2007. december 4. kedd

dec. 4
16:23
Megszámolták a Fidesz aláírásait: vélhetően megvan (Privátbankár)
Összeszámolta a Fidesz három népszavazási kezdeményezésében összegyűjtött aláírásokat az azzal megbízott hivatal; az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdán ül össze. A hivatal többszöri kérdésre ...
dec. 4
16:24
Irán: kellenek a szankciók (HírExtra)
Bár 16 amerikai hírszerző ügynökség azt állítja, hogy Irán 2003 -ban leállította nukleáris fegyverprogramját és azóta nem indította azt újra, Párizs és London a szankciók fenntartását és a politikai nyomás fokozását kérik. Szerintük ugyanis a perzsa állam atombombát akar előállítani.Teherán kedden győzelemnek értékelte a váratlan fordulatot.
dec. 4
16:25
Három év alatt 8,8 milliárd forint jut négy egészségügyi programra (Infostart)
Az elkövetkező három évre 8,8 milliárd forint európai uniós pénz jut négy kiemelt egészségügyi programra. A kormány döntése értelmében a pénzt a Szent Imre kórház és az Uzsoki utcai Kórház rekonstrukciójára, a mentésirányítás fejlesztésére, és egy egységes adatbázis kiépítésére fordítják, amely rögzíti, hogy az országban hol, hány orvost, és szakdolgozót foglalkoztatnak. A Fidesz szerint ezek a…
dec. 4
16:25
Halálos áldozatokat követelt az ítéletidő (Infostart)
Hurrikán erejű szelek, viharok söpörtek végig az Egyesült Államok két északnyugati államában, Oregonban és Washingtonban; a szélsőséges időjárás eddig négy emberéletet követelt.
dec. 4
16:26
Vége a fesztiválnak (HírExtra)
Befejeződött a budapesti Kortárs Drámafesztivál; a szervezők tervei szerint az eddig kétévente rendezett eseményt a jövőben minden esztendőben megtartanák. Fodor Krisztina sajtóreferens beszámolt arról, hogy a 6. alakalommal megrendezett fesztivált nagy érdeklődés kísérte, még olyankor is sokan nézték a darabokat, amikor egy időben két előadás szerepelt a programon.
dec. 4
16:27
Brutálisan megverte, majd kirabolta a hajléktalanokat egy házaspár (Blikk)
dec. 4
16:27
Bonnie és Clyde akcióban (HírExtra)
Az elmúlt hónapokban legalább tíz-tizenöt embert - főként hajléktalanokat - támadott meg és rabolt ki egy kaposvári házaspár a Somogy megyei városban. Áldozataikat mindig könnygázzal fújták le, egyik férfi ettől majdnem teljesen megvakult. Volt akitől csak elvették az értékeit, mást pedig vascsővel ütöttek. Már mindketten előzetes letartóztatásban vannak.
dec. 4
16:28
Pakisztánban fejleszt a Mol (Privátbankár)
A Mol pakisztáni egysége 260 millió dollárt fektet be a jövő év végéig pakisztáni gázmezők fejlesztésébe az Afganisztánhoz közel eső területeken - idézte egy interjúban a Dow Jones Fehér Jánost, a Mol...
dec. 4
16:29
Túl kicsik a stadionok (HírExtra)
Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, túlságosan kicsik a stadionok, melyekben a jövő évi, osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokság mérkőzéseit játsszák. A szakvezető kiemelte Klagenfurtot, csapata ugyanis ott lép pályára az első két alkalommal.
dec. 4
16:32
EUR-USD A kamatok a fö téma (HírTV)
Tovább fokozódott az EU-s infláció. Októberben havi szinten 0,6%-kal emelkedtek a termelöi árak, miután szeptemberben még +0,4%-os értékröl adtak számot. Éves szinten 3,3%-os drágulás mutatkozott a legutóbbi +2,7% után, meghaladva ezzel a +0,4%-os, illetve +3,0%-os elörejelzést. Az adatok után ma ismét a kamatok lettek a fö téma. Középtávon változatlan 4,00%-os alapkamattal kell számolni, míg a…
dec. 4
16:32
Hol volt öt évig? (HírExtra)
A londoni rendőrség még mindig nem tudja pontosan, mi történt azzal a férfivel, aki eltűnése után öt és fél évvel pár napja besétált egy őrszobára. John Darwinról azt hitte a családja, hogy a tengerbe fulladt, amikor még 2002-ben Hartlepool közelében megtalálták darabokra tört kenuját.
dec. 4
16:34
Meztelenül ment dolgozni a tűzoltóparancsnok- helyettes – fotóval (BorsOnline)
Anyaszült meztelenül, tűzoltósapkában ment dolgozni egy amerikai férfi. Kennteh Rowe viccnek szánta a történetet, mondván, így ünnepelte meg nyugdíjaztatását.
dec. 4
16:34
38 maffiózót fogtak el Szicíliában (HírTV)
Az olasz rendőrség 38 feltételezett maffiózót fogott el a szicíliai Cataniában - jelentette be Santantonio város rendőrfőnöke kedden. Az elfogott bűnözőket zsarolással, fegyveres rablással és drogcsempészettel vádolják, mindannyian a Santapaola-klán tagjai.
dec. 4
16:36
Milyen a személyisége? A monitor megmondja! (Piac és Profit)
Az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb magyar innovációja, a FaceReading, egy mesterséges intelligenciára épülő technológia, amelynek segítségével másodpercek alatt nagy pontossággal állapítható meg bárki személyisége és alapvető viselkedési jellemzői. A világújdonság mérföldkövet jelent a humánerőforrás menedzsmentben, hatékonyan segítve többek között a kiválasztást, a kompetencia elemzést, a…
dec. 4
16:37
Csepelen folytatják (HírExtra)
A BKSZ Kht. és a VOLÁNBUSZ Zrt. együttműködésének keretében a 10-es út után a Csepel-sziget térségében közlekedő elővárosi járatok vonalszámozását is bevezetik, e térségben is megkönnyítve a fővárosi és agglomerációs lakosok számára az utazási lehetőségek közötti tájékozódást.
dec. 4
16:39
Eltűntek a vevők, olcsóbbak lesznek a lakások (Privátbankár)
Szakértők szerint, míg korábban egy jó ingatlanra 10-15 vevőjelölt is volt, most 2-3 jelentkező akad csak, és a kereslet csökkenése lejjebb szorítja az árakat
dec. 4
16:39
Mikola: Ez szégyen (HírExtra)
Mikola István (Fidesz) szerint szégyen, hogy a rossz döntések kommunikációjára 250 millió forintot kíván fordítani az egészségügyi kormányzat, ahelyett, hogy kijavítaná ezeket a hibákat, miközben kritikus területeken "úgy kell összekoldulni" módosító indítványokkal a hasonló nagyságrendű forrásokat.
dec. 4
16:43
Planetáriumot avattak (HírExtra)
Magyarország harmadik planetáriumát avatták fel, 30 millió forintos beruházás nyomán kedden az egri Eszterházy Károly Főiskola csillagvizsgálójában.
dec. 4
16:43
Carlos Santana lesz jövőre a Kapcsolat koncert sztárvendége (Blikk)
dec. 4
16:43
Stagnál az oktatási rendszer? (HírTV)
Gyakorlatilag nincs változás a magyar diákok PISA-felmérésen elért eredményeiben az előző, három évvel ezelőtti vizsgálathoz képest - adta hírül az MTI az oktatási tárca keddi budapesti sajtótájékoztatóján elhangzottakat.
dec. 4
16:43
Horváth Ágnes: 8,8 milliárd négy egészségügyi programra (Alternatív Energia)
Az elkövetkező három évre 8,8 milliárd forint európai uniós pénz jut négy kiemelt egészségügyi programra - jelentette be az egészségügyi miniszter kedden Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón. A pénzből a fővárosi Szent Imre és az Uzsoki utcai kórház felújítását, a mentésirányítás fejlesztését kívánják elvégezni, valamint kialakítanak egy egységes egészségügyi humánerőforrás-nyilvántartást -…
dec. 4
16:44
Euró: se le, se fel (Privátbankár)
Csekély forgalom mellett minimális árfolyamváltozások jellemezték a bankközi devizakereskedelmet kedden, mind a forint, mind regionális társdevizái esetében. Az euró árfolyama délután négy óra fel...
dec. 4
16:48
Irak hosszabbítást kér (HírExtra)
Az iraki kormány kedden úgy határozott, hogy kéri az ENSZ-től az országban állomásozó többnemzetiségű erők mandátumának még egy utolsó, jövő év végéig történő meghosszabbítását - közölte a bagdadi kormányszóvivő.
dec. 4
16:48
175 milliós bírság a Csillagszóró hadművelet által (HírTV)
Több mint 175 millió forint bírságot szabtak ki az elmúlt egy hétben a Csillagszóró hadművelet során. A hatóságok karácsony előtti közös razziája november 22-én indult. A hétfőig összegyűlt adatokat értékelték, a keddi kormányszóvivői tájékoztatón hozták nyilvánosságra az erről szóló részjelentést. Eszerint a különböző bírságok közül munkaügyit szabtak ki a legtöbbet az elmúlt héten, majdnem 106…
dec. 4
16:50
Retro modellek hódítanak a kifutón (Blikk)
Budapest – Nem minden divattervező szereti a csontsovány, divatos modelleket, sőt néhányan kollekciójuk bemutatásához kifejezetten nőies, többgyermekes anyukákat kérnek fel. Borszéki Zita divattervező ruháit a diplomatafeleségeknek, üzletasszonyoknak ajánlja, nem kétséges, hogy ezeket bemutatni nem a divatos, sovány fiatal modelleken a legideálisabb, hanem a kifutók ma már negyvenes éveiket…
dec. 4
16:50
Folytatódik a sztrájk (HírExtra)
A Munkástanácsok Országos Szövetsége december 4-i Szövetségi Tanács ülésén a sztrájkok további folytatásáról döntött. A Munkástanácsok Szövetségi Tanácsa 2007. december 4-i rendkívüli ülésén értékelte a november 10-i és november 21-i megmozdulásokat. Határozott arról, hogy a nyomásgyakorló akciókat folytatni kell.
dec. 4
16:52
Sajátos bormarketing Tokajért - reggelihez és előételhez kínálják (Infostart)
Sajátos közösségi bormarketingbe kezdett öt tokaji pincészet a tokaji bor ismertségének fokozásáért - jelentette be Zwack Izabella, a Dobogó Pincészet tulajdonosa a kezdeményezők képviseletében újságíróknak kedden, Budapesten.
dec. 4
16:53
Kritizálja a Chelsea edzéseit (HírExtra)
Florent Malouda, a Chelsea labdarúgója szerint csapatánál "borzasztóak" az edzések, bizonyos játékosok étrendje pedig minősíthetetlen.
dec. 4
16:53
ACG.Hey, Scholz & Frends - fair play? (Kreatív Online)
A Scholz & Friends reklámügynökség 15 millió forintot követel ACG.Hey-től, mert szerintük a Miniszterelnöki Hivatalnak (MeH) készített Fair play kampányban ellopták egy korábbi promóciós szpotjuk ötletét. Az ACG.Hey szerint a vádak megalapozatlanok, mert bár valóban ugyanaz a színész szerepel mindkét filmben, de a két reklámot nem lehet összehasonlítani.
dec. 4
16:53
Új életet kezdett Ken Hensley (Blikk)
dec. 4
16:53
Másodszor raboltak ki egy fővárosi patikát (HírTV)
Négy nap alatt másodszor raboltak ki egy patikát a főváros XIII. kerületében. A Váci úton lévő gyógyszertárba este 7 óra után ment be egy férfi.
dec. 4
16:54
"Pontszigorításnál többet érne 30 kilométerenként egy-egy sebességmérő kamera" (Alternatív Energia)
A közlekedési pontrendszer mérsékeltebb szigorításáról és egyúttal a végrehajtás, az ellenőrzés következetességének javításáról beszélt több ellenzéki és kormánypárti honatya is az alkotmányügyi bizottság keddi ülésén.
dec. 4
16:55
BUX: érdektelen nap, kivéve a Molt (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 75,63 pontos emelkedéssel, 25.398,94 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,30 százalékkal erősödött. A részvénypiac forgalma 24,3 milliárd ...
dec. 4
16:55
Tényleg felfüggesztették (HírExtra)
Az iráni atomprogramról készült legújabb amerikai hírszerzési jelentés megerősíti a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreinek eddigi megállapításait - jelentette ki a bécsi székhelyű szervezet egy magas rangú tisztviselője kedden.
dec. 4
16:59
Zuschlag eltávozást kérne? (HírTV)
Sajtóértesülések szerint eltávozást akar kérni gyermeke születésének idejére Zuschlag János. Az ügyészséghez azonban eddig még nem érkezett erről hivatalos kérelem, sem a szocialista politikustól, sem ügyvédjétől.
dec. 4
16:59
Adósságcsapdában vagyunk (HírExtra)
Adósságspirálba zuhan a lakosság, az ország helyzetének romlásával egyre többen a megélhetésre vesznek fel hitelt - mondta a Fidesz alelnöke Komáromban tartott keddi sajtótájékoztatóján.
dec. 4
17:01
Öregebb tornászokat! (HírExtra)
A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) arra készül, hogy a jövőben a 16 évesnél fiatalabb tornászoknak világversenyeken nem engedélyezi az indulást.
dec. 4
17:04
4500 ellenőrzést végeztek (HírExtra)
A tizenhárom napja zajló Csillagszóró hadművelet során eddig több mint 4.500 ellenőrzést végeztek a hatóságok, és több mint 250 millió forint bírságot szabtak ki - mondta Daróczi Dávid keddi budapesti sajtótájékoztatóján a fogyasztóvédelmi ellenőrzés legújabb adatait, eredményeit ismertetve.
dec. 4
17:04
100 ezer pedagógus tiltakozott Csehországban (HírTV)
Körülbelül 100 ezer pedagógus vonult utcára Csehországban kedden, hogy a jövő évi, oktatásra szánt források mértéke miatt tiltakozzanak. A demonstrálók emellett magasabb fizetéseket is követeltek.
dec. 4
17:05
Eltemették Kosáry Domokost (Alternatív Energia)
Pályatársai, tanítványai, tisztelői kísérték kedden utolsó útjára Kosáry Domokos Széchenyi-nagydíjas történészt, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) volt elnökét a Farkasréti temetőben; a gyászszertartáson jelen volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is. Hiller István oktatási és kulturális miniszter Kosáry Domokos pályafutását méltatva kiemelte, hogy az akadémikus a magyar tudománytörténet és…
dec. 4
17:07
Johnny Cash dúsgazdaggá tette Reese Witherspoont (BorsOnline)
A Hollywood Reporter magazin szerint idén Reese és Angelina Jolie a legjobban keresô színésznôk. Az abszolút elsô helyre Reese került, mivel ô több filmben játszott, mint teltajkú kolléganôje. Witherspoon a filmes szakemberek szerint az elmúlt évek legnagyobb tehetsége, felfedezettje.
dec. 4
17:08
Carlos Santana lesz jövőre a Kapcsolat koncert sztárvendége (Spa Trend Online)
Carlos Santana lesz a jövő évi T-Mobile Kapcsolat koncert sztárvendége; a világhírű gitáros 2008. június 28-án lép fel Budapesten - közölte a mobilszolgáltató cég kedden. A tizenkettedik alkalommal megrendezendő ingyenes szabadtéri koncerten a többszörös platinalemezes és Grammy-díjas Carlos Santana nemrégiben megjelent Live Your Light című lemezét mutatja be a Városliget szomszédságában -…
dec. 4
17:10
Órákig működésképtelen volt a miskolci légimentőszolgálat (HírTV)
Két és fél-három órán át működésképtelen volt a miskolci légimentőszolgálat kedden, mert helikopterét nem tudták megmozdítani. Riasztást nem kaptak, amíg kiszabadították a gépet. A helikopternek nem esett baja.
dec. 4
17:10
Téli szívroham-roham (HírExtra)
Az ünnepek idején, decemberben és január elején halnak meg a legtöbben szívroham miatt az Egyesült Államokban.
dec. 4
17:12
Befejeződött az akadálymentesítés (HírExtra)
Befejeződött annak a 40 milliós beruházásnak a második szakasza, amelynek célja a Tatai Edzőtábor akadálymentesítése. A keddi avatóünnepségen Elbert Gábor sportszakállamtitkár, Török Ottó, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet főigazgatója és Orbán István, a Közép-magyarországi Általános Olimpiai Központ vezetője vágta át a piros-fehér-zöld szalagot.
dec. 4
17:12
Kinek a kárára jótékonykodik a Tesco? (Infostart)
Az alvállalkozóik terhére jótékonykodik ünnepekkor a Tesco - állítja a Multinacionális Cégek Károsultjainak Egyesülete. A jótékonykodásra szánt terméket a beszállítók fizetik, és nem tudják, hogy kik kapják azokat - mondta az InfoRádiónak Kallmárné Kádár Zsuzsa. A Tesco viszont azt állítja: nem kötelezi beszállítóit arra, hogy ajándékot adjanak, sőt, ezeket ki is fizeti. Rezsek Gyozo kérdezte…
dec. 4
17:15
Beckhamék a felkészülésben segítenek (HírExtra)
A részvételi jog híján az egyik házigazda és a világbajnoki ezüstérmes felkészülésében segédkezik az angol labdarúgó-válogatott a jövő évi, osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokság előtt.
dec. 4
17:15
Arc alapján választ munkaerőt egy új program (HírTV)
A személyiségjegyeket arcról leolvasó számítógépes programot fejlesztett ki egy hazai vállalkozás. A cégvezetők szerint a technológia forradalmasíthatja a munkaerő-kiválasztás folyamatát. Ám a program bemutatására szervezett sajtótájékoztató máris heves vitát generált. Több újságíró úgy vélte, az eljárás újabb okot adhat a munkavállalók hátrányos megkülönböztetésére.
dec. 4
17:17
Klikkesedik a jobboldal (HírExtra)
Navracsics Tibor a napokban közzétette, hogy ezentúl blog formájában reagál majd Gyurcsány Ferenc felszólalásaira. A hír nemcsak amiatt érdekes, mert a Fidesz előretolt helyőrségként mindig őt küldi harcba a kormányfő ellen, hanem azért is, mert eddig ellenzéki oldalon igen kevéssé használták az internetes média fegyvereit.
dec. 4
17:17
Árulkodó lehet a testbeszéd állásinterjún (HírTV)
Állásinterjún döntő szerepe van az első benyomásnak, ami nagyrészt nem az elmondottakból, hanem a megjelenésből, a gesztusokból áll össze. A profi fejvadászok sok információt leszűrnek testbeszédünkből: a kézfogásból, a testtartásból, az arckifejezésből. Ez persze fordítva is igaz: a jelölt is fényt deríthet, mennyire érdekli személye a személyzeti szakembert. A testbeszéd titkairól egy…

Keresés