András Sándor és Forgách András részesül ebben az évben Füst Milán prózaírói díjban. Az elismeréseket és a díjjal együtt járó 200 ezer forintos pénzjutalmat pénteken délután öt órakor vehetik át a díjazottak.
Hiller István oktatási és kulturális miniszter hivatalában fogadta Andrej Buszigin orosz kulturális és tömegkommunikációs miniszter-helyettest december 6-án, csütörtökön, pénteken pedig Furszenko Andrej Alekszandrovics oktatási miniszterrel folytat megbeszélést a Parlamentben. A találkozókra a magyar-orosz kormányközi konzultáció keretében kerül sor.
A Győr Symphonic Band december 11-én, kedden 18 órától tartja hagyományos, belépődíj nélküli karácsonyi koncertjét a Széchenyi István Egyetem Hangversenytermében (egykori zsinagóga).
A tiszafüredi városi sportcsarnokban rendezik meg szombaton és vasárnap az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságát, az ob utáni legfontosabb hazai egyéni versenyt.
Fürdőruhában és alsóneműben kocogó Mikulások lepik el vasárnap kora délután Budapest belvárosát. A jótékony célú Mikulás-kocogás bevételét ezúttal a jövő évi Paralimpiára készülő fiataloknak ajánlják fel.
A Szegedet a nagylaki határátkelőhellyel összekötő M43-as autópálya megépítését és a 43-as út forgalombiztonságának javítását sürgette Makón Márton Imre, a Fidesz helyi önkormányzati frakciójának vezetője pénteken.
A koszorúér-betegség megjelenését, előrehaladását elősegítő kockázati tényezők - a magas vérnyomás és vérkoleszterin, a cukorbaj, túlsúly és mozgáshiány - a valós korunknál is gyorsabban öregítik a szívünket, és ha ezt tudjuk, jobban vigyázunk magunkra - állítják kanadai kutatók.
Júliusban hosszú távú csökkenö trend alakult ki az USD-JPY-nál, mely október közepén felgyorsult, és 111,50-nél fut. Ennél az értéknél döl el a devizapár további sorsa. Ha tartósan átlépik a 111,50-es értéket, 112,86-ra emelkedhet az árfolyam. Máskülönben tovább folytatódhat a csökkenö trend. Támogatások 111,14-nél és 110,57-nél találhatók. In-GFX
"Soha nem voltam különösebben jó semmiben" - árulta el Victoria Beckham az amerikai Elle magazinnak."Kezdettől fogva világos volt, hogy nem én leszek a legjobb énekes vagy a legjobb táncos vagy a legjobb színész" - mondta a Spice Girls 33 éves énekesnője.
Mikor nevezhető az otthon egészségesnek? Legelőször is akkor, ha tiszta. De sokszor hiába takarítunk, mert alighogy elkészültünk, az az érzésünk támad, hogy máris minden csupa por. A hathatós és tartós portalanításhoz ajánlunk az alábbiakban néhány kitűnő fegyvert.
Az autóipar felvirágzását követően Szlovákiában most a cipőgyártási ipar panaszkodik, hogy drasztikus a hiány jól képzett szakemberekben. A jó cipészek kivándorolnak az Európai Unió országaiba, ahol magasabb munkabérekért dolgozhatnak.
Holtan találták saját úszómedencéjében Oleg Zsukovszkijt, a VTB bank ügyvezető igazgatóját Moszkva melletti házában. A bankár keze és lába meg volt kötözve, így találtak rá a medence vizében.
A kínai tornász-válogatott edzőinek néhány napon belül írásban kell ígéretet tenniük arra, hogy versenyzőik nem sérülnek meg a jövő nyári, pekingi olimpia előtt.
Ismét szemét került a Tiszába, ez is Ukrajnából érkezett, és ugyanúgy mint az előző, 20-30 kilométer hosszan terül el a vízen. A szemét most is a Bodrogon keresztül került a folyóba, akárcsak a hét elején – mondta Csont Csaba, a Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője.
Lapunk értesüléseivel ellentétben úgy tűnik, mégsem a Trigránit Kft. multimillirádosa lesz a fehérvári futballcsapat megmentője. Így továbbra is kérdéses, hogy megmenekül-e a válságban lévő klub.A támogatásról szóló hírt Demján Sándor képviselője cáfolta lapunknak.
A közelmúlt két legjobb magyar játékosa, Noszály Sándor és Sávolt Attila is játszik a II. KENÓ Nemzetközi Teniszgálán, amelynek a Syma Sport- és Rendezvényközpont ad otthont hétfőn 18 órától.
Az EU-tagállamok továbbra sem tudtak megállapodni a több mint három éve húzódó munkaidő irányelvről, amelynek legellentmondásosabb pontjai a 48 órás munkahét alkalmazása alóli kimaradás, illetve a kikölcsönzött munkaerő.
Profi ökölvívó világbajnokunk, Erdei Zsolt vasárnap új vizekre evez. Fogathajtó lesz. A hétvégi lovasünnepen igyekszik bizonyítani, hogy nemcsak a ringben, hanem a bakon ülve az akadálypályán is otthonosan mozog. Igaz fél a lovaktól.
Az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi, 15. fordulójában az éllovas Internazionale és első számú üldözője, az AS Roma akár még jobban elléphet a mezőny többi részétől.
A Szegedet a nagylaki határátkelőhellyel összekötő M43-as autópálya megépítését és a 43-as út forgalombiztonságának javítását sürgette Makón Márton Imre, a Fidesz helyi önkormányzati frakciójának vezetője pénteken.
Az Alfa Busz Kft. vezetése 50 elővárosi és távolsági busz eladásáról írt alá egy körülbelül 9 millió eurós szerződést az oroszországi Leningrád-megye kormányzóságának vezetőivel
Tévé 1000,- forintért, és mellé számtalan csatorna. Amelyet nézhetünk reggel, este, napközben. Ébredés után vagy lefekvés előtt. Egyedül, a kedvessel, a családdal…
Elloptak egy bankautomatát péntek hajnalban Győrben, a Répce utcai hipermarket előteréből. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint a zárt, fotocellás ajtót betörték, majd az egész berendezést valószínűleg autóra emelték, és elvitték. A betörés hajnali három óra körül történhetett, szemtanúk szerint egy fekete kocsi járt hajnalban a környéken.
Nem kancelláriaminiszterére, hanem Veres János pénzügyminiszterre bízza helyettesítését karácsonyi szabadsága alatt a miniszterelnök. Sajtóinformációk szerint azért, mert távolléte alatt a pénzügyminiszternek meg kell egyeznie az SZDSZ-el az új adócsomagról.
Újabb szeméthullám vonul le a Tiszán, ez is Ukrajnából érkezett, és ugyanúgy mint az előző, 20-30 kilométer hosszan terül el a vízen. A szemét a Bodrogon keresztül került a folyóba most is, akárcsak a hét elején - mondta a Független Hírügynökségnek Csont Csaba, a Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője.
Októberben havi szinten 4,0%-kal emelkedtek a német ipari megrendelések, meglepetést okozva ezzel. A szeptemberi értéket ráadásul felfelé módosították. Ha nagymértékben emelkednek havi szinten az ipari megrendelések, akkor általában kedvezö ipari termeléssel lehet számolni, így nem kizárt, hogy kellemes meglepetést okoznak a 12.00 órai adatok, melyeknél +5,9%-os értékkel számolnak a legutóbbi…
Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) irányító testületének tagjává választotta egy évre Rudi Zoltánt, a Magyar Televízió (MTV) elnökét a szervezet közgyűlése. A szervezet 1950-es megalaku...
Bejelentette visszavonulását Alexandr Vinokurov, kazah kerékpáros pénteken. A 34 éves versenyzőt csütörtökön tiltotta el egy évre a kazah kerékpárszövetség, miután megbukott egy doppingvizsgálaton az idei Tour de France-on.
A SPORT1 Televízió 3 évre megszerezte a teniszezők ATP Masters sorozatának közvetítési jogát, és három éven át továbbra is a SPORT1 és a SPORT2 közvetítheti a wimbledoni tornát. Így 2008-tól a SPORT TV közvetíti a teniszezők legrangosabb Grand Slam-tornáját és a legjelentősebb tornasorozatot is.
A január 29. és február 5. között zajló 39. Magyar Filmszemlén nem lesz nyitófilm - nyilatkozta pénteken délelőtt a szemletanács elnöke. Herendi Gábor elmondta: ezen már nem változtat a szemletanács.
Két angol orvosban és egy új orvosi eljárásban reménykedhet az a férfi, akinek már szinte a teljes arcát beborítja egy évtizedek óta növekedő daganat. A tumor a portugál férfi egyik szemét már régóta eltakarja, újabban azonban már a légutakat is veszélyezteti, így élete közvetlen veszélybe került.
A Vidék Párt (MVPP) elnökének meghívására 2007.december 6. napján találkozott a Független Kisgazdapárt mintegy félszáz,-az elmúlt két évtized vidék politikáját meghatározó-politikusa.A rendezvényen részt vett Dr. Torgyán József a MMM elnöke,Lányi Zsolt, Csúcs László.
Az EUR-GPP-t 0,7192-ön jegyzik. A 0,7202-es érték alá való visszaeséssel lehetségesek a veszteségek 0,7173-ig, vagy 0,7165-ig. 3 nyereségekkel teli nap után ma tipikus konszolidációra került sor a devizapárnál. In-GFX
A kormány alkalmatlansága és felelőtlensége miatt jövőre több lépésben, 17 százalékkal emelkedhet a gáz ára - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója. A politikus a Népszabadságban megjelent információkra hivatkozott, amelyek szerint a januári 5 százalékos gázáremelés után, áprilisban 7,5 százalékkal, nyáron pedig újabb 4,5 százalékkal emelkedik majd a gáz ára.
A Szegedet a nagylaki határátkelőhellyel összekötő M43-as autópálya megépítését és a 43-as út forgalombiztonságának javítását sürgette Makón Márton Imre, a Fidesz helyi önkormányzati frakciójának vezetője pénteken.
December 7-én Miskolczi József polgármester és Márta Irén, a Holcim Hungária Zrt. kommunikációs igazgatója ünnepélyes megnyitóját követően az Eternit lakótelepi gyerekek birtokba vehették várva várt új játszóterüket Nyergesújfalun.
Kegyetlen kínvallatások videófelvételeit törölte a CIA - ismerte el az amerikai hírszerző szervezet. A CIA szerint ugyanis azokra nem volt szükség a nyomozáshoz, a képek alapján azonban titkosügynököket lehetett volna azonosítani.
A szerb külügyminiszter megpróbálja rábeszélni az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjait, hogy adjanak több időt a Koszovó jövőbeli jogállásáról folyó tárgyalásokra és hogy a kompromisszum érdekében nyitott végű maradjon a tárgyalási folyamat.
Horvátország Gotovina tábornok ideiglenes szabadlábra helyezését kéri a Hágai Törvényszéktől. Zágráb tévedésnek tartja a bírói testületnek azt a megállapítását, amely szerint Horvátország nem képes szavatolni, hogy pere kezdetére a háborús bűnök elkövetésével vádolt horvát tábornok visszatér Hágába.
Lendvai Ildikó szerint nem a Magyar Szocialista Párt támogatottsága csökkent, csak egyre kevesebben merik vállalni, hogy baloldaliak. Az MSZP frakcióvezetője ezt a reformoknak tulajdonítja, és annak, hogy a baloldali érzelmű emberek sem értik, valójában mit miért csinál az MSZP.
Fürdőruhában és alsóneműben kocogó Mikulások lepik el vasárnap kora délután Budapest belvárosát. A jótékony célú Mikulás-kocogás bevételét ezúttal a jövő évi Paralimpiára készülő fiataloknak ajánlják fel.
Julia Roberts ki nem állhatja Angelina Jolie-t. A két Oscar-díjas színésznô között feszülô ellentétrôl eddig csak a barátok tudtak, ám egyikük most kitálalt a National Enquirer magazinnak.
Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) irányító testületének tagjává választotta egy évre Rudi Zoltánt, a Magyar Televízió (MTV) elnökét a szervezet közgyűlése. Az előző napi genfi döntésről pénteken, közleményben tájékoztatta az MTI-t a közszolgálati médium.
Több száz amfetamin tablettát és kisebb mennyiségű marihuánát találtak a Békés megyei rendőrség kommandósai két férfinél Szegeden, csütörtök este egy rajtaütésen. A rendőrök egy novemberben indított nyomozás után jutottak el a kábítószer terjesztőkhöz.