek a lakását kirámolták.
Reggel fél öt és hat óra között ritkítaná a kisföldalatti járatait a Budapesti Közlekedési Zrt. - hangzott el a társaság pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
A Budapesti Közlekedési Zrt. négy szakszervezete december 17-én 9 órás sztrájkot tart - értesült az MTI.A munkabeszüntetést a négy érdekképviselet december 17-én üzemkezdettől déli 13 óráig hirdette meg - derül ki a szakszervezetek Antal Attila vezérigazgatónak küldött, s az MTI birtokába került leveléből.
Az Interactive Brokers nyerte el a legnagyobb forgalmú brit befektetési magazin, az Investors' Chronicle olvasóinak szavazatai alapján odaítélt 2007-es "Legjobb nemzetközi bróker ár szerint" (Best International Stockbroker by Price) díjat.
Grammy-díjra jelölték az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó Barack Obamát, csakúgy mint legfőbb párton belüli vetélytársának, a jelöltségért folytatott versenyben jelenleg vezető Hillary Clintonnak a férjét, Bill Clinton volt amerikai elnököt. Egy másik amerikai ex-elnök, Jimmy Carter szintén a Grammy-jelöltek között szerepel. Valamennyien a hangos könyvek Grammyjére kaptak…
Öt évre szóló együttműködési megállapodást írtak alá a magyar ás az orosz légiközlekedési iparág meghatározó szereplői a magyar-orosz kormányközi konzultáció keretében
Az elmúlt évtizedek során jelentősen csökkent a rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) állománya Magyarországon, számát ötszáz példánynál is kevesebbre becsülik. A faj végleges eltűnésének megelőzését céljául kitűző, uniós támogatással megvalósuló programról pénteken tartottak sajtótájékoztatót Budapesten.
Mióta az ezüst november 7-én új abszolút csúcsot ér el 16,26 dollárnál, nagy konszolidációra került sor a nemesfémnél, melynek felsö oldala 14,60-nál fut. Az érték átlépése esetén a 15,00-ös érték lehet a cél. Támogatások 14,29-nél és 14,11-nél találhatók. Amíg 14,11 fölött marad az árfolyam, kedvezöek maradnak a kilátások. A konszolidáció után ismét emelkedhet az ezüst árfolyama, és középtávú…
Műanyagzsákba rejtőzve jutott be egy casablancai börtönben raboskodó szélsőséges iszlamista terrorista cellájába egy fiatal marokkói nő, és több mint egy órát töltött ott, mielőtt felfedezték az őrök - írták meg a marokkói lapok.
Ismertségnövelő DM-akciót indított a Reddot fotóügynökség. A Twist Reklámügynökség ötlete alapján egy maroknyi szénakazlat és benne egy elrejtett tűt küldtek a reklámügynökségeknek és designstúdióknak. Az üzenet az volt, hogy amilyen könnyen megtalálták a tűt a címzettek, ugyanolyan könnyen tudnak a cég adatbázisában rálelni a legideálisabb fotóra.
Nicolas Sarkozy francia elnök Párizsban fogadja hétfőn Moamer Kadhafi líbiai vezetőt - jelentette be pénteken a francia elnöki hivatal. A közlemény szerint Kadhafi ötnapos látogatásra érkezik a francia fővárosba, kétszer találkozik Sarkozy-vel, és ellátogat a parlament alsóházába is.
Elvileg már februárban meg lehetne tartani a Fidesz és a KDNP által kezdeményezett népszavazást, az InfoRádió által megkérdezett választási szakértő szerint azonban sokkal valószínűbb, hogy áprilisban vagy csak nyáron lesz a referendum.
Bartha Sylviát ismét láthatják az RTL Klub nézői. A csinos műsorvezető négy évvel ezelőtt vett búcsút a csatornától, azóta két kislánya született. Sylvi azt mondja, eddig nem fért bele az életébe a televíziózás, annyira kicsik voltak a gyermekei, most viszont örömmel mondott igent az RTL Klub felkérésére.
Közös állásfoglalást írtak alá az öt parlamenti párt, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) meghatalmazott képviselői a színesfémlopás felszámolása érdekében pénteken Budapesten.
A Legfelsőbb Bíróság (LB) helybenhagyta az Országos Választási Bizottságnak (OVB) a Fidesz és a KDNP népszavazási aláírásait hitelesítő döntését - közölte a testület.
A határon inneni és túli magyar méhészek, mézeskalácsosok, népművészek és hagyományőrzők találkozójára kerül sor december 7-9. között a budai Várban, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában. A székház aulájában finom mézillat terjeng: mézgyertyák, mézes sütemények, üveges mézek a legkülönlegesebb fajtákban, mézből készített kozmetikumok.
Jövő hétfőtől a németországi Lidl és Kaufland üzleteiben elektromos energiát is lehet vásárolni. A két diszkont üzletlánc az E.ON csoport februárban létrehozott "fapados" leányvállalatával, az "E ...
A Crvena zvezdánál tartott hatósági vizsgálat után a rendőrség pénteken letartóztatta Zoran Damjanovicot, a belgrádi labdarúgóklub főtitkárát. A szerb állami televízió (RTS) értesülése szerint az együttes vasárnapi mérkőzése után - amikor is a szurkolói zavargásokban egy rendőr életveszélyesen megsérült - indított a klub ellen vizsgálatot a belügyminisztérium.